Észak-Magyarország, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-27 / 252. szám
1982. október 27., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG H SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT A Sárospataki TC labdarúgócsapata a járási bajnokságban szerepel és még jóindulattal sem mondhatjuk, hogy kiemelkedő játékerőt képvisel. A gárda általában a középmezőnyben tanyázik. Nem vitás: a 15 ezer lakosú városnak legalább rendelkeznie kellene egy megyei bajnokságban játszó együttessel. A futballistáknak azonban a járási pontvadászatból évek óta nem sikerül előbbre lépniük. Az okokról beszélgettünk Galgovics Béla városi sporttól ügyel övei és Baratt Istvánnal, az STC labdarúgószakosztályának vezetőjével. — Nagyon szeretnénk, ha a csapat egy osztállyal feljebb kerülne — mondta a sportfelügyelő. — Az egyesület és a bázis, a helyi tanács megfelelő támogatásban részesíti a szakosztályt, vagyis a technikai feltételeket előteremtettük. Sok azonban a megoldatlan probléma. A játékosok többsége a Csepeli Jármű- és Konfekciógyár sárospataki gyáregységében dolgozik. A többműszakos foglalkoztatást is vállalják, hiszen így anyagilag jobban járnak. A váltott műszak következtében viszont ritkán látogatják az edzéseket. Manapság pedig megfelelő szintű gyakorlás nélkül elképzelhetetlen az előrelépés. Pedig az anyagi-tárgyi feltételek is adottak Sárospatakon. A sporttelep labdarúgó- pályája megfelel a megyei bajnokság követelményeinek, és a klubnál ugyancsak nincs hiány a sportfelszerelésekben sem. Az utaztatás, versenyeztetés biztosítása sem okoznak fejtörést, pedig köztudott, hogy emelkedtek a közlekedési költségek ... A labdarúgókkal szakképzett edző foglalkozik. Szűcs Mihály gimnáziumi tanár személyében. A kéttagú szakosztály- vezetés is megfelelően látja el feladatát, tehát rajtuk sem múlik! Joggal vetődhet fel a kérdés: akkor mi gátolja az ered* menyesebb szereplést? — Azonkívül, hogy kritikán aluli a csapat edzésmutatója, még sok gond felmerül— mondta Baratt István. — A gárdát zömében fiatalok alkotják, akik iskolai elfoglaltságuk és munkahelyi problémáik következtében gyakran hátat fordítanak a sportágnak. A tehetséges játékosokat évek óta nem tudjuk megtartani, igazolási, erősítési törekvéseink pedig nem váltak valóra. A csapatban nem játszanak technikás labdarúgók, nincs átlagon felüli rúgótechnikával és gyorsasággal rendelkező emberük sem. A védők még megállják helyüket, a középpályások és csatárok viszont az elvárások alatt, teljesítenek. Aztán szembe kell nézniük azzal is, hogy a kisebb települések csapatai rendre ellenük akarják bizonyítani a rátermettségüket. Azaz a Sárospataki TC ellen a riválisok megkettőzött akaraterővel vetik magukat a küzdelembe. A városban azonban igényeket támasztanak a labdarúgókkal szemben. Ezért a sportvézetésnek, a felettes szervekkel egyetértésben, mérlegelnie kell, hogy ,mit tud tenni a játékosok zavartalan „foglalkoztatása” érdekében! Ha pedig sikerül majd közös nevezőre jutni, akkor következhetnek a labdarúgók. A mérlegnek ugyanis két serpenyője van ... A közelmúltban az STC ifjúsági együttese szép sikereket, ért el a járási bajnokságban. S mivel a felnőttek a magasabb osztály felé kacsingatnak, továbbra sem szabad megfeledkezniük a tervszerű utánpótlás-nevelésről és a kiválasztásról — a jövő érdekében. A városban több általános és középfokú oktatási intézmény működik, ezután is akadnak tehetséges gyerekek. Érdemes nyitott szemmel járni! A város labdarúgást szerető közvéleménye most árgus szemekkel figyeli a kibontakozást, a megújulást kereső próbálkozásokat. Patakon olykor 300—400 szurkoló is biztatja a csapatot. Számuk pedig könnyen megduplázódhat. Persze, ehhez egy bajnoki cím is szükséges! K. T. A miskolci Sictbcidság-fürdő úszómedencéje reggelente gyerekekkel népesül be. Az általános iskolai tanulók az úszás alapelemeivel ismerkednek. A „tanitás" után pedig néhány percig önfeledten játszhatnak. Ezt a pillanatot örökítettük meg. Fotó: Temesi Eredményekről — SOrOklWB LABDARÚGÁS. DVTK—Video, ten 3-0 (0-0). Diósgyőr, 2000 néző. Vezette: Puhl. NB 1. Ifjúsági. DVTK: Gondos — Takács, Gonda, Csorba. Budai — Baglvy. Fekete J. (Fekete Gy.), Csáki (Szobocz-ld) — Kovács, Nemes, Búza. Edző: Csányi József. Továbbra is az első helyen áll az együttes. G.: Szoboczki, Baghy, Nemes. Jók: Gonda, Budai, Bú- isa. TOLLASLABDA. Debrecenben rendezték meg a serdülő tízek- bajnokságot. Balajti Attila (Honvéd Papp j. SE) nyolc győzelemmel első lett. SAKK. Sátoraljaújhelyen került sor a Hegy alj a Kupa versenyére. Csapatban: 1. Sátoraljaújhelyi Spartacus MlüDOSZ MÁV I., 2. Borsodi Bremű, 3. SÜMSE. Egyéniben: i. Havasi (Sátoraljaújhely), 2. Bodmivi (B. Erőmű), 3. Bujdosó (B. Erőmű). CSELGÁNCS. Budapesten került sor az úttörő 11. korcsoport országos bajnokságára. Eredmények, 38 leg: 2. Bodócs, 53 kg: 3, Kenyeres (mindkettő MVSC). Kecskeméten rendezték meg a felnőtt MNK-t. Schulhof (MVSC) a 60 kg-os súlycsoportban első helyezést szerzett. röplabda. Nyíregyházi MGFSE—Borsodi Bányász 3-0 (11, 8. 7). Nyíregyháza, NB 11, férfi. A Bányász valamennyi játékosa gyenge teljesítményt nyújtott; igy az együttes vereséget szenvedett. TÁJFUTÁS. Solymár térségében került sor a Gyógyszer Kupa elnevezésű nemzetközi versenyre. Az F 21 B kategóriában Bokros Gy. (MEAFC) első lett. ASZTALITENISZ. Bp. Spartacus—Miskolci EMTE 20-3. Miskolc, NB I. női. Győztek: Molnár (-1), Kriston. Miskolci EMTE— Ganz-MAVAG 13-12. Budapest, NB i. férfi. Győztek: Faházi (4), Laczkó (3), Bel ezna y, Fróna. Molnár (2—2). A MEMTE értékes győzelmet aratott. Érdekesség, hogy Beleznay — hostszú idő után — ismét a MEMTE színeiben . versenyez. December 4. Drótművek—S/.olnokt vízügy 16-3. Miskolc, NB ll, férfi. Győztek: Szűc.s (5), Ignácz (4), Engi, Egervári (3—3). Fekete. Pelé meglepő nyilatkozata EPFU-sporlnap Ar. EPFU vállalati sparlaldádot rendezett. A második alkalommal sorra kerülő tömegsportbajnokságot a miskolci üzemegységhez tartozó leninvávosi, kazincbarcikai, bélapátfalvai, nyíregyházi, debreceni és gyöngyös, kirendeltségeknél háziversenyek előzték meg. A Spartakiaden a legjobbak vetélkedtek atlétikában, asztaliteniszben kispályás labdarúgásban és sakkban. Az atlétáknak és a focicsapatoknak az "MVSC sporttelepe adott otthont, míg az asztalite- niszezök és sakkozók az ÉPFU kultúrtermében mérkőztek. A verseny győzteseit és helyezettjeit művészi kivitelezésű porcelán ajándéktárgyakkal jutalmazták. Az összesítőit pontverseny végeredményé: 1. Miskolci telephely (forgalmi szolgálat) 5fi pont, 2. Miskolc (Műszak) 58 pont, .3. Lenin város íü pont. Két évre a Forgalmi szolgálat dolgozói lesznek a vándordíjként kapott szép padlóváza védői. Európai idő szerint kedden hajnalban Belisario Eelan- cur kolumbiai elnök rádióbeszédében bejelentette, hogy országa visszalép az 1986-os labdarúgó-világbajnokság rendezésétől. A nyilatkozat nem érte váratlanul a sportvilágot, hiszen hivatalba lépése —1982. augusztus 7. —- óla az elnök többször is hangoztatta, hogy Kolumbia -nem rendelkezik a nagy sportesemény megrendezéséhez szükséges pónz- ügyi eszközökkel. — Kormányom legfontosabb feladata, hogy az ország érdekeit szolgálja, és úgy gondolom, hogy a VB lebonyolításával járó pénzpazarlás meghaladja erőnket. Képtelenek vagyunk kielégíteni a FIFA által támasztott követelményeket. Mint ismeretes, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség feltételei között szerepelt két, legalább 80 000-es stadion felépítése, továbbá az, hogy valamennyi, a Mundialnak otthont adó várost vasútvonal kössön össze. Kolumbiában azonban a legnagyobb stadionok nézőtere sem képes befogadni 60 000-nél több nézőt, és a rendkívül kedvezőtlen földrajzi adottságok miatt a vasúthálózat is igeai gyér. Kolumbia lemondásával nem fenyeget az a veszély, hogy nem lesz jelentkező a VB rendezésére. Brazília, az Egyesült Államok és Kanada máris bejelentette igényét az 1986-os VB-re. Az első hírek szerint a brazil szövetség élvezi az egész dél-amerikai kontinens támogatását, annál is inkább, mert 1986- ban Dél-Amerika lenne a sores, hiszen idén európai ország, Spanyolország volt a rendező. Figyelemre méltó és egyben meglepő az egykori kitűnő brazil játékos, Pelé nyilatkozata, a mélyet még júliusban, a spanyolországi Mundial idején tett: — (t sportág érdekeit szolgálná. ha az Egyesült Államok rendezné az 1,986-os VB-t. Az észak-amerikai ország rendelkezik a lebonyolításhoz szükséges valamennyi feltétellel..- —-- _ \ Ki is Keke Rosberg? A Forma t-es idény nagy meglepetése a finn Keke Rosberg világbajnoki győzelme. pedig a szakemberek semmi esélyt nem adtak neki. nem adtak neki, nem bíztak sikerében. Hogyan vezetett mégis útja a világbajnokságig? — Már az évad előtt számítottam a győzelemre, — nyilatkozta az önbizalomhiányban aligha szenvedő, most 33 éves Rosberg. — Kiszámítottam: vagy Prost, vágy én leszek a világbajnok. Azért bíztam sikéremben, mert engem a pályán az állandó elégedetlenség hajt, mindig jobban és jobban akarok menni, olyan gyorsan, amennyit az autó kibír. Szükségmegoldásként szerződtette őt az idényre a Willinms-cég. A csapat tulajdonosa, Frank Williams így jellemezte menőjét: csak megy keményen, de az eszét alig használja. Azért szerződtettem, mert egyszerűen nem volt más. • Rosberg szülei — állatorvos apja és gyógyszerész anyja — is autóversenyzők voltak, a skandináv országok nemzeti sportjában, a rallyversenyeken indultak. A papa gokartozott is. Eleinte az apa vezetett. Keke pedig szerelt. Amikor a srác 16 éves lett. helyet cseréltek. A száguldó finn 1974-ben szerzett nemzetközi nevet. A Forma V. kategóriában indult, de sok eredményt nem ért el, viszont messze földön 6 volt a legnagyobb kocsitörő. „Már akkor is szerettem az ésszerűség határán versenyezni” — jellemzi most akkori önmagát Keke. Forma 1-ben 1978-ban rajtolt először, s két évvel később, a Buenos Aries-i futam után felállhatott a dobogóra. Első győzelmét a 49. futamán ünnepelhette — akárcsak valaha az osztrák menő, Jochen Rindt. Idei legjobb versenyének Rosberg egyébként a zolderit tartja, amikor az utolsó kanyarok egyikében ugyanúgy „elszállt”, mint kezdő éveiken. Az idei év anyagilag is nagy sikert hozott ICekének: lakást vásárolhatott Londonban, házat Ibizia szigetén. A ház alig száz méterre van Lauda villájától. Új szomszédja igen röviden, a következő szavakkal jellemezte Keke Rosberget: „Jól vezet, kemény gyerek, méltó a világbajnokságra”. Naptár 1982 október 27.. szerda A nap kelte: «.20; nyugta: ie.3« órakor A hold kelte: H.Sl; nyugta: — órakor Névnap: Szabina I ■■ v Évforduló Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. október 27-én született, és 74 évet korában, 1976-ban hunyt: cl Erdey-Grúz Tibor kétszeres Kos- suth-dijas kémikus, egyetemi professzor, akadémikus. Időjárás.._________ Várható időjárás az ország területén ma estig: változóan felhős, párás idő, számottevő csapadék nem lesz. Az északtas szél időnként még megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15 cs 20 fok között alakul. — Négy nyűltenyésztö szakcsoport működik Szendrő körzetében a helyi fogyasztási ' szövetkezet támogatásával. A szendrői, felsőtelekesi, szalonnái és szuhonyi házi- nyúltenyésztők az idén mintegy 15 ezer darab, azaz 450 mázsányi nyúlhúst értékesítenek exportra. — A lengyel munkásmozgalom száz évét bemutató fotódokumentációs kiállítás nyílt meg kedden a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ Nagymező utcai székházában. A tárlaton mintegy 140 korabeli felvétel ad keresztmetszetet a munkásmozgalom jelentősebb eseményeiről, megörökítve többek között az első összejöveteleket, a mozgalom mártírjait. A tablókon szerepelnek a Lengyel Egyesült Munkáspárt, illetve a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti együttműködést dokumentáló felvételek is. A november 8-ig látogatható tárlat megnyitóján mégjelent Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság magyarországi nagyköveté. — A 12-es vagy 14-es autóbuszon felejtettem női táskámat október 26-án délután 4 és 5 óra között. Benne 1800 forinttal, személyi igazolvánnyal, és számomra egyéb fontos iratokkal. Kérem a becsületes megtalálót, hogy legalább az iratokat a személyi igazolványban található címre juttassa el. Közlemények Értesítjük fogyasztóinkat, hogy a KÉV— Metró ágbeiktatási munkálatai miatt 1382. október 28-án, csütörtökön 7—18 óráig a VÍZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL az alábbi helyeken: Nyár utca, Páfrány utca, Márton B. utca. Pálma utca. MISKOLCI VÍZMÜVEK IGAZGATÓSÁGA A Miskolci Közlekedési Vállalat 1982. október 26-án az autóbusz e$ villamos vonalhálózaton egész napos utasszámlálást végez. A járművek szélvédőjének jobb oldalán feltüntetett számok az aonosítást szolgálják az utas- számlálók része. Az azonosítási számok a járatok útvonalát és megállóhelyeit nem változtatják meg. Miskolci Közlekedési Vállalat Értesítjük fogyasztóinkat, lvogy a KÉV—Metró ágbeiktatási munkálatai miatt a VÍZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL a Köztársaság u.. Könyves Kálmán u.. Loránt- ffv 7s. u.. Tokaji F. utcában 1982 október 27-én (szerdán), 7—IS óráig, A fenti időszakban a K*»i- án-déli la kötelmen nyomáscsökkenés lesz észlelhető, MISKOLCI VÍZMÜVEK IGAZGATÓSÁGA építtetők, FIGYELEM I Altalanos Építőipari Lebonyolító és Szolgáltató Gazdasági Munkaközösségünk várja a problémamentesen építkezni akarók megrendelését. Engedélyezéstől kulcsát. adásig. Gyors és pontos munkai Telefon: 36*198 Pf: 717 — „Kihelyezett” bútorvásárt rendezett Ormosbányán « Szendrő és Vidéke Áfész szendrői bútorboltja. Hasonló vásárt rendeznek Edelényben is. Nemcsak közelebb viszile a fogyasztókhoz a lakberendezési cikkeket, de a megvásárolt bútorokat ingyen házhoz is szállítják az ilyen vásárok alkalmával. — Bővítette lakossági szolgáltatásait a Szövszerviz za- lakomárl autójavító üzeme. A nagy forgalmú 7-es főút melleit található műhelyben megnyílt a diagnosztikai részleg, ahol teljes motorátvizsgálást, villamoshálózat-ellenőrzést, CO-szint-, futómű- és fényszóró-beállítást, fogyasztásmérést, gumiszerelést, kerékkiegyensúlyozást végeznek, — Farka stalk AU garázdálkodnak Kelet-Szlovák iában, a nagymihályl (michalovceiV járásban. Az idei őszön már harmadszor támadtak farkasok a falvaktól távolabbra levő juhaklokra. Az Ung menti Pavlov község határában tíz juhot tépett szét a falka. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság október 27-én, szerdán tv-lottószelvényeket bocsát ki. Az őszi tv-lottó- szelvények beérkezési határideje november 16-án déli 12 óra. A sorsolás november 17- én, szerdán délelőtt lesz, melyet a televízió közvetít. Az őszi tv-lottó jutalomsorsolásának főnyereménye egy gépkocsi lesz. A nyertes ötféle személygépkocsi: Dácia, Wartburg, Skoda. Polski FIAT 126 és Trabant közül választhat. A tv-lotíószelvények számsorsolásán és jutalomsorsolásán a novemberi előfizetéses lottószelvények is részt vesznek. Autóra várók, figyelem! GEPKOCSlATVETELI SORSZÁMOK 1982. OKT. ít-AX Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 12 MS Trabant Hycomat Combi (Bp.) « Trabant Cím. (Bp.) 1« 81« Trabant Um. (Debrecen) 7 ool Trabant Um. (Győr) t *56 Trabant Combi Spec. (Bp.) ««23 Trabani Combi Spec. (Győr) 3 «os Wartburg Um. (Bp.) 7 «6S Wartburg Um. (Gyúr) 4 136 Wartburg de Luxe (Bp.) 3 14S Wartburg de Luxe (Győr) 5 »30 Wartburg Ltm. tolótetős (Bp.) 135» Wartburg de Luxi* tolótetös (Bp.) J 35S Wartburg Tourist (Bp.) «iäs Wartburg Tourtst, (Győr) t «12 Skoda 105 (Bp.) £ sió Skoda 103 (Debrecen) 5 061 Skoda 105 (Győr) »s«< Skoda 120 (Bp.) io 60S Skoda 120 (Debrecen) 6 066 Skoda 120 (Győr) 7 62« Lada 1200 (Bp.) «7 266 Lada 1200 (Debrecen) ll S*J6 Lada 1200 (Győr) 5 S63 Lada 1300 (Bp.) 7 886 Lada 1300 (Debrecen) 5 «16 Lada 1300 (Győr) 1 7*7 Lada 1500 (Bp.) S 277 Lada 1500 (Debrecen) 5 60» Lada 1500 (Győr) e u* Lada 1600 (Bp,) 3 «1:: Lada 1600 (Debrecen) ( 707 Lada Combi (Bp.) S .76« Lada Combi (Debreceni 1 <ts Moszkvics (Bp-) ti «SS Polski FIAT I?« (IIP.) 19 701 Polski FIAT 126 (Győr) < 1*32 Polski FIAT 1500 (Bp.) S 532 Dácia (Bp.) 7 718 Dácia (Debrecen) 5 tsg Zastava (Bp.) 1 i«j t