Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-13 / 266. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. november 13., péntek „Nem ötletekkel házalunk • • • Gedeon Péter fotóművésszel kiállításon szerepelt kiemelkedő sikerrel. Magánéletében P Egymásra néző házak sora között, fel gazosod ott, szűk medrében fut lábunk előtt a Gönc patak. Magas partjait a községben tíz híd kapcsolja egymáshoz és ezek közül négy még a nehezebb járműveket is megbírja. A pataknak ez a partszakasza jól mutatja, hogy igencsak régen lehetett, amikor utoljára szép medret faragtak a keskeny vízfolyásnak. A mostani mederrendezők munkáját a már megszépült szakaszon szabályosra formált betonkockákkal kirakott part és meder jelzi. — Valamikor az én gyerekkoromban itt a patak két oldalán a keskeny udvarokban vékony kis bejárat maradt a régimódi, az utcára egyetlen ablakkal tekintő házak mellett. Itt nem voltak tágas udvarok, a lakóépületek végéhez szinte odatapadtak a gazdasági épületek — idézi a hajdanvolt Gönc arculatát Kaposi János, a népfront községi elnöke. így folytatja: — Kitágultak a keskeny porták, a régi házak helyén tágas, sokszobás otthonok épültek, többen a szomszédos telek megvásárlásával jutottak akkora helyhez, hogy a mutatós ház mellett maradjon udvar is. A régi szűk udvarokból, hosszú házakból már csak mutatóban maradt meg néhány. Negyed század alatt a hatszáz gönci porta közül kétszázon teljesen új Itt vsn az ősz, itt van újra — kezdődhet hát megint a közművelődési szezon, mondhatnánk kissé cinikusan. Ám mondhatjuk anélkül is, akkor is, Ha az utóbbi években többször lehetett hallani arról, hogy megszűnt már a nyári uborkaszezon a művelődési házak gyakorlatában. Lehet, az utóbbi állítás áll a városi, nagyobb intézmények munkájára, a községek, a faluk életében azonban badarság lenne nem tudomásul venni: a művelődési házak eleve úgy állítják össze éves tervüket, programjaikat, hogy bekalkulálják a tavasszal kezdődő s ősszel véget érő dolgos időszakot. Akként hogy úgy sem érnek rá az ott lakók ilyenkor „művelődni” ... E beidegződés ismeretében fokozott kíváncsiságot keltett a közelmúltban tapasztalat- csere-úton járt borsodi népművelőkben az információ, miszerint van már olyan művelődési ház is, amely éppenséggel a dolgos időszakban nyitja tágra „kapuit”. A helyszín: Jászszentlászló. Lakóinak száma 2900. Mezőgazdasági jellegű településként tartják számon magukat, bár a munkaképesek jelentős hányada ipari üzemekbe jár el dolgozni. Tudhatjuk azonban itthoni tapasztalataink alapján is: velük szintén kell otthon számolni; mert háztáji, kert — s így tennivaló — ott is van. Ezt pedig — mondta a művelődési ház igazgatója —, nem lehet figyelmen kívül hagyni; sőt!, ebből kell kiindulni. És kiindultak. A szó szoros értelmében; a művelődési házból a lakóházakhoz. Kezdték a szőlőtermesztéssel. Szakembert hívtak, aztán természetesen összejöttek a művelődési házban tapasztalatcseréim, újabb információkat meghallgatni, továbbadni. Megindult valami mozgás. És gyűrűzött tovább. Hisz’ tudni lehetett már, hallani kis kerti gépekről is, no de ki kezdje, Kaposi János, o HNF gönci elnöke Fotó: Fojtán László ház épült, de a felújított házak száma sem kevesebb. Az idelátogató idegen nem tudná megmondani melyik az új, melyik az, amelyiket felújították. Aki igazán szereti a települést, ahol él, számon - tart minden változást, a legnagyobbaktól a legkisebbekig ... A népfront elnöke nemcsak szemlélője, de részese is volt valamennyi fontosabb változásnak. Amikor létrehozták a megye első általános iskolai kollégiumát, járta a környező településeket, bekopogott, hogy megnyerje a szülőket a közös célnak. Ismerte az ellenkezést, nem akarták adni a gyerekeket, mert féltették őket, meg aztán le kellett mondani a munkájukról. Viharos beszélgetések, viták árán mégiscsak sikerült megmeg hogyan? A művelődési ház vett négy kerti traktort... Kölcsönzi máig is; természetesen a hozzávaló ismeretekkel. Majd hallottak az öntözéses termesztésről ... hát kutak kellenének; meghívtak hát kútfúrókat... Valaki ismét jött a hírrel, lehet mesterségesen gombát tenyészteni; elutaztak hát Gödöllőre, ismeretekért, „technológiáért” ... Zöldség, gyümölcs meg úgyis termett: hát miért ne lehetne annak idején bemutatót, versenyt hirdetni a termelőknek? Természetesen a művelődési házban, ott van hely, meg erő, energia a szervezésre. Újabb kiindulópont: a magánlakás-építéshez is segítség kellene. Ismeret- terjesztés ... Belevágtak ebbe is, bár — ismét az igazgató szerint — e témában tovább kell gyűrkőzniük, visszajár ugyanis a közhely: csak a jó példa hat... Ezzel korántsem ér véget a jászszentlászlóiak példasora. Mert, például, éppen ottjár- tunkkor alakult megnyitha- tóvá a művelődési házhoz ragasztott új „épületszámy”; itt majd lehet barkácsolni, meg autót s'zerelni-mosni-ja- vítani. Már most 100 fős tagságot jegyezhetnek ez ügyben ... Hogy mi köze mindehhez egy művelődési háznak? Nos, a művelődési ház igazgatója szerint összesen annyi, hogy ők úgy értelmezik a nyitottságot: olyan területekre kell irányítani figyelmüket-mun- kájukat, ahol az igények, szinte felkínálják magukat. S állnak elébe, ha valaki puszta szolgáltató „vállalkozásnak" hívja cselekedeteiket, mert ők tudják: ezáltal valóságos igényt elégítenek ki, s az emberek megszokják, hogy bármi ügyben ..idefordulhatnak”; a művelődési házhoz és dolgozóikhoz. S ha valakinek tényleg kételye lenne, hogy a jászszentlászlóiak „megtagadták” a művelődési házi lényegüket., annak „üzenik”: van 16 működő kiscsonyemi a szülőket, azokat, akikre a többség felnézett és példájukat követésre érdemesnek találta. Ezt az akadályt többször újra, meg újra le kellett győzni a többi településeken is. Azóta 240 gyerek él megnyugtató körülmények között a kollégiumban. — A népfrontost, aki jól akarja végezni a munkáját, mégsem kell mások ötleteivel házaló aktívának tekinteni — mondja Kaposi János — sokszor tapasztalhattam, hogy csak a meggyőződés segít át a nehézségeken, ha érzem, amiért kiállók, a közösség érdekeit szolgálja. Tornaterem, strand épült, társadalmi segítség kellett a vízvezeték, a csatornahálózat kialakításához, de nem kellett kopogtatni a segítségért, ki-ki maga ajánlotta fel a munkáját. A népfrontbizottság akkor már az új fejlesztési tervekről tárgyalt a tanács vezetőivel. — A felelős, józan jövő- tervezgetés alapja a tegnap, ma elvégzett társadalmi munka. Ennek pedig szép hagyományai vannak a községben, a gönciek ragaszkodását lakóhelyükhöz gazdag évtizedek alatt mérhettük le. A lakossági közös célokért folytatott párbeszédnek nem mindig a népfrontbizottság a kezdeményezője. A gönciek szívesen bízzák gondjaikat a épfront vezetőire, akiknél ármikor meghallgatásra találnak. portjuk (szakkör, klub, művészeti együttes); a községben 19 előadóval önálló TIT- csoport működik; évente 120 —130 rendezvényük van; színházi bérleteseiket rendszeresen viszik a szolnoki előadásokra ... Hasonló szellemű megnyilatkozásokkal többször is találkozhattak a borsodi népművelők tapasztalatszerző kőrútjukon. Így például a Nógrád megyei Magyarnán- doron, ahol sok hasonlóság mellett azt is a művelődési ház igazgatójától hallhattuk: „megalakult a lakásszövetkezetünk” ... S ezt éppoly fontosnak tartják, mint a hagyományos művelődési házi tevékenységkör eredményeit. Mi hát a lényeg? — fogalmazódott meg végül s Za- laszentgróton, a nagyközség művelődési házában az ottani igazgatóval folytatott beszélgetés során. Mi is a „nyitott ház”? Mi is az általában átvehető tapasztalat? A kérdés azért itt hangzott el, mert itt volt idő hosz- szabb lélegzetű beszélgetésre; s meri itt együtt tapasztalhatta mindenki a hagyományos, meg az újabb „széllel” támadt művelődési házi tevékenység egységét. Az ottani igazgató azt mondta: „Nincs kaptafa, mindenütt egyformán hasznos fórma és módszer. A gondolkodásmód a terjesztendő. Az. hogy a népművelőnek ,ki kell tudnia a környezetét’ az adott közösségben kell élnie és onnan kibányászni a csinálnivalót”. Ugyancsak ő mondta: mai gyakorlatunk szerint, ha ' egy népművelő megtervez egy évadot — már megtette a magáét, békén hagyják. Csak éppen gyakorlatunk bizonyította: a népművelő kínálata meg az emberek igénye-élet- módja nem passzol... * Hát itt van az ősz, itt van újra. Megkezdődött a közművelődési szezon... Tcnagy József A Csepel Művek Munkás- otthonától érkezett a meghívó, amely a minap megnyitott, hazánkban szokatlan tárlatra invitált: Akijén yké- pezés címmel nyílt műhelykiállítás Csepelen. A meghívóhoz mellékelt tájékoztatóban Győri Lajos, a Portré című lap felelős szerkesztője többek között arról ír, hogy az egyetemes fotótörténetben az aktfotográfia egyidős a fényképezéssel. Erről tanúskodnak a korabeli dagerroti- piák. Hazánkban csak a századforduló után jelentkezett fotókiállításokon és a szaksajtóban az aktfotó, s bár tömegeket érint a fotóművészetnek ez az ágazata, igen kevés róla az információ, van vele szemben bizonyos — félreértéseken alapuló — társadalmi tartózkodás, s szinte alig volt elérhető szak- irodalma. Pedig a fotóművé- szet egyik legkedveltebb műfaja, amit viszont fotósoknak, modelleknek és a tárlatlátogatóknak is egyaránt „tanul- niok” kell. Ebben kíván segíteni a csepeli műhelykiállí- tás, amely nem oszt díjakat, nem rangsorol, nem tűzött ki pályázati jutalmakat, hanem pusztán felhívta az országban szerte dolgozó fotósok közül e műfaj jeles képviselőit, hogy küldjék el munkáik válogatását, s műhelykiállítás keretében együttesen adjanak képet arról, hol tart ma hazánkban az aktfényképezés, s tegyék meg ezzel az első lépést egy olyan közösség, szervezet megteremtése felé, amely a jövőben vállalná e műfaj ápolását, „alkotmányossá” tenné azt, ami már régóta létezik. Huszonhárom fotós aktmunkái láthatók a csepeli tárlaton, köztük ketten miskolciak. Egyiküket, Gedeon Pétert kerestük fel. Az elmúlt hét egyik estéjén a Rónai Sándor Művelődési Központ klubjában a Miskolci Fotóklub tagjainak mutatta be fotóit és diáit. Egyébként a diósgyőri Vasas körnek a tagja, de dolgozik a kazincbarcikai és a miskolci egyetemi körben is. Onnan ismerős, még hallgató korából, amikor is több Régi barátom, Jean Renoir rendező volt az, aki megmentett. Hollywoodi barátságunk idején gyakran mondtam Jeannak, hogy feltétlenül együtt kellene dolgoznunk. Jean bölcsen rám nézett, és azt mondta: „Még nem jött el az ide.ie. Ingrid. Te túlságosan nagy sztár vagy nekem. Megvárom, míg egy kicsit lejjebb száll a dicsőséged. Hollywoodban ez mindenkivel így történik. Ha veled -,s így lesz, jövök a hálómmal, es kihalászlak.” 1956-ban Jean Renoir meglátogatott bennünket Róma melletti villánkban. „Santa Marinellában”, és azt mondta: „Ingrid, itt az idő. Készen van a hálóm. Szeretnék Párizsban filmet forgatni veled.” Megmondtam neki, hogy ez tel jesen lehetetlen. Roberto soha nem engedné meg nekem. hogy más rendezővel dolgozzam. mérnök, a Hejócsabai Cement- és Mészművekben dolgozik. Mint a Miskolci Fotóklubban bemutatott anyaga tanúsítja, érdeklődése sokirányú: a nehéz fizikai munka, a táj, az emberi élet múlé- kony pillanatai, az ismert színművész arca, vagy a járdarajzot készítő gyermek el- mélyültsége csakúgy megragadja, mint a mellékvágányon rozsdásodó öreg lokomotív jelezte múlandóság, vagy az emberi test artisz- tikuma, a mozdulatok szépsége. Aktfotóiból igen keveset hozott e bemutatkozásra. Válogatásának java már akkor Csepelen várta a tárlatot. — A kazincbarcikai nyári fotós táborban találkoztam Győri Lajossal, aki meghívott előadóként az aktfényképezés irányzatainak bemutatására állított össze egy gyűjteményt — mondja. — Már régebben foglalkozóim aktfotózással, a nagy hírű krakkói Venus tárlatokon kétszer is szerepeltem. Ezt a nemzetközi kiállítást az idén 85. alkalommal rendezték meg. Győri Lajos vázolta elképzeléseit az aktfotózás szervezeti kereteiről, egy majdani szakkönyvről, meg a csepeli kiállításról. Meghívott erre a kiállításra, amely azért is érdekes, mert tudomásom szerint az utóbbi években nálunk csak a pécsi Nő ’77 című és Lussa Vince tavalyi budapesti tárlata sorolható megközelítően az aktfotókiállításokhoz, a csepeli meg stúdió jellegű. — Napi munkájától a fotózás meglehetősen távol esik, valóban csak nemes szenvedély. — Az. Mégpedig középiskolás korom óta űzött szenvedély. Egyetemi éveim alatt aztán ez mindinkább kiteljesedhetett. Már a fotózás kezdeteitől arra törekedtem, hogy korrektül, esztétikusán adjam vissza, amit látok. A Vasas szakkör, ahová elsősorban tartozom, támogat, s ez a segítség ma is értékes, de különösen a kezdeteknél volt jelentős. Országos köDe Jean nem engedett, és azt mondta, beszél RoDertó- val. És mit válaszolt Roberto? Azt mondta, ez "agvogó ötlet Jeantól. Így azután elutaztam Párizsba, hogy leforgassam az „Elena és a férfiak”-at. Roberlo pálfordulásának talán azokhoz a házassági problémákhoz volt köze, melyek időközben adódtak. Egy évvel korábban frtam egy eléggé kétségbeesett levelet egyik barátomnak: . . Roberto éppen most utazott el Olaszországba, és azt mondta, soha nem jön vissza. Nála van egy levelem, amelyben egyetértek a válással és azzal, hogy a gyerekeket csak Olaszországban vagy Franciaországban lehet nevelni. A levelet Roberto erőszakolta ki belőlem. Magával vitte a gyerekek útlevelét is. Mint már korábban mondtam neked, nem tudom, hogy komolyan gondolja-e *'agv zépiskolai fotópályázatot nyertem 1973-ban, azóta sok hazai és külföldi kiállításon szerepeltem, s kilenc európai országban állították ki munkáimat. A már említett krakkói szereplésen kívül igen jelentős számomra, hogy tavaly Helsinkiben nemzetközi ifjúsági pályázat első díját nyertem, ugyanakkor négy hazai városban volt kiállításom. Ez év januárjával felvételt nyertem a Fotóművészek Szövetségébe és tagja lettem a Művészeti Alapnak is. A díjak mellett ez is munkásságom elismerése. — Képeket és diákat mutat be a miskolci kollégáknak. Mindkettővel rendszeresen foglalkozik? — Igen. Számomra a diával való foglalkozás lírai kielégülést jelent, a dia készítését a megragadó szépség is indokolhatja, a képhez azonban ez kevés. — Az aktíotózás nehézségeiről és kiállítási gondjairól szólt Győri Lajos a csepeli tárlat kapcsán, ön hogyan látja az aktfotózás helyzetét? — Szeretném elmondani, hogy az aktfotózás munkámnak csak egyik része. Alighanem minden fotós megkísérli, de nem könnyű dolog. Egyrészt műtermi, világítási, szabadtéri felvételi nehézségek adódnak, másrészt befolyásolja a modell külleme, hajlandósága, intelligenciája: a látvány nem vonhatja el a figyelmet a kompozícióról, a modell nem lehet kívülálló, éreznie kell a fotós koncepcióját, átélni a koreografált mozzanatokat, mozgáskultúrával kell rendelkeznie, részt kell vállalnia az alkotásból. Továbbá: meg kell küzdeni a közfelfogással, a prüdériá- val, például azzal, hogy igen sokan hajlamosak Összekeverni az aktfotózást a maga- zinfotóval, vagy éppen a pornóval, s míg az emberi test ábrázolását festményen, rajzban, szoborban természetesnek fogadják el, a fotóval szemben oktalan fenntartások vannak. Ezért várok valami előrelépést én is a csepeli tárlattól. sem. De félek. Úgy gondolom, hogy ez alkalommal komolyan gondolja. Miután Renoir filmje elkészült, felhívott egyik nap egy barátnőm, es azt kérdezte, nem akarok-e találkozni a hollywoodi rendezővel, Anatole Litvakkal. Nagyon-nagyon fontos lenne. Egy szálloda bárjában beszéltünk meg találkozót, és Litvak a filmjéről, az „Anasztáziáról” mesélt nekem. Eljátszanám-e a szerepet? Ha igen, a többi embert is meggyőzi. A „többi ember” az amerikai Twentieth Century-Fox filmtársaság volt, akiknek a szemében én még mindig méreg voltam a mozipénztárak számára. Érdekelt a dolog. A Fox többször foglalkozott az üggyel. Végül megkaptam a táviratot: Egyetértettek. Már csak Róberténak kellett megmagyaráznom, hogy filmet fogok készíteni, es ráadásul Angliában. Róberténak ez egyáltalán nem tetszett. Kerültük egymást, azzal fenyegetett, hogy Ferrarijával nekihajt a legközelebbi fának. Mindig is ijesztgetett öngyilkos- sági ötletével, de már nem hittem neki. Megmondtam, feltétlenül le akarom forgatni ezt a filmet. Jó szerep, és ezenkívül a pénzre is szükségünk van. Újra olyan filmeket kell forgatnom. melyek megfelelnek s stílusomnak, amelyek sikeresek. Következik: SZÍNPADON PÁRIZSBAN PC. J. (ben ed ok) . Vv. fi:. ' . •••••: ;4 * ■ , • ■ ■■. . • ■ •;*?)!*•£ v-... .«V.. * * INGRID BERGMAN: V J V-. ■ . ' • .r£>. • ‘ ■ ■ WlN- ■' ' V 27. Roberto pálfordulása
