Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-15 / 268. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. november 15., vasárnap A sok vihart kavart radar-repülőgép, az AWACS. Az AWACS-ok és a 8 pontos terv ( f ■ ■ r SCHI DID Ma már eldöntött ügy:az Egyesült Államok leszállíthatja Szaúd-Arábiának a megrendelt AWACS radarrepülőgépeket. Reagan elnök megnyerte a szenátusi szavazást: a törvényhozás felsőháza jóváhagyta az ügyletet, annak ellenére, hogy külügyi bizottsága ellene szavazott. A sivatagi olajkirályság a légi felderítő központokon kívül más korszerű fegyvereket is vásárol az Egyesült Államokban. Ám a szaúdiaknak ígéretet kellett tenni, hogy az AWACS-okat soha nem fogják az ország határain kívül és Izrael ellen használni. A gépek üzemeltetését még hosszú évekig amerikai technikai személyzet látja el, így biztosítva van az is, hogy a beszerzett információkat az amerikai katonai vezetés egy időben kapja meg a rijadi hadügyminisztériummal. Az AWACS-ok eladását leghevesebben az amerikai Izrael-lobby támadta. A felszínen a szaúdi rendszer szavahihetőségét és stabilitását vonták kétségbe, felvetve a kérdést: a legkorszerűbb amerikai harci iéchnika az ügylet révén a lel Aviv-i kormányzat el- enfeleihez kerülhet. Az iz- •aeli vezetést azonban nyilvánvalóan nem azért aggasztja a gépeladás, mert annak különösebb katonai cockázatai lennének számára. Hiszen nyilvánvaló: a zaúdi fegyverüzlet „ellen- úlyaként” Tel Aviv még nagyobb értékű amerikai katonai segélyben részesül. 3egin' miniszterelnök sokkal inkább az ügy political háttere miatt aggodalmaskodik, s attól tart, hogy az AWACS-ügy az ameri- caiak közel-keleti politikáéban bekövetkező változást elzi. Ezt az aggodalmát alátámasztja az a jóindula- ú megértés, amivel Wa- hington Fahd herceg, szaú- külügyminiszter nyolcpontos béketervét fogadja. Smlékezetes, hogy ez a tervezet kilátásba helyezi Iz- ael elismerését az 1967-es tatárok között, amennyiben az kivonul a megszállt te- -ületekről, felszámolja a örvénytelenül létesített fél- catonai településeket, s étrejön Ciszjordaniában és Gáza-övezetben a függet- en palesztin állam, amelyek Kelet-Jeruzsálem len-' e a fővárosa. Ez a terv az izraeli héják számára elfogadhatatlan. Begin kijelentette: a Camp Davidben kötöt: megállapodás — a megszállt területek lakosságának , engedélyezett minimális közigazgatási autonómia — a legnagyobb engedmény amihez hozzájárulhat. Hallani sem akar a katonai kivonulásról, még kevésbé a települések felszámolásáról és a végsőkig ellenzi a palesztin állam megalakítását. Ebben egyetért vele az ellenzéki Munkáspárt is, amelynek vezetői az ún. jordániai megoldást szorgalmazzák, azaz a hasemi- ta királyságra bíznák a palesztinok képviseletét. Megfigyelők szerint a Fahd-terv elkerülhetetlenül hat az Egyesült Államok magatartására is. Washingtonban máris tudni vélik, hogy a Reagan-lcormány csak addig áll ki Camp David mellett, amíg be nem fejeződik az izraeliek kivonulása a Sínai-félszigetről. Ezután már a szaúdi elképzelések jelentik az amerikai törekvések gerincét is. Ebbe beleillene az a terv is, hogy a rendezésbe valamilyen módon bevonnának más arab országokat, a PFSZ-t, illetve annak egy „mérsékelt” frakcióját. Az arab világ Nyugat-barát erőinek mindenesetre határozott célja, hogy felszámolja a Szilárdság Frontjának szövetségét. A Reagan-kormányzat minden bizonnyal örülne, ha Egyiptom és Szaúd-Ará- bia közösen képviselné érdekeit az arab világban. Az amerikai stratégia tervezői nyilvánvalóvá tették: a világ vezető olajexportőre nem szakadhat ki az USA befolyási övezetéből. Ríjad megtartását szolgálja az AWACS-ügylet és a Fahd-terv kedvező kezelése is. Washingtonban tudják: Mubaraknak. meggyilkolt elődjénél nagyobb lehetőségei vannak, hiszen nem köti őt Camp David olyan erővel, mint Szada- tot. Mindez nem föltétlenül hátrány Amerika számára, hiszen az új egyiptomi elnök így nagyobb szabadsággal és könnyebben tud fellépni az arabok között — akár a Fahd-terv érdekében is. M. G. A szaúdiak és az AWACS. i ESEMÉNYEKRŐL röviden SZOVJETNYUGATNÉMET KAPCSOLATOK 9 Leonyid Brezsnyev bonni látogatása küszöbén jelentette meg a Moszkvai Politikai Könyvkiadó R. Alekszejev szovjet kutató terjedelmes kötetét a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatairól. A tanulmánykötet egészen napjainkig elemzi a két ország viszonyát. HAIKAL KIHALLGATÁSA # Haikalt, a néhai Nasszer elnök bizalmasát, az Al-Ah- ram egykori főszerkesztőjét, Szadat elnök halála előtt tartóztatták le, több mint másfél ezer emberrel együtt — azzal a váddal, hogy része volt az egyiptomi vallási viszálykodás szitásában. Hétfőn a politikai főügyész elé idézték kihallgatásra. A múlt héten szabadlábra helyezték a bebörtönzött politikusok nagy részét. Bizonyosra veszik, hogy Haikal is hamarosan visszanyeri szabadságát, akinek letartóztatásában nem kis része volt Szadat személyes haragjának. GANDHI PÁRIZSBAN 9 Mauroy francia miniszterelnök pénteken este vacsorát adott Párizsban Gandhi indiai miniszterelnök asz- szony tiszteletére. A pohárköszöntőkben szó volt Afganisztánról és Kambodzsáról. Gandhi asszony úgy véli: Afganisztán térségében a megoldás csak úgy képzelhető el, ha nyugati részről is elismerik Babrak Karmai kormányát. Hasonló véleménye volt Kambodzsával kapcsolatban is. itt is a törvényes kormány elismerése mellett szállt síkra. IJESZTŐ KÖZÖMBÖSSÉG @ Ijesztő az a közömbösség, amellyel manapság Washingtonban az atomháború lehetőségéről beszélnek — jelentette ki az Arbeiter Zeitung szombaton megjelent nyilatkozatában Walter Hacker, az Osztrák Szocialista Párt nemzetközi titkára. LENGYELORSZÁG ÉS A KÖZÖS PIAC 9 Lengyelország az elmúlt időszakban 350 millió dollár értékben vásárolt a Közös Piactól különféle élelmiszereket. A negyedik negyedévben és jövőre az első negyedévben gabonát, rizst, húst. vajat vásárolnak. Ta- deusz Nestrowicz külkereskedelmi miniszter kijelentette. hogy a Közös Piac a világpiaci árnál 15 százalékkal olcsóbban adja az élelmiszerféleségeket. A vásárlások hitelre történnek. A BRIT KP KONGRESSZUSA 9 Szombaton Londonban megkezdte munkáját Nagy- Britannia Kommunista Pártjának 37. kongresszusa. Gordon McLennan, a párt főtitkára beszámolójában a kon- zervatívok legyőzésével és egy új típusú munkáspárti kormány hatalomra juttatásával foglalkozott. Arab csúcs Ki az, aki Ézinhriáí? A z amerikai alelnök mintha megtalálta volna a bölcsek kövét. Az AP hírügynökség szerint George Bush azzal vádolta meg a Szovjetuniót, hogy ,,de- zinformál” az amerikai szándékokról és ez a félretájékoztatás ösztönözte az európai béketüntetéseket. A nagy európai béketüntetések, a középhatósugarú rakéták, a neutronfegyver, általában a fegyverkezési hajsza ellen irányulnak és új ösztönzést adhatlak azok a nyilatkozatok. amelyek Washingtonban — hivatalos, vagy fél- hivatalos formában — egy korlátozott nukleáris háború lehetőségeit vetették fel Európában. Milliók és milliók állásfoglalásához nem volt szükség deziníormációra. Megtette az amerikai információ is ... Púja Frigyes icarapian tárgyalt A Nicaraguában tartózkodó Púja Frigyes külügyminiszter megbeszéléseket folytat Miguel d’Escoto Brockmann nicaraguai külügyminiszterrel Közös közlemény aláírásával véget értek a magyar—nicaraguai külügyminiszteri tárgyalások. Púja Frigyes külügyminiszter szombaton befejezte tárgyalásait Miguel d’Escoto Brockmann nicaraguai külügyminiszterrel. A magyar diplomácia vezetőjének nicaraguai látogatásáról közös közleményt fogadtak el. Aláírták továbbá a két ország közötti konzuli egyezményt és a külügyminisztériumok közötti megállapodást. Púja Frigyes Managuából i továbbutazott latin-amerikai . kőrútjának következő álló- I mására, Ecuadorba. A tíz nap múlva megnyíló marokkói arab csúcsértekezlet előtt ismét az arab egység megmentése, a szaúd- arábiai rendezési terv körül támadt ellentétek áthidalása került az arabközi diplomáciai erőfeszítések középpontjába. Egyelőre még egyetlen arab állam sem jelentette be, hogy nem vesz részt az évente esedékes csúcstalálkozón, de az egyedi, vagy csoportos bojkott lehetőségét éppúgy nem lehet kizárni, mint a múlt év őszén megtartott ammaní csonka csúcs esetében. Egy évvel korábban a Szilárdság Frontjába tömörült államok (Szíria, Líbia, Algéria, Dél-Jemen és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet), továbbá Libanon maradt távol az Arab Liga legmagasabb szintű tanácskozásáról. A marokkói csúcs sorsa most elsősorban attól függ, hogy a tavalyi bojkottálók milyen álláspontra helyezkednek a jövő hét keddjére összehívott rendkívüli külügyminiszteri értekezletükön. Libanon ezúttal is egyezteti magatartását Szíriával és a PFSZ-szel. Magyar-csehszlovák vízigyi szemle A magyar és a csehszlovák vízügyi szervek képviselői minden évben közös szemlét tartanak a határvizek árvíz- védelmi művein a védelmi felkészülés ellenőrzésére. Az észak-magyarországi folyók védműveinek 1981. évi közös felülvizsgálatát november világhíradó A betlehemi csillagot még kórai lenne emlegetni, de a héten megjelent a Közel-Kelet felett a „fényes csillag”. A több ezer kilométeres hosz- szúságban és jelentős mélységben négy arab ország (Egyiptom, Szudán, Szomália. Omán) területén, s a környező vizeken végrehajtott amerikai szuper-hadgyakorlat a költői Bright Star fedőnevet viseli. Főként a gyorshadtest egységeit mozgatják, de első ízben kerül sor olyan manőverekre, hogy az amerikai B—52-es stratégiai bombázók Dél-Dakotából a közel-keleti feltételezett célpontok fölé repülnek, ott bombázási gyakorlatokat hajtanak végre, majd ugyancsak leszállás- nélkül hazatérnek, miközben az üzemanyag-utánpótlást a levegőben kapják. Az amerikai katonai jelenlét eddigi legnagyobb méretű megnyilvánulásával szemben számos tiltakozás látott napvilágot, várhatóan rendkívüli ülést tartanak az a-.- gusztusban megkötött etiópjai—líbiai—dél-jemeni hármas szerződés külügyminiszterei. Ez annál időszerűbb és David Stockman, a Reagan- kormány költségvetési igazgatója érthetőbb, hiszen a gyakorlatok éppen e három országhoz közel eső határtérségekben zajlanak. A 35 éves költségvetési igazgatót, David Stockmant (képünk) előszeretettel nevezték a Reagan-kormányzat „csodagyermekének” ő adta volna az ötleteket a különböző gazdaságpolitikai intézkedésekhez, a sokat vitatott adócsökkentéshez stb. Stockman a héten kínos botrány középpontjába került. Nyilatkozatot adott egy amerikai folyóiratban, s olyasmiket mondott, hogy maga sem bízik túlságosan a kormány gazdaságpolitikájának ígért sikereiben. Nagy visszhang; az ellenzéki demokraták aduként forgatják kijelentéseit: elnöki raport; Stockman felajánlja lemondását; Reagan marasztal ja; a „csodagyermek” bűnbánó bocsánatkérése —1 ennyi történt néhány óra alatt. S két alaposabb meggondolást kívánó körülmény. Az i elnök gazdaságpolitikája, a reaganomics eddig is sok vitát váltott ki, kétségbe vonták tartós hasznát és lehel ő- ségeit: e hangok most nyilván felerősödnek. (Különösképpen az újabb recessziót jelző számok tükrében.) A másik következmény: Reagan „feddhetetlen csapatot” akart, amely nem fogja megismételni sem Nixon Watergate- ügyeit, sem a carteri amatőrizmust. s főként kiküszöböli a belső villongásokat. (Kissinger—Rogers, Vance— Brzezinski stb.) Rövid idő leforgása alatt azonban viharfelhők gyűlnek Allep, Haig. Stockman és mások feje felett, s az egyéni skandalumokon túl az összjáték körül is sok a fiaskó. Lehet,1 hogy mégsem egy csodapolitika csodacsapata alakult ki Washingtonban? 10—14 között tartották m«g. Csehszlovák részről a szemlén részt vett Ján Stolicny, a pozsonyi Vízgazdálkodási Minisztérium főmérnöke, Stefán Kálata, a Kassai Vízügyi Igazgatóság és Milan Skalicki. a Tőketerebesi Üzemigazgatóság képviselői. A magyar félt György László, az Országos Vízügyi Hivatal mérnöke, Pados Imre, az ÉVÍZIG árvízvédelmi és folyamszabályozási osztályának vezetője, és Körtvélyi Kálmán, az ÉVÍZIG vízrendezési osztályvezetője képviselte. A négynapos szemle során felülvizsgálták az észak-magyarországi folyók és belvíz- csatornák, a Tisza, a Bodrog, a Hernád, a Bódva és a Sajó védműveit és a szivattyú- telepek berendezéseit. Megállapították. hogy a védelmi felkészültség megfelelő, a védelmi anyagok és eszközök rendelkezésre állnak a védelmi művek karbantartott- saga kielégítő. A két fél tájékoztatta egymást a védmű- vek fejlesztési terveiről, munkálatairól. A négynapos szemle, tanácskozás fontos napirendje volt a közös árvízvédelmi tervek egyeztetése, kiegészítése. Hazaérkezett Szombaton hazaérkezett Budapestre a Fejti György, a KISZ KB első titkára vezette küldöttség, amely a Di- mitrovi Komszomol meghívására Bulgáriában járt. A delegáció tárgyalásokat folytatott a Dimitrovi Komszomol vezetőivel és aláírták a KISZ és a Dimitrovi Komszomol új, 1981—85. évekre szóló együttműködési megállapodáséi t.