Észak-Magyarország, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
A kiállítás egy olyan részlete, mely viseleteket is bemutat Hímzett virágok Tizenötödször rendezik meg Mezőkövesden a Kis Jankó Bori hímzőpályázatot. Ezúttal is, akárcsak a korábbi években, alighanem ezrek és ezrek keresik majd fel, alkotók és érdeklődők, szakmabeliek és laikusok; egyszóval értők s azok, akik pusztán gyönyörködni szeretnek a sok, rendkívüli gonddal, értő módon hímzett, s rendkívül sokféle alkotásban. Ha a számok elárulnak valamit, akkor a szakmabelieknelc alighanem beszédesek a következő adatok. Az idei pályázatra 222 tételben 965 pályázati darab érkezett be. .(Az érthetőség kedvéért, a darabszám magába foglalja például egy étkezőgarnitúránál!; a térítőjét és a szalvétáit is, noha természetesen ez egyetlen tétel.) Kevesebb, mint két esztendővel ezelőtt, amikor jóval ezerötszázon felül volt a beküldött pályázati darabok száma. A zsűri 259 alkotást fogadott el, s ezekből állították össze a kiállítás anyagát. Mindenekelőtt tehát; az elfogadott anyag több, mint amennyit láthatunk a kiállításon. A mezőkövesdi művelődési ház nagyterme most már évről évre kicsinek bizonyul ahhoz, hogy teljes egészében befogadja a műveket. De éppen ennek a kényszerű szelekciónak az eredménye, hogy amit bemutatnak, amit láthatunk, az valóban rangosán tájékoztat a népi díszítőművészet jelen állapotáról, törekvéseiről, az élő hímzéskultúráról. Még egy dolgot ildomos előrebocsátani. A beérkezett pályázati anyag viszonylag alacsony száma nem az érdeklődés csökkenését jelzi. Ezt nyugodtan kijelenthetjük. A pályázatra beküldött munkák nagyobb formátumúak, s a szakemberek véleménye szerint is gondosabbal!, aprólékosabbak, idő- és munkaigényesebbek. Azaz, az alkotók a nemesebb népművészeti hagyományokhoz fordultak, s színvonalasan is nyúltak hozzá a sokszínű népművészet hatalmas motívumkincséhez. S hogy ez az örökség szinte kimeríthetetlen forrás a mai alkotók számára, arra ékes bizonyítékot kínál a XV. Kis Jankó Bori emlékpályáKét Kis Jankó Bori-díjas munkáiból zat EziSS6r1 talán dlég csak utalni arra a Kis Jankó Bori-díjas anyagra, amelyet Márton Jánosné tervezett (kivitelező az általa vezetett díszítőművészeti stúdió) az észak-magyarországi csomós hímzés már-már teljesen elfeledett anyagának felhasználásával. De ugyancsak viszonylag ritkán találkozhatunk a Szeged környéki vékonyabb kivitelezésű rátéte- zéssel is, amellyel egy nagyon szép (díjazott) kabát készült e kiállításra. S ha már nívódíjas anyagot említettünk; Szabó József né népi iparművész — a Matyó Szövetkezet tagja — a hagyományos matyó hímzés újszerű kivitelezéséért kapott Kis Jankó Bori-díjat. (A tervet Csirmaz Istvánné és Szabó Józsefné kivitelezte.) S ugyancsak Kis Jankó Bori-díjat kapott a nyíregyházi Komsa Jánosné, a népművészet mestere, keresztszemes asztalterítőiért. Az idei pályázatra 14 szövetkezet küldött be anyagot, a többiek népi iparművészek, népművészet mesterei, vagy díszítőművészeti .szakkörök tagjai. Ha van érdeme e kiállításnak, akkor az az, hogy kiegyenlített a színvonala; azaz: ebben az olykor elüzle- tesedő „népi díszítőművészetben” is meg lehet találni, meg lehet őrizni azt, ami nemcsak a tiszta hagyományokon alapszik, hanem tisztán is menti át a mába, miközben napjainkhoz igazítja őket. Ez tehát az egyik nagy pozitívuma a kiállításnak. A másik a már sokat emlegetett sokszínűsége. Nem tudjuk, mennyire a rendezők érdeme (de talán . nem is fontos tudnunk), hogy a hihetetlenül sokféle, sokszínű magyar népi díszítőművészet már-már a maga teljességében van jelen. Talán csak az újabban hangsúlyosabban előtérbe került fehér hímzés jelenléte erőteljesebb, de. csak látszólag. A fehér hímzés is rendkívül gazdag skálájú, sokféle, s ezzel mintegy alá is húzza a már emlegetett gazdagságot. Térítők, ruhák,. Az előbbiről már szóltunk. Az utóbbi is érdemel néhány szót. A népművészeti viselet, pontosabban a népművészeti elemekkel díszített ruha alighanem kortalan divatot jelent A blúzoknál a fehér hímzés, a kabátoknál, kosztümöknél a rátét a „divat”. Tegyük gyorsan hozzá — esztétikus, szép divat A fehér hímzés gazdagsága könnyeddé, elegánssá teszi a blúzokat. A Kis Jankó Bori-emlékpá- lyázat mindig is rangos fóruma volt (s alighanem lesz is!) a díszítőművészettel hivatásosan, vagy amatőrként foglalkozóknak. Talán azért is, mert ezek a kiállítások újra és újra be tudják bizonyítani; a nép által felhalmozott díszítőművészeti örökség nem múzeumokban, hanem mindennapjainkban, közvetlen környezetünkben képes állandó megújulásra. CSutorás Annamária Fotó: Fojtán László T ele vagyunk kulturális eseményekkel, egymást érik a különböző rendezvények, műsorok nyári időben is, az utcákon a plakátok zenei, színházi, moziélményeket ígérnek, nagy -a tárlati választék, a televízió pedig kora délutántól éjszakáig a legkülönbözőbb műsorokat sugározza. A látogatottsági, meg egyéb forgalmi jellegű jelentések elbizakodottá is tehetnek. Hiszen vannak könyvek, amelyeket a boltba érkezésük napján elkapkodnak, vannak filmek, amelyekhez napokra előre nem lehet jegyet kapni, különböző vendégműsorokra olyan könnyedén veszik meg 75—90 forintért a belépőjegyet, mintha egy doboz gyufát vásárolnának, és a különböző hivatalos és nem hivatalos statisztikai összesítések abba a hitbe ringatnak, hogy megpezsdült művelődési életünkben mindinkább megvalósulnak a közművelődési párthatározat és törvény célkitűzései, mind nagyobb helyet foglal el az a fajta kulturálódás, amit az említett állásfoglalások, mint elérendő célt jelölnek meg. Sajnos, a statisztikai számok olykor tévedésbe ejtenek. Egy friss példát érdemes megemlíteni, a könyvíorgalmazásból. Igaz, hogy értékes művek is igen gyorsan elfogynak a boltokból, de a szépirodalmi művek példányszáma meglehetősen alacsony. (No, nem Cserépfalvi Imre József Attila-kiadásaihoz, hanem a mai igényekhez képest!) Amíg egyes regények, értékes szépirodalmi művek példányszáma esetleg meg sem haladja a tízezret, egyes kiadóvállalatok különböző írásokat, igen nagy példányszámban dobnak piacra, nem kis üzleti érzékkel. Gondoljunk csak a sportpropaganda keretében kiadott Aranycsapat és egyéb, nagy példányszámú kötetekre, és hasonlókra, vagy a friss példaként említeni kívánt Bűn című könyvre. Bizonyára sokan emlékeznek még a televíziónak arra a négyrészes riport-dokumentumfilm- sorozatára, amely a női börtönök életéből mutatott be részleteket. Régen váltott ki ilyen egyérelmű közfelháborodást és elutasítást a nagyközönség részéről, és ilyen egyhangú elmarasztalást a kritikusok részéről tévéprodukció, mint ennek az esetében történt. Igaz, hogy a televízió elnöke megjutalmazta a riportert, de az az MTV belügye. Viszont most, ez a mindenütt elutasított produkció riportregénynek elkeresztelten, megjelent 55 ezer 200 példányban. Nagyrészt már el is fogyott. Ez az 55 ezer elfogyott Bűn is benne van abban a statisztikai számban, hogy mennyi könyvet vesznek a magyar dolgozók. De vajon ez, és még jó néhány hasonló, vagy háromszor ilyen nagy példányszámban megjelent nyomtatvány árusítása, illetve annak felvásárlása művelődéspolitikai eredmény-e? Vehetünk példát más területről. A televízió szórakoztató műsoraiban az arányokat is megtekinthetjük. Megtekinthetjük ugyanott a népzenei műsorol! és a könnyűzene fogalomkörébe tartozó zenei produktumok arányát. Vagy a színházi bemutatók milyenségét, illetve a különböző darabok játMa este a képernyőn: A mama Ma este nem könnyű a választás a képernyő előtt. Az első műsorban 20.05-kor jelentkezik a Telepódium új bemutatója, a Csak semmi politika cimü nyári kabaré, 21.25-kor meg A 22-es csapdája cimü világsikerű, s a hazai mozikban is nagy sikert elért, 1970- ben készült amerikai film várja a felnőtt nézőket. Ugyanakkor a második műsorban is értékes produkció látható: 21.20-kor jelentkezik Szigligeti Ede színműve nyomán készült, A mama című tévéjáték, amelyet négy évvel ezelőtt sugároztak először. Ebből mutatunk be egy képet két szereplővel, jászai Lászlóval és (háttal) Harsányi Gáborral. É5ZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. augusztus 7., szombat j anus-arcú Augusztus 9-t©! 19-ig ■UlTÄRi UASÄR 30—40 százalékos árengedménnyel szási számát, a műfaji arányokat, stb. (Nem a miskolci színházra, hanem a magyar színházi életre vonatkozóan.) Érdemes megnézni a nagyon megszaporodott nyári színpadok műsorválasztékát, az ott bemutatott darabok .eszmeiségét, mondandóját, és a rájuk fordított közületi dotáció viszonyát. A különböző hakniműsorokat, amelyeknek látogatottsága egy-egy művelődési ház statisztikájában igen jól mutat, és ha éves összesítésben nézzük, nem tűnik ki, hogy az egy év alatt ott megfordult, mondjuk 24 ezer látogató közül 20 ezer a különböző összevágott, alkalmi társulások által produkált, zajos vendégszerepléseket látogatta, és a nézőknek csak egyhatoda tekintett meg értékes művészeti produktumot, vagy ismeretterjesztő, s egyéb művelődési lehetőséget Lehetne említeni a filmbemutatókat. Egyszerűen csalc bele kell lapozni a műsorfüzetekbe, vagy megnézni a műsorplak"átokat, hogy kitűnjék; milyen filmet, hány alkalommal, hány nézőnek kínálnak, és hogyan aránylik a kommersz és selejtes, csak filmipari készítményeknek tekinthető produktumok ajánlata az értékes filmekéhez. S még a meghirdetett programon is hányszpr van változtatás, és sohasem úgy, hogy a csölc-.; kenteit értékű mű helyett kerüljön vászon-; ra a magvasabb, hanem fordítva. Igaz, a filmforgalmazási statisztika bizonyos mértékig árnyaltan mutatja lei — három kategóriába osztva — a különböző művek látogatottságát, de sz összkép és főleg pedig a bevétel megtévesztő, félrevezető. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az egy- egy mózinézőre jutó dotációból a csak„piff-: puff-filmeket” látogató nézőnek is jut, és a könyvkiadás állami támogatása a detelitív- regényeket és egyéb írásokat is érinti. Még aki!or is, ha valamilyen jelentéktelen differenciálás a könyvárakban mutatkozik is. Vészharangot kongatni nem kell, de nem szükségtelen felfigyelni művelődési életünk némely ellentmondására, bizonyos fajta Ja- nus-arcúságára. Kínáljuk a haladó művészetet, a szocialista művészet fogalma alá tartozó irodalmat, filmet, zenét, színházat, tömegszórakozást, egyebet, és örömmel regisztráljuk. az e fogalomkörbe csak nagyon nehezen beszorítható, vagy éppen attól teljesen idegen jellegű produktumok után jelentkező bevételt. K ínáljuk az értéket, a szocialista tartalmú művet, a magas eszmeiségű produktumokat, ugyanakkor annak sokszorosát nyújtjuk az értéktelenből, még akkor is, ha azok kínálata végleg megnehezíti az érték és a közönség bizonyos rétegeinek közeledését, és találkozását. Manapság divatos a gazdaságosságra hivatkozni. S mert a kulturális termékek is valahol az eladhatóság fogalomkörében lebegnek a régóta gyűrűző vita hullámain — áru-e a kultúra, vagy sem? —, a fentiekben jelzett ellentmondást nem szabadna mindig a gazdaságosság bűvös jelszavával magyarázni, és elfogadtatni. Benedek Miklós l
