Észak-Magyarország, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

1982. május 1., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Emlékezés egy 40 év előtti május elsejére Negyven éyvel ezelőtt, 1942. április .30-án Miskolc balol­dali , munkásságának ünnepi készülődését ,ezen a napon kézbesített. SAS-behívók za­varták meg. Százkilencven- egy. baloldali ember — köz­tük jómagam is,—, szociál­demokraták, kommunisták, lialp-dó gondolkodású értelmi­ségiek, idősebbek és fiatalab­bak . kapták meg az akkori Husisár-rlaktanyába szóló be­vonulási .parancsot. Amikor bevonultunk — a laktanyá­ban levő katonai börtön ud­varán gyülekeztünk —, ta­pasztaltuk, hogy a miskolciak mellett vannak Budapestről, Pécsről, Kaposvárról, Kassá­ról, és Kolozsvárról, sőt, né­hányon Kárpát-Ukrajnából is voltak A.beszélgetések so­rán arra. .is gyorsan rájöt- tüpi^ hogy csupa olyan ember van'.'itt,,,aki. valamilyen mó­don részesé volt a háborúel- leiieS íhozgalómriak. A rrris- koleialc közül" Bényák Béla asztalosra; Bernhardt László nyomdászra, Heller László nyomdászra, Horváth Béla gumijavítóra, Guttman Fe- reilí 'joé'aszrá emlékszem, de volt- még: vagy harminc mis­kolci, akiknek a neve negy- vcjj. év. .távlatából már elhal­ványult. Először azt gondoltuk, a szo- kás'ös május elsejei „begyűj­tésről1’ van szó, amire már régebben is .volt példa, hiszen az ünnep előtt mindig össze­szedték a „megbízhatatlano­kat”,- s abban, reményked­tünk;-hogy pár nap múlva el­engednek- minket, de nem így-ütörtént. Minden- értéktár­gyunkat -elszed-bék ?-^- rsoha- scmsrkaptunk vissza semmit- —, - majd- átszállítottak min- ket'i a Fazekas utcai börtön­be. -tgy a- börtönben ünnepel­tük május elsejét: mozgalmi dalokat énekeltünk, verseket szavaltunk, ha nem is túl han­gosan, de szavunk a börtön­falon is áthatolt, mint ahogy szabadon maradt társaink biztatása is eljutott hozzánk. Egyheti, nélkülözésekkel teli fogság után jöhettek hoz­zánk először látogatók, s a családtagok, rokonok, bará­tok mellett a Vörös Segély is eljuttatta hozzánk a segítsé­gét. Majd’ egy hónapig vol­tunk a börtönben, amíg egy­szer elvittek minket a mis­kolci repülőtér melletti Sa- jó-partra, ahol egy fabarakk­ban helyeztek el: nagyon ke­ményen dolgoztattak. Utat .építettünk és mindenféle földmunkákat végeztünk. Keserves sorsunk június 29-én fordult még rosszabb­ra: belőlünk alakították meg a VII. különleges büntető- századot, és 70 fegyveres őr kíséretében útnak indítottak a keleti frontra. Most a negy­ven évvel ezelőtti börtönben töltött május elsejét, és az azt. követő néhány hét emlé­két idézem, nem térek ^ki a későbbi viszontagságokra, csak annyit jegyzek meg: 191 emberből csak tizenketten maradtunk életben. Nagyon sok ember élete, áldozatos munkája nyomán ma már szabadon ünnepelhetünk. A sok viszontagságot, harcot, szenvedést az idő emlékké változtatja, de a küzdelmes napok felidézésével is erősí­tenünk kell mindannyiunk meggyőződését: soha többé ne legyen háború, soha töb­bé ne legyen olyan május el­seje, mint 1942-ben volt Tiser Gyula nyugdíjas, a megyei pártbizottság tagja Mesteriskola A tehetséges fiatal építé­szek' alkotóképességének ki­bontakoztatását szolgálja im­már két évtizede a Magyar Építőművészek Szövetségé­neit es d Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Tövább- képző Intézetének' együttmű­ködésével kétévenként indí­tott „mesteriskolái” tovább­képző intézmény: a fiatal épí­tészek köre. Eddig mintegy 150-en kapták meg kétéves ismeretbővítő tanulmánya­ik bizonyítványát. Azóta töb­ben kiemelkedő alkotásukért Ybl-díjat kaptak. Regéd táj Hatszáz méter magas sziklás hegyre épült a regéci vár. A törté­nelem ezl írja: I. Ferdinand 1537-ben, I. Rákóczi György 1644-ben ostromolta a vár falait. Gyermekkorát {öltötte itt, a regéci vár falai közt II. Rákóczi Ferenc édesanyjával, Zrínyi Ilonává!. Fojtán László felvitele Képünkön balról jobbra: Balázs János, Fejes Tibor, Soós László, Kiss Dezső Az iparban és a mezőgazdaságban Az érvényesülés lehetőségei Köztudott, hogy mai gazdasági hely­zetünkben a korábbiaktól eltérően, nem az életszínvonal növelése, hanem az elért szint megtartása a cél. Aligha szorul magyarázatra, hogy ez a tény hátrányosan befolyásolja a fiatalok életét, akiknek most kell megterem­teniük egzisztenciájuk, későbbi bol­dogulásuk alapjait. Különösen azok vannak nehéz helyzetben, akik szülői segítség nélkül, csak saját nur. k íjuk­ra támaszkodva alapítanak családot, próbálnak lakáshoz jutni, gyermeket (vagy ritkábban: gyermekeket) ne­velni. Nem titok, a mai ár- és bér­arányok mellett a fejlődő községek­ben, nagyközségekben könnyebb a megélhetés, több lehetőség adódik a mellékes jövedelem megkeresésére (természetesen csak annak, aki meg is dolgozik érte), mint a városokban. Kétségkívül megfigyelhető, kitapint­ható egy korábban nem tapasztalt fo­lyamat — a bejárók mellett ma már vannak „kijárók” is, akik naponta in­dulnak a városból a falvakba, s több­nyire a termelőszövetkezeti mellék­üzemágakban próbálnak szerencsét. Szerkesztőségünkbe ezért két-két, iparban, illetve mezőgazdaságban dol­gozó fiatalt hívtunk meg, hogy mun­kájukról, gondjaikról, érvényesülési lehetőségeikről beszélgessünk velük. Kérdéseinkkel főként ezt a témakört jártuk körül, de szó volt a nemzedéki ellentétekről, a vezetővé válásról, a családalapításról, fenntartásról, a la­káshoz jutásról — egyszóval mindar­ról, ami életüket ma meghatározza. Balázs János főművezető és Soós László lakatos a Diósgyőri Gépgyár­ban dolgoznak, míg Fejes Tibor ága­zatvezető és Kiss Dezső javítóműhely­vezető a hernádnémeti Hemádvölgye Termelőszövetkezet tagjai. Soós László: — Véleményem sze­rint az embernek elsősorban a mun­kahelyén kell „érvényesülnie”, ott kell önmagának becsületet teremte­nie, hiszen a munkahelyi elismeréssel járó magasabb bér képezi a családi jövedelem alapját. Bár a pénz sem mellékes, én nagyon örülök annak, hogy a kollektíva, munkatársaim és a vezetők most már egyaránt elisme­rik munkámat. Érzem, hogy szükség van rám a gyárban, s ez nemcsak az én számomra, hanem mindenkinek nagyon fontos. Még akkor is, ha van­nak vállvonogatók, akik nem törőd­nek az üzem gondjaival, a politikával, s hiába magyarázzuk nekik, hogy a beleszólással, annak formálásával idő­vel önmaguk életén is javíthatnak. Ezek a fiatalok általában a biztos anyagi háttérrel rendelkező családok­ban élnek, arányuk úgy 30—40 száza­lék körül mozog. Később biztosan rá­ébrednek majd a valóságra — keserű csalódások árán ... Fejes Tibor: — Számomra az érvé­nyesülés a termelésbe, a szövetkezet munkájába való nagyobb beleszólást, magasabb beosztást, jobb fizetést je­lent. Az egyetemről kikerülve, az em­ber mindentudónak hiszi magát, én is így voltam vele. Néhány hónapi munka után azonban rá kellett jön­nöm, más az előadóterem padja és más az élet. Meg kellett tanulnom ke­ményen alkalmazkodni, hogy elkép­zeléseimet megvalósíthassam. Kiss Dezső: — Harminckét éves va­gyok, középvezetői beosztásban. Ügy érzem, erkölcsileg, anyagilag megbe­csülnek. De ezt az előrehaladást tíz­évi, kemény munkával, tanulással küzdöttem, verekedtem ki magamnak. Sokan mondják nekem is, hogy falun könnyebb. Meg lehet próbálni... Aki a városban él és letudja a nyolc órá­ját, már nincs semmi gondja a mun­kájával. Nálunk viszont nem nyolc óra a munkaidő. Az év nagy részében 10—12 órát vagyok a szövetkezetben, és ennek az időnek szinte minden percét végigdolgozom. • Télen-nyáron kint kell lennem a szabadban, s ha úgy adódik, nincs se szombat, se va­sárnap. A talajelőkészítéstől a beta­karításig nincs szünet, ma már a gé­pekre a nap minden percében szük­ség van. És még nem beszéltem a bennem levő állandó feszültségről, hogy honnan teremtem elő az alkat­részeket. A másik, a siker vagy úgy is mondhatjuk az érvényesülés felté­tele: kitartás, vagy akaraterő, öt év alatt sikerült például elérnem, hogy a műhelyben bérmunkában is dolgoz­hassunk — az elmúlt évben már 60 darab IFA-teherautót javítottunk más szövetkezetek megrendelésére. Szép bevételhez jutottunk, és a szerelők munkaidejét is jobban kihasználjuk. De amíg sikerült ezt elfogadtatni... Jó néhány álmatlan éjszakám is volt miatta. Balázs János: — Jól tudjuk, a fa­lun több a munka, ám megvan rá a lehetőség. De aki egy városi lakótele­pen él, s mondjuk három műszakban dolgozik, az jóval nehezebben téliét szert kiegészítő jövedelemre. Ami pe­dig a nyolc órát illeti, nálunk sem annyira rózsás a helyzet, mint azt képzelik. Az elmúlt héten például kedden reggel bementem a gyárba, s csak csütörtökön hajnalban jöttem ki. Nálunk ugyanis nem a munkaidőt, hanem az elvégzett feladatot fizetik meg. Ha valamilyen probléma akad, akkor hiába jelzi a duda a munkaidő végét. Mindenki saját szerencséjének a kovácsa, mindenkinek magának kell megteremtenie az előrelépés teltéte­leit. Én is középvezető vagyok, ezért a beosztásért nekem is ugyanúgy meg kellett küzdenem, mint Kiss Dezső­nek. Tíz évvel ezelőtt végeztem a vil­lamosipari technikumban, dolgoztam az energia-főosztályon, voltam gyárt­mánytervező, a szerelőüzemben mű­vezető, s az elmúlt év februárjában neveztek ki főművezetőnek. Ahogy mondani szokás: ez sem nyugdíjas ál­lás. Nagy idegi és fizikai megterhe­léssel jár, nem beszélve a felelősség­ről. Most még birom, szívesen csiná­lom, annál is inkább, mert érzem a „hátam mögött” a bizalmat. Soós László: — A Diósgyőri Gép­gyárban szinte minden fiatal érezheti ezt a bizalmat, és élünk is vele. Vi­szont á gyár sem jár rosszul, mert a fiatalok lendülete, tenniakarása is hozzájárult, hogy most már „kin1 va­gyunk a vízből”, azaz jobbak a gaz­dasági eredményeink- Nálunk minden arra érdemes fiatalból lehet vezető, az út mindenki előtt nyitva áll. A mű­vezetők, főművezetők 60 százaléka 35 éven aluli pályakezdő értelmiségi. A baj inkább ott van, hogy a szakmun­kások nem szíveden vállalnak ilyen beosztást. Nagyobb a felelősség, ki­sebb a pénz, túlórát nekik alig-aíig fizetnek. S ha már a problémáknál tartunk — bár ez lerágott csont — a lakáskérdést említem a legelső he­lyen. Én meguntam a hosszú várako­zást, építkezni kezdtem. Vállalati tá­mogatással, nagy kölcsönnel fogtam bele — szerencsésen megküszködtem a tanácsi bürokráciával, mégis lassan haladok. Hol anyag nincs, hol a pén­zem fogj’ el. Fejes Tibor: — Nálunk is a legna­gyobb probléma a lakáskérdés, bár a szövetkezet anyaggal, fuvarral segíti a tagjait. Az önálló lakás megszerzése hosszú időre leköti a fiatalok teljes idejét, úgy is lehet mondani, hogy meghatározza az életüket. Nekünk szerencsénk volt, kiutaltak számunk­ra egy szövetkezeti lakást. A részle­tek viszont nagj’on magasait, s úgy látom, hogy ez is megköti sok fiatal kezét. Inkább nem akasztja össze a bajuszát senkivel a munkahelyén, hi­szen könnyen rásütik a bélj’eget: iz­gága — neki minden fillérre szüksége van, hiszen az OTP nem vár... Kiss Dezső: — Egy termelőszövet­kezetben, tehát falun ma még jobban érezhetők a nemzedéki ellentétek, mint a városban. Az idősebbek azt tartják, hogy nekünk jóval könnj’ebb a megélhetés, boldogulás, mint annak idején nekik volt. Különösen az élet­mód meghatározásánál rajzolódik ez ki élesen, amikor a szabad idő eltöl­téséről van szó. A munkánkat mi is elvégezzük, ám szeretünk szórakozni és utazni. Nálunk sajnos még nagj’on sokan elvetik ezt a fajta időtöltést. Balázs János: — A Diósgyőri Gép­gyárban ez hasonlóan fogalmazódik meg. Azok, akik 40—50 évesek, köny- •nj’ebben és szívesebben vállalnak túl­órát, a fiatalabbak közül viszont jó néhányan nemet mondanak. Soós László: — Nem új dolog, de űgj’ érzem, mindenképpen el kell mondanom: az előttünk élt generá­cióhoz hasonlóan, nekünk nincs lehe­tőségünk hőstettekre. A fénj’es szelek időszaka elmúlt. Ha egy fiatal becsü­lettel elvégzi a munkáját, s nem kö­zömbös a közösség dolgai iránt — le- gj’en az KISZ-alapszervezet, vagy a brigád, amelyben dolgozik — már a csúcson van. Fejes Tibor: — Vitatom a megálla­pítást, mert szerintem Igenis van le­hetőség az úgynevezett hőstettekre, bár a munkánk kétségtelenül nem le­het olj’an látványos, mint az újjáépí­tés. vagy a vasútépítés során volt. Az iparban és a mezőgazdaságban is nagy feladatok várnak ránk. Meg kell ér­tenünk, nem többet, hanem jobban kell dolgoznunk, más módszerekkel. másfajta „sebességgel”. Balázs János: — A változás, a vál­toztatás szükségességét a fiatalok tud­ják a leghamarabb megérteni. Ha pe­dig egy-egy új gyártmány bevezeté­séről van szó, akkor éppen a hozzám hasonló korúak lelkesednek a legjob­ban. mert így megmutathatják, mit tudnak, mire képesek. A kérdés, hogy hol lehet jobban érvényesülni: váro­son vagy falun — véleménj’em sze­rint nem jó. A mi generációnk azt szeretné elérni, hogy ma már csak a jó. munka, a tudás tegye lehetővé az érvényesülést, ne az összeköttetések, a szülők korábban szerzett érdemei. Ha pedig valaki még rá is tesz egy „lapáttal”, azt becsüljék is meg. di­vatos kifejezéssel élve. differenciál­tan. Aki munkájának eredményével többet tesz a társadalom asztalára, az valóban többet kapjon érte. Udvardy József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents