Észak-Magyarország, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-07 / 235. szám
VULAö RROLEÍARJAE EGVESCU.JE.IEJQ Ismerkedés a szakmával \7 MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLßN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam. 235. szám Ara: 1,4« Ft Csütörtök. 1982. október 7. iz afgán párt- és á vidéki állami küldöttség m idén különösen jó a szSTft. termés. A jelenleg is tartó ^ szüret során naponta átlagosan két és félezer tonna szőlőt szüretelnek, a szövetkezeti tagok munkáját nyolctízezer diák is segíti. Babrak Karmai megköszönte a tájékoztatást, kiemelte, hogy a beszámoló sok, Afganisztánban is hasznosítható tapasztalattal ismertette meg a küldöttség tagjait. (Folytatás a 2. oldalon) Szeptemberben a miskolci pcmutfonodóban 120 fiatal kezdte el tanulmányait. A 101-es számú szakmunkásképzőben kapnak elméleti oktatást, a gépekkel, a termeléssel az üzemben találkoznak. Képünkön: Lakatos Jánosné szakoktató, a befűzés „tudományát” mutatja meg az elsősöknek. Babrak Karmai szerdán Eger városával ismerkedett. Képünkön: az egri várban Losonczi Pál társaságában az egykori vár makettjét tekinti meg. Szerdán Heves megyébe látogatott az afgán párt- és állami küldöttség, amely Babrak Karmainak, az Afganisztáni Népj Demokratikus Párt Központi Bizottsága főtitkárának, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa elnökének vezetésével, hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A vendégeket — akiket elkísért Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke — Egerben, a megyei pártbizottság székháza előtt Vaskó Mihály, a pártbizottság első titkára és Maróti Sándor, a megyei tanács elnökhelyettese fogadta. Vaskó Mihály tájékoztatási adotl a 35li ezei lakosú megye politikai, gazdasági és kulturális életéről. Mint elmondta, a megye mezőgazdasága elsősorban a zöldség- termelésben, a szőlő- és a borgazdálkodásban ért el kiemelkedő eredményeket. Sikerült meghonosítani a fejlett termelési rendszereket, s az élenjáró mezőgazdasági üzemek most a tudomány eredményeinek gyorsabb, szélesebb körű gyakorlati felhasználásán munkálkodnak. A megyei pártbizottság első titkára szólt arról is, hogy az Kádár János föladta Henri Krasuckil Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székhazában fogadta Henri Kra- suckit, a Francia Általános Munkásszövetség (CGT) főtitkárát, valamint a kíséretében hazánkban tartózkodó francia szakszervezeti vezetőket. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón részt vett Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsénak főtitkára. Szerdán megkezdődtek a tárgyalások a Gáspár Sándor- SZÖT-főtitkár és a Henri Krasueki CGT-fötitkár vezette magyar és francia szakszervezeti küldöttségek között. Tájékoztatták egymást mozgalmuk helyzetéről, feladatairól, eszmecserét folytatlak a nemzetközi szak- szervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, a magyar szakszervezetek és a CGT közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséről. A nap folyamán a francia vendégek látogatást teltek a SZOT központi iskoláján, ahol Henri Krasueki előadást tartott a magyar szakszervezeti mozgalom képviselőinek a CGT tevékenységéről. NyikoBaj Játszin látogatásai Lázár György, a Minisztertanács elnöke szerdán hivatalában fogadta Nyikolaj Talizint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság szovjet tagozatának elnökét, aki az együttműködési bizottság ülésszaka alkalmából tartózkodik hazánkban. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a nap folyamán ugyancsak fogadta a szovjet miniszterelnök-helyettest. Mindkét közvetlen és szívélyes légkörű baráti eszmecserén részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, az együttműködési kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke és Vlagyimir Bazovsz- kij, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Jegyzőkönyv aláírásával szerdán befejezte munkáját a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XXIX. ülésszaka. Az ülésszak jegyzőkönyvét az Országház Delegációs termében Marjai József ás Nyikolaj Talizin miniszterelnökhelyettes, a bizottság társelnökei írták alá. Az ünnepélyes aláírásnál jelen volt Méhes Lajos ipari, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi és Veress Péter külkereskedelmi miniszter, szovjet részről megjelent Nyikolaj Taraszov könnyűipari Cél az energiatakarékosság Országos vezetésteduiikai verseny Aggteleken Aggteleken találkoztak tegnap a Volán Tröszt 23 vállalatának legügyesebb gépkocsivezetői, akik ma és holnap, kétnapos vetélkedőn merik össze vezetéstechnikai tudásukat. A cél. amit hal évvel ezelőtt fogalmaztak i meg az országos verseny szervezői: az energiatakarékosság. Ebben az évben a tröszt a borsodi Volán Vállalatot kérte fel a vetélkedő megrendezésére és a megtiszteltetésben része voll annak is. hogy a 3-as számú Volán tavalyi eredményei alapján a harmadik helyen végzett az energiatakarékosságban. Nem kevesebb, mint 35 000 „volános’' gépkocsivezető képviseletében érkeztek tegnap délután Aggtelekre a verseny résztvevői, akik előzőleg vállalatuknál energiatakarékos vezetésükkel a legjobb helyezéseket érték el. Az érkezés után a kijelölt pálya bejárására került sor, az ország távoli megyéiből jött gépkocsivezetők szívesen ismerkedtek a szép környezettel. Ezt követően — miután a verseny egyik szervezője a megyei közlekedésbiztonsági tanács — gyors KRESZ-vetélkedöt is rendeztek. Ez azonban csak bemelegítésnek számított, hiszen a legjobb volános gépkocsivezetők csaknem évente vesznek részt — közülük sokan önként — különböző vezetéstechnikai tanfolyamon. A megnyitó ünnepséget tegnap délután tartották az aggteleki Cseppkő-szállóban, ahol ismertették a verseny célját és lebonyolítási rendjét. (Folytatás a 3. oldalon) miniszter, Erién Rjrvisin, hírközlőipari miniszter, valamint Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A bizottság megvitatta a magyar—szovjet mezőgazda- sági együttműködés kérdéseit. Megállapította, hogy a baromfitenyésztési komplex együttműködési egyezmény alapján a Szovjetuniónak szállított két baromfitenyész- üzem és két broilerüzem eddig üzembe helyezett egységei kimagasló hatékonysággal működnek. A két delegáció beható eszmecserét folytatott a mezőgazdasági együttműködés további bővítési lehetőségeinek felkutatására tett magyar javaslatokról. Megbízták a magyar és a szovjet Mezőgazdasági Minisztériumot: vizsgálják meg egy broilerüzem Azerbajdzsánba és egy sertéstelep Grúziába történő szállításának, valamint egy magyar kukoricatermesztési rendszer ukrajnai bevezetésének a lehetőségét. A bizottság pozitívan értékelte azt a sokoldalú járműipari együttműködési munkát, amelyet a Zsiguli-koope- tációban, az autóbuszgyártásban eddig végeztek. Ugyanakkor felhívták a figyelmet a jármüvek tökéletesítésének, élettartamuk növelésének, karbantartás-igényességük csökkentésének fontosságára, a járműgyártás hatékonyságának növelésére, a tartalékaikat rész-ellátás javítására. Véleményt cseréltek a ZIL tehergépkocsik dízelesítéséről, illetőleg új, olcsóbb üzemanyagok — például földgáz — gépjárművekben való alkalmazási lehetőségeiről. Megállapították, hogy befejezés előtt állnak a likinói autóbuszgyár rekonstrukciójában való magyar részvétéiről kötendő egyezmény előkészítő munkálatai. A bizottság áttekintette az elektronikai, a hírközlőesz- köz-ipari és a műszeripari együttműködés helyzetét, és rögzítette a további teendőket. Kiemelt hangsúlyt kapott az elektronikai együttműködés. Megállapították, hogy a nyugati embargópolitika e területet sújtó intézkedései és az elektronikának országaik népgazdaságában betöltött szerepe sürgetővé teszi az együttműködési folyamat fel- gyorsítását és állandó bővít«,' sét. Egyebek között már J a»j (Folytatás a 2. oldalon! I m Jopszok munkaírfekezlele Qzííon A Magyar Vas. és Acélipari Egyesüléshez tartozó vállalatok és intézetek jogtanácsosai és jogi előadói részére, az Ózdi Kohászati Üzemek rendezésében, háromnapos szakmai továbbképző munkaértekezletet szerveztek. A tanácskozást tegnap délután nyitották meg Ózdon, a Pártoktatók Házában. Ebből az alkalomból, az ÖKÜ gazdasági, párt- és társadalmi vezetése nevében ár. Kovács Károly, a vállalat személyzeti és szociális igazgatója köszöntötte az ország minden részéből összesereglett, a vaskohászati üzemeket képviselő jogászokat. Beszédében az igazgató a magyar vaskohászat helyzetéről, s a gazdasági tevékenység jogi vonatkozású kérdéseiről tartott megnyitó előadást. Részletesen szólott a magyar vaskohászat, ezen belül az ózdi kohászat fejlődéséről, beszélt az ágazat munkáját nehezítő gondokról, nehézségekről is. Kitért rá, hogy az ágazat a jövőben csak akkor tud eleget tenni a követelményeknek, ha számottevően csökkentik az anyag- és energiaköltségeket, ha javul a termékek minősége, növelik a termékek feldolgozottsági fokát, s ha rugalmasabbá válik a termelési és értékesítési tevékenység. Ennek érdekében munkálkodnak az Ózdi Kohászati Üzemekben is — hangsúlyozta az előadó. Az ÓKÜ legfontosabb feladatairól szólva az igazgató elmondta: fő tennivaló a továbbfeldolgozó vállalatok nyersvas-, acél- és hengerelt készáruigényeinek kielégítése. Ezen túlmenően ja» lentős exportfeladatot is meg kell oldaniuk. Az Ózdi Kohászati Üzemek mindeddig megőrizte versenyképességét,' teljesítette az állammal szemben fennálló kötelezettségét; Ehhez természetesen a korábbinál nagyobb erőfeszítést, céltudatosabb munkát kellett végezniük. Ezek közül az egyik legjelentősebb, a vállalat költségeinek mintegy 70 százalékát kitevő anyag- és energiaköltségek csökkentése érdekében tett erőfeszítések. A továbbiakban a jogtanácsosok tevékenységéről szólt, A vállalatok vezetői azt kérik a jogászoktól — mondotta —, hogy legyenek az üzemek gazdasági irányításának aktív résztvevői, vegyenek részt a gazdasági folyamatok, intézkedések előkészítésében és végrehajtásában. Az eredményes jogi munka iránti igény a gazdálkodásban bekövetkezett változások hatására tovább fokozódik. Nyilvánvaló, hogy a nehezebb beszerzési es értékesítési körülmények közepette a jogviták szánra emelkedik, a szerződéses fegyelem betartásának igénye növekszik, az átmeneti foglalkoztatási nehézségek pedig fokozzák a munkajogi kérdések súlyát, jelentőségét. A tanácskozás résztvevőit az Ipari Minisztérium képviseletében dr. Da nívó János igazgatási és jogi főosztályvezető-helyettes köszöntötte. A jogásztanácskozás résztvevői az október 8-ig tartó munkaértekezleten öt előadás időszerű kérdéseiről folytatnak eszmecserét. Fonott bútorok ...v—vdíví,: .g. . _y A Tokaji Háziipari Szövetkezetné: készülnek belföldre és tőkés exportra a tetszetős külsejű fonott asztalok, fotelok. Hovanyecz Jánosné gyerekasztal szegesét végzi, melyből októberben száz darabot gyárt a háziipari szövetkezet.