Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-11 / 59. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1982. március TI., csütörtök Radar Jans fogadta fto Sam-sf Kádár János fogadta Ho Dam koreai külügyminisztert. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán az MSZMP székházában fogadta Ho Dam-ot, a Koreai Munkapárt IJolitikai Bizottságának póttagját, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Púja Frigyes külügyminiszter, Étre Sándor, a Magyar Népköztársaság phenja- ni, valamint Kim Jong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. Ho Dam délután a Pest megyei Hernád községbe látogatott, ahol a helybeli termelőszövetkezet tevékenységével ismerkedett. Este a vendég megtekintette az Állami Népi Együttes műsorát. A Die Welt magyar melléklete A nyugatnémet Die Welt szerdai száma nyolc teljes oldalon megjelent magyar mellékletében átfogó képet nyújt Magyarország életéről abból az alkalomból, hogy március 29-e és április 4-e között magyar hetet rendeznek Hamburgban. A melléklet ismerteti hazánk társadalmi, politikai és gazdasági viszonyait, megállapítva, hogy Magyarország figyelemre méltó helyet vívott ki magának a nemzetközi életben. Az egyes cikkekből a nyugatnémet olvasók megtudhatják, hogy a két ország árucsere-forgalma egy évtized alatt négyszeresére növekedett. Kellő hangsúlyt kap ugyanakkor az a magyar törekvés is, hogy a kapcsolatokat tovább fejlesz- szék és a jövőben csökkenjenek a közöspaci korlátozó intézkedések. A Magyar Kereskedelmi Kamara közreműködésével készült összeállításban nyugatnémet és magyar újságírók, szakemberek mutatják be részletesen a majdnem háromszázezer példányban megjelenő lap olvasóinak hazánk gazdasági életét, idegenforgalmi látványosságait, és nem utolsó sorban az NSZK és Magyarország dinamikusan fejlődő gazdasági kapcsolatait. Genscher New Yorkban Mindössze félórát tartott kedden az a megbeszélés, amelyet Ronald Reagan amerikai elnök folytatott Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszterrel. Az amerikai külügyminiszter a tárgyalások sikerének bizonyítékait abban látja, hogy a Lengyelország elleni szankciók, a „Keletnek” nyújtandó hitelek kérdésében a két kormány politikája „találkozik”. GyorsUsia « Jubflermtf lottó 1932. március 10-én megtartott 1 utalomsor- tvolásáról. 'A rendkívüli jutalom- sorsolásban a jubileumi lottó- szelvények és az 1982. március havi előfizetéses lottószelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A vásárlási utalvány (10 000 Ft): B Dácia 1300 típusú személy- gépkocsi, Bastei típusú lakókocsival; C kétszemélyes fekete-r tengeri hajóút (20 200 Ft); D vásárlási utalvány (10 000 Ft); E vásárlási utalvány (9000 Ft); F vásárlási utalvány (7000 Ft); G vásárlási utalvány (5000 Ft); H vásárlási utalvány (4000 Ft); 1 vásárlási utalvány (3000 Ft); J vásárlási utalvány (2000 Ft). A nyertes szelvényeket 1982. április 3-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek. az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 5 623 280 J 5 638 511 H 5 643 588 G 5 648 665 J 5 653 742 J £ 663 896 I 5 668 973 H 5 674 050 F 5 679 127 J 5 689 281 D 5 694 308 J 5 699 435 J 5 704 512 J 5 714 666 G 5 719 743 H 5 724 820 J 5 740 061 I 5 745 128 J 5 750 205 H 5 755 282 H 5 765 436 E 5 770 513 J 5 775 590 F 5 780 667 I 5 785 744 J i 3*0 821 J 5 795 398 H 80 041 946 E 80 199 333 E 80 453 183 J 5 800 975 J 80 047 023 F 80 204 410 G 80 468 414 J 5 806 052 J 80 052 100 G 80 209 487 J 30 478 568 H 5 811 129 H 80 062 254 J 80 214 504 I 80 498 876 I 5 816 206 I 80 072 408 J 80 219 641 J 80 503 953 •D 5 821 283 F 80 082 562 J 80 265 334 J 80 509 030 J 5 826 360 J 80 037 639 I 80 280 565 I 80 514 107 J 5 831 437 J 80 097 793 J 80 300 873 G 80 524 261 J 5 846 668 G 80 102 870 J 80 321 181 J 80 529 333 G 5 851 745 E 80 107 947 I 80 336 412 J 80 534 415 J 5 856 822 F 80 113 024 I 80 341 489 J 80 539 492 J 5 872 053 G 80 118 101 E 8tf346 566 G 80 544 569 J 5 882 207 I 80 123 178 I 80 351 643 G 80 554 723 I 5 837 284 I 80 128 255 J 80 356 720 J 80 569 954 J 5 892 361 J 80 133 332 D 80 371 951 J 80 580 108 I 5 897 438 J 80 138 409 F 80 392 259 H 80 301 330 I 5 912 669 I 80 143 486 G 80 397 336 J 81 204 579 H 5 917 746 H 80 148 563 J 80 407 490 G 81 209 656 J 5 922 823 J 80 153 640 J 80 412 567 J 81 214 733 H 5 927 900 J 80 158 717 J 80 417 644 J 5 932 977 J 80 168 871 F 80 422 721 J 81 219 810 J 5 943 131 H 80 173 948 E 80 427 798 I 81 229 964 J 5 993 901 D 80 179 025 H 80 432 875 D 81 235 041 j 80 016 407 J 80 184 102 J 80 437 952 J H 80 021 638 J 80 189 179 F 80 443 029 H 81 240 118 80 036 869 F 80 194 256 F 80 448 106 J Ő1 255 349 J Hviiés és jog Marjai József mexikói tárgyalásai Kedden délután befejeződött Marjai József mexikói hivatalos látogatása. A mexikói külügyminisztérium épületében három fontos okmány ünnepélyes aláírására került sor. A magyar kormány elnök- helyettese és Jorge de la Vega kereskedelmi miniszter nyilatkozatot írt alá Magyar- ország és Mexikó gazdasági együttműködésének fejlesztéséről. A .nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a felek ismételten megerősítették határozott politikai szándékukat a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, és ennek érdekében konkrét tevékenységgel kívánják előmozdítani az együttműködést kereskedelmi, mezőgazdasági, agráripari, energetikai, ipari, technológiai, pénzügyi, valamint oktatási és egészségügyi téren, s a felek közép- és hosszú távon egyaránt fejleszteni kívánják az együttműködést, a kölcsönös előnyök alapján. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására március 10-én Prágában tartózkodott Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Megbeszéléseket folytatott csehszlovák partnerével, Milos Jakessel, a CSKP KB elnökségének tagjával, a KB titkárával, amelyen részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt KözAz együttműködés szilárd elemeként méltatták a két ország kereskedelmi megállapodását és az ahhoz csatlakozó jegyzőkönyvet, valamint a mezőgazdasági munkaprogramot. A felek előirányozzák közös vállalatok és beruházások létesítését, valamint az árucsereforgalmon túllépő együttműködési formák felkutatását, beleértve a harmadik országok bevonásával megvalósítandó együttműködést is. Ugyancsak aláírásra került a magyar-mexikói kereskedelmi megállapodáshoz csatlakozó, három évre szóló jegyzőkönyv, valamint a mezőgazdasági és erdészeti együttműködés kétéves munkaterve. Marjai József ezt követően sajtóértekezletet tartott és válaszolt a mexikói újságírók kérdéseire. Marjai József szerdán délután hazaérkezett Budapestre. ponti Bizottságának első titkára és Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete. Havasi Ferencet fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozókon kölcsönös tájékoztatásra került sor az MSZMP XII. és a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról. Véleménycserét folytattak a két ország barátsága és együttműködése továbbfejlesztésének időszerű kérdéseiről. (Folytatás az 1. oldalról) Az intézményekről szólva elmondotta, hogy ezek kialakulásának idején mások voltak a lehetőségek, mostanra sok minden átrendeződött. Beszélhetünk kihasználatlan lehetőségekről, másrészt kielégítetlen igényekről is. A rendelkezésre álló lehetőségek, eszközök és a közművelődés terjesztése között is meg kell teremtenünk a harmóniát. Figyelembe véve, hogy nagy értékeink vannak, de nem megfelelő módon hasznosítjuk ezeket. Végezetül arról szólt, hogy mindazok, akik a közművelődésben dolgoznak, küldetést töltenek be. Ennek a munkának ellátása azonban nem csupán a szakmában dolgozók feladata. A közérdeklődést kell erősíteni, a személyes művelődés igényét felkelteni, mindehhez pedig a környezetnek igen sok köze van. Grósz Károly felszólalásában mindenekelőtt a tömegtájékoztatás szerepének fontosságáról szólt. A színházzal kapcsolatosan elmondotta, hogy a miskolci-egri megoldás hátrányos mind a városoknak, mind a színészeknek. Nagy a megterhelés, ismert közös gond ez, amelyen változtatni szükséges. Az MTESZ-ről szólva, elmondotta, hogy a szervezet tagjai lelkesek, aktívak, sok hasznos kezdeményezés fűződik hozzájuk, az eddiginél több támogatást érdemelnek. Szólt a miskolci televízió-stúdió létesítésének tervéről is. Ismeretes, hogy a stúdió megvalósításának gondolata már sok évvel ezelőtt felvetődött. Szükséges lenne megteremteni ezt a stúdiót, valóra váltani az évtizedesnél idősebb elképzelést. Közművelődési kérdések ezt erőteljesen indokolják. Megyénkben sok a kistelepülés, a munkaképes lakosság ezekből elköltözik, a városokat duzzasztja fel, nagy feszültségeket okozva. A stúdió, az új technika eljuthatna ezekbe a kis településekbe is, a maga eszközeivel segíthetné a népesség- megtartó erőt. A stúdió a megyei művelődési központ szervező, irányító szerepét is vállalhatná. Egy új mozi ugyancsak helyet kaphatna a stúdió házában, márpedig ma a miskolci mozik nem vonzzák a közönséget. Szinkronizálási lehetőség ugyancsak teremtődne a stúdió által, ez pedig jobban kötné a most még Budapestre pályázó színészeket is Miskolc- hoz. Befejezésképpen a felsőfokú képzésről szólt, utalva a megyénkben meglevő felsőfokú intézetek néhány jellemző vonására. A napirendi ponttal kapcsolatosan még felszólalt Herceg Károly és dr. Németh Pál. Ezt követően a joggyakorlat helyzete témakör került na-r pirendre. A képviselők az érdekes, valami módon mindahányunkra kiható témával kapcsolatosan három tájékoztatást hallgattak meg. Elsőként dr. Varga János, a Megyei Bíróság elnöke tájékoztatta őket a jogalkalmazás módjáról, gyakorlatáról, a megyei tapasztalatokról. Ezután dr. Deák András, a Megyei Főügyészség vezetője á jogalkalmazásról és a törvényességi felügyelet gyakorlásáról szólt. Végezetül dr. Kardos Sándor, a megyei tanács vb-titkára beszélt a tanácsok jogalkotásáról, az ügyintézés módjáról, ugyancsak megyei tapasztalatokról. Ezután dr. Havasi Béla. a képviselő csoportvezetői megbeszélésekről tájékoztatta képviselőtársait, majd az ülés elfogadta az idei munkatervet. Havasi Ferenc látogatása Csehszlovákban (Folytatás az 1. oldalról) j zet megítélésében a nézetkülönbségek ellenére — az európai ifjúsági szervezetek többsége elutasítja a hidegháborús i konírontációs politikát, s a | józan párbeszéd, a kölcsönös i előnyökön nyugvó együttmű- I ködés híve. Erre mutat az j európai ifjúsági együttműkö- j dési keretszervezet eredmé- | nyes munkája, és a megálla- 1 podások betartására irányuló általános szándék. Az európai ifjúsági mozgalom tevékenységének középpontjában továbbra is a béke és a leszerelés kérdései állnak, s a közös erőfeszítésekhez a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség is legjobb tudása szerint hozzájárul. A Központi Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi Ifjúsági mozgalomban is aktivizálódnak a reakciós erők, amelyek — a lengyel helyzetet is felhasználva — Igyekeznek a korunk fő kérdéseiről folytatott párbeszédet vakvágányra vezetni, és az együttműködés eddigi eredményeit semmissé tenni. A Központi Bizottság megerősítette: a KISZ a jelenlegi helyzetben mindent megtesz a szocializmus megvédéséért, és építéséért tenni kész lengyel ifjúsági szervezetek támogatása érdekében. Bővítik a lengyel ifjúsági szervezetek magyarországi politikai és szakmai jellegű tapasztalatszerzési lehetőségeit A lengyel kéréseknek megfelelően — tanulmányi és pihenési céllal egyaránt — folyamatosan szervezi nagyobb létszámú ifjúsági és gyermekcsoportok fogadását Szovjet-finn csúcstalálkozó Moszkvában. Jobboldalt a szovjet küldöttség, Brezsnyev vezetésével (jobbról a negyedik) balról a finn delegáció Koivisto (balról a harmadik) vezetésével. lat és fél Siónapig n it? • MM épül Miskolcon, a Marx tér és a Táncsics tér közötti útszakasz északi pályájának építési munkálatait a Miskolci Közúti Építő Vállalat tavaly végezte el. A májustól októberig tartó útfelújítás nem kis kényelmetlenséget okozott az erre közlekedőknek. A miskolciak az idén sem maradnak ki ebből, hiszen március 2-től lezárták az útszakasz másik oldalát, s az építési munkákkal a Miskolci Közúti Építő Vállalat előreláthatólag szeptember 20- ra készül el. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy egy 3000 méteres útnak miért kell március elejétől szeptember közepéi f épülnie? Hogyan lehetne ezen az ütemen gyorsítani' Aki a kérdésekre válaszol Csala Kázmér, a Miskolc Közúti Építő Vállalat főmérnöke: — Való igaz, soknak tűnil< ez a hat és fél hónap. Meg kell persze jegyezni, 'hogy régen időszerű már ez a felújítás, hiszen több mint húszéves az út burkolata. Őrlési összegekbe került a KPMnek évente az apró munkák elvégzése. Éppen ezért rendelték meg tőlünk az egész útszakasz teljes felújítását. Az ütemterv szerint a jelenlegi munkákat öt szakaszra osztottuk. Most a Táncsics tér és a Kilián, valamint a stadion és a Szikra mozi közötti szakaszokon dolgoznak az építők. Ez a két szakasz jelenti az útépítésnek mintegy 60 százalékát. A két szakaszon jelenleg a bontási munkákat végzik a dolgozók, s ezzel párhuzamosan a talajjavító réteget helyezik el. Ami különösen nehezíti a munkálatokat, az a forgalom, hiszen közismerten forgalmas útszakaszokról van itt szó. Jelenleg húsz útépítő két kotrógép, egy bontókalapács és tizenkét gépkocsi lolgozik a két szakaszon. — Szombaton és vasárnap miért nem dolgoznak az építők? — Jogos a kérdés, de nz a helyzet, hogy nem tudjuk biztosítani a szükséges létszámot, s így csak egymű- szakban, munkanapokon tudjuk embereinket foglalkoztatni. Ha minden kötél szakad és nem tudnánk tartani az előírt átadási határidőt, akkor — ha nekünk ez ráfizetés is — két műszakban foglalkoztatjuk majd embereinket. Persze, erre nemigen fog sor kerülni, hiszen a szeptember 20-i átadás optimálisnak látszik. Nem kívánok találgatásokba belemenni, de szeretném megnyugtatni a miskolciakat es az erre közlekedőket, hogy a munkák ésszerű szervezésével, s a hatékonyság növelésével előreláthatólag jelentősen csökken maid az útszakaszok átadási határideje. Korai lenne még pontos dátumot mondani, de figyelembe véve, hogy a jelenleg munka alatt álló két szakaszon a dolgozók az ütemezési tervhez képest jól állnak, több mint valószínű, hogy hetekben lesz mérhető a Táncsics tér és a Marx tér közötti útszakasz átadása. Természetesen, a határidő ?lőtt.., — pusztafalvi —