Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-06 / 80. szám

1982. április 6., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Tennivalók az iiskorialir! Dr. Ábel László vezérőrnagy ünnepi beszédét mondja Április 3-án a szokásosnál Is nagyobb ünnepség jelei látszódtak Karosán. A köz­ség bejáratánál transzparens köszöntötte az érkezőket, a téren az újhelyi dohánygyár fúvószenekara teremtett hangulatot, természetesen mindenütt zászlók lobogtak, ünneplő ruhás emberek jár- tak-keltek és könnyű volt' észrevenni azt is, hogy az utcákat, a portákat frissen seperték, gereblyézték, min­denütt rend, tisztaság, ünne­pi hangulat. Még ehhez: a művelődési otthon udvarán az MHSZ sátraiban kiállí­tott eszközöket nézegették az érdeklődők, megjelentek, gyü­lekeztek népi ruhákba öltö­zött táncosok, muzsikusok is, a sportpályán pedig már be­gyújtva a lacipecsenyékhez való tűz, kikészítve a sok pohár, üveg. Az újhelyi járásban a fel­szabadulási évforduló ki­emelt ünnepségét itt, Kar­csún tartották meg. A közös tanácsú község Karossal, Pá­cinnal egyetemben ezen a napon vette át ünnepélye­sen a Határőrközség emlék­lapot, táblát, így megyénk­ben ismét gyarapodott azok­nak a helységeknek a szá­ma, amelyek a megtisztelő címet viselhetik. Az ünnep­ségre a művelődési otthon­ban egybegyűlteket, köztük dr. Ábel László vezérőrna­gyot. a határőrség politikai csoportfőnökét. Űjhelyi Ti­bort, a megyei pártbizottság titkárát György Károly, a közös tanács elnöke köszön­tötte. majd dr. Ábel László tartott ünnepi beszédet. El­mondta, hogy hazánk népe történelme során gyakorta kényszerült a hadak útját járni. Utalt nagyjainkra, Hu­nyadira, Zrínyire, Rákóczi­ra, Kossuthra, a Tanácsköz­társaság magyar harcosaira, azokra is, kik. a spanyol nép szabadságáért küzdöttek, azokra is, kik annak idején a Szovjetunióban harcoltak az igaz ügy oldalán. Szólt arról a nagy sorsfordulóról, melyet a Szovjetunió népei teremtettek meg, biztosítot­tak nekünk. Elmondta, hogy erőnket .éppen az a tudat sokszorozza meg, hogy a fel­szabadulás óta megteremtett államunk az egyetemes em­beri haladás ügyéért száll mindig is síkra; együtt a ha­ladó országokkal. A Határőrközség cím oda­ítélése kapcsán elmondotta, hogy a három község önkén­tes határőrcsoportjai, lakói szép példáját mutatják az államhatár védelmének. Az itt élő emberek segítik a ha­tárőröket, védik a közren­det, eddigi megnyilvánulá­saikkal egyértelművé tették: méltó helyre kerül a Határ­őrközség emléklap, tábla. Ezt követően Nyirkos László alezredes a tanács el­nökének átadta a Határőr­község cím elnyerését bizo­nyító oklevelet, a tanács el­nöke pedig a közös tanács zászlaját, adta át a karosi határőrőrsnek. Az ünnepségen több ki­tüntetést, jutalmat is átnyúj­tottak. A Haza Szolgálatáért kitüntetés arany fokozatát kapta Tóth István, a községi pártái apszervezet titkára, ezüst fokozatát Megai Oktáv, a Dózsa Tsz elnöke, a Köz­biztonságért érem arany fo­kozatát kapta György Ká­roly tanácselnök. Többen kaptak Kiváló társadalmi munkáért kitüntetést, Kivá­ló határőr jelvényt és Ki­váló munkáért kitüntetést, valamint többen kapták meg a Munkásőrség emlékérmét, emlék jelvényét. Az ünnepség hivatalos ré­szének lezajlása után gazdag kulturális és sportprogram várta a községek lakóit. Az időskorúak helyzete és társadalmi gondozásának idő­szerű tennivalói megyénkben címmel tanácskozást tartottak tegnap, hétfőn Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc megyei Könyvtárban a Hazafias Nép­front Borsod megyei Bizott­sága, a Szakszervezetek Bor­sod megyei Tanácsa és a Vö­röskereszt megyei szervezete rendezésében. A tanácskozáson, amelyet Szűcs Ferencné, az SZMT megyei titkára vezetett, Am- riskó Gusztáv, a HNF megyei titkára adott rövid ismerte­tőt a megyénkben élő idős­korúak helyzetéről és a ve­lük kapcsolatos tennivalók­ról, feladatokról. Borsodban a lakosság 17,8 százaléka, több mint száznegyvenkétezer em­ber nyugdíjkorhatáron felüli, akik életkörülményüket te­kintve más-más törődést, gondozást igényelnek. Ezt követően az egyesített szociális intézet feladatairól szólt Szilvási Lajos, az inté­zet igazgatója, majd dr. Kán­tor Irén sárospataki városi főorvos ismertette az öregek új típusú napközi otthonában lakók ellátásának tapaszta­latait. Gumiszélas kordbársony Rugalmas kordbársony gyártását kezdték meg a Pa- tex tolnai gyárában. Az új termék abban különbözik az eddigi, tiszta pamutból ké­szült anyagoktól, hogy ke­resztirányú szálai közé haj­szálvékony gumiszálat is be­szőnek. A tolnai gyárból ez év végéig kétszázötvenezer négyzetméter rugalmas kord­bársony kerül le a gépekről. Úi számítógépet avattak Miskolcon Hogyan dolgozik maid a CH-52-es? A fiatal szakemberek tervei / ' tr Április 4-től már kapható fiz 1981-es Magyar statisztikai zseiöityv Az elmúlt hét végén Mis-^ kolcon a városi tanács volt III. kerületi hivatalának he­lyiségében átadták a Video­ton Számítástechnikai Gyár regionális vevőszolgálati üzemegységének CM—52 tí­pusú számítógépét. A jelképes szalagátvágás előtt dr. Baráth Csaba, a gyár kereskedelmi igazgató- helyettese elmondotta, hogy korábban sok — jogos — bí­rálat érte a vállalatot, mert termékeinek túlnyomó ré­szét külföldön értékesítette. Mára viszont változott a kép és a Videoton már nemcsak televízióki rádiók, hanem a különböző számítástechnikai berendezések gyártásában és alkalmazásában vezető he­lyet foglal el hazánkban. Négymilliárdos, éves terme­lési értékük egynegyede ta­lál gazdára Magyarországon, s ez szükségessé teszi a szer­vizek és vevőszolgálati háló­zat kiépítését. Budapest és Székesfehérvár után Miskolc a harmadik ebben a sorban. A 25 fős kis kollektíva mun­káját dicséri, hogy alig egy évvel a vevőszolgálat létre­jötte után, mast egy világ­színvonalon levő gép üzem­be állítása valósítható meg. Miskolcon ma már több mint egy tucat számítógép dolgozik a különböző válla­latoknál. hivatalokban. Va­jon megfelelően ki tudják majd használni a Videoton vevőszolgálatánál az új gép nyújtotta lehetőségeket? A kérdésre Tóth Barnabás cso­portvezető válaszol: — Biztos, hogy nem lesz üresjáratunk. Itt a vevőszol­gálati üzemegységben alap­vetően három feladatot kell ellátnunk. Először is segítsé­get nyújtunk a gyár termé­keinek eladásában, másod- csőr szervizeljük a már te­lepített gépeket, harmadszor programrendszerek rendszer- szervezését oldjuk meg a Videoton-gépeket üzemelte­tők számára. Ezenkívül bér­munkát is vállalunk, adat- rögzítést és -feldolgozást egyaránt. Működési terüle­tünkön — Borsod,, Heves, Hajdú, Szabolcs, Nógrád me­gyékben — ma már közel száz gépünk dolgozik, persze nem mind nagy gép, van ahol csak egy terminál se­gítségével teremtünk össze­köttetést, valósítjuk meg az adatátvitelt vagy szolgálta­tást. Az új géppel a legmo­dernebb eljárásokat, a leg­pontosabb és leggyorsabb feldolgozást végezzük el szá­mukra. Jó kapcsolatunk van több intézménnyel és a ta­nácsi szervekkel.. A Nehéz­ipari Műszaki Egyetemmel konkrét együttműködési szer­ződést kötöttünk. Ezenkívül nagyon sok kis- és közép­vállalat jelentkezett nálunk: információrendszerük fejlesz­tését a mi segítségünkkel szeretnék megoldani. A szemre is tetszetős új gép az úgynevezett harma­dik generációs berendezések sorába tartozik. Integrált áramkörös központi tárolója 1 _ megabyt kapacitású. Kül­ső tárolói — a mágnesszala­gos és mágneslemezes egysé­gek — is a legmodernebb technikai színvonalon áll­nak. Es végezetül nem mel­lékes az sem, hogy progra­mozóik, kezelőik és üzem­ben tartóik felsőfokú vég­zettséggel rendelkező fiatal szakemberek, akik bizonyíta­ni akarják: 'a számítástech­nika alkalmazása nagy se­gítséget nyújthat gazdasági életünk továbbfejlesztéséhez. Udvardy József A Központi Statisztikai Hi­vatal — a Statisztikai Ki^dó Vállalat gondozásában — az idén is felszabadulásunk év­fordulójára jelentette meg a Magyar statisztikai zseb­könyv ez évi kötetét, a ma­gyar könyvkiadásban rekord­nak számító másfél hónapos átfutási idő alatt. A zsebkönyv első kiadása — az 1931—32-es évek adat­anyagának közreadásával — 1933-ban jelent meg és a so­rozat egészen 1948-ig, tehát 15 éven keresztül folyamatos volt. Ezután hosszabb kény­szerszünet következett, a so­ron következő 16. kötet csak 1956-ban jelenhetett meg, az­óta viszont kiadása töretlen. Mind tartalmában, mind ki­vitelezésében sokat fejlődött az évek során, és az iránta, megnyilvánuló kereslet is ör­vendetes példányszámemelést tett lehetővé. (Ez évben 41 000 példányban jelent meg.) A kisalakú könyvecske ma­gába foglalja azokat a leg­frissebb— az 1981. évre vo­natkozó — adatokat, ame­lyek a népgazdaság fejlődésé­ről és a lakosság életkörül­Egerben hétfőn megkezdő­dött az úttörő-technikusok országos versenye. A megyei vetélkedőben legjobbnak bi­zonyult 110 pajtás méri ösz- sze tudását. • Az úttörő-technikusok or­szágos versenyét évenként felváltva rendezik meg Eger­ben, Nyíregyházán, Szegeden illetve Pécsett, tehát azokon a megyeszékhelyeken, ahol a ményeiről széleskörűen tájé­koztatnak. Az egyes gazdasági témák­nál megtalálhatók a korábbi ötéves tervek eredményei is. A nemzeti jövedelem és a társadalmi termék adatai mellett a termelés hatékony­sága is helyet kapott a táb­lázatok között. A zsebkönyv tartalmazza továbbá az ide­genforgalom alakulását, an­nak bevételeit és kiadásait. Megtalálhatók a kötetben a reálbér és a reáljövedelem indexei, a lakásállomány és a lakásépítés alakulása, a tár­sadalombiztosítási juttatások összege, a művelődés helyze­tére vonatkozó mutatók. A kötet táblázatai és szí­nes grafikonjai szemléletesen tükrözik szocialista fejlődé­sünk eredményeit: számos keresztmetszeti adat világítja meg a jelenségek összefüggé­seit. A zsebkönyv angol, német és orosz nyelvű változata a külföldi kapcsolatok ápolásá­nak, valamint a külföld ob­jektív tájékoztatásának is hasznos eszköze. tanárképző főiskola műszaki tanszéke rendelkezik a ver­senyhez szükséges eszközök­kel. Az első találkozó szín­helye 1971-ben Pécs volt. A mostani, immár 12. ve­télkedő központi témája a háztartástechnika, vagyis az úttörőknek a háztartással összefüggő energetikai, mun­kavédelmi stb. feladatokat kell megoldaniok. 0 Uifi-ttnitak országos versenye Epten SPORT Labdarúgás egyel bajnokság Lejátszották az ötödik for­dulót a Borsod megyei labda­rúgó bajnokságban. Eredmé­nyek: KELETI CSOPORT Miskolci ÉMTE—Forró 3-0 (3-0). Miskolc, 200 néző. Vez.: Varga I. J. Gl.: Tóth, Gom­bos, Beregszászi. BVM Alsózsolca—Mezőcsát 1-0 (1-0). Alsózsolca, 300 néző. Vez.: Mészáros. Gl.: Szatmá­ri. Priigy—Hollóháza 1-1 (0-1). Prügy, 600 néző. Vez.: Vári. Gl.: Sípos, illetve Tóth. Tokaj—Mezőkövesd 3-2 (1-2). Tokaj, 200 néző. Vez.: Csízi. Gl.: Lakatos (2), Né­meth, illetve Kiss. Szép. Tiszapalkonya—Tállya 2-1 (1-0). Tiszapalkonya, 100 né­ző. Vez.: Lénárt. Gl.: Czaga, Sirokai, illetve Spéder. Encs—Sátoraljaújhely 3-1 (2-0). Encs, 300 néző. Vez.: Órás. Gl.: Polgár (2), Lévai, illetve Tóth. Szabadnapos: Szerencs. A bajnokság élcsoportjának állása: 1. MÉMTE 24, 2. Encs 23, 3. BVM Alsózsolca 22. ÉSZAKI CSOPORT Hejöcsaba—Miskolci üveg­gyár 2-0 (2-0). Miskolc, 500 néző. Vez.: Mozgó. Gl.: Nagy (11-esből). Kiss. Putnok—Ormosbánya 0-0. Putnok, 400 néző. Vez.: Zvo- lenszki. SÜMSE—Ernőd 0-0. Sajó- szentpéter, 200 néző. Vez.: Kiss. Somsály—Szendrő 2-0 (1-0). Szendrő, 300 néző. Vez.: Dó­sa. Mákvölgy—Rudabánya 1-1 (0-0). Alberttelep, 300 néző. Vez.: Lója II. Gl.: Varga I., illetve Kiss (11-esből). Szuhavölgy—Borsodszirák 2-0 (0-0). Kurityán, 300 néző. Vez.: Bodnár. Gl.: Lévai, Szalai. Miskolci EAFC—Biikkáb- rány 3-1 (1-1). Bükkábrány, 300 néző. Vez.: Diószegi. Gl.: Szabó Zs., Tulkán, Mátyássy, illetve Szabó. A bajnokság élcsoportjá­nak állása: 1. Szuhavölgy 31, 2. Miskolci Üveggyár 26, 3. Putnok 25. Eredményekről — SBfOlta LABDARÜGAS. Pécsi MSC— DVTK 2-1 (1-1). Miskolc. DVTK- sporttelep, 200 néző. Vezeite: Mes­ter. Nü l. ifjúsági. DVTK: Kiss A. — Fekete, Csorba, Balogh, Eaghy (Búza), Lengyel, Szlifka, Teodoru II., Lippai, Kiss I. (Gon- da), Turóczi (Kovács). Edző: Csányi József. Az igen jó erőkből álló hazaiak veresége nagy meg­lepetés. A DVTK gólját Lippai szerezte. Jó teljesítményt Csorba nyújtott, Rába ETO—Ózdi Kohász 3-0 (3-0). Győr, NB I. ifjúsági. Vezette: Wimmer. ÜKSE: Szent- királyi — Lukács (Farkas), Ka­tona, Petii ő, Mustag (Bodnár), Balogh, Kanyó, Katalin. Kovács, Kardinál, Manóczky (Pakócs). Edző: Bilesch Gyula. Jó: E-alogh. Katalin. LÖVÉSZET. A Miskolc városi Ü ttörő Elnökség Honvédelmi Szakbizottságának rendezésében került sor a miskolci általános iskolák Felszabadulási versenyére, melyen százötvenen vettek részt. A győztesek, leányok: Kocsi (24- es iskola). Fiúk: Azari (21-es is­kola). Csapatban: 24-es iskola. RÖPLABDA. Miskolci Spartacus —Nyíregyházi VSSC 3-0 (7, 12, 7). Miskolc. NB n. női. Jók: Jávor­kúti, Hegedüsné, Szönviné. He- jöcsabai Cement SE—Nyírbátor 3-1 (11, 7, —13, 7). Nyírbátor, NB II. férfi. Jók: Gulyás, Kovács, Szűcs. Kazincbarcikai Vegyész- Miskolci ÉMTE 3-1 (—11, 5, 11, 18). MískoIc, NB U. férfi. A ven­dégcsapat játékosai közül Móser és Egri játszott jól. Sátoraljaúj­helyi Spartacus MEDOSZ MÁV— Nyíregyházi MGFSE 3-1 (2. —10. 14, 8). Sátoraljaújhely, NE< II. férfi. Jók: Bodnár, Ableda, Ba­logh. Debreceni Universitas—Sá­toraljaújhelyi Spartacus ME­DOSZ MÁV 3-1 (—13. 13, 12. 3). Sátoraljaújhely, NB II. női. Jók: Pásztor. Varga. Vörös Október Ruhagyár—Mezőkövesdi Munkás SE 3-1 (13, 5. —8. 9). Mezőkövesd. NB II. női. Jó teljesítményt senki sem nyújtott. KOSÁRLABDA. Serdülő válo­gatott—DVTK 79-71 (32-32). Buda­pest, Felszabadulási Kupa, női. Vezette: Szabó 111. A DVTK-ban nem játszott Winter, Medgyesi, Molnár. Hegedűs. Szűcs, Kolár. A serdülő válogatottban NB I-es együttesek iát ókosai léptek pá­lyára. A DVTK pontjait Aronné (39). Jászka (12). Halmos, Spisák (6—6), Főnyi, Tóth (4—1) szerez­ték. Nyíregyházi Tanárképző— Miskolci EAFC 85-58 (44-28). Mis­kolc, NB II. női. Ld.: Szabó (20), Járdánházi (13), Szűcs (10). Dai- gai (9). Nyíregyháza Tanárképző —Miskolci EAFC 74-72 (41-42). Miskolc, NB II. férfi. Pontszer­zők: Házi (26), Izrael (20). Lö- rmez (8), Szeghalmi, Eamóczki, Bálák (6—6). Hódmezővásárhely— Olefin SC 114-65 (55-36). Hódme­zővásárhely, NB II. férfi. Ld.: Hargitai (18), Szilvási (14), Be- nöcs (12). Hódmezővásárhely— Olefin SC 72-45 (33-27). Hódmező­vásárhely, NB H. női. Ld.; V..k (19). TEKE. Szolnok—Eorsodi Bá­nyász 2-6 (5229-5285). Szolnok. NB I. férfi. Egyénileg: Tösi (936), Széke (912), Szecsődy L. (892). Borsodi Bányász—FTC 5-3 (5285- 5232). Eger, NB I. férfi. Egyénileg: Tősl (929), Kocsis (926), Klakk (918). Miskolci ÉMTE-Ózdi Ko­hász 6-2 (2660-2616). Miskolc, NE< II. férfi. Egyénileg: Liptak (482). Zambó (473). juhasz (465). Németh (464), illetve Durst (474), Nagy (463). BIRKÓZÁS. Nyíregyházán ren­dezték meg a szabadfogású fel­nőtt vidékbajnokságot. Eredmé­nyek. 57 kg: 3. Migléczi. 68 kg: 3. Jászkai. 4. Farkas. 82 kg: 5. Boros. 90 kg: 2. Veres, 3. TuróczJ. 100 kg: 1. Fodor.... 3. Pávai..., 5. Szabó F. -flOO kg: 4. Lajos Zs. (valamennyi DVTK). ÖKÖLVÍVÁS. Debrecenben ren­dezték meg a Bocskai-emlékver- senyt, melyen jól szerepeltek a Borsodi E ányász öklözői. 63.5 kg- ban Bara két válogatott. Kará­csony és Magyar legyőzése után első helyezést szerzett, Taizs 91 kg-ban második lett. KÉZILABDA. Debreceni KÖZ­ŰT—Eorsodi Bányász 15-13 (9-5). Debrecen, NB i/B női. A tavaly még az NB I-ben szereplő ven­dégcsapat veresége meglepetés. Ld.: Nagyné (6), E*ama, Kerti, Budai (2—2). Jó: Demeter. Ózdi Kohász—Eger SE 14-13 (8-6). Eger, NB I/B női. A szünet után fel­javult a Kohász és igen értékes győzelmet aratott. Ld.: Szabó (6), Borosné (3). Hadházi (2). Bn. Afor SE—Miskolci Spartacus 27-22. Miskolc. NB IT női. A szövetke­zetiek gyenge védőíátékuk miatt veszítettek. Ld.: Nagyné (10), Egerszeginé (4). Úszás Felszabadulási emlékverseny A megyei úszószövetség rende­zésében került sor vasárnap dél­előtt a miskolci Szabadság-fürdő­ben a felszabadulási emlékver­senyre. Sajnos, a DVTK és az Ózdi Kohász fiataljai távolmarad­tak az ünnepi utánpótlásverseny­ről, s így az gyakorlatilag ft nagyszámú és sok tehetséges fia­talt indító MVSC ..háziversenye’ lett. Mindössze az 50 yardos gyors- és hátúszásban tudott do­bogós helyet szerezni Nagy Ró­bert; a Miskolci Postás verseny­zője. A többi versenyszám mind­egyikében vasutas győzelem szü­letett. s a dobogós helyezéseké’ is az MVSC fiataljai szerezték meg. A felszabadulási emlékverseny győztesei, fiúk, 75-ös korcsoport, 50 yard hát: Purinszki 54 mp. 74- cs kcs., 50 y. gyors: Füredi 40.8 mp. 74 kos., 50 y. hát: Füredi 45 mp. 72-es kcs.. 50 y. pillangó: Lehóczki 36,4 mp. 72-es kcs.. 50 y. hát: Lehóczki 38,4 mp. 72-73- as kcs., 50 y. mell: Lehóczki 43.1 mp. 72—7S kcs., 50 y. gyors: Tai- thy 33,2 mp. 72—73-as kcs., íoo v. vegyes: Lehóczki 1 p. 24.4 mp. Lányok. 75-ös kcs., 50 y. hát: Szemcsák l p. 02.6 mp. 74-es kcs.. 50 y. gyors: Gyulai 49 mp. 74-es kcs.. 50 y. hát: Gyulai 53.6 mp. 72-es kos.. 50 y. pillangó: Dues 39 mp. 72—73-as kcs.. 50 y. hát: Dues 38.2 mp. 72—73-as ke«. 50 v. mell: Dues 42.8 np. 72—73-as kcs.. 50 y. gyors* Dues 33.4 mp. 72—73-as kcs.. 106 v. vegyes: Dues 1 p. 21.6 mp. Különösen Lehóczki Dénes és Duos Mónika bizonyult eredményesnek, velük már a kö­zeljövőben országos versenyeken is számolni kell. K. Hi

Next

/
Thumbnails
Contents