Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-29 / 150. szám

ESZAK'MAGYARORSZAG 4 1982. június 29., kedd A képernyő előtt Balatoni szél Balatoni szél a címe annak a nyúlánk lányalakot ábrázoló, Borsos Miklós alkotta szobornak, amelynek kicsinyített má­solata immár tizenkét esztendeje a veszprémi tévétalálkozók fódíjait szimbolizálja. A korábbi tizenegy alkalommal össze­sen harmincegy Balatoni szél talált gazdára, illetve jutott magas elismerés jelképeként tévéalkotók, vagy alkotócso­portok birtokába, a szombaton véget ért XII. veszprémi ta­lálkozón újabb cár mat adott át a zsűri elnöke, Ancsel Éva, tanszékvezető egyeiemi tanár. Mindezt az egész ország lát­hatta, ha szombaton este kilenc órakor történetesen az első műsorra kapcsolta Készülékét. Első eset volt a veszprémi tévétalálkozók történetében, hogy az egész ország láthatta — elvben! — a teljes heti ver­senyprogramot és nemcsak a nyilvános díjkiosztás ünnepi pil­lanatait, érzelmekkel felfűtött zárszavait ismerhette. Ha a íutballért nem kínonöseoben rajongók, de mégis kíváncsiak ezt a műsort választották, úgy kedden este még láthatták a magyar—belga viadal második félidejét, mert tíz óra után befejeződött az aznapi versenyprogram. Érdemes volt-e át­kapcsolnia készülékét az első műsorra —’ nem e jegyzet fel­adata eldönteni. Ez a teljes heti versenyprogram-sugárzás le­hetővé tette, hogy a néző újra láthassa a versenyműveket, felújított, vagy friss élményeit, benyomásait egybevethesse a zsűri ítéletével, esetleg szembesítse azzal. Ancsel Éva zsurielnök szavait szükségtelen itt elismételni, hiszen az adásból ismerheti, akit érdekelt, ám azt nem okta­lan hozzátenni, hogy megállapításai csak a versenyben részt vevő huszonegy műre vonatkozhattak. A Magyar Televízió ugyanis e szemlén tizenhárom drámai és nyolc opera kategó­riájú művel adott számot egy-----a zenés művek esetében két­— esztendei drámai terméséről. Ez pedig nem egészen egy- harmada az elkészült és bemutatott műveknek! A tévékriti­kusok ez év januárjában hatvannál több mű ismeretében döntöttek a kritikusi díj odaítéléséről. A zsürielnök némely megállapítása, ameiy a testületi állásfoglalás eszenciájának fogható fel, figyelmet érdemel. Például az, hogy a század- f rduló novellisztikájának általában értékes adaptálása sem felejtetheti az élő magyar irodalom jelenlétének csekélységét, illetve hiányát, s azt. hogy e müvek nélkülözik az életközel­séget. (örömmel hallgattam a neves filozófus, egyetemi tanár szájából, a kiváló szakemberekből álló zsűri ilyen vélemé­nyét, mert erről az Észak-Magyarországban több alkalommal szóltunk, crakúgy, mint a zsűri által ugyancsak hiányolt ere­deti, tévéié írott, mai mc.gyar müvekről, illetve azok sajnála­tos hiányáról.! A zsűri most nem mondta ki, amit néhány éve Örkény István mondott zsűriéin okként: „a találkozót a tisztes középszerűség jellemezte". De kimondta azt, hogy a tehetségbeli feltételei rheglennének a sokkal erőteljesebb, na­gyobb drámai feladatok vállalásának, hogy mindinkább segít­se is a tévédráma a művészi igazság erejével a nézők so­kaságát A díjak odaítélésével nincs mód vitázni. A futballban is a bíró szava, illetve sípja dönt, utána lehet füstölögni, mérge­lődni, de az már nem változtatja meg a hivatalos ítéletet. Eb­ből talán már sejthető, hogy a drámai müvek díjazásával nem lehet mindenben egyetérteni, különösképpen a Balatoni szél fődíj odaítélésével, meg még két nagyobb díjjal. Annál inkább a Közjáték Vichyben honorálásával. Korábbi kritikai észrevételeink ennek feljegyzésére köteleznek. Nem e jegyzet feladata eldönteni, jó-e, vagy sem a veszpré­mi tévétalálkozóra történő válogatás rendszere, feltétlenül ott kellett-e lennie az Atlantisz című játéknak, amely társai­val együtt igen rossz visszhangot váltott ki mind a nézők, mind a szakma körében, s a zsűri is kénytelen volt meglehe­tősen keményen elutasítani az ilyenfajta tartalmatlan törek­véseket. Persze, amikor egy év termését kell reprezentálni, a válogatás szempontjai mindig hagynak kívánnivalót, nem le­het negyven-ötven művet versenybe állítani nem lehet ott az egész évi termés. így is túlzsúfolt volt a veszprémi találkozó. Ennek ellenére nehéz lenne teljes biztonsággal állítani, hogy az 1981-es tévédrámai termést éppen a versenyben állott ti­zenhárom mű képviselte legérzékletesebben. A tévétalálkozónak csak egyik vonulata volt ez a múltba, az előző évre visszatekintő, a kettes műsorban is sugárzott verseny. Nagyobb figyelmet érdemel, amit a jövőből sejtett meg az ősbemutatók közönségtalálkozók, stúdió-bemutatók és ankétok sora. Ezekről még szólunk. Benedek Miklós Mezey István Kazincbarcikája A Kazincbarcikán élő és tusrajzaival lapunk hasáb­jairól is ismert Mezey Ist­ván grafikusművész elegáns kis mappába gyűjtötte most a városát megörökítő rajza­it. Nem sok, mindössze tizen­két rajz, illetve lap találha­tó a borító alatt, a tizen­harmadik magán a burkola­ton van. A városban élő, annak fej­lődését nemcsak látó, ha­nem aktívan átélő művész már megszámlálhatatlan rajz­ban örökítette meg Kazinc­barcika mindennapjait. Most tiszta, könnyen áttekinthető vonalrajzaival néhány jel­legzetességet állít elénk. A Borsodi Vegyi Kombinát két rajzop is előttünk áll, meg­mutatva a közvetlen szom­szédságot is. Látjuk a Liget utat, amelyen a háttérben még toronydaru munkál, ott a Főtér, a jellegzetes kocka alakú középületekkel, a vá­rosszéli pác, a Mező Imre körút, előterében egy koráb­bi építési korszakot jelző há­zakkal, az ötvenes évek épí­tészetét örökítő Lenin út, a régi Kazinc falu helyén ma álló házsorok, a Tardona partján emelkedő utcák be­tonrengetege, amelyet nem­csak Mezey tustolla nyomán old vidámabbá a sok bok­ros, parkas közterület, ott a csónakázótó, s ott vannak az óvárosnál: nevezett egy­kori Sajókazinc tipikusan kisfalusi, de még ma is la­kott és elevpn élettel teli, a város szélén szinte skanzen­nek ható házsorai. A borí­tón szintén jellegzetes utca­kép az új városból. Mezey tollrajzaí magas mű­vészi értékű vallomások fel­nőtté váló városról; alkotó­juk tussal, tollal, éles vona­lakkal, a maga nyelvén tesz hitet Kazincbarcika mellett (bm) Megnyílt a VII. miskolci nyári egyetem A résztvevők egy csoportja. (Folytatás az 1. oldalról) Gazdasági fejlődésünk le­hetőségének nagyobb hánya­da — hangsúlyozta a mi­niszterelnök-helyettes — a műszaki fejlesztésben, az anyag magasabb fokú érté­kesítésében van. Takaréko­sabb berendezéseket kell gyártanunk, korszerűbb gyártmányszerkezetet kell kialakítanunk, jobban kell figyelni a minőségvédelem­re, s szigorúbban kell be­tartanunk a technológiai fe­gyelmet. E téren az ipar és a mezőgazdaság egyaránt —, bár nem egyforma mérték­ben — adós. Igaz, 4 száza­lékkal növekedett az ipar hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez, de kevésbé haladt előre például a faj­lagos energiafelhasználás. A mezőgazdaságban pedig a ráfordítás költségei gyor­sabban nőttek, mint a ter­melékenység. Húsz-huszonöt­millió tonnára tehető pél­dául a mezőgazdaságban az olyan termék, amelyet vagy nem, vagy csak kis hatás­fokkal hasznosítanak, jólle­het hasznosíthatók lennének. Mindezekből adódik, hogy a magyar gazdaságnak a ha­tékony termelésit segítő sza­bályozásra kell áttérnie ah­hoz, hogy a nehéz nemzet­közi gazdasági és politikai körülmények • között is meg­teremtsük a továbblépés fel­tételeit. Felvetődik — és Faluvé­gi Lajos előadásában fel is tette a kérdést —: ilyen kö­rülmények között nem len­ne-e ésszerűbb, ha a nép­gazdaság „saját bástyái” kö­zé húzódna? A válasz: semmiképpen sem. A ma­gyar gazdaság számára is csak a nemzetközi együtt­működés az egyetlen járha­tó út, de ez csak akkor előny, ha lépést tud tartani. Ebből adódik, hogy a gaz­daságnak a technika fejlődé­sével is lépést kell tartania. A jövőben tehát az eddigi­eknél is meghatározóbbá vá­lik gazdasági fejlődésünk eredményességében a mű­szaki színvonal állapota, il­letve az, hogy mennyire va­gyunk képesek befogadni ezt az új műszaki színvona­lat. Azt • viszont világosan kell látnunk, hogy az ex­port fejlesztése nem függet­leníthető a világpiaci moz­gásoktól. Különösen nehe­zedtek a körülmények a tő­kés piacon, de keményedtek a szocialista behozatal fel­tételei is. Bővíteni szükséges tehát az exportlehetősége­ket, javítani kell annak ha­tékonyságát, s olyan gazda­sági szerkezetet kell szor­galmazni, amely megállít­hatja a cserearány romlását. A jelenlegi szabályozó rendszer — mondotta Fa­luvégi Lajos — nem képes eléggé hatásosan közvetíte­ni a gazdasági célokat. Az árrendszert úgy kell tovább­fejlesztenünk, hogy a válla­latok az eddiginél jobban érzékeljék: jövőjük. saját termelésüktől, versenyképes­ségüktől függ. A lendületes fejlődésre képes, hatéko­nyan dolgozó vállalatokat kell segítenie az árrendszer­nek, és a szabályozó rend­szernek is. Ugyanakkor azonban szükséges, hogy szociálpolitikai intézkedések­kel elfogadható helyzetet te­remtsenek a változásokat hátrányosan érzékelő rétegek számára. A jelenlegi sza­bályozó rendszer azonban — ellentmondásaival együtt — biztosította, s ez nem kis szó (!) a bérek és az áru­alap egyensúlyát. A jövőben olyan szabályozók bevezeté­sére lesz szükség, amelyek a Faluvégi Lajos tartotta a nyári egyetem nyitó előadását. vállalati jövedelmezőségtől is függővé teszik a kerese­tek alakulását, s amelyek végeredményben segítik a vállalati munka eredményes­ségét. A vállalatirányítás korszerűsítése ugyancsak fontos láncszeme gazdaság- politikánknak. Végezetül Fa­luvégi Lajos hangsúlyozta: olyan szabályozó rendszert kell kialakítani, amely át­fogja a gazdálkodás társa­dalmi mikroklímáját, amely­ben felülkerekedik az éssze­rű kockázatot is vállaló gondolkodás. Ez azonban csak az irányítás és a vég­rehajtás közös együttműkö­désével, felelősségével való­sulhat meg. A nyári egyetem első napján dr. Farkas János, az MTA Szociológiai Kutatóin­tézetének osztályvezetője tartott még előadást a tár­sadalomtudományi eredmé­nyek alkalmazásáról a dön­téshozatalban. Ma délelőtt két előadás hangzik el, dél­után pedig a Tiszai Vegyi Kombinátban nézik meg a nyári egyetem résztvevői a vállalatközi kapcsolatok gya­korlati megvalósulását. Jegyzetek a TIT Vili. küldöttgyűléséről ß tuÉiáiiy terjesztésének szississsíp Az elmúlt hónapokban megtartott helyi, járási-vá­rosi és megyei mérlegmeg­vonások után a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat munkájának egésze is megméretett. Szombaton tar­tották meg a TIT VIII. küldöttgyűlését Budapesten, a XIII. kerületi pártbizott­ság székhazában. Egy ilyen számvetés mindig jelentő­séggel bír, hiszen egy vi­szonylag hosszú időszak munkáját teszi mérlegre, s ugyancsak hosszú időre szabja meg a feladatokat is. E mostani küldöttgyűlésnek pedig talán a szokásosnál is nagyobb volt a felelőssége, hiszen —, s ezt nagyon jól példázták a felszólalások­ban megfögalmazottak is — a gazdasági haladás, de túl ezen. a társadalmi fejlődés sem nélkülözheti a művelő­dés demokratizálódását. Ebben a folyamatban pe­dig a Tudományos Ismeret­terjesztő Társulatra, mint az értelmiség legszélesebb kö­reit tömörítő szervezetre, kö- telességszet'üen is nagy fel­adatok hárulnak. Erre utalt egyébként felszólalásában Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese, amikor arról be­szélt, hogy olyan ismeretter­jesztésre van szükség, ahol az emberek nem pusztán passzív befogadói az isme­reteknek, a tudásnak, ha­nem résztvevői, visszakérde­ző!; egyfajta beszélgetés ala­kul ki, ameiyben mindenki hozzáteheti azt, amit ő ma­ga tud adni ahhoz, hogy szebbet, jobbat csináljunk. Az egyes ember közöttünk és velünk élve előre , kell, hogy tekintsen, s hinnie kell, hogy milliók teszik ugyanezt. Lényegét tekintve ugyan­ezt a gondatot közelítet­ték meg más-más oldal­ról a felszólalók. A társa­dalom demokratizálódása — a szocialista társadalmi rend­szer lényegéről van szó eb­ben a folyamatban — meg­követeli, hogy mindenkor az ember és ne csali a „dol­gok állapota” álljon a figye­lem középpontjában. A tudo­mányos ' meggyőzés, a jelen­ségek és események hátte­rének megmagyarázása hi­hetetlenül nagy energiákat szabadíthat fel, s ez egy­aránt szolgálja gazdasági és társadalmi céljaink megva­lósítását. ' S ezeknek a kér­déseknek a megválaszolása mindig erkölcsi, morális fe­lelősség is, hiszen a kérdé­sekben és a válaszokban dön­tően a morál — amely el­választhatatlan a minőség­től és a szépségtől — az, amely igazán érdekli magát az embert. E viszonylag elvont fel­adatmeghatározás nagyon is gyakorlati, konkrét tartal­mat takar. Régóta nincs vi­ta azon, hogy a tudományos ismeretterjesztés (amely az elmúlt években különösen látványosan ismerte fel a mindennapok kultúrájának elvitathatatlan létjogosultsá­gát a művelődés egészében) szerves része közművelődé­sünknek, Éppen azért, mert a társaság az értelmiség leg­szélesebb rétegeit fogja át, a lehetőségei is nagyok e téren. A hagyományosnak tekintett előadásoktól a köz­hasznú ismeretellet adó, s egyre népszerűbb tanfolya­mokig, a „csináld magad” mozgalomtól a közoktatást segítő kis baráti körökig, vagy a nyelvtanfolyamokig roppant széles a skála. Mint ahogyan széles a kör is, amelyben a ismeretterjesztés tevékenykedik; az óvodá­soktól a nyugdíjasokig. S nem elhanyagolható az a fe­lelősség sem, amellyel az ér­telmiségnek tartozik a tár­sulat; erősíteni nemcsak a feladat, fontosságát, jelentő­ségét, hanem megteremteni azokat az alkalmakat is, amelyek az értelmiség önmű­velődését segítik. S ugyan­ilyen, ha nem nagyobb fon­tossággal bír, hogy növel­jék annak a tudatát, hogy az értelmiség szerves része a mai magyar társadalomnak, önmaga is rendelkezik a be­leszólás és .az alkotás jogá­val, lehetőségével, miköz­ben segít abban, hogy má­sok is felismerjék; a bele­szólás és az alkotás joga, le­hetősége öröm. Az elmúlt években nem­csak az ismeretterjesztés módszerei szélesedtek — az igények is nőttek az isme­retterjesztéssel szemben. Er­ről beszélt egyébként a kül­döttgyűlésen dr, Kurucz Im­re, a TIT főtitkára, alti ugyanakkor hangsúlyozta; az ismeretterjesztés fehér folt­jainak felszámolása válto­zatlanul szükséges, de nem a számokon van a hang­súly, az ismeretterjesztő munkában is, mint az élet más területén a hatékony­ság az elődleges. Az tehát, hogy az ismeretterjesztés ál­tál közvetített sokféle isme­rét — a szigorúan tudomá­nyostól a köznapi műveltsé­gig, a már-már prakticista ismeretanyagig — valóban alkotóképes, felhasználható, a mindennapokban integrál­ható tudásanyaggá váljék. A küldöttgyűlés egyik nagy tanulsága volt — leg­alábbis a résztvevők számá­ra nyilvánvalóan —, hogy legmagasabban kvalifikált tudósainktól a végeken te- vénykedő diplomásokig egy­re erőteljesebb a felismerés; az értelmiségi lét nem dip­lomabirtoklás kérdése. Az értelmiségi éppen azzal vá­lik értelmiségivé, hogy köz­hasznú, közéleti tevékeny­séget vállal — alkotó mó­don. A már elkezdett meg­újulásnak, az oly sokat em­legetett hatékonyabb isme­retterjesztésnek megvannak a feltételei a társulatban. Adottak a feltételei az ér­telmiség körében. Nem vé­letlen teliát, hogy a küldött­gyűlés az elkövetkező öt­éves munkát megszabó fel­adatok között igen hangsú­lyosan fogalmazta meg a közgondolkodás erősítését, az általános és a szakmai mű­veltség terjesztését, a min­dennapi kultúrához tartozó ismeretek ter jesztését, a szo­cialista demokrácia további erősítését. A teljes embert, az alkotó embert tette köz­ponti „témájává” az isme­retterjesztés. S ez olyan program, amely nemcsak a társadalom javát szolgába, egyetértésével is találkozik. * küldöttgyűlés megvá­lasztotta a Tudományos '*‘- meretterjeszlő Társulat tiszt­ségviselőit. A TIT elnöke ismét Adóm György akadé­mikus főtitkára dr. Kurucz Imre lett. Csutorás Annamária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents