Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-21 / 17. szám
V ^ AZ MSZMP BORSOD-ABAŰJ-ZEMPLiiN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 17. szám Ara: 1,40 Ft Csütörtök, 1982. január 21. ülés! tartott a ifiepi pártbizottság A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod-Ahaúj-Zemp- lén megyei Bizottsága tegnap, január 20-án, Újhelyi Tibornak, a megyei pártbizottság titkárának elnökletével kibővített ülést tartott. Az ülésen a testület tagjain kívül részt vettek a járási, a városi párt- bizottságok első titkárai, a megyei pártbizottság osztály- vezetői, a nagyüzemi pártbizottságok titkárai, a megyei társadalmi és tömegszer vezeték vezetői, vállalatok igazgatói, gazdasági életünk képviselői. A kibővített ülés résztvevői az első napirendi pont keretében a végrehajtó bizottság írásbeli, valamint dr. Havasi Bélának, a megyei pártbizottság titkárának és Nagy Zoltánnak, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének szóbeli előterjesztése alapján megvitatták a megye vállalatainak, szövetkezeteinek az 1981. évi gazdálkodásáról szóló jelentést, valamint az 1982. évi gazdaságpolitikai és tömegpolitikai munka feladataira vonatkozó javaslatot. Ezt követően Grósz Károly- nak, a Központi Bizottság tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának értékelése alapján megvitatták a megye politikai, társadalmi, gazdasági helyzetét és a testületi munka 1981. évi tapasztalatait. A vitában felszólalt: Monos János, a Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgatója, Hagy Katalin, a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat dolgozója, Kapás Pál, a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát [vezérigazgatója, dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Fellies András, az Ózdi Kohászati ■Üzemek vezérigazgatója, Ska- pinyecz Gyula, a Sátoraljaújhelyi járási Pártbizottság első titkára, dr. Énekes Sándor, a Diósgyőri Gépgyár vezér- igazgatója, Tiser Gyula nyugdíjas, dr. Szeppelfeld Sándor, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója, Huszár Andor, a Tiszai Vegyi Kombinát vezérigazgatója, Németh Erzsébet, a Miskolci Pamutfonóipari Vállalat munkamódszer-átadója, dr. Tolnai Lajos, a Borsodi Vegyi Kombinát vezérigazgatója, Szabó Pál, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára és Básti János, az Ózdi városijárási Pártbizottság első titkára. A széles körű elemző vita után a testület a jelentéseket és előterjesztéseket egyhangúlag elfogadta, és határozatot hozott az 1982. év feladataira, tennivalóira. A pártbi- zottsági ülésről lapunk január 23-i, szombati számában közlemény jelenik meg. A megyei pártbizottság végezetül szervezeti és személyi kérdésekben döntött. Dome László elvtársat korábban történt nyugállományba vonulása miatt felmentette megyei párt-végrehajtó bizottsági tagságából, valamint az agitációs és propaganda munkabizottsági tagságából és elnöki funkciójából. Nagy Zoltánt felmentette a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztály- vezetői funkciójából és ezzel egyidejűleg megválasztotta a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjának, a megyei párt- bizottság titkárának és az agitációs és propaganda munkabizottság elnökének. Dr. Túrós András ezredest, a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét megválasztotta a megyei pártbizottság tagjának. (steps teítisi lsét Vs ^ Idén szeptember 1-től az ország oktatási intézményeiben is áttérnek az ötnapos ta- ' nítási, illetve munkahétre. Az új munkarend bevezetésének feladatairól, az ezzel kapcsolatos tervekről Hanga Mária művelődési miniszterhelyettes tájékoztatta az újságírókat szerdán a minisztériumban. Miként hangsúlyozta: a tennivalók meghatározásakor fontos alapelvnek tekintették, hogv a heti öt napra csökkenő tanítási időszak csupán a (Folytatás a 2. oldalon) ai tárgyaíássk Tyihonov külpolitikai elemzése Szerdán megkezdődtek a hivatalos szovjet—angolai tárgyalások Moszkvában. A szovjet küldöttséget Nyi- kolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, az angolai delegációt Lucio La- r-, az MPLA-Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a nemzetgyűlés állandó bizottságának (elnökségének) tagja vezeti. Az angolai párt- és kormányküldöttség az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány meghívására hétfőn érkezett Moszkvába, hivatalos, baráti látogatásra. A tárgyalásokról Moszkvában kiadott közlemény szerint a meleg, baráti légkörű megbeszéléseken áttekintették a két ország közötti kapcsolatok helyzetét, a szovjet —angolai együttműködés további megszilárdításának fő irányait. Szó volt a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdéséről is. Eszmecserét folytattak a pártközi együttműködésről is, s ennek során mindkét részről megerősítették, hogy tovább kívánják fejleszteni és erősíteni e kapcsolatokat. A nemzetközi kérdések áttekintése során különösen nagy figyelmet szentel tele Afrika déli része helyzetének. Megállapították: a fajüldöző pretoriai rezsim, amely az Egyesült Államokkal kialakult és elmélyülő katonai-politikai partneri viszonyra támaszkodik, folytatja az Angola népe elleni agressziót, meggátolja a namíbiai probléma igazságos rendezését. A tárgyalásokról közös közleményt adnak ki. Az angolai küldöttség tiszteletére adott ebéden Nyiko- laj Tyihonov beszédében egyebek között kijelentette: Angola népe, az MPLA-Mun kapárt vezetésével, nehéz harcot vív az ország nemzeti függetlenségének megszilárdításáért, a társadalmi-gazdásági haladásért, s új győzelmeket arat azon az úton ha(Folytatás a 2. oldalon) Rekordok éve Szerencsen Száztíz stieres „répanap f» Ötezer-négyszáz vagon cukor A legsoványabb „defekf’-napló Készülődés a 94. kampányra Megyénk élelmiszeriparának „veteránja”, a 93 éves Szerencsi Cukorgyár, működésének egyik legemlékezetesebb, legsikeresebb kampányát, cukorgyártási idényét zárta pontosan szilveszter éjszakáján. Az persze csak a véletlen műve, hogy pont az esztendő végével fogyott el a feldolgozásra váró cukorréTavaly áprilisban még az alapozásnál tartottak, ám december közepén már a hi- degpróbázás kezdődött meg a Lenin Kohászati Művek kombinált acélművének folyamatos acélöntőművében. A visszaszámlálás azóta is tart. A beruházók és a majdani üzemeltetők napjaik nagy részét a gyárban töltik, hogy munkájukkal elősegítsék a legújabb termelőegység, a FÁM mielőbbi me- legpróbáját. E munkaterületen egyébként — a még készülő elektrokemence kivitelezésévei együtt — tizenkét hazai és hét japán vállalat szakemberei dolgoznak. A sikeres hidegüzemi próbák után sor kerülhetett a diósgyőri ipartörténet újabb korszakos eseményére: alig több mint egy évvel a konverter megindulását követően, 1982. január 19-én „életre kelt” a folyamatos öntőmű is. Húsz óra 53 perckor dudaszó jelezte az impozáns csarnokban, hogy frissen csapolt, izzó acéllal telt üst indult a konvertertől az üstfordító berendezéshez. Pontosan, olajozottan peregnek az események, a felkészülés során jól begyakorolt, sokszor végigoró- bált műveleteket hajtanak végre a biztos munkáskezek. Az acél előbb a közbenső üstbe, onnan a vízhűtéses kokillákha folyik, majd megkezdődik a szálhúzás. Feszült várakozás, nem titkolt izgalom. Végre! A szálhúzó rendszer alján megjelennek a diósgyőri folyamatos acélöntömű- ben öntött első acélbugák. Ezúttal három pályát próbálták ki, ezeken kígyóztak végig a 180x180-as izzó acélbugák. Az arcokon oldódó feszültség. A szak- embérek — azok is. akik készítették, azok is, akik dolgoznak majd rajta — elégedettek az első próbálkozással, melynek során 60 tonna acélt dolgoztak fel jó felületi minőségű, első osztályú hengerelhető bugává. E közös siker ismételten bizonyítja — az építkezés egész menetét meghatározó — jó beru h ázó-ki vi télező mun kaka pcsolatot. melynek végső eredményeként a II. szakasz befejezési határideje fél évvel előbbre hozható. Ismét űj termelőegység kezdte meg tehát munkáját az LKM-ben. Az első öntés tapasztalatainak összegzése, majd a mind gyakrabban ismétlődő üzemi próbák és végül a teljes felfutás után a diósgyőri FÁM évi 350 ezer tonna acélbugát állít majd elő. pa, s a kampány idején répanapokban mért cukorgyá ri „időszámítás” vége, ezúttal a 110-ik répanap, 1981 végé vei esett egybe. De ez a véletlen azon is múlott, hogy a 93-ik kampány 110 répanapjának minden órájában helytálltak a cukorgyáriak. Rekordok egész sorát javítottál- meg. így például a napi té- pateldolgozási átlagot is először sikerült 400 vagon fölé növelni. A sikeres idény számadatai : feldolgoztak 441 345 ton na cukorrépát; beraktároztak 50 400 tonna cukrot; megtakarítottak 103 millió kilogramm gőzt. A napi feldolgozási átlag 4003 tonna, a napi csúcs 4384 tonna volt. A legsikeresebb napon 539 tonna cukrot gyártottak. A gyár termőkörzetében az eddigi legmagasabb, ezen belül megyénk gazdaságaiban 343 mázsás hektáronkénti répa termésátlagot takarították be. Dr. Gönczi Ferenc igazgató, az itt mindig szinte órára kész adatok alapján az előbbi leg” -eket már akár 1982 első hainalán is elmondhatta volna. De elért eredményeik most már az ország lobbi cukorgyárának átlagai val is összehasonlíthatók. És ez az összehasonlítás a Szerencsi Cukorgyárat most ismét az élvonalba sorolja. A legfontosabb műszaki para métereket, így például a cu- korkihozatali eredményt illetően a legjobbak közé tar- * óznak Szerencsen volt például a legkisébb a gyártási veszteség. A kampány során (Folytatás a 3. oldalon.) A nemesített fűzfavessző Polgárról érkezik a mezőcsáti kosárkötő üzembe, ahol tegnap tizen dolgoztak a korsók fonásán. Sinka Erzsébet brigádvezetö elmondotta, hogy az év első napjaitól kezdve eddig összesen mintegy 400 korsó fonatát készítették el. A Dél-borsodi Áfész propánbután-gáz cseretelepén az elmúlt napokban megemelkedett a forgalom. Naponta mintegy másfélszáz darab megtöltött gázpalackot értékesítenek. A gázcseretelepre hetente egyszer érkezik szállítmány, s az eddigi ellátással a cseretelep vezetői és a fogyasztók egyaránt elégedettek. A mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet juhászatában tegnap Gávai Károly falkájában 10 kisbárány „született". A juhokat és a kisbárányokat höszigetelt hoaályban tartják. Ugyancsak a mezökeresztesi Aranykalász Tsz-nél történt tegnap, hogy az I. kerület leendő irodaépületében Fülöp János és Nagy Sándor kőművesek a téliesített munkahelyen falat húztak. A termelőszövetkezet épitőbrigádja január 4-től február 10-ig végzi el a munkát, s a szövetkezet jelenleg zsúfolt telephelyéről tavasszal az új központi telepre költözhetnek az iroda dolgozói. Fotó: Laczó József tuiwr-