Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-16 / 39. szám
1982. február 16., fcecfá ESZAK-MAGYARORSZAG 7 SPORT SPORT X« SPORT Kosárlabda I az Miskolc-Tapolcán rendezték meg Miskolc város nyílt úszóbajnokságát, amelyen fotóriporterünk egy szám rajtjának a pillanatát „kapta" lencsevégre. Fotó: Temesi Eredményektől - SOfOkbOD Naptár 1982. február 16.. kedd A nap kelt«: S.4S — nyugta 17.08 órakor A hold kelte 1.03 — nyugta 10.52 órakor Névnap: Julianna Évforduló _________ S záz évvel ezelőtt, 1882. február 16-án született, és T9 éves korában, 1961. októberében hunyt el Benkhard Ágost festőművész. Időjárás_______ V árható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, éjszaka és reggel többféle, napközben helyenként ködös idő. lóként nyugaton és délen néhány helyen gyenge havazás, ónos szi- tálás. Időnként megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon megerősödő délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában —1, plusz 4 fok között. A hét végén kettős fordulót rendeztek az NB I-ben. A DVTIC ellenfele mindkétszer az MTK-VM gárdája volt. A fővárosiak Budapesten és Miskolcon is nyerni tudtak. MTK-VM—DVTIC 79-6S (41-34). Hungária krt., 200 néző. Vezette: Cziffra, Ritter. DVTK: Papp (4), Aronné (11), Medgyesi (28), Winter (10), Jászka (8). Csere: Főnyi (—), Halmos (—), Szűcs (—), Tóth (—), Spisák (4). Edző: Baumann Gáspár. Jó iramú de csak közepes színvonalú volt a mérkőzés. A hazaiak közül Körmendy 40 pontot szerzett, s szinte egymaga döntötte el a találkozó sorsát A DVTK idegesen játszott, pontatlanul dobott Jó: Medgyesi. MTK-VM—DVTK 78-72 (40-42). Miskolc, városi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: dr. Náday, Szabó III. DVTK: Papp (15), Áronné (19). Medgyesi (11), Winter (16), Főnyi (6). Csere: Jászka (—), Spisák (7), Tóth (—). Edző: Baumann Gáspár. A találkozó színvonala elmaradt a várttól. Mindkét együttes kapkodNyírcgyházi VSSC—Miskolci ÉMTE 3-0 (S, 5, 4). Nyíregyháza, NB II, férfi. Jó: Almási, Horkai, Bencze. Debreceni Universitas—Hejőcsabai Cement SE 3-1 (—11, 16, 8, 10). Miskolc, NB II, férfi. Jó: Siklósi, Szűcs. Bp. Harisnyagyár—Miskolci Spartacus 3-2 (6, 11, —9, —10, 10). Budapest NB II, női. Jó: Szlovák, Tóth T. Kazincbarcikai Vegyész— Nyírbátor 3-1 (8, 7, —10, 12). Budapest, NB II, férő. Nyert a Lejátszotta utolsó mérkőzését ausztráliai és új-zélandi túráján a magyar labdarúgóválogatott. Christchurch-ben több mint 20 ezer néző előtt az ugyancsak világbajnoki döntőbe került Űj-Zéland együttese volt az ellenfél és a gyenge játékerőt képviselő távoli ország csapata ellen lílészöly Kálmán legénysége ■— hasonlóan a csütörtökihez — ezúttal is 2-1 (0-1) arányú győzelmet aratott MAGYARORSZÁG—ŰJ- ZÉLAND 2-1 (0-1). Vezette: Fleet. Magyarország: Kalcas — Szántó, Rab, Garaba, Varga — Salíai, Moldván, Csongrádi — Bodonyi, Kiss, Pölös- kei. A találkozó során szóhoz jutott még Nyilasi, Váradi és Izsó. Mintegy 30 fokos hőségben a Hazaiak kezdték a játékot é.s azonnal támadólag léptek fel. Akcióik azonban nem voltak kellően átgondoltak, elsősorban lendületből akarták döntésre vinni a dolgot. Ettől függetlenül a vezetési az új-zélandiak szerezték meg, mégpedig a 13. percben, amikor Sallai kezezését követően a játékvezető 11-est ftélt, s a büntetőt Rufer értékesítette. Ezt követően a magyar együttes ávette az irányítást, többet kezdeményezett ellenfelénél. Pölöskei tejese hozta meg az egyeolíva kosarazott az első félidőben, a játékosok sok átadási hibát is elkövettek. Hullámzó volt a játék, a csapatok felváltva vezettek. A fővárosiak a szünet után lényegesen türelmesebben játszottak, akcióikat igyekeztek ziccerig kidolgozni és ha dobóhelyzetbe kerültek, rendre a gyűrűbe találtak. A kék-fehérek magassági fölényüket is jól kamatoztatták, sorra szerezték meg a palánkokról lepattanó labdákat A DVTK gyenge dobószázalékot produkált, s kulcsemberei sem jeleskedtek. A fővárosiak megérdemelten nyertek, lendületesebbek, határozottabbak voltak, míg a hazaiak fáradtan játszottak. A játékvezetők mindkét fél terhére sokat tévedtek, így parázs jelenetek alakultak ki a pályán és a nézőtéren egyaránt Jó: Aronné. Olefin SC—Karcag 62-39 (30-18). Leninváros, NB II, női. Ld.: Krizsán (17), Bódi- né (15), Vük (12). Karcag—Olefin SC 71-63 (41-37). Leninváros, NB II, férfi. Ld.: Jávorszky J. (16). Mezőkövesdi Munkás SE— Nyír bútor 3-0 (13, 5, 14). Mezőkövesd, NB II, női. Jó: Pó- ta, Fügedi. Szolnoki TIT ASZ—Sátoraljaújhelyi Spartacus MEDOSZ MÁV 3-0 (8, 10, 5). Szolnok, NB II, férfi. Jó: Balogh, Bodnár. Eger SE—Sátoraljaújhelyi Spartacus MEDOSZ MÁV 3-1 (13, 17, —17, 17). Sátoraljaújhely, NB II, női. Jó: Lutz K, Varga. DVTK is test az 50. percben, majd Izsó állította be a végeredményt a 65. percben. A találkozó összképe alapján a magyar válogatottnak több góllal kellett volna legyőznie ellenfelét, de ismét baj volt a helyzetkihasználással, valamint a tempóval is. Ügy tűnt, mintha a mieink egy kissé lebecsülték volna ellenfelüket. A jelentés szerint elsősorban Kakas, Rab, Garaba, Sallai és Pölöskei játszottak kiemelkedően. * Lejátszotta túrájának második mérkőzését is a DVTK spanyol földön tartózkodó labdarúgócsapata. A pirosfehérek az alacsonyabb osztályú San Bénító együttesével találkoztak és 4-3 arányú győzelmet arattak. Érdekesség, hogy az első 45 percet követően még a hazaiak vezettek 3-1-re. A második félidőben nagy lett a küzdelem, fölénybe került a vasgyári gárda és megérdemelten fordított. Kaptunk egy kellemetlen hírt is, mely szerint az egyik edzésen Fükő Sándor megsérült. Arról sajnos nem szólt a jelentés, hogy menynyire súlyos a játékos sérülése. A DVTK legközelebb az Huelva gárdája ellen lép pályára. KÉZILABDA. Egerben rendezték meg a Népújság Kupa női tornát, hat csapat részvételével. A győzelmet a Lehel SC szerezte meg, az Eger SE és a Miskolci Spartacus előtt. Az Ózdi Kohász gárdája ötpdik lett. A miskolciak kiérdemelték a leg- sportszerübb csapatnak felajánlott tiszteletdíjat. LABDARŰGAS. Előkészületi mérkőzés, Miskolc: Honvéd Papp József SE—Sajóbábony 3-0 (1-0). Góllövő: Jánosi, Andirkó, Plo- tár. OSZAS. Miskolc-Tapolcán került sor a városi nyílt fedett- uszodai bajnokságra. A versenyen a Miskolci Postás, az MV- SC, az Ózdi Kohász és a DVTK sportolói vettek részt. A győztesek, leányok, 50 m delfin mell: Ducs (MVSC) 49,4. 100 m hát: Micski (Ózdi Kohász) 1:16,1. 100 m mell: Durkó (Ózdi Kohász) 1:30,3. 100 m pillangó: Riba (MVSC) 1:12,4. 100 m gyors: Csízek (MVSC) 1:07,6. 400 m gyors : Csema (MVSC) 5:30,0. 4x100 m vegyes: Ózdi Kohász 5:15,1. Fiúk, 50 mell, béka korcsoport: Nagy (Postás SE) 50.8. 50 m delfin mell: Madarassi (MVSC) 49,1. 100 m hát: Lázár (Ózdi Kohász) 1:07,4. 100 m mell: Matiz (MVSC) 1:15,5. 100 rn pillangó: Pászti (MVSC) 1:04,7. 200 m gyors: Kovács (DVTK) 2:14,7. 400 m gyors: Pászti (MVSC) 4:45,0. 4x100 gyors: Ózdi Kohász 4:19,0. SAKK. Miskolci Medicor—Pécsi MSC 3,5:10,5. Miskolc, OB I. Győztek: Borbély, Jánoska. Döntetlenül mérkőztek: Szurovszky, Kovács L., Czina. A megyei csapatbajnokság első fordulójának eredményei: Me- zőcsát—Borsodi Távhő 3:11, Olefin SC—Miskolci Medicor 11.10:4, Emődi VM—Sátoraljaújhelyi Spartacus MEDOSZ MÁV 1:13, Mezőkövesdi Munkás SE—KVSE 11:3, Szuhavölgy—Borsodi Volán 10:4, SÜMSE II.—Borsodi Ercelőkészí- tő Mű 7,5:6,5, Felsőzsolca—M. Spartacus 2:12. TORNA. Sárospatakon rendezték meg a megyei kisdobos és úttörő előkészületi versenyt, melyen 72 fiú- és 106 leánysportoló vett részt. Eredmények, leányok, kisdobos I. korcsoport: 1. MÉM- TE 91,0 (edző: Gorondi Józscf- né, Tóth Zsigmond), 2. S.-patak, Petőfi Alt. Isk., 3. S.-patak, gyaA magyar teniszsport „utazó nagykövete” Taróczy Balázs néhány napot Budapesten töltött, majd hétfőn ismét útra kelt, hogy folytassa idei, meglehetősen zsúfolt versenyprogramját. Ebből az alkalomból nyilatkozott az MTI munkatársának. — Hogyan tesz eleget az JTF által előírt legalább tíz Grand prix-versenyen való indulás kötelezettségének? — Az én esetemben nincs olyan probléma, mint például Borgnál, hiszen bőségesen teljesítem a minimumot: tizenhat Grand prix és kilenc WCT-tomán állok rajthoz 1982-ben. Egyébként a tizenhatból nyolc az úgynevezett „Super series”, azaz a szu- pertomák sorába tartozik, amelyeken legalább 200 ezer dollár az ossz pénzdíj. — A nagy szlemm négy versenye közül melyiket választja? — Wimbledonban, a füves pályás világbajnokságon, és Párizsban a Roland Garroson, amely a legjelentősebb salakpályás verseny, mindenképkor ló isk. n. korcsoport: 1. S.- patak, Petőfi Alt. Isk. 90,8 (Poromba Ferencné), 2. S.-patak, gyakorló isk., 3. K.-barcika, Kodály Isk. Úttörők, III. korcsoport: 1. Hernádnémeti ált. isk. 132,0 (Gorondi Józsefné), 2. Miskolc, 34-es iskola, 3. S.-patak, Petőfi Alt. Isk. IV. korcsoport: 1. Miskolc. 10-es Alt. Isk. 137,3 (Tárnái Gáborné), 2. S.-patak, gyakorló isk., 3. Miskolc, 30-as Alt. Isk. Fiúk, kisdobosok, I. korcsoport: 1. Szikszói ált. isk. 03,1 (Lengyel Józsefné), 2. S.patak, gyakorló isk. IL korcsoport: 1. S.-patak, Petőfi Alt. Isk. 88,6. (Mohácslk János), 2. K.-barcika, Kodály Isk., 3. S.- patak, gyakorló isk. Úttörők, III. korcsoport: 1. S.-patak, Petőfi Alt. Isk. 122,9 (Demblovszky József). IV. korcsoport: 1. Ózd, béke-telepi ált. isk. 134,7 (Kellő József), 2. S.-patak, Petőfi Alt. Isk., 3. Miskolc, 32-es Alt. Isk. ASZTALITENISZ. Budapesten került sor az újonc, serdülő és Ifjúsági magyar bajnokságra. Eredmények, serdülő leány egyéni: 2. Badarász. Serdülő leány páros: 3. Badarász, Karádl (mindkettő MÉMTE). BIRKÓZÁS. A közelmúltban Teheránban rendezték meg a Bahram Kupa szabadfogású versenyt. A 68 kg-os súlycsoportban Szalontai Zoltán (DVTK) 4. lett, 52 kg-ban Szabó Lajos (DVTK^ helyezetlen maradt. A Körcsarnokban került sor a Szalay Imre szabadfogású emlékversenyre. Eredmények, 52 kg: 1. Szabó. 57 kg: 1. Szalontai I. 68 kg: 1. Szalontai Z. Csapatban: 3. DVTK 15 ponttal. ST. A Borsod megyei SÍ Szövetség jubileumi versenyt rendezett az elmúlt hét végén Bán- kúton, amelyen 81-cn vettek részt. A győztesek, férfi felnőtt: Takács; női felnőtt: Serbán; felsőtagozatos leányok: Fehérvári; fiúk: Rónai; alsótagozatos leányok: Sándor; fiúk: Kovács. CSELGÁNCS. Az MVSC csarnoka adott otthont a körzeti ifjúsági rangsorversenynek, amelyen öt megye fiataljai léptek tatamira. A miskolciak jól szerepeltek, hiszen Orliczky, Gáspár, Szilágyi és Túrái elsők, Orosz, Seres, Porkoláb, Lenkey B. és Kálmán második, Máté, Karcsa, Hegedűs és Kupecz harmadik lett súlycsoportjában. pen rajthoz állok. A Flushing Meadow-i amerikai bajnokságot a számomra kedvezőtlen cement borítású pálya miatt kihagyom, és az ausztrál nemzetközin sem indulok, a torna szerencsétlen, év végi időpontja miatt. — Hazai tervek? — Ha Jákfalvi Béla szövetségi kapitány beállít, szívesen állok a Davis-kupa csapat rendelkezésére. Ezt annál is nagyobb örömmel teszem, mert 1978 óta először játszunk itthon ebben a rangos kupában. — Mi a konkrét célkitüzé- zés erre az évre? — Szeretném stabilizálni helyemet az első tizenöt között az ATP számítógépes ranglistáján, és természetesen párosban is igyekszem megőrizni előkelő pozíciómat. Nem vagyok babonás, de eddigi tapasztalataim szerint a páros években különösen jól ment a játék. Ami már reálisan is szép reményekre jo- gosit, az, hogy hosszú ideje nem vagyok sérült, és zökkenőmentesen tudok dolgozni. — Túraút öt országon át címmel vetítettképes előadást rendeznek a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület tagjai február 18-án 16 óra 30-kor Miskolcon, a Táv- hőszolgáltató Vállalat tanácstermében. Dél-európai, öt országot érintő túraútjuk- ról készült színes diákkal, élménybeszámolókkal várják az érdeklődőket. — Növendékhangversenyt tartanak a leninvárosi Állami Vándor Sándor Zeneiskola zongora tanszakának növendékei február 17-én délután 5 órai kezdettel a helyi középiskolai diákotthon könyvtárában. — Szakmai és általános ismeretekből rendez vetélkedőt fiatal dolgozói között az Észak-magyarországi Röviköt KISZ-bizottsága február 20- ón Miskolcon. A rendezvényen hatfős csapatok vetélkednek a miskolci központból, a miskolci és egri telephelyről. — Az idei esztendő gazdaságpolitikai feladatairól, a soron következő tennivalókról tanácskoztak legutóbbi ülésükön a Tiszai Vegyi Kombinát üzemi párt-végrehajtó- bizottságának' tagjai. A tanácskozáson szó volt még a gazdaságpolitikai munkát irányító tömegpolitikai tevékenységekről is. — A totó 7. heti eredményei: 1, 1, 2, 2, x, 2, 1, x, x, 2, 1, x, x és a plusz 1-es 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közilése szerint a fogadási héten sem 13-as, sem pedig 13 plusz 1-es szelvény nem akadt. A nyeremények az illeték levonása után a következők: a 12 találatos szelvények száma 371 darab, nyereményük egyenként 15 019 forint; a 11 találatos szelvények száma 1493 darab, nyereményük egyenként 1493 forint; a 10 találatos szelvények száma 14 684 darab, nyereményük egyenként 228 forint. — Békés megyében, Kaszaper község külterületén Ma- rocsik Pál 43 éves főosztályvezető, mezőkovácsházi lakos személygépkocsival elütötte az úttesten fekvő Sódar József 49 éves pusztaföldvári lakost, aki kórházba szállítása után sérüléseibe belehalt A TIT Borsod megyei Szervezete „Alapfokú számítógép- kezelői" tanfolyamot indít 1982. február 22-vel. 'sglalkoiás rendszere: heti 2x3 óra Részvételi költség: 1400 Ft Érdeklődni lehet: Miskolc, Széchenyi út 16., 35-750 telefonon. — Magyar—kambodzsai barátsági gyűlést rendezett hétfőn a Kambodzsai Népköz- társaság kikiáltásának harmadik évfordulója alkalmából a Szolnok megyei Jászfelső- szentgyörgyön a Hazafias Népfront megyei és községi bizottsága. A demonstráción részt vett és felszólalt Khuan Ran, a Kambodzsai Népköz- társaság budapesti nagykövete. — Oleg Galahov zeneszerző vezetésével hétfőn héttagú szovjet muzsikusküldöttség érkezett Budapestre a Magyar Zeneművészek Szövetségének meghívására. A vendégek tiszteletére szerdán Kaposvárott hangversenyt rendeznek, amelyen saját műveik és kortárs magyar zeneszerzők kompozíciói csendülnek fel, csütörtökön pedig a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában lesz szerzői estjük. — Kertbarátok és kisállat- tenyésztők részére szervezett több napos rendezvénysorozatot a sajóbábonyi Déryné Művelődési Ház. A február 28-ig tartó programban előadások, kiállítások és tanácsadó szolgálat keretén belül szerezhetnek újabb szakmai ismereteket az érdeklődők. — Színlelni boldog szeretőt címmel rendezi meg Irodalmi kávéházának soron következő estjét a Miskolc városi Művelődési Központ Kossuth Művelődési Háza február 17-én este 7 órai kezdettel az Avas-szálló Fehértermében. Miskolczi Miklós íróval Zöldi László, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget. Közreműködnek Korompai Vali és Somhegyi György színművészek. — Szabolcs megyében, Üjke- néz külterületén Csuhák György 52 éves gépkocsivezető. szabolcsveresmarti lakos tehergépkocsival elütötte az úttesten fekvő Hamza László 48 éves, MÁV-dolgozó, újlce- nézi lakost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. — Százötven személyes óvodát vettek birtokukba hétfőn a gyerekek a salgótarjáni Beszterce lakónegyedben. A Clasp-szerkezetű, több mint ezer négyzetméter alapterületű óvodát négy hónappal a szerződéses határidő előtt adta át a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat. Közlemény A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Miskolci Csoportja felsőfokú energetikus! ranfolvamoi indít. A jelentkezés előfeltétele: középiskolai végzettség. Jelentkezés: Bidóné Valaska Márta tanfolyamfclelősnél. (ÉMASZ Miskolci üzemignz^atösAg, Patak ix. 7—9. Telefon: 13-203.) Röplabda Opelemmel bnesezet! válogatottunk TaróGzy tervei