Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-30 / 75. szám

1982. március 30., kedd ÉSZAK-M AGY ARO RSZAG 3 Gépgyári újítók és újítások At, elmúlt évben üteme­sen fejlődött az újítómozga­lom megyénkben, s mind a megvalósított újítások szá­ma, mind az általuk elért gazdasági eredmény növe­kedett, a korábbi esztendő­höz képest. Nem mondha­tó el ugyanez a Diósgyőri Gépgyárról. ahol jelentős' megtorpanás volt tapasztal­ható az utóbbi időszakhoz képest. Sikerként könyvel­hető el ugyanakkor, hogy megállították a visszaesést, megteremtették a feltétele­ket az újbóli fellendüléshez. Eredmények Ezek után nézzük az ide vonatkozó adatokat! Tavaly a gépgyár újító kedvű dol­gozói 1335 ötletet vetettek papírra, munkáltak ki, s nyújtottak be elfogadásra. Az egyszemélyi elbírálók az újítások 57 százalékával ér­tettek egyet, 771 esetben ad­ták megerősítő javaslatukat a megvalósításhoz. Támogatá­suk nem volt hiábavaló, hi­szen hat kivételével az újítá­sokat még év vége előtt a gya­korlatban is bevezették. Az így szerzett haszon megkö­zelítette a 38 millió forin­tot. s ebből 2.8 millió fo­rintot a javaslattevőknek újítási díjként kifizettek. Gépiparunk fellegvárában minden negyedik dolgozó újít, s ez nagy segítséget je­lent a vállalatnak a hazai és a nemzetközi piacon való ered menyes szerepléséhez. Az újítók között csaknem azo­nos arányt képviselnek a fi­zikai és a műszaki beosztá­sú dolgozók, s örvendetes módon egyre több a fiatal és a nő. A szocialista brigá­dok meghatározó jelentősé­gűek a mozgalom életképes­sége szempontjából, hiszen tíz újítóból kilenc valame­lyik kollektíva tagja. A javaslatok a legkülön­félébb témák megoldását cé­lozzák. Mégis, ha sorrendet kellene felállítanunk, akkor a termelés fokozását, a mi­nőség javítását szolgáló újí­tásokat tehetjük az első helyre. Számottevőek azok az ötletek, amelyek a telje­sítmény növelését, a hatéko­nyabb munkát segítik elő. Újításokkal az elmúlt évben 118 ezer normaórát takarí­tottak meg a DIGÉP-ben. Az újítások, a találmányok je­lentős mértékben hozzájá­rulnak a fejlesztési elképze­lések valóra váltásához, új konstrukciók, gyártmányok elkészítéséhez. Végül, de nem utolsósorban: az újítá­sok lehetővé teszik a bizton­ságosabb munkavégzési, a balesetek számának csökken­tését. Ezeknek az újítások­nak az értéke ugyan pénz­ben kifejezhetetlen, de min­denki által köztudott, hogy nagy szükség van rájuk. Gondok A közelmúltban megtartott vállalati újítási ankéton is elhangzott a vélemény: csakis ott hozhat megfelelő eredményt az újítómozga­lom, ahol kellő módon fog­lalkoznak a mozgalommal ahol törekednek e belső tar­talékban levő lehetőségek ki aknázására. Az „A”- és a „H”-gyáregységekben ha­gyományosan magas szintű az újítómozgaJom, s erőteljes volt a fejlődés a „D”-gyár- egységben. Ezzel szemben a „B”-, és a „K”-gyáregysé­gekben tartós visszaesés ta­pasztalható ebben a tevé­kenységben. Vannak a gép­gyárnak országszerte ismert, újítói, mint Tóth József, aki már több találmány gazdája, de szép számmal akadnak olyanok, akik még egyetlen újítást sem vallhatnak ma­gukénak. Holott ötletük va­lószínűleg ezeknek az embe­reknek is van. csak éppen a nem ritkán fellelhető hibák, hiányosságok hallatára nem merik vállalni a többletmun­kát, a sok utánjárást. A tanácskozáson ugyanis bőségesen hallhattunk azok­ról a gondokról, amelyek or­voslásában sok minden tör­tént 1981-ben, de amelyek mindmáig gátjai a tevékeny­ség kiteljesedésének, kedvét szeghetik az újítani szándé­kozóknak. Mert kétségtele­nül csökkent az újítások el­bírálási ideje a „H”-, az „A”- és a „K”-gyáregységekben. de az átlagosnál rosszabb a helyzet ezen a téren az „F”- és a „D”-részlegekben. Olyan eset is előfordult, hogy fegyelmit kellett adni vala­kinek a késedelmes ügyinté­zés miatt. A javaslatok el­utasításának indoklása is gyakran szakszerűtlen, hiá­nyos, amely a rendeletek nem ismerésére vezethető vissza. A kísérletek átfutási ideje is hosszú olykor, hol­ott az adott gyártmány be­vezetése csökkentené a költ­ségeket, illetve nyereséget eredményezne. Az érem má­sik oldala: dicséretesen dol­gozik az újítók klubja, to­vábbá létrehozták a talál­mányok megvalósítása útjá­nak egyengetésére hivatott találmányi bizottságot. A megújhodás időszakát éli a Diósgyőri Gépgyár. Az új, korszerű, a világpiacon is jól eladható termékek lét­rehozásában jelentős szere­pet szánnak az újításoknak, a találmányoknak. A fel­adatokkal összhangban hir­dették meg az idei újítási versenyt, írták ki a pályá­zatot. Fontos tennivaló a kőolajtermékek tüzelésre va­ló felhasználásának csök­kentése, az anyag- és ener­giatakarékosság. Ésszerűsí­tésre szorulnak az energiát fogyasztó berendezések, s az eddiginél jobban akarják hasznosítani a hulladékhőt, a hulladék- és másodnyers­anyagokat. Az elképzelések között szerepel a viszonylag nagy mennyiségű energia- hordozókkal előállítható anyagokkal való takarékos­ság is. De szükség van olyan újításokra, találmányokra is, amelyek előmozdítják az im­port csökkentését, hozzájá­rulnak az export növelésé­hez. Feladatok A vázlatosan ismertetett követelményeknek a gép­gyári újítók és feltalálók azonban csak akkor lesznek képesek megfelelni, ha foly­tatódik a mozgalom megre­formálása. Többek között ja­vítani kell az anyagi ösz­tönzést, a bizonylati fegyel­met, s rövidíteni az elbírá­lást, a bevezetési időt. Eb­ből a célból komplexbrigádo­kat alakítanak az újítók se­gítésére, az újítások beveze­tésének meggyorsítására. Szükség van a vállalati újí­tási szabályzat felülvizsgálá­sára, a szakvéleményezés színvonalasabbá tételére. Egy-egy újításból a maxi­mumot kell kihozni, ezért a jövőben fokozottan vizsgál­ják majd. hogy az ötlet nem éri-e el esetleg a találmány színvonalát is. A végére hagytuk az éves újítási fel- idattérvben rögzített té­máknak az eddiginél na­gyobb számban való kidol­gozását, hiszen ezek a válla­lat előtt álló legfontosabb el­képzelésekhez kapcsolódnak Ko)»j László Telkibányán A telkibányai Béke Mg. Termelőszövetkezetben a műtrágyák mellett használják az értékes istállótrágyát is. A meredek területen, ahol szórókocsi már nem tud elmenni, billenős pótkocsival hordják ki a trágyát. Nagyjavítás Az Ózdi Kohászati Üzemek folyamatos acélművében március 22- töl 11 napos és 8 órás karbantartás folyik. Több fontos berende­zés mellett sort kerítenek a vezérlőmű korszerűsítésére is. Képün­kön: Kovács H. István villanyszerelő, 150-szeres újító, a tápponton végzi a felújítást. Fotó: K. 1. Sikeres árusítás után A Skála Expo zárja kapuit Ózdon és környékén Növekszik 3 kertészkedési kedv A Skála Expo az eddigi öt és fél hónapos sikeres áru­sítás után április lO.-ével zárja kapuit. A hátralevő időszakban rendkívüli ajánla­tokkal várja a vásárlóközön­séget. Gyermekcipők, búto­rok, divatáru, háztartási ve­gyiáruk, csempék, fajansz­Fennállása óta a legsiker­telenebb gazdasági évet ta­valy zárta a Szerencsi Bú­toripari Szövetkezet. Ez an­nál is inkább szembetűnő, mivel a szerencsi asztalosok a korábbi években jól dol­goztak, lépést tartottak az igényekkel, az általuk készí­tett bútorok minősége kifo­gástalan volt. A napokban megtartott mérlegzáró közgyűlésen vi­szont csupa rossz eredmény­ről adhattak számot. A szö­vetkezét kollektívája tavalj nem tudta teljesíteni a ki­tűzött termelési feladatokat. Az előirányzott 39 millió 644 ezer helyett csak 3*7 millió 140 ezer forint termelési ér­téket állítottak elő. — Mivel indokolja a visz- szaesést a szövetkezet elnöke Megyeri János? — Az elmúlt év során több alkalommal anyagellátási gondokkal küszködtünk — mondja az elnök. A bútor­áruk, élelmiszerek, elörenyo- mott kézimunkák, dzsekik, egyéb sportos ruházati ter­mékek, pulóverek, kardigá­nok, pólók, valamint több ezer cikk 30—50 százalékos engedménnyel kapható a Kő­bányai Vásárközpontban. * lapot a Nyugat-magyaror­szági Fafeldolgozó Vállalat Szombathelyi Gyárától kap­juk. Ott tavaly karbantartá­si, illetve rekonstrukciós munkákat végeztek. Ennek következtében nem tudták ütemesen szállítani a szá­munkra szükséges alapanya­got. Gondot okozott továb­bá a bútorok felületkezelé­sénél használt poliészter és matt lakk nem megfelelő minősége is. Ez komoly technológiai nehézséget és termeléskiesést eredménye­zett. A folyamatos termelést zavarták az ÉMÁSZ háló­zati karbantartási munkáin tai is. igaz,''- hogy az itt ki esett munkaidőt felhasznál tűk műhelyeinkben a rég’ padlóburkolat felújítására Mindez nem pótolta a ter­melőmunkát. Ezenkívül ta-' valy az év első felében túl kínálat alakult ki a lakos­sági bútorellátásban, viszont a közületi bútorok iránt na­Özd területén és a köz­igazgatásilag hozzá tartozó Hódoscsépány, Susa, Uraj, Szentsimon, Center közsé­gekben a kertészkedésnek, a gyümölcs- és szőlőtermesz­tésnek ez ideig nem volt nagy hagyománya. Körülbe­lül 10 éve kezdte meg a vá­rosi tanács a nagyüzemi ter­melésre alkalmatlan és el­hagyott parlagterületek par­cellázását. Az érdeklődés nagy volt, és az első idő­szakban kiosztott, egyenként 200 négyszögöl nagyságú par­cellákon 140 taggal megala­kult a Rózsaliget Kertszö­vetkezet. Ezekkel a terüle­tekkel jól járt a tagság, hi­szen a földek telekkönyvileg is a kertszövetkezet tagjai­nak birtokába kerültek. A kezdeményezésnek jó lett a folytatása is, hiszen ezt kö­vetően az állami tartalék területekből haszonbérleti szerződéssel 787 család ka­pott 200—300 négyszögöles te­rületeket tartós használatra. Rajtuk kívül már csaknem 100 család bérel 3—5 éves haszonbérleti szerződéssel ki- sebb-nagyobb területeket.. Nos, az eltelt évek igazol­ják, hogy a kiosztott parcel­lák használói, jóllehet kü­lönböző szakképzettségűek, különböző munkát végeznek — szerelmesei lettek a ker­tészkedésnek. A házikertek­ben megtermelt termékek bizonyíthatóan igen fontos szerepet töltenek be a város és a környék zöldség- és gyümölcsellátásában, ezért munkájukat minden lehetsé­ges módon és eszközzel tá­mogatni kell. Ebben a tá­mogatásban élen jár a Nö­vényvédelmi és Agrokémiai Állomás. A teleli- és kertto­Házak ­Az Orosz Föderáció köz­pontjában levő tulai terüle­ten jelentős gipszkészleteket találtak. A nyersanyag-lelő­hely az Okától a Donig ter­jed. A tulaiak elhatározták, hogy bővítik a gipsz fel­használási területét. A szak­emberek vizsgálták az anyag sajátosságait, kikísérletezték a ' legoptimálisabb keverési gyobb volt a kereslet, mint a kínálat. Ezt — szerencsére — idejében felismertük, s az év második felében vi­szonylag rövid idő alatt si­került átalakítanunk a ter­mékszerkezetet, s az erede­tinél jóval több közületi bú­tort gyártottunk. A lemara­dást azonban már így sem sikerült, pótolnunk. — Várható-e az idén elő­relépés, hogyan kívánnak túljutni a holtponton? — Sajnos, biztatót az ed­dig eltelt három hónap alap­ján nem tudok mondani — válaszolj^ az elnök. — A minőségre fennállásunk óta soha- nem volt panasz. Ez a szép sorozat az elmúlt év utolsó hónapjaiban megsza­kadt, s a helyzet az idén sem változott. Nagyon rósz szak a minőségi mutatóink a munkaidő jelentős részét a selejtes termékek korrigálá­sa köti le. Ennek következ­tében ismét lemaradtunk lajdonosokat ingyenes szak- tanácsadással segítik, sőt aa állomás szakdolgozói a helyszínen keresik fel a ter­melőket, növényvédelmi, tápanyag-gazdálkodási és termesztési tanácsokat adnak az érdeklődőknek. Az állo­más szakemberei ezenkívül minden hónapra elkészítet­ték az időszerű növényvédel­mi munkák végzésére szóló felhívásukat, amelyeket a területeken kifüggesztettek. Egyes fontosabb károsítok™ előrejelzést készítettek ép­pen azért, hogy a kisterme­lők az ellenük való védeke­zéseket a legoptimálisabb időpontban kezdhessék el és hajthassák végre. A kertészkedők részére szolgáló anyagok és eszkö­zök forgalmazását Ózdon a Borsodi Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat Néphadsereg utcai boltja biztosítja. Eb­ben a boltban jó az ellátás, s ha valamilyen keresett cikk kifogy, azonnal gondos­kodnak az utánpótlásról. Az elkövetkezendő évek­ben a megyei Növényvédel­mi és Agrokémiai Állomás továbbra is fontos céljának tekinti a kistermelők segí­tését. Ha ez a segítség, a szakszerű tanácsadás talál­kozik a termelők érdeklődé­sével, lehetővé válik, hogy ezekben a város környéki kiskertekben megtermelt zöldség és gyümölcs jelentős mértékben meghatározza a város ellátását. gipszből arányokat, adalékként sala­kot is felhasználtak és meg­állapították, hogy az új, gipsz alapanyagú panel egy­emeletes házak építésére al­kalmas. biztonságos és gyor­san elkészíthető. A kísérle­teket és a prototípust hama­rosan követték a sorozatban gyártott épületek, amelyekbe már beköltöztek a lakók. időarányosan a tervek telje­sítésével. — Azt beszélik, bogy a vezetők alapvető kérdésekben nem tudnak megegyezni... — Erről hadd ne beszél­jek. A napokban lesz a ve­zetőségválasztó közgyűlésünk, ahol végre meg kell oldani a vitás kérdéseket. Addig is intézkedtünk a minőség ja­vítása érdekében. Űj, ösztön­ző prémiumrendszert vezet­tünk be. amelytől sokat vá­runk. A szövetkezet erre az esz­tendőre is nagy terveket szőtt. Üj, korszerű bútorok­kal akarnak a piacon jelent­kezni, s modern, a nehéz fi­zikai munkát könnyítő eljá­rások bevezetését tervezik. Sőt, a korábbi hagyomá­nyokhoz híven újból szeret­nének exportra is termelni. Termelési értéktervüket is növelték, az idén 40 millió forintot akarnak előállítani. Az újnak sikere van a bú­torpiacon — a vásárlók igénvlik a szép kivitelű, kor­szerű termékeket, mégpedig a szövetkezettől sok éven át megszokott jó minőségben. A megvalósítás útjában álló akadályokat azonban mi­előbb el kell hárítaniuk: a szövetkezet kollektívája a belső ügyek mielőbbi rende­zését kívánja meg. —dévald— * Sikertelen gazdasági év után Mit terveinek a szerencsi asztalosok?

Next

/
Thumbnails
Contents