Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-10 / 8. szám

I Olvasói hetente kétsrer kereshetik (el ai upponyi fiókkönyvtárát. Több száz könyvből választhat ki-ki érdeklődésének megfelelően. Fojíán László felvétele Autósok figyelmébe ff U$ vezetői és forgalmi engedély A Belügyminisztérium az év elejétől új típusú gépjár­művezetői engedélyt és gép­járműforgalmi engedélyt ad ki azok számára, akik újon­nan vizsgáztak, illetve új gépjárművet vásároltak. Az új okmányok könnyen átte­kinthetőek lesznek, egysze­rűbbek és minden olyan ada­tot tartalmaznak, amelyek igazolják és gépjárművezető képesítését, illetve tulajdon­jogát. Az új vezetői engedély ada­taiban csupán annyi lesz a változás, hogy a személyi számot is tartalmazza. Sze­mélyi szám hiányában egyéb­ként az engedélyt nem állít­ják ki. A régi vezetői enge­délyek természetesen érvé­nyesek. Cseréjükre csak ak­kor kerül sor, ha lejártak, megrongálódtak, vagy elvesz­tek. Az új gépjárműforgalmi engedély két részből áll. A személyi és a törzslapból. A személyi lap a tulajdonos, míg a törzslap a gépjármű műszaki adatait rögzíti. Na­gyon lényeges, hogy a jármű színváltozását be kell jelen­teni, ez esetben a törzslapot kicserélik. A jármű eladása­kor éppúgy az eladónak, mint a vevőnek bejelentési kötelezettsége van. Az eladó a jármű eladásakor a szemé­lyi lapot magánál tartja, csak a törzslapot adja át a járművei együtt. A személyi lappal köteles 15 napon be­lül a rendőrhatóságnál je­lentkezni, s az eladás tényét közölni. A vásárló a törzslap­pal, illetve az adásvételi szer­ződéssel jelentkezik az átírás­ra. Miután a törzslap a sze­mélyi lap nélkül érvénytelen, az ilyen gépkocsitól a rend­őrhatóság bevonja a gépjár­mű jelzéseit és a rendelet el­len vétőket 10 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtják. Hétfőn este Miskolcon Január 11-én, hétfőn este fél 8 órai kezdettel rendezi meg a Fil­harmónia - bérleti hangversenyként - Kodály-estjét, amelynek műsorán a Budavári Te Deum és a Psalmus Hungaricus hangzik el a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Debreceni Kodály Kórus, továb­bá Péczely Sarolta, Barlai Zsuzsa, Köröndi György és Sólyom Nagy Sándor operaénekesek tolmácsolásában. Az estet Gulyás György, a Debreceni Kodály Körív, vezetője (képünkön) vezényli. RABLÁS A STADIONBAN Három álarcos bandita ki­rabolta az olasz labdarúgó­bajnokság I. osztályában szereplő Aveilino öltözőit, miközoen a csapat tagjai a stadionban a soron követke­ző bajnoki mérkőzésükre készülődlek. A banditák fegyverrel sakkban tartva a gyúrót, kirámolták a játéko­sok szekrényeit, majd kere­ket oldottak. A fegyveresek Hi U00 dollár értékben kész­pénzt és ékszereket vittek magukkal. ÖT NAP A RONCSOK KÖZÖTT n Sierra Nevada hegység egyik, 3000 méter magas pontján mínusz 18 fokos hi­degben öt napot töltött egy lezuhant repülőgép roncsai között Donny Scott Priest 11 éves amerikai kisfiú. A gyerek szüleinek négyüléses magánrepülőgépe a múlt va­sárnap hóviharba került a Sierra Nevada fölött és le­zuhant. Szülei életüket vesz­tették. A repülőgép roncsait csak pénteken találták meg. Az orvosok szerint a kisfiú életét az mentette meg, hogy a zuhanás idején aludt, és hálózsákja megóvta a fagy­haláltól. HALÁLOS ÁRAMÜTÉS A Magyar Kábelművek Budapesti Gyárának erős­áramú csarnokában szigete­lőporcelánok szerelése köz­ben Mészáros László 35 éves segédmunkás, biatorbágyi lakos áramütést szenvedett, és a helyszínen meghalt. GYERMEKBALESET Veszprémben egy útke­reszteződésben Szabó István 39 éves villanyszerelő kis­iparos, veszprémi lakos sze­mélygépkocsijával kanyaro­dás közben a járdára hajtott, és elütötte Kelemen Péter 13 éves tanuló helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. A baleset oka a vizsgálat ed­digi megállapítása szerint az volt, hogy Szabó ittasan, a megengedettnél nagyobb se­bességgel vezette járművét. Ma délután a képernyőn: A nagy álom Néhány hete vasárnap dél­utánjainkat a huszonöt éve elhunyt nagyszerű amerikai színész, Humphrey Bogart film­jeinek nézésével töltjük. Ma délután 15.20-kor az első mű­sorban ismét jelentkezik egy 1946-ban készült filmje, A nagy álom, amelyben ismét magándetektívet játszik Bo­gart, egy gyors észjárású, szellemes, kemény fickót, aki a bűnügyi filmek izgalmas fordulatai után — természete­sen - győzelmesen búcsúzik el tőlünk. Képünkön őt lát­juk egyik partnere, Lauren Bacall társaságában. Uj áüathibrid „Nyúcskának”, vagy eset­leg „maszinak” nevezhetjük azt az állathibridet, amelyet az Egyesült Arab Emírségek kutatói kereszteztek nagy nehezen — macskából és há- zinyúlból. Az állat-„citrancs” feje a szelíd cicáé, testének többi része viszont már egy­értelműen nyuszis. Két hátsó lábával nagyszerűen tud el­rugaszkodni, ha éppen „nyúl- cipőt kötni” támad kedve. Kedvenc eledele a hús, amit rizskörettel és főzelékkel fo­gyaszt a legszívesebben. Ezzel megszületett az első olyan állat, amely hivatalból „talpraesett” és gyáva is egy- személyben. Arról, nem szól a fáma, vajon új fajnak te­kinthető-e a „nyúcska”. En­nek ugyanis feltétele az, hogy különnemű egyedei életképes utódok létrehozására legye­nek képesek... Felhívással fordult a na­pokban a vállalat KISZ-tag- jaihoz és a KlSZ-szerveze- ten kívüli fiatalokhoz a Bor­sodi Szénbányák Vállalat KISZ-bizottsága. A felhívás lényege, hogy a KISZ zász­lóbontásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő kiál­lítás anyaggyűjtéséhez segít­séget nyújtsanak a fiatalok azoknak a tárgyi emlékek­nek a kölcsönzésével, ame­lyekkel szemléletesen bemu­tatható az ifjúsági mozga­lom története. A témakörhöz kapcsolódó tárgyi emlékeket, jelvényeket, zászlókat és visszaemlékezéseket 1982. feb­ruár 28-ig adhatják le a fia­talok a vállalat üzemeinek KISZ-vezetőségeinél. Pezsií za'ai iirillié! A zalai szőlőtermelő és bor­vidékek, elsősorban is a Zala- szentgróttól Galambokig hú­zódó összefüggő Hegyhát sav­anyagokban gazdag borait a legjobb pezsgő-alapanyagként tartják számon. A budafoki és a pécsi pezsgőgyár évről évre jelentős mennyiségű, zömé­ben rizlingszőlőből készült za­lai bort használ fel a nemes ital előállítására. A múlt évi rendkívül jó minőségű ter­mésből például 5000 hekto­litert; szállít a Törley pezsgő­gyárnak a Tszker zalai köz­pontja. Az első szállítmányok már megérkeztek Budafokra, s hamarosan viszik az egyszer fejtett újborokat a pécsi pezs­gőgyárba is. Pályázati felhívás Tanácsok diétázóknak Miskolcon a Gyors étte­remben fél éve szolgálnak fel diétás ételeket. Az étte­rem vezetősége január 11-én, hétfőn délelőtt fél 11 órátóí közvéleménykutatást tart vendégei körében. Erre az al­kalomra meghívták dr. Pró- tmy Gábor megyei diétás fő­orvost, az orvostudományok kandidátusát, dr. Tóth Judi­tot, a megyei egészségnevelé­si intézet vezető főorvosát és Holodnyáiz Mária megyei die- tikus főnővért. A szakemberek az étterem­ben sorra kerülő összejöve­telen válaszolnak az érdek­lődőknek a diabetikus éte­lekkel és a cukorbetegek he­lyes életmódjával kapcsolatos kérdéseire. A Honvédelmi Minisztéri­um jelentkezésre hívja fel az általános iskolák nyolcadik osztályos fiútanulóit, akik vonzódnak a katonai életpá­lya és tiszti hivatás iránt, és szüleikkel (törvényes képvi­selőjükkel) egyetemben er­kölcsi és anyagi kötelezettsé­get vállalnak arra, hogy fel­vételük esetén, a középiskola eredményes befejezése után tanulmányaikat valamely ka­tonai főiskolán folytatják. A felvételi követelmények­nek megfelelt tanulók — szülői (gyámhatósági) egyet­értés és a szerződés megköté­se után — a Magyar Néphad­sereg középiskolai katonai kollégiumainak növendék! állományába kerülnek, ami egyúttal középiskolai felvé­telt is jelent. A középiskolai katonai kol­légiumok Eger, Nyíregyháza és Tata városokban működ­nek. A növendékek e váro­sok gimnáziumaiban, Eger­ben azonkívül a gép- és műszeripari, valamint a köz­gazdasági szakközépiskolá­ban is tanulhatnak. A kol­légiumi hallgatók teljes és ingyenes ellátásban részesül­nek. A ' jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, ka­tonai szolgálatra való egész­ségi alkalmasság, az előírt tantárgyakból — magyar, történelem, számtan, fizika és orosz nyelv — legalább jó (4) tanulmányi eredmény, a szerződésben rögzített felté­telek vállalása. A kollégiumi felvételre va­ló jelentkezés nem zárja ki más közép-, vagy szakmun­kásképző iskolába történő egyidejű jelentkezés lehető­ségét. Az érdeklődők iélent- kezési lapot a megyei had­kiegészítési és területvédel­mi (Budapesten a fővárosi hadkiegészítő) parancsnok­ságtól. illetve az általáno“ is­kola igazgatójától szerezhet­nek be. A pályázók áprilisban fel­vételi vizsgán vesznek részt. ,A pályázati határidő feb-' ruár 20. Megkérdeztük He elfogy a tej... Bemegy a vevő az önki- szolgáló élelmiszerboltba, a hűtőpulton keresi a tejet. Igen ám, csakhogy az üre­sen tátong, mindössze egyet­len ládában találhatók utal- ványos tejjel teli zacskók. Fogja hát, a kosarába te­szi, s a pénztárhoz lép ve­le. A pénztárosnő megra­gadja a tasakot, de nem blokkolja le, mondván: ez a tej csak jegy ellenében szolgálható ki. A vevő bosz- szankodik. Hiszen más te­jet nem talált, s legutóbb, amikor egy másik boltban ugyanígy járt, szó nélkül megvehette az utalványos tejet. — Jogos-e a bosszúság? — kérdeztük Ambriskó Dezsőtől, a Miskolci Élel­miszer Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztá­lyának vezetőjétől: — Természetes elvárás, hogy a boltok az alapvető élelmiszereket nyitástól zá­rásig árusítsák. Ha egy boltban rendszeressé válik, hogy a nyitvatartás utolsó órájában például nem lehet tejet kapni, ott bizony baj van a megrendeléssel, a számítással. Az viszont tény, hogy az utalványos tejből | annyit rendel a boltvezető, ' amennyi igény van rá. A 1 kismamáknak, a gyerekes anyáknak a kellő mennyisé­get biztosítani kell, egyéb­ként is ennek a tejnek va­lamivel magasabb, három- százalékos a zsírtartalm-'. Előfordul azonban, hogy va­lamely okból marad utal­ványos tej. Ilyenkor, ha nincs már a másik, alacso­nyabb zsírtartalmú tejből, kiszolgálható ez is. De min­denképpen jogos igénye a vásárlónak — s ez különö­sen a nagy forgalmú élelmi­szerboltokra. ABC-áruhá- zakra vonatkozik —, hogy á zárás előtti utolsó per­cekben is hozzájusson a tej­hez. ÉSZAK-MAGYAFORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Baicsv-Zs. út 15 — 3527. Postacím; Miskolc Pf 351 Telefonok: központ: 38-941 titkárság: 16-886 ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049 levelezés? rovat na- naszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Baicsv-Zsilinszky út 15 — 3527 Postacím: Miskolc Pf 178 Felelős kiadó: VERES MIHAtY Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírtaokézbesítőknél. Az előfize­tés díja egy hónapra: 34 Ft negyedévre 102 Ft egy évre: 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIAN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents