Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-20 / 16. szám
r Míaoysiíeldolgozé Kiskörén A kiskörei Vörös Hajnal Mgtsz és a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat 1981-ben közös kivitelezésben, műanyagfeldolgozó részleget létesített Kiskörén. Kezdetben csupán Trabant karosszéria-elemeket készítettek, de az igényeknek megfelelően 1982-re már jelentősen bővitették termékeik körét. Jelenleg csónakokat, kenukat, hullámtörőket, hullámlemezeket és orvosi műszerdobozokat is készítenek a régi gépműhelyből kialakított korszerű üzemben. Még az idén megkezdik a jég- és szélvitorlások gyártását is. A képen: ■ műanyagüzem. Kerekasztal-beszéloetés az ötnapos munkahétről így dolgozunk öt nap alatt — címmel ma 17 óra 30 perc" kor kerékasztal-beszélgetés hangzik el a miskolci rádió gazdaságpolitikai magazinjában. Meghívott vendégek: dr Kovács László, a Miskolci városi Pártbizottság titkára. Zimmermann Ferenc, a Miskolci Közlekedési Vállalat igazgatója, dr. Szabó István, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője, Rudolf László, a városi tanács munkaügyi osztályvezetője és dr. Makai Tibor, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője. Kérdezni lehet: az adás időpontjában a 35-510- es telefonszámon. LASSA-LÄZ Londonban egy maláriás tünetekkel kórházba szállított nigériai asszony a Las- sa-láz nevű gyilkos afrikai betegségtől szenved, amelynek előfordulása meglehetősen ritka. Az asszonnyal a kezelése alatt érintkezett mintegy 150 személyt orvosi megfigyelés alatt tartják, hogy megbizohyosodjanak arról, hogy terjed-e a betegség. Eddig összesen 15 alkalommal jegyezték fel a kórt azóta, hogy 1969-ben a nigériai Lassa faluban az első esetet észlelték. A 15-ből 9 halállal végződött. 5090 PEZETÁS BANKJEGY Üj 5000 pezetás bankjegyet hoztak forgalomba csütörtökön Spanyolországban. A bankjegy kisebb méretű az előzőnél, mivel a régebbit nehezen lehetett kezelni, éppen alakja miatt A régi 5000 pezetás egyébként még hét évig forgalomban marad. hepatitisz-jabvAny Szalont ki ben 70 — főleg 12 és 25 év közötti — személyt szállítottak kórházba vírusos májgyulladás miatt A járvány jóval nagyobb méretű, de sok szülő egyelőre nem engedi kórházba beteg gyermekét. Az első megbetegedéseket Szaloniki Kala- maria nevű külvárosából jelentették. A vírusfertőzés valószínűleg egy szennyvíztisztító-telepről és egy általános iskola mosdóiból indult ki. Más görög településeken is észleltek hepatiti- szes megbetegedést A járvány ügyében vizsgálat indult FEKETE PÁRDUCOK Először születtek ' fekete párducok a Mecseki Állatkertben. Az ikrek életképesek, egészségesek, jó étvágynak, egyébként mind a kettő fiú, akkorák, mint egy kisebb testű házimacska, súlyuk alig több, mint egy kiló. A szülőket a pécsi Zoo állatcsere útján külföldről kapta. A ritka — Ázsia és Afrika trópusi tájain őshonos — ragadozó párnak most először lettek utódai. A leuierszeiuSZÉÜÉfiÓi Jósvafö is azok közé az idegenforgalmi helyek közé tartozik, ahol a vendégjárás a téli hónapokban sem szünetel teljesen. Igaz, ilyenkor a látogatók, kirándulók száma erősen megcsappan, de azért a barlangok világát ezekben a hideg napokban is meg-megné- zik, méghozzá a kinti mínusz 20 fokhoz képest kellemes melegnek is érzik, hiszen bent átlagban plusz 10-12 fok van. Egy autóbusznyi kiránduló most is érkezett Budapestről. Gondolatok A szabadság azt jelenti, hogy jogunk van bármit megtenni, amit a törvény megenged. A nagyok nyugodtan mutatkoznak a kicsik társaságában, a közepesek azonban inkább távol tartják tőlük magukat. Semmi nem döbbenti meg az embereket annyira, mint a józan ész és az egyszerű cselekedet Nem az a fontos, hogy erősen üssünk, hanem, hogy találjon az ütés! Vannak dolgok, amelyekben először hinnünk kell ahhoz, hogy megláthassuk őket. Minél ritkábban fordulnak e4ő a tévedések, annál értékesebbek lesznek. Az Igazságszeretet arra kényszerít bennünket, hogy megismerjük, és kíméletlenül feltárjuk mások hazugságait és hibáit Lépések — korcsolyával Miskolcon, egyre több alkalmi jégpályával találkozhatunk iskolaudvarokon, parkokban, játszótereken. A lakók összefogásából születnek ezek a pályák. A téli sportot szerető, a korcsolyázást kedvelő felnőttek és gyerekek egy kis fáradsággal több jégpályát hoztak létre a megyeszékhelyen. Az „igazi” téli időjárás kegyeibe fogadta a kezdeményezést, s az ideiglenes jégpályákra csak kevés gondot kell fordítani. Napközben sincs olvadás, igy csak seperni kell időnként a jegel. Képeink a Dankó Pista utcai „jégstadionban” készültek. Fotó: Laczó József Személyi sérülések Veszélyes tüzek Kedden, a délelőtti órákban tűz keletkezett a nyíregyházi 7-es számú Általános Iskola egyik, intézményen kívül elhelyezett napközis csoportjának termében, amelyet két olajkályhával fűtöttek. A tűz az egyik olajkályha javítása közben lobbant fel, s rövid idő alatt átterjedt a helyiség műanyag falburkolatára és egyéb berendezési tárgyaira. A szobában 39 második osztályos tartózkodott. Salamon Pálné tanítónő rendkívüli lélekjelenlétről tett tanúságot, s ennek köszönhetően csupán három tanuló és a javítást végző Kővári Árpád sérült meg. A három kisgyermek közül kettő a kórházi elsősegélynyújtás után hazatért, Kovács Erika, a harmadik sérült állapota azonban súlyos, ö továbbra is kórházi ápolásra szorul. Súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel ugyancsak kórházban ápolják Salamon Pálné tanítónőt és Kővári Árpádot. A napközis teremben keletkezett tűz okainak vizsgálatát a rendőrség szakértők bevonásával megkezdte. Tűz keletkezett hétfőn délbe« a Pest megyei Alsónémediben, a Landler Jenő utca 28. számú földszintes lakóházban. A lakásban tartózkodó 73 éves Németh József nyugdíjasra eddig ismeretlen körülmények között, rádőlt a működő kályha; a 20 négyzetméter alapterületű szoba berendezési tárgyai is meggyulladtak. Az idős ember égési sérülései következtében életét vesztette. A tüzet a lakók megfékezték a tűzoltóság helyszínre érkezéséig. A tűi- eset keletkezésének körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. Hétfőn a késő esti órákban a Nógrád megyei tűzoltókat a Pásztó és Vidéke Áfész pásztói vetőmagboltjának tüzéhez riasztották. Teljes terjedelmében égett, a 375 négyzet- 'méter alapterületű faelemekből épített bolthelyiség, valamint a benne tárolt vetőmagvak, mezőgazdasági gépek és egyéb eszközök. A helyszínre érkezett tűzoltó- egységek a tüzet az éjszakai órákra eloltották, személyi sérülés nem történt. A jelentős anyagi kárral járó tűzeset keletkezési okának vizsgálatát a tűzoltóság és rendőrség folytatja. Halálra zúzta a leomlott kőzet Halálra zúzta a főtéről leomlott kőzet Németh Gyula 24 éves szentlőrinci vájárt kedden, a hajnali órákban, a Mecseki Ércbányászati Vállalat III-as számú üzemében. A bánya hetedik szintjén dolgozó fejtési csapat a leművelt bányatérségből anyagokat mentett vissza, s eközben zuhant le a kőtömb, amely a fiatal vájár azonnali halálát okozta. A bányaműszaki felügyelőség szakértőinek bevonásával elkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása. Egérfogó róka Különös esetnek volt a szemtanúja az Ormánságban' élő Lovas Béla vadász: tucatnyi egeret fogott meg a szeme láttára egy kiéhezett róka. Cserkészés közben pillantotta meg rcvazdit; egy behavazott lucernatáblán, amint nagy fülét a földre helyezve, hallgatózott. Hamar kiderült, hogy mezei egérre les. Kitűnő hallásának köszönhetően a hórétegen át is észlelni tudta, hogy rágcsáló mocorog a földben. Ekkor kissé felágaskodott és nagy erővel dobta bele magát a hóba, karmaival áttörve a fagyott réteget, így kaparintotta meg a hó alatt megbújt egeret. Előfordult ugyan, hogy egy- szer-egyszer célt tévesztett vagy a zsákmány gyorsabbnak bizonyult a vadásznál, de a koma nem csüggedt. Amikor később Lovas Béla puskavégre kapta a dűvad- nak számító és emiatt irtandó ragadozót, tizenhat egér maradványait lelte meg a gyomrában. SíiEtkrumpii zecslÉan Oj termék jelenik meg hamarosan; a zacskós sült- krumpliszelet, amelynek gyártására a budapesti Zöldért és a pilisi Aranykalász Tsz kötött együttműködési megállapodást. Az ízletes, külföldön Chips néven ismert csemege Pilis-Chips néven kerül majd forgalomba. 5 dekagrammos csomagolásban, esvelőre sós ízesítéssel, később fokhagymás, kapros, paprikás változatban is Az üzemi próbák rövidesen megkezdődnek, s április- májusban már kapható lesz az üzletekben a Pilis-Chips. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaűj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő; WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsv-Zs út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 351 Telefonok: központ: 38-941. titkárság: 16-886 ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat: 16-450 kultűrrovat: 16 067 sportrovat: 16-049 levelezési rovat oa- naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 178 Felelős kiadó- VFRES MIHAI Y Telelőn: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírta pkézbesít őknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft. egy évre: 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA,