Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-10 / 289. szám

1981. december 10., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A kavicsot a mélyből Menetlevelek Salgótarjánba Aranyosi Zoltán szakoktató segít a madáretető elkészítésében Az új tanműhelyben 28-an tanulnak asztalosnak Külföldön egy évfolyam Hol tanulják — A bányákat meg kell tartanunk. A sóder jövedelmé­ről nem mondhatunk le. De végre már azt is illene el­érni. hogy ne csak 21 mázsa búza. s 35 mázsa kukorica teremjen. Horánszky Istvánnak, az ónodi Rákóczi Termelőszö­vetkezet elnökének monda­nivalójában a gondokkal va­ló azonosulás, s felelősség­vállalás számomra a leg­meglepőbb. Már csak azért is, mert nemrégen választot­ták meg elnöknek, s így az eddig elkövetett hibák máso­kat terhelnek. — Nem az én, vagy veze­tő társaim dolga a felelősség megállapítása. Minket dönté­seinkben egy elv vezérelhet: a termelés mind jobb szer­vezése. Ha elődeink követ­tek is el hibákat, akkor a mi dolgunk csak azok kijavítá­sa lehet. Ez kétségkívül szépen hangzik, más kérdés az, hogy mennyire hatásos? Az elnök egy pillanatig eltöprengett, mielőtt válaszolt volna: — Senki sem szívesen te­regeti ki a szennyest, de ha őszinte feleletet vár, akkor olyan ügyeket kell elmesél­ni, amelyeken többen moso­lyognak. Az az igazság, hogy én sem tudom, sírjak-e vagy nevessek? Mert az előző ve­zetés döntései jók voltak. Jól használták ki a meglevő le­hetőségeiket, ügyesen manő­vereztek a közgazdasági fel­tételek között. De a megva­lósítással hadilábon álltak. Ilyen jó elképzelés volt a varroda kialakítása. Lénye­gében csak egy kis műhelyt szerveztek, ahol a legfonto­sabb előkészítő munkákat végezték, a ruhákat bedol­gozói rendszerben varratták. A Salgótarjáni Ruhagyárral kötöttek szerződést, a meg­állapodás szerint tisztességes nyereségre lehetett számíta­ni. Azután minden fordítva sikerült. A kétmillió forintot termelő ágazatra félmilliót (!) fizettek rá. Az elnök itt szólt közbe: — Ha egyvalaki is elem­zi a varroda termelési folya­matát, rögtön rájöttek vol­na, hol a hiba. De ezt nem tették meg. Kis szériákat varrtak, ha megvolt az ezer ruha, akkor teherautóra rak­ták — a miénkre —. s vit­ték Salgótarjánba. Ott ellen­őrizték, s 150 olyat találtak, ami nem felelt meg az elő­írásoknak. Ezért elküldték egy kocsit, amely a „selej- tet” hazahozta. Itt kijavítot­ták, felrakták megint a te­herautóra, s irány Salgótar­ján. A meó már csak ötve- net talált hibásnak. Ezért megint elment a kocsi. Es így tovább. A varrodára 600 ' ezer forintot fizettünk rá. Pontosan annyit, mint a fe­lesleges utaztatás költsége. Most azután napokon belül megegyeztek a ruhagyárral. Ma már itt ellenőrzik a ter­méket, s a bedolgozókat úgy bérezik, hogy a minőség ke­rüljön előtérbe. A teherautó vezetője csak akkor kap me­netlevelet Nógrádba, amikor hibátlan áruval teljesen meg tudják pakolni. Ezekkel az elemi intézkedésekkel már­most sikerült elérni, hogy a ruhák minősége ugrásszerű­en javult, s a varroda nye­reséget hoz! — A kavicsbányáknál is hasonló intézkedéseket hoz­tunk. A mai napig is érthe­tetlen számomra, hogy bérel­hettek hosszú időn át, évi hárommillió forintért kotró­gépeket. Mert annak a két újnak az ára. amelyet a kö­zelmúltban vásároltunk. 3.1 millió forint volt. A múltban olyan szerződést kötöttek, amelynek egyenesen a szö­vetkezet látta karát, hiszen a javítás díja — 1,5 millió forint egy év alatt — a mi üzemünket terhelte. Ráadá­sul a bérelt gépek, hogy is mondjam a legfinomabban: annyira „vének” voltak, hogy egy tisztességes, nálunk jobban álló gazdaságban azonnal a leselejtezés sorsá­ra ítélték volna őket, de már évekkel ezelőtt. Azzal, hogy vettünk két új gépet, egy­millió forintot nyerünk. Az elnök szerint lehetőség van arra is, hogy évi más­fél millió forint üzemanya­got spóroljanak meg. A gaz­daságban nem volt olyan norma, amely egyértelművé, s főleg pazarlásmentessé tet­te volna az üzemanyag-fel­használást. — A szövetkezet ez évben is legalább másfél milliós nyereséggel zárja az évet. Az eredménnyel nem lenne baj, de ha a 75 millió forintos árbevételhez hasonlítjuk, ak­kor már igen. Ilyen szinthez legalább tízszázalékos nyere­ség illene. De hogyan? A sóderre ala­pozva? A melléküzemág erőltetésével? Az alaptevé­kenység javításával? — Mindezekkel. Az egész­séges fejlődéshez, mind a há­romra szükség van. Jelenleg csak nyolc méter mélységig tudjuk a sódert kitermelni, s ez nekünk évi öt hektá­runkba kerül. Ennyivel fogy ugyanis szántóterületünk. De egy úszó kotró megvásárlá­sával legalább 16 méter mélyről tudjuk kibányászni a kavicsot. Így hat évig újabb területek bevonása nélkül biztosíthatjuk termelésünket. És ez szerintem nagy szó! Látszatra . oda jutottunk, ahonnan elindultunk. A kö­zéppontot, mint egyetlen jö­vedelemforrást. a kavicsbá­nyászat jelenti. De inkább más összefüggést kere­sünk: hiszen a szövetkezet törekvései is ebbe az irány­ba mutatnak. A kavicsbá­nyászat a szövetkezet jövő­jét jelenti, addig, amíg más ágazatai meg nem erősöd­nek. Már eljutottak oda, hogy felfigyeltek az elköve­tett hibákra. Például egy olyan raktárkészletre, amely­ben milliós értékű alkatré­szek hevernek parlagon. Ja­vítottak az üzemszervezésen. Miskolcon új szolgáltató melléküzemágat hoztak lét­re. Minden határrészben megforgatták a talajt. És ezek tagadhatatlanul az új. a jobb keresésének jelei. — kármán — Kérdem az elnököt: mi­lyen ember Cservák István? — Őszintén mondom, az egyik legjobb traktorosunk. Szaktudásával, a munkához való hozzáállásával tekintélyt vívott ki magának a szövet­kezetben. Ha őmellé beosz­tunk valakit, az tisztában le­het vele. Cservák Pista mel­lett nincs lazítás. Ég a keze alatt a munka. Ha például úgy adódik, hogy a gépén meghibásodik valami, és be kell jönni a műhelybe ja­vítani. ő két perc múlva már megy is vissza kijaví­tott géppel. Igaz, négy sze­A mezőkövesdi asztalosok híre sok országot bejárt már. Az egyedi bútorok készítésé­nek mesterei. így a szakmá­ban nem sok versenytársuk akad. Termékeiknek 60 szá­zalékát exportálják. A kü­lönleges bútorok megálmo­dásával, elkészítésével nem ér véget a kövesdi asztalo­sok munkája. Ha a szállítás­ra kerül a sor. nekik is cso­magolniuk kell, a bútorokat ők építik be a helyszínen. — A bútorgyáraktól elté­rően mi nem termelünk nagy szériában — mondja Persze László, a Mezőkövesdi Asz­talos Szövetkezet főmér­nöke. — Ezért itt különösen fontos a megfelelő szakem­bergárda kialakítása. Büsz­kén valljuk, hogy nálunk a bútoripari átlagot meghalad­ja a szakmunkások aránya. Ezt az előkelő pozíciót meg is szeretnénk őrizni. Asztalo­saink régi, rutinos szakem­berek, kisujjukban van a mesterség minden fogása. Ám közülük az elkövetke­zendő öt évben sokan nyug­díjba mennek. Az igaz, hogy az utánpótlásról megpróbál­tunk időben gondoskodni — ez azonban csak félig-med- dig sikerült. Szövetkezetünk­nél ugyanis eddig az volt a gyakorlat., hogy megfelelő tanműhely híján, rögtön be­vontuk a termelésbe a fiata­lokat. Ennek az lett az ered­ménye, hogy nem mestere­ket, csupán betanított mun­kásokat képeztünk. Felmér­tük, ha ez így megy tovább, nem tudunk majd eleget tenni az elvárásoknak. A hí­rünket hosszú idő alatt, ke­mény munkával alapoztuk meg. Nem szeretnénk elve­szíteni. — Hová szállítják a kö­vesdi bútorokat? — Évente sok millió fo­rint értékű bútort rendelnek szövetkezetünktől a szlovák és a szovjet partnerek. Fon­tos középületeket bútorozunk be a szocialista országokban. A piac biztosított, már ke­zünkben vannak a jövő évi szerződések is. — Hogyan oldják meg leg­főbb gondjukat, a szakem­ber-utánpótlást ? — Sokat-törtük a fejün­ket azon, hogyan építhetnénk saját erőből egy korszerű tanműhelyt — mondja a fő­mérnök. — Végül is be kel­lett látnunk: erre segítség nélkül nem képes a szövet­kezet. Pályázatot adtunk be tehát az OKISZ-hoz, vala­mint a Munkaügyi Miniszté­riumhoz egy új tanműhely megépítésére. Az első két pá­lyázat elutasítása után sem adtuk fel a reményt — har­madszor is megpróbálkoztunk vele. És nem hiába. Tavaly végre megérkezett a várva várt támogatás: az új tan­műhely felépítéséhez egymil­lió forint hozzájárulást kap­tunk. A szükséges másik egy- miiíió forintot magunk ad­tuk. Az idén szeptemberben el­készült végre a tanműhely. A diákok, szám szerint 28- an, birtokukba vették a szép új épületek Varga Mátyás, a tanműhely vezetője, egyben szakoktató is: — Itt valóban adott a le­hetőség ahhoz, hogy jó szak­embereket, igazi, a szakmát jól értő asztalosokat képez­zünk. Köztudott, hogy az asztalos mesterség manapság nem tartozik az úgynevezett divatos szakmák közé. Ennek ellenére a korszerű feltéte­lek kedvezően hatottak a fia­talokra. Eddig hozzánk több­nyire olyan gyerekek jelent­keztek, akiknek a tanulmá­nyi átlaga éppen hogy elég­séges szinten mozgott. Ezzel szemben az idén szép szám­mal jelentkeztek asztalos­tanulónak a négyes rendű diákok is. A lelkesedés az új tanműhely létrehozásában igen nagy volt. A diákok, s a környező üzemek dolgozói egyaránt végeztek társadalmi munkát itt. Külön köszöne­tét érdemelnek a városi tűzoltóegység dolgozói. Az összefogás eredménye, hogy a tanműhely a tervezett két­millió forint helyett 1 325 006 forintból épült meg. — A jobb feltételek bizto­sítása mellett a diákok szá­mára feltehetően nagy von­zóerő a gyakori utazgatás is. — Nagyon szorgalmasak, rátermettek a fiaink — büszkélkedik tanítványaira a szakoktató. — Ketten közü­lük második, illetve harma­dik helyezést nyertek a me­gyei asztalosversenyen. A harmadévesek már nagy hoz­záértéssel végzik a dolgukat. Jutalmul a héten indultak el olajos, kormos traktorosaival azonosítanak. Pedig nagy szükség lenne az utánpótlás­ra. Legutóbb a TESZÖV komplex orvosi vizsgálatán megállapították, hogy a trak­torosoknál sok a gerincko­pás. a gerincelferdülés. a gyo­morbetegség. Véleményem szerint 45 év után már nem volna szabad a traktor nyer­gébe ülni. Én még fiatalem­ber vagyok, de már nekem is stoppolták a gerincemet..» Aztán szólnék arról is, hogy az ilyen kis gazdaságok, mint a miénk, a beruházási hitelek elbírálásánál, elosztá­sánál élvezhetnének a jelen­leginél nagyobb kedvezmé­nyeket. Mi lényegesen tőke­szegényebbek vagyunk, mint a nagyobbak, egy-egy beru­házás. elképzelés valóra vál­tása nálunk jóval nehezebb. — A család mit szól. hogy kongresszusi küldöttnek vá­lasztották? — A feleségem különösen meglepődött. Amikor elol­vasta a küldöttek névsorát, meg is kérdezte: Te mint traktoros, mit keresel a ve­zetők között? Persze, én ma­első külföldi útjukra, két hé­tig Besztercebányán segíte­nek az idősebb munkatársak­nak. — Kit tart az itthon ma­radott diákjai közül a leg­ügyesebbnek ? — Két fiú is megérdemli a dicséretet. Az egyikük Fo­dor Zoli, másodéves aszta­lostanuló.. — Miért választottad ezt a szakmát? — Nem tudnám okát ad­ni, de talán azért, mert a szomszédunkban lakik egy asztalos, aki igencsak szép dolgokat tud csinálni. — És te mit tudsz már elkészíteni ? — Hát, egy szerszámoa szekrényt, már egyedül is... A másik fiú Antal József, szintén másodikos. Ö, igaz, az elméletben nem nagyon tű­nik ki, de gyakorlati mun­kája alapján a legjobbak kö­zött emlegetik. Alacsony ter­metű, vékony testalkatú fiú, aligha nézné valaki asztalos­tanulónak. — Ez a mesterség megerő­síti az embert — mondja. — Különösen a felső test izmo­sodik tőle. Egy év kell, amíg az ember megszokja ezt a fizikai munkát. — Kit tartasz igazán jó asztalosnak? — Jó asztalos szerintem • csak az lehet, akinek van fantáziája, szépérzéke, s rajz alapján mindent, de min­dent meg tud csinálni. Jó mestereink vannak, erre ta­nítanak ... Déváid Hedvig gyaráztam neki. hogy a szö­vetkezeti dolgozók nagy csa­ládja nem csupán elnökök­ből. főagronómusokból, jogá­szokból áll. abba ugyanúgy beletartozik a traktoros, a szerelő, az állattenyésztő vagy a növénytermesztő is... * Cservák István 32 éves. a tibolddaróei Rákóczi Ter­melőszövetkezet növényter­mesztő gépszerelője, trakto­rosa Két gyermek apja. Fe­lesége a Matyó Népművé­szeti és Háziipari Szövetke­zet bedolgozója. Otthon zöld­ségtermesztéssel foglalkoznak, tagjai a Mezőkeresztesi Afész szakcsoportjának. A tsz-ben a tanulóéveket is beszámítva. 18 éve dolgozik. A Ságvári Endre szocialista brigád tag­ja. Párttag. * Cservák Istvánt eredményes munkájáért december 10-én, csütörtökön Kiváló Termelő­szövetkezeti Munkáért kitün­tetésben részesítik, s Cser­vák István ott lesz — mint megvénk 34 küldöttének egyike — a mezőgazdasági szövetkezetek december 11- én. pénteken kezdődő IV. kongresszusán. Hajdú Imre A daróci küldött relő ugrál körülötte, s együtt javítanak. El kell mondanom, tartanak is tőle, mert ó az­tán nem hagyja szó nélkül, ha valaki szerszájnmal a ke­zében lődörög a műhely­ben ... — Most. hogy elszólítottuk, milyen munkát hagyott fél­be? — Az asztalossal akna­fedőket vágtunk. Pénteken adják át az új műhelyünket, oda kellenek a deszkák. Mi, traktorosok, szerelők már na­gyon vártuk ezt az új mű- \ helyt. Tágas, világos, köz­ponti fűtéses. öröm lesz ben­ne dolgozni. Ha összehason­lítom a régivel, ég és föld a különbség. Ebben a regi­ben sötét van, szenes kály­hával fűtünk, s nagyobb ben­ne a füst, mint a meleg. — Hallottam, hogy egy hat­hónapos megszakítástól elte­kintve, 1963-tól a szövetkezet dolgozója. Ez alatt az. idő alatt nyilván sok minden megváltozott Tibolddarócon — Valóban, 1963-tól va­gyok itt. Akkor, mint ösztön­díjas tanuló kerültem Péter- vásárái’a, a szakmunkáskép­ző iskolába. Növénytermesz­tő gégész szakmunkásként szabadultam. Visszakerülve Hofieren. UE—28-ason kezd­tem, később MTZ—50-essel dolgoztam, most meg. 1976 óta MTZ—80-ason vagyok. Ez alatt az idő alatt bizony sok minden megváltozott. Űj, jobb gépek jöttek, a munka­körülmények javultak, s a termelési eredményeink is jobbak lettek. — Nyilván, mindezeket el­mondja — amennyiben szót kap — a mezőgazdasági szö­vetkezetek IV. kongresszusán. Budapesten is. — Szeretnék mindezekről beszélni, mert ezekre az eredményekre büszkék lehe­tünk. Nemcsak mi, de az egész magyar mezőgazdaság. Persze, a gondjainkról sem feledkeznék meg. Bár ma már egyre több fiatal jön a tsz-be, a traktoros szakmái nagyon kevesen választják. Sajnos, még él a tévhit, s minket az äO-es évek nyakig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents