Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-13 / 10. szám

1982. január 13., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

„Élelmei Iáit”

„Egyébként azt javaslom..."

Megyénkben térítésmentes a. véradás. A megyei Vértranszfúziós Állomás és a megyei Vöröskereszt véradásszervezői jól kiépített véradóhálózatot szerveztek meg a megyében.

Az V. Véradó Konferencia óta, mintegy öt éve a véradómozgalom népszerűsége tovább nőtt; a véradók egyre inkább átérzik a fontosságát, az egyre fejlettebb technikával vett vérplazmának, különféle vérkészítmények fontosságának.

Megyénk véradói az utóbbi időben egyre több speciális orvosi feladathoz adják a vért. Miskolcon látják el és gondozzák a borsodi hemo- íiliás megbetegedésü embereket, speciálisabbak a sebészeti, belgyógyászati műtéteket. Vért adnak a budapesti klinikákon, mégyénkből való szívbetegek speciális, nehéz műtétéihez. Az elmúlt évben két ilyen eset is volt.

öt éve. az V. Véradó Konferencia óta több nagy üzemben működik az „életmentő lánc”. Olyan szocialista brigá- dosok alkotják, amelyek különleges vércsoportú vért adnak, vagy olyanok is, akik vegyes vércsoportú készenléti véradók. Számuk mintegy hétezer. A miskolci vértranszfúziós állomáshoz tartoznak az LKM, a BÉM. a MÁV Járműjavító, a Bocsi Sörgyár szocialista brigádjai, újabban egy éve a miskolci Mezőgazdasági és Ipari Közös Önálló Vállalatnál alakult brigád is. A BVM és a Borsodi Hőerőmű pedig a kazincbarcikai vértranszfúziós állomáshoz. A tíz-tizenöt fős brigádok készenlétben adják a vért.

Az elmúlt években, évente mintegy négyezer többszörös véradót jutalmaztak, illetve tüntettek ki.

—ke—

Őszintén mondom, a minap kissé meglepődtem, amikor az egyik bíráló jegyzetemre válaszolt az illetékes vállalat. Levelükben azt közölték, hogy az esetet kivizsgálták, a mulasztó ellen eljártak, egyébként köszönik az észrevételt és ezt a jövőben is szívesen veszik a hozzám hasonló toliforgatóktól. Meglepődésem oka lehetne maga ez az udvarias hangem is, ugyanis általánosnak ez sem nevezhető. Engem azonban ezúttal mégsem ez, hanem a vállalat reagálása, egyáltalán a válasza lepett meg. Hogy mi ebben a meglepő? Az, hogy kezdek elszokni az ilyenfajta reagálásoktól. Mondhatják erre, úgy tudják, hogy a vállalatoknak, közintézményeknek „illik” minimum válaszolni a sajtóban megjelent írásokra, különösképp ha ott munkájukat, valamelyik tevékenységüket bírálják. Erre az észrevételükre egyetértőén bólogatok, hisz’ ezt eddig én is így tudtam, sőt még azzal is kiegészítem, hogy az ilyen reagálás tartalmazhatja: a hiányosságot felszámolták, igyekeznek azt kiküszöbölni; vagy netán azt, hogy az újságíró tévedett, s amit leírt, az nem egészen úgy van. ahogy a szóbaníor- gó cikkben szerepelt... A lényeg jelen esetben nem is annyira a reagálás tartalmán. mint magán a reagáláson van.

Nos, az elmúlt időben szerzett saját tapasztalatok alapján érzem úgy, hogy erről mégis mintha kezdenének elfeledkezni az érintettek, s

nem látok, nem hallok, nem olvasok elv alapján szép csendben úgymond „lapítanak”. Felőlük írjon az újság azt, amit akar .. .

Fű az aszfaltban címmel még szeptember végén egy olyan parképítésről írtam, ahol a betonra terítették szét a termőföldet, 10 centiméter vastagon. Képzelhetik milyen fű nő ott tavasszal! Az írásra ugyan jelentkezett két vállalat, akik elhatárolták magukat az építéstől, viszont akik valóban csinálták, azok mind a mai napig hallgatnak. (Ezek után masának a hibának a kijavítása, megszüntetése szinte utópisztikus álomnak tűnik.)

Október elején Az esővíz árulkodik címmel az aszfal- tozók némi kívánnivalót hátrahagyott munkájáról tettem észrevételt. Reagálás itt sem volt. Az esővíz ma is „árulkodik” a Vörösmarty és Vándor Sándor utcák sarkán, illetve az Ifjúság Áruház előtti aszfalt kátyúiban.

Még a múlt nyáron Bogácsi meleg címmel a közkedvelt fürdőhely egyik-másik hiányosságát bátorkodtam szóvá tenni. Például, hogy az Eger felé vezető közút, falu szélén levő emelkedő és kanyargó szakaszára biztonsági okokból régen elkelne egy védőkorlát (nem tudom, hogy ez-e a pontos, szakszerű neve) ; hogy a fürdő melletti utca egyik oldalára a közlekedés biztonsága érdekében (legalább a hétvégekre) szükségeltetik a megállni tilos tábla; hogy gyalogút sem ártana a közút mellé, ugyanis ennek hiányában a nem kevés hétvégi ház tulajdonosa a nagyíorgalmü egri úton közlekedik, sétál. Nos, e cikk megjelenése óta például fél év telt el. De azóta senki semmit nem változtatott, nem szüntetett meg, nem pótolt, sőt nem is válaszolt. következésképp még csak reklamálni sem reklamált. hogy márpedig az nem úgy van. Egyszóval azóta csend van, népiesen fogalmazva fülebotiát sem mozdította egyetlen „érintett” sem.

Mostanában — épp az előbbiek következményeként — többször gondolok a római történelem egyik híres (hírhedt) alakiára, az idősebb Calóra. ö volt az, áld bármiről is beszélt a szenátusban, beszédét a következő mondattal fejezte be: ee- terum censeo Carthaginem esse delendam, ami magyarra fordítva annyit jelent: egyébként azt tanácsolom (javaslom), hogy Karthágót el kell pusztítani. És az a Cato addig mondogatta ..mondandóját”, míg végül Is Karthágó elpusztítását tényként könyvelhették el. vagyis türelme, kitartása ha nem is rózsát, de romokat termett. Tűnődöm rajta, liogv netán ezt a catói módszert kell a jövőben nekünk is alkalmazni? És ismételni unos- untalan: ceterum censeo...? Hátha megunják az „érintettek". s legalább arra „ingerlődnek". hoev tollat ragadnak? Mert hát ez lenne a minimum ... De akkor még hol vagyunk attól, amiért a cikkek valójában íródtak?!

Hajdú Imre

Egy igekötőn múlik (?) i

N

yelvészkedő elmélkedéssel múlattam az időt, miközben j fokról tokra fáradtabban lépegettem felfelé a beton- i ház ormótlan lépcsőházában, a keskeny, meredek ■ lépcsőkön. Azon füstölögtem, meg arról váltottam szót a J sok emelet során szembejövő, vagy éppen engem elmellőző i lakótársakkal, vajon a két világcég rossz nászából született J liftet, vagy a helyi karbantartókat kell-e átkoznunk a szinte i mindennapos lifthiba miatt, aminek következtében hétvégi J bevásárlás után csomagokkal terhelten cammogunk, fiatal » mamák nyakukban lógó gyermekeket cipelnek hét-nyolc-tíz emelet magasba. Igaz, a liflszerelők rendszeresen megje- , lennek, kopácsolnak, szerelgetnek, aztán - gondolható, alá- i íratják a munkalapot, amikor egy pillanatra úgy tűnik, hogy [ jó a masina - mennek isten hírével egy másik rossz felvo- i nóhoz, a közeli viszontlátás reményével.

Ez a közeli viszontlátás ugyanis nagyon hamar el szokott t jönni. Például a minap is megállt a lift. Másnap reggel 8-kor már szerelték. Javították. Aztán azóta még rosszabb. i Nem javult meg. Nem megy. És ez így van rendszeresen. Ja- ■ vítják, mégsem jó. Erről jutott eszembe a nyelvészkedés. Mit , Is jelent az, hogy „javít"? Az értelmező szótár szerint: „ja- i vít" egyenlő 1. elromlott tárgyat igyekszik ismét használ- J hatóvá tenni; 2. fokozatosan, vagy bizonyos mértékben job- i bá tesz. Alighanem itt van a kutya, meg a jó munka titka [ elásva. Ugyanis elhiszem, hogy igyekszik a derék szerelő- i brigád, de hát Istenem, az igyekezet még nem eredmény, és az is elhihető, hogy bizonyos mértékben jobbá tesz, med , míg korábban esetleg meg sem nyekken, most már vészt- r jóslóan brummog is a lift.

De hogyan lesz ebből használható készülék,? Egyszerűi i Erre Is az értelmező szótár ad tanácsot. A „javít" elé kell J tenni egy igekötőt. Azt, hogy „meg". Ugyanis „megjavít'' azt i jelenti: újra használhatóvá tesz valamit, javítását elvégzi. J Vagyis bz elromlott készülékeket, hogy újra jól használni | lehessen, nem javítani, hanem megjavítani kell, a javító 1 szolgálatokat megjavító szolgálattá kell átszervezni, hogy ne csak igyekvés, vagy bizonyos mértékű javulás legyen, i hanem a hibás valami a javítás elvégzésével újra használhatóvá váljon, megjavuljon. i

Egy igekötön múlik. (?)... Meg némi jobb munkán . . .

(b) ;

A Miskolci Kertészeti Vállalat DT-75 TÍPUSÚ DÓZERRAL

bérmunkát váfístl

Érdeklődni lehet írásban vagy személyesen

Miskolc I., Szentpéteri kapu 103. sz. alatt a vállalat szállításiüzem-vezetcjéné1

Az Avas Szövetkezetben

Negyven

szoroos asszony és lány

A kis területen ráfizetésessé vált dohány helyett kellett más, állandó keresetet biztositó munkát teremteni a termelőszövetkezet asszonyainak. Az egyik faluszéli, öreg házban - kis átalakítással — így jött létre a nagycsécsi tsz varrodája, ahol bérmunkában, a miskolci Avas Szövetkezetnek, ma már exportra is termel negyven szorgos asszony és lány. A képen: Drahos Mi- hályné, aki „bejáró" a szomszédos Műhibái, téli dohányválogatás helyett most női munkaköpenyeket varr.

(Fotó: F. L.)

Harminckét év

(Mottó helyett: „Nekem, mióta eszemet tudom, csak egy lehetőségem volt — hinni a jóságban. Ha becsaptak, megaláztak is, nem volt más választásom, mint hinni, hogy a világ nem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát. Eszemmel tudom, ez nem igaz, de ha nem hinném az ellenkezőjét, talán megbolondulnék ...")

(A GYEREKKOR)

— Emlékszem, amint apám hazatér munkából. Anyám is eljárt dolgozni. Az esti veszekedéseket nem lehet elfelejteni. Látom, amint apám és anyám alakja felém magasodik, szitkozódnak, csapkodnak. Négyéves lehettem ekkor. Ernődön éltünk; a bátyám, aki egy évvel volt idősebb, apám, a vasútnál dolgozott. anyám mosónő volt Álltunk a konyhában és ők ordítoztak. A válásuk után én anyámmal maradtam, apám meg vitte magával a bátyámat. Később csak arra emlékszem, hogy anyám késő éjjel járt haza. Sokszor a szomszédok etettek, s volt, hogy a házunktól nem messze levő hegy barlangjában aludtam. Sokat éheztem. Fótról — ahová a válás után kerültünk — vittek el anyámtól intézetbe. Később gondolkoztam csak úgy apám felől, hogy azon az asztalon, amelyiken két tányér elfért, talán a harmadiknak is került volna hely. Nem került, ők élték a testvéremmel az életüket, én meg intézetről intézetre vándoroltam. Voltak gyerekkori barátok. hogyne lettek volna. Emlékszem. az egyik társam szülei minden karácsonykor hoztak csomagot. Éveken keresztül csak ők látogattak, azután ez is elmúlt. Az iskolát erőlködés nélkül, jó. közepes átlaggal végeztem. Sokszor gondoltam arra, hogy szobrásznak kéne tanulnom — nem volt rá lehetőség. Szobafestőnek iskoláztak be, de nem érdekelt. két évet jártam ki. Először eav budapesti építőipari vállalathoz kerültem betanított munkásként: tizennyolc éves koromig kollégiumban laktam, majd munkásszállóra mentem. A raun- kahelvemen a főnököm azt mondta, nekem, a lelencnek bizonyítanom kell. mert a más pénzén éltem addie Ez. meg az. hogy egv nap idézést kaptam a tanácstól, való hoev teljesen rádöbbentett arra. hogv ki is vagvok én. Az idézésben az nnvám szülőtaríást követelt tőlem. Az az asz- szony, aki eldobott magától

(ESZMÉLÉSEK)

— Sikerült elintézni hogv ne fizessek anyámra. Közben dolgoztam. s bel?V“rü'ten* egy társaságba, ahol senki nem éreztette ve’°m. hoev ’.elenc vagyok. Komolyabb balhékat rtem csináltunk, de

rádöbbentem, csak egy hajszálnyira vagyok a lejtő szélétől. Miért sikerült megáll- nom? Nem tudom. Közben katona lettem, s ez elég nagy megrázkódtatást jelentett. Nem bírtam elviselni az ismétlődő zártságot, az intézetre emlékeztetett. Rájöttem, csak egy csavar vagyok egy gépezetben, személytelenül, érdektelenül. . Lehet, akkor csapódott ki az a szeretethi- ány, ami addigi életemet végigkísérte. Kapaszkodni

akartam valakibe, de már annyira zárkózottá váltam, hogy nem bfztam senkiben sem.

Amikor találkoztam későbbi feleségemmel, Erzsikével, valahogy minden megváltozott. Három hónap után vettem feleségül, kilenc hónapra megszületett a kisfiúnk, s a szülés után nem sokkal el is váltunk. Pedig hát én mindent megtettem, de ő mindig többet akart. „Keress többet, keress még többet!” Kidolgoztam azokat a hónapokat, s otthon megfőztem, mostam, takarítottam. Imádtam, mint még senkit, ápoltam a szülés után, de nem tudom ... Egy régi szerelme bukkant fel egyszer, s minden megváltozott. Soha nem éreztette addig, hogy én lelenc vagyok. Utána kilencszer is a fejemhez vágta ezt a szót. A hetediknél megütöttem. Később csendesen elváltunk. Ö azóta is Erdőkertesen lakik a kisfiámmal. aki ma már harmadik osztályos tanuló. A válás után megváltozott az életem, nem volt kihez ragaszkodnom. Egy ideig albérletben laktam Miskolcon, maid a testvéremékhez költöztem. Annyi év telt el közben, hogy már idegenek lettünk én ismét albérletbe költöztem. Elhelyezkedtem apám munkahelyén. egy építőipari vállalatnál. Külföldön vállaltunk munkát. Egv alkalommal az egyik brisádvezető azt mondta: „te lelenc vaev. hát ne jártasd a pofádat!” Nem tehettem mást. meg kel’ett ütnöm. Pedig semmit sem gvűlö’ök jobban az erőszaknál. ót fesvolmive] elbocsátották én meg hazajöttem Magyarországra. Beadtam a jelentkezésemet a Tiszai pályaudvaron. abc’ szívesen fogadtak Elvégeztem egv -eev- vizsgáló tanfolvamct. s mos* ezt a munkát végzem Egv ideig Miskolcon laktam maid megkeresett apám. megkérdezte. nem költöz^ék-e hozzájuk. Két vagy három hónapig töprengtem, de haza kellett mennem, amikor megtudtam, súlyos beteg. Karácsonykor meghalt. Most az özvegyével lakom együtt, aki eddigi életemben a legjobb volt hozzám. Nem furcsa? Egy mostoha, akinél megtaláltam azt a szeretetet, amit még soha, senkinél nem éreztem. A hetvenkét éves idős asszony anyám helyett anyám. Érdekességként mondom; szolgálatban voltam egyszer, s felfigyeltem egy idős asz- szonyra az egyik fülkében. A vér szerinti anyám volt. Kihívtam a peronra, s ő először nem ismert meg. Azt hiszem, akkor írtam le teljesen az életemből.

(MÉRLEG)

— Forró Tibor jó munkaerő, mondják sokszor a szemembe, s a hátam mögött is a munkatársaim. Azok az emberek, akiknek tulajdonképpen szinte mindent köszönhetek. Itt, a Tiszai pályaudvaron éreztem életemben először, hogy én is teljes értékű ember vagyok. Nem is tudom, hogy fejezzem ki... szóval úgy érzem, hogy szeretnek. Én ezt csak a jó munkámmal tudom meghálálni, s úgy érzem, bizonyítanom kell napról napra. Lehet, sokan nem értik, miért vagyok túlbuzgó, de hát ha engem szeretnek a munkatársaim, a főnökeim, bizonyítanom kell. Hat éve vagyok itt, és nem is vágyom máshová. Ha letelik a szolgálat, anyukámnak, apám második feleségének segítek. Lassan rájövök, hogy harminckét éves koromra talán megváltozik köröttem minden. Talán egyenesbe jövök, összeadok, kivonok: mit kaptam eddig és mit kell nekem adnom azoknak. akikhez kötődöm. A mérleg, sajnos erősen kibillen: csak most döbbenek rá, nem sokat kaptam eddig, és ha adhattam is volna valamit. nem volt kinek adnom ... Talán a kisfiam az. akinek a jövője aggaszt. Nem szeretném. ha a kisebbik Forró Tibor is olyan életet kanna a sorstól, mint az apja Anyukám azt mondta, gondolnom kell a jövőmre. És a fiam jövőjére is. Nagyon szeretjük eevmást' megígérte a volt feleségem. hpgy a gvereket hamarosan elhozza hozzam. Azt írta a múltkor eev levélben, hogy egvütt sírtak a gverek- kel. amikor nen> tudta meg- mnevarázni neki eev este, miér* nem költöznek az apuhoz. Hiánvzoro a evereknek, s azt hiszen sok minden* tapasztaltam már ahhoz, hogy meöint újra kezdjem az életemet.

Pusztafalvi Tivadar