Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-16 / 39. szám
Cukorbetegeknek, fogyókúrázóknak: D-menü a DIGÉP üzemi konyhán Hosszú előkészítő munka után a DIGÉP üzemegészségügyi szolgálatának kezdeményezésére, március 1-től a vállalatnál megkezdik a diabetikus üzemétkeztetést. A szénhidráts^egény D-menüt —, amely á korábbi három menü kiegészítője — február 25-én és 26-án lehet először előjegyeztetni. Ára ugyanany- nyi, mint a többi menüé. Felmérés során kiderült, hogy a DIGÉP-dolgozóJt 1 százaléka kimutatott cukorbeteg, s feltehetően sok a lappangó eset is. Arányuk pedig évről évre nő. Mindemellett a vállalatnál is sok a kövér, ' elhízott ember, akik a cukor- betegségre, vagy érrendszeri betegségekre könnyebben hajlamosak, mint azok, akik egészségesen táplálkoznak. Az üzemegészségügyi szolgálat kezdeményezését felkarolta a vállalatvezetés, a szakszervezeti bizottság, a vállalati Vöröskereszt szervezet is. Sok segítséget ad a D-menü bevezetéséhez a Vasgyári Kórház belgyógyászati osztálya, az ő ellenőrzésükkel készül majd az üzemétkeztetést lebonyolító Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat gépgyári konyháján a diétás étel. Egyébként a vendéglátók is minden segítséget megadtak ahhoz, hogy a gépgyáriak százai március 1-től diabetikus ételeket is kaphassanak az üzemi étkezdékben. Áram nélkül maradt a miskolci adó A Mindazok, akik szombaton este a miskolci adó körzetében a televízió egyes műsorát nézték, 21 óra 30 perctől kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy újabb és újabb próbálkozásokra sem sikerült a képernyőre hívni az egyes programot. Az történt ugyanis, hogy a miskolci avasi adót elektromos árammal ellátó kábel tönkrement. Már akkor, a hiba helyének megtalálásakor nyilvánvaló volt, hogy a javítást nem lehet azonnal elvégezni. Így másnap egy aggregátor beállításával, 9 óra 5 perctől újra megjelent az egyes program vasárnapi műsora a miskolci adó körzetében levő televíziós készülékek képernyőjén. Miután a kettes műsor a tokaji adóról érkezik hozzánk, annak vétele a kritikus időpontban is zavartalan volt. A hibát vasárnap estére elhárították és a javítási munkák befejezése után, 21 órától, már újra zavartalan a miskolci adó elektromos árammal való ellátása, közvetve pedig a televízió egyes programjának helyi sugárzása. Hét végi balesetek Miskolcon, a Marx Károly utcában Weith Antal nyugdíjas figyelmetlenül, körültekintés nélkül ment át az úton és egy személygépkocsi elütötte. A gyalogos 8 napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérüléssel került a miskolci Szentpéteri kapui kórház baleseti sebészetére. Miskolcon, a Bajcsy-Zsi- linszky utcában a kijelölt gyalogátkelőhelyen Tann László, miskolci lakos személygépkocsival nem adta meg az elsőbbséget Kiss ‘ Pál János bükkaranyosi lakos gyalogosnak. A gyalogos 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a mentők a Szentpéteri kapui kórházba szállították. Sajólászlófalván Demjén János, kazincbarcikai lakos személygépkocsival, szeszes italtól befolyásolt állapotban, gyorshajtás következtében nem tudta követni járművével az út vonalát, és egy ház kerítését áttörve, az autó fának ütközött. A személygépkocsi utasa, Kertész István, kazincbarcikai lakos 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A 35-ös főúton Hocza György, leninvárosi lakos személygépkocsival az árokba hajtott és felborult, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A járműben 20 ezer forint kár keletkezett. Tarcalon Varga Gyula, helyi lakos gépkocsival megfordulás következtében nem biztosított elhaladási elsőbbséget a Stomp István rakamazi lakos vezette személygépkocsinak. Az ütközés következtében Stomp István 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A mentők a miskolci Szentpéteri kapui kórház baleseti sebészetére szállították. Múcsony és a berentei szénosztályozó közötti úton Lengyel János, izsófalvi lakos pótkocsis teherautóval nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedett és a jármű a jeges úton megcsúszott, átment az út másik oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő ZIL teherkocsival. Lengyel János 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléssel került a kazincbarcikai kórházba. Tett ház a szép havas oldalon Szikrázó napsütésben Sajnos, felfelé húzni kell Az elmúlt hét végén, ® szombaton és vasárnap sokan keresték fel a Bükkben a téli sportolásra alkalmas területeket Míg Miskolc várost a köd borította, addig fent a hegyekben szikrázó napsütésben szánkózhattak és síelhettek kicsik és nagyok. A déli napsütötte oldalakon igaz már nincs hó, de az északi lejtőket vastag hótakaró borítja. Bükkszent- kereszten is — ahol képeink készültek — telt ház volt a parkolókban és benépesültek a ródlipályák. Kezdőktől és haladóktól, szánkózóktól és sizőktől volt hangos a hegyoldal. A túra után, a szabad levegőn az étvágy a legnagyobb Fotó: Laczó József Hcszobrászali viíágbafnokság Tízezer néző előtt harminc csapat — kanadaiak, olaszok, svédek, németek, angolok, japánok és mások — vetélkedett egymással a hét végén a dél-finnországi Hameenlinná- ban megrendezett I. hószobrászati világbajnokságon. A pálmát egy belsőépítészekből álló, hattagú kanadai csapat vitte • el. Az ásókkal, vésőkkel, lapátokkal, lángszórókkal és néhány ezer liter vízzel „felszerelt” csapatok egyenként harminc köbméter hóból alkották meg kérészéletű, a tavaszi napsütésben olvadásra ítélt műremekeket. Dihányzás-slalisztiha Az Egészségügyi Világszervezet egyik tisztségviselője szerint, számos országban csökkent a felnőtt férfi dohányosok száma, ellenben a fiatalkorúak és a nők dohányfogyasztása aggasztó mértékben megnövekedett. A fejlődő országokban is egyre többen dohányoznak. Ezekben az országokban a dohányzás okozta károsodás veszélye még jobban fenyeget, mert az ottani cigarettában több a kátrány és a nikotin, mintáz európai és az észak-amerikai cigarettákban. Baszkaranbol Békés külterületén Aksag- naglu Hamid 37 éves gépkocsivezető, Magyarországon dolgozó török állampolgár a Békési Építőipari Ktsz dolgozóit szállító autóbusszal nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító helyi járatú autóbuszba. A baleset következtében a gépkocsivezető és két utas súlyos, kilenc pedig könnyű sérülést szenvedett. Biztonsági öv - kuniak Kutyáknak általában nincs keresnivalójuk a vezető melletti ülésen. Kétüléses kocsin természetesen nincs más meg. oldás. Egy angol vállalat biztonsági övét hozott a piacra kutyák számára, amely a vezető biztonsági övére erősíthető. Vészfékezéskor vagy ütközéskor egy rugó megfeszíti a pórázt, és megakadályozza, hogy a kutya előrebukva átüsse a szélvédő üveget. A kutya biztonsági öv a kocsi hátsó ülésein is felerősíthető. fi vár, kivilágítva Az elmúlt hónap végén a Magyar Televízió forgatócsoportja Boldogköváralján dolgozott, ahol a „Falusi esték” című sorozathoz készítettek felvételeket. A csoport természetesen filmre vette a várat is — éjszaka. A helybéliek ritka pillanatnak lehettek tanúi, amikor a csoport szakemberei bevilágították a romjaiban is lenyűgöző várat a hegy tetején. A műsor adására várhatóan e hónap végén kerül sor. Gulyás Zoltán felvétele Belesei Léfrástetői Szombaton a reggeli órákban kértek segítséget a miskolci mentőktől: Létrástetőn, a barlangban baleset ért egy fiatalembert, aki egy csoporttal érkezett barlangjáró útra a Bükkbe. A rendőrség és a barlangi mentőszolgálat a helyszínen megállapította, hogy egy 19 éves, budapesti fiatalember több méter mély hasadékba zuhant, ahonnan közös erőfeszítések árán sikerült kimenteni. A mentők a szerencsés balesetet szenvedett fiatalembert a Vasgyári Kórház sebészetére szállították, 8 na. pon túl gyógyuló, súlyos zú- zódásokkal. A fiatalember, a körülményeket figyelembe véve, valóban szerencsésnek mondhatja magát, hogy törések nélkül került ki a hasa- dékból. ahová lezuhant. Korábbi tapasztalatok alapján ugyanis a mentők szerint, ha súlyosabb sérülés történik, nemritkán hosszú órákat is igénybe vesz a sérült felszínre hozása. SZTRÁJK London Heathrow repülőterén továbbra is a British Airways más részlegeiből önként jelentkezettek cipelik az utasok csomagjait, mivel a mintegy 2 ezer poggyászkezelő és egyéb repülőtéri alkalmazott folytatja 5 napja tartó sztrájkját. A KUTYÁK KUTYÁJA A rendkívül elegánsan tupírozott barna szépség, a Champion Grayco Hazelnut nevű törpeuszkár lett Nagy-Britannia első számú kutyája. Az idei angliai kutyaszépségversenyen 9844 négylábú közül a zsűri háromnapos tanácskozás után választotta ki a „kutyák kutyáját”. MERÉNYLETEK PÁRIZSBAN Üjabb két robbantásos merényletet követtek el Párizsban: az egyiket egy amerikai vállalat, a másikat egy kolumbiai társaság székháza ellen. A merényletek elkövetését ugyanaz az anarchista csoport vállalta magára, amely korábban már 6 hasonló terror- cselekményt hajtott végre Franciaországban. ROBBANTÁS Egy pokolgép súlyos károkat okozott vasárnap este az észak-írországi Por- tadown városka vasúti pályaudvarán. Emberéletben nem esett kár, mert egy névtelen telefonáló figyelmeztetése nyomán már korábban kiürítették a pályaudvart. Ugyancsak vasárnap Belfasttól északra egy vasúti pályán hatástalanítottak bombát a tűzszerészek. ESZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapta Főszerkesztő WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc Baicsv-Zs út 15 — 3577. Postacím: Miskolc. Pf. 351 Teletonok: központ: 38-941 titkárság: 16-886 ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat 16-450 kultúrrovat' 16-067 sporlrovat- 16-049 levelezési rovat oa- naszügyek: 16-046. Kiadia: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15 — 3527 Postacím: Miskolc Pf 178 Felelő' kiadó- VERES MtHAI.Y Telefon; 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17 — 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivat.aloknál és a hfrlapkézbesftőknél Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft. egy évre: 40o Ft Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA.