Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-04 / 29. szám

csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 3 1982. február 4., A Sátoraljaújhelyben szé­kelő üzemek nem tekintik vetéiytársnak a Telefongyár Zemplén Gyáregységét. En­nek magyarázata egyszerű: a bérszínvonal valamennyi üzemben magasabb, mint amennyit a teleíongyáriak fi­zetni tudnak dolgozóiknak. Ennek ellenére a telefongyár­ban nem félnek a konkur- renciától. Éles Lászlóné. főkönyvelő elmondotta: 1979-ig a Bor­sod megyei Finommechanikai Vállalat üzemeként tevékeny­kedtek, a telefongyárral 1979-ben fuzionáltak. Az ad­digi sokféle tevékenységet alpvetöen más váltotta fel. Teljesen megváltozott a pro­fil, műszakilag magasabb színvonalú termékek készíté­sére tértek át. Valóban, ma még kevesebb bért tudnak fizetni, mint a többi újhelyi üzem, mégsem csökkent a dolgozók létszáma, ellenkező­leg sok új fiatal is jelentke­zett az üzembe. A titok nyit­ja kézenfekvő: olyan pers­pektívával rendelkezik az üzem, amelyet a környéken kevesen biztosíthatnak. Meg­lehet, ma még kedvezőtlen körülmények között, kisebb fizetésért dolgoznak itt az emberek. A jövő viszont biz­tató, hiszen új telephely ki­alakítását tervezik, s foko­zottan figyelnek a bérará­nyok helyes megteremtésére is. A területet már kijelölték, ahol a következő ötéves terv­időszakban megkezdik az építkezést. A béremelésben pedig már tavaly is élen jár­tak, s az idén újabb hat szá­zalék bérfejlesztést tervez­nek. — A gyáregységben jelen­leg 330-au dolgoznak, közöt­tük sokkal több a szakmun­kás ma, mint korábban ... — A nehéz híradástechni­ka feladatai összetettebbek, mint amit a dolgozóink meg­szoktak. Bonyolult alkatré­szeket, s részegységeket gyár­tunk. A legtöbb terméket csak tervdokumentáció alap­ján lehet elkészíteni. Értheti, hogy fokozott figyelmet kell fordítanunk a dolgozók szak­mai képzésére. Az új felvé­telesek legtöbbje ma már érettségi bizonyítvánnyal ren­delkezik — a szakmunkás- bizonyítványt az üzemben szerzik meg. Át kellett ké­peznünk a régi dolgozóinkat is: egy év alatt huszonhár­mán tették le a mechanikai műszerész vizsgát. Megszer­veztük a műszaki rajzolvasó tanfolyamot is, amelyen öt- venen vettek részt. A na­gyobb szakmai felkészültség biztosítására saját tanmű­helyt hoztunk létre. Koope­ráltunk a sárospataki ipari iskolával, amely az elméle­tet oktatja. A gyakorlati munkát a tanműhelyben ta­nítjuk meg. Jelenleg har­mincnyolc ipari tanulót ké­pezünk, egy részük mechani­kai műszerésznek, a többiek pedig elektronikai műsze­résznek tanulnak. Éles Lászlóné elmondta, törekvéseik sikert hoztak, igen jó eredménnyel zárták az elmúlt évet. A telefon­gyári programot: hoz határ­időre szállították a kívánt alkatrészeket és részegysége­ket. A szárfiat százalékos tervteljesítés nyereségtartal­ma nem kevesebb, mint ti­zenhárom százalék. Számok­ban nehéz lenne kifejezni az itt végzett munka értékét, hiszen a végtermék több gyáregység munkájából tevő­dik össze. Annyi bizonyos, hogy az idén még többet kell dolgozniuk. , A telefongyári feladatoknak megfelelően t.íz százalékkal nagyobb termelé­si értéket kell előállitaniuk. Jobb minőséget is várnak üzemüktől — erre egyébként igen jó módszert dolgoztak ki. A gyáregység valameny- nyi dolgozója nevét adja a munkájához, ki-ki a saját, sorszámos bélyegzőjével látja el az általa gyártott termé­ket. A jó munka elismerésé­re újfajta minőségi prémium- rendszert vezettek be. A gyáregység legfontosabb feladatának tartja, hogy mun­káját a mindenkori készáru­programhoz igazítsa. Tavaly úgy sikerült tartaniuk a ha­táridőket, hogy december 10-ig valamennyi tervüknek eleget tettek. Ám úgy vélik, még jobbak lehetnének az eredmények, ha sikerül meg­valósítaniuk aíz úgynevezett zártciklusú gyártást. Ez ed­dig eléggé bonyolult munka volt. Nem egyszer előfordult, hogy az általuk készített al­katrészeket például a festő­üzem híján, még a felhasz­nálás előtt más helyre is el kel­lett szállítaniuk. Később aztán a már kész alkatrészt vissza­szállították Üjtiefybe, ahol beszerelték az elektronikus berendezésekbe. Érthető, hogy ily módon magasra rúgtak a szállítási költségek és sole időt vett igénybe, míg végre visszaérkeztek a szükséges alkatrészek. Ezt akarják meg­szüntetni egy új festőműhely, valamint egy komplett mű­szergyártó bázis kialakításá­val. Erre a tervek szerint már az év második negyedé­ben sor kerül. — dévald — Nyereményből veszteség Szőlő és mőanya Tizenhárom árhullám, csa­padékos nyár, tavakká duz­zadt belvíztócsók, gépeket nyelő sár után nem lehet csodálkozni azon, hogy 3,7 millió forintos veszteséggel zárta két évvel ezelőtt gaz­dálkodását a tiszaladányi Ma­gyar Róna Termelőszövetke­zet. Húsz nyereséges év után először. A ráfizetés legna­gyobb forrása a szőlőültet­vény volt. Ez meglepte a szakvezetőket, hiszen a sző­lőt akkor vásárolták. — Amikor a tokaji szak- szövetkezet megszűnt, nem sokat gondolkodtunk azon, hogy ültetvényét, faüzemét, szántóit megvegyük. A tíz­millió forint nem volt ér­te ár, hiszen nyolcszáz hek­tár jó minőségű földdel gaz­dagodtunk. Azt hittük: meg­ütöttük a főnyereményt. Erre fel, csak a szőlőre 2.6 mil­liót fizettünk rá. Sári Gyula a szövetkezet elnöke önkritikus: — Ha alaposabban utána­járunk az ügynek, ha fel­mérjük. hogy ez. az ültet­vény akkori formájában jö­vedelmezően nem termelhet, ha biztosítani tudtuk volna a személyi — elsősorban szakember hiánya — s tárgyi feltételeket, akkor kevesebb lett volna a veszteség. Ezek­ről elfeledkeztünk. Viszont most a hibákat igyekeznek gyorsan kijavíta­ni. Az ültetvény több mint felét ma már ismét szakcso­port keretében művelik. Ért­hetően, hiszen hagyományos, karós telepítésű szőlőt már fekvése miatt is lehetetlen géppel müveim. A hegytető közelében 35—40 mázsát — kifejezetten gyenge hozam — terem az ültetvény, igaz a termés minősége kifogásta­lan. A visszatérés ae eredeti „formához” csökkentette az ágazat eredménytelenségét. Az elnök: —- Hozzá kell tennem, hogy alaptevékenységből nagyon nehezen tudnánk megélni. A négyezer hektáros területünk egybarmada hullámtér, má­sik harmadán állandósult a belvízveszély, csak a harma­dikon tudunk biztonságosan termelni. Ez a megéléshez kevés. Van egy 324 férőhe­lyes tehenészeti telepünk, ahol az állománynak két évig nem tudtuk a téli takar­mányt biztosítani. Mén is alig. tgy nem lehet csodá­kat várni. Egyáltalán örülni kell a 3150 literes tehenen - kénti tejhozamnak. A szövetkezet takarmány­mérlegét a háztáji nagy­mértékben befolyásolja. Az a tény. hogy évente 14 millió forint forgalmat bonyolít le a gazdaság a kisüzemekből, önmagáért beszél. De az álla­tok neveléséhez takarmány kell. Hétszáz tonna jó minő­ségű szénát szükséges előte­remteni ahhoz, hogy a kis­gazdaságokat maradéktalanul ellássák. Ha ez sikerül — mert általában biztosítják — csapadékos években a közös állománynak kevés takar­mány jut, s nem is a meg­felelő minőségben. A gondon csak a nagymértékű gyepte­lepítés segítene, de a telep melletti, mély fekvésű, bel­vizes területek ezt is megkér­dőjelezik. — Az elmúlt évben talán elkerültük a mérleg szerinti veszteséget. Pedig az év nem volt az előzőektől sokkal jobb. Az előrelépéshez még­is más utat kell választa­nunk. Ki kellene használni Tokajnak, mint idegenfor­galmi központnak a közelsé­gét. Az ellátásába — nemcsak kertészeti termékekkel — ha­tékonyabban be kell segíte­ni. Másrészt, a kedvezőtlen adottságú gazdaságokhoz ha­sonlóan, erőltetjük a mellék­üzemágak kiépítését. A fa­üzemünkben húsz asszony gyárt már betongyári ele­mekhez alátéteket, és Sza- bolcs-ládákat. Most indítot­tunk be egy varrodát is. Egy egyenruha-készítő szövetke­zettel alakítottunk ki kapcso­latot, 25—30 asszonyt aka­runk majd foglalkoztatni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a többi szövetkezettel szemben lépéshátrányban va­gyunk, mi már csak a kevés­bé jövedelmező termékek gyártására szerződhetünk. Van kivétel is. Ma mér a szövetkezet foglalkozik a bio­lógiai szennyvíztisztítók felü­leti ragasztásával. Lényegé­ben műanyaglapok összera­gasztó sáról van szó, amelyek speciális alakúak, s a szom­bathelyi műanyaggyárból ér­keznek, s itt egy közeli ta­nyán illesztik ötét össze. Innen kerülnek el az ország különböző vállalataihoz. A tevékenység a szövetkezetnek 1« millió forint termelési ér­ieket, s kmmagasít) nyeresé­get jelent. — A célunk az, hogy a jelenlegi termelési értékün­ket megkétszerezzük, s a tervidőszak végére elérjük a hetven—nyolcvanmillió fo­rintot. Ez az összeg tűnik ele­gendőnek ahhoz, hogy a ked- vezőtlenség hátrányait ki­egyenlítsük. És akkor eldől, hogy a tokaji szakszövetke­zet átvétele jó üzlet volt, avagy nem, hiszen a legtöbb lehetőségünk továbbra is a hegyaljai bor „fővárosához” kötődik. — kármán — A világgazdaság hírei Mongólia megtermelt nem­zeti jövedelme 1982-ben a tervek szerint 8,2 százalékkal gyarapszik az előző évihez viszonyítva. A népgazdasági beruházások értéke 3,9 mil­lió tugrik lesz és 18 száza­lékkal csökken a befejezetlen építkezések értéke. Mongólia gazdaságfejlesztési tervében jelentős helyet foglal el a mezőgazdasági termelés nö­velése. Mintegy 650 millió tugrikot fordítanak az ágazat fejlesztésére. A mezőgazda- sági termelés értéke az előző évihez viszonyított 14 száza­lékos növekedés mellett eléri az 1,5 milliárd tugrikot. A bruttó ipari termelés 8,9 szá­zalékkal növekszik ebben az esztendőben. Az átlagosnál gyorsabb ütemben fejlesztik a tüzelőanyagipart, a színes­fém-kohászatot, az építő­anyag-ipart. a fémfeldolgozó és a textilipart. A sikeres társadalmi és gazdasági fej­lődés legfontosabb feltételei­nek egyike a KGST-tagor- szágokkal folytatott gazda­sági és tudományos-műszaki együttműködés bővítése és elmélyítése. A termelés visszaesése és a súlyos pénzügyi nehézségek ellenére a nagy francia ko­hászati vállalatok folytatják a hetvenes évek második fe­lében megkezdett korszerű­sítési programjukat. Egyide­jűleg növelik a kutatási cé­lokra fordított összegeket is. hogy lépést tudjanak tartani a világ élvonalához tartozó nyugat-európai és tengeren­túli versenytársaikkal. A ko­rábbi évekkel szemben a ren­delkezésre álló tökét nem a termelés bővítésére, hanem a már meglevő berendezések korszerűsítésére, energia- és nyersanyag-megtakarítást szolgáló célokra fordítják. Az összeg felét a hengerművek korszerűsítésére, illetve a fo­lyamatos öntési kapacitás bővítésére használják. Jelen­tős összegek felhasználásával korszerűsítik a nagyolvasztó­kat, a fajlagos kokszfelhasz­nálás csökkentése, valamint a fűtőolaj-alkalmazás teljes elhagyása céljából. Japán és amerikai tapasztalatok alap­ján bevezetik a szénporbafú­vást, amellyel a Marseille közelében levő kohászati üzemben tavaly már kitűnő tapasztalatokat szereztek. * Egy évvel ezelőtt már csak abban bízhatott az amerikai autóipar, hogy az 1980-as év után még rosszabb már nem következhet. A most közzé­tett adatokból kitűnik, hogy ez a remény is szertefoszlott: tavaly kevesebb autót gyár­tottak az Egyesült Államok­ban, mint 20 év óta bármi­kor. Az elmúlt évben össze­sen 8 millió 500 ezer autót adtak el az USA-ban, fél­millióval kevesebbet, mint 1975 óta bármikor. Az ame­rikai gyártmányú kocsikból 6,2 millió kelt el — ez a szám 1961 óta nem volt ilyen alacsony — 5,4 százalékkal kevesebb, mint az előző év­ben. Rekordot döntött a kül­földi részvétel is az ameri­kai autópiacon: az importált autók aránya 27 százalékot tett ki. ami 2.3 millió autót jelentett. Az éppen hogy nyereséges General Motors kivételével az iparág vala­mennyi óriása veszteséges, a foglalkoztatottak száma 1978 óta negyedmillióval esők ke.-1. Fejlesztések a minisig javításéért Az idén mintegy 3 millió forinttal több tőkés bérmun­kára vállal kötelezettséget a Mezőkövesdi Ruházati Szö­vetkezet. A nem rubel elszá­molású kivitel növeléséhez viszont szükség van bizonyom beruházások megvalósítására. Egyfelől azért, hogy a gyár­tás során kifogástalan minő­séget tudjanak biztosítani másrészről a többletfeladat megoldása egynémely terüle­ten kapacitásnövelést igé­nyel. Egyebek között még ebben a fél évben üzembe helyezik a múlt esztendő vé­gén megépített kazánházat, így a megfelelő gőz biztosí­tásával megoldódik a szö­vetkezetben gyártott ruháza­ti termékek vasalása. Ezenkí­vül néhány speciális gépet is beszereznek. A mintegy 7 millió forintos fejlesztést részben önerőből, valamint a Hungarocoop Külkereskedel­mi Vállalat és a KISZÖV támogatásával valósítják meg a Mezőkövesdi Ruházati Szö­vetkezetben. Események - képekben A Borsodnódasdi Lemezgyár járműkerék üzemében befeje­ződött a szerelése egy csehszlovák gyártmányú karusszel esztergagépnek. Kovács László esztergályos megkezdte o gépen a munkát. Súly határában egy új táblában kezdett mütrágyázni Tóth István, a Bükkalja Tsz traktorosa. Az 58 hektáros, úgyneve­zett Kisvölgye területen a repcetáblában végezte a fejtfá- gyázást Új lakásba költözött Ózdon, a Latinka Sándor utco 32. sz. alá feleségével és két kislányával László Barnabás, az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozója. Szén után kutat Sajóvelezd határában az Országos Földtani Kutató- és Fúró Vállalat. Kovács Antal fúrómester nyolctagú brigádjával tegnap délután fejezte be a fúrótorony szere­lését, és mo reggel megkezdi a kutatófúrást. Fotó: Laczó Józsel

Next

/
Thumbnails
Contents