Észak-Magyarország, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-10 / 238. szám

Szüreti felvonulás Bujákon Bujákon, a népviseletéről híres Nógrád megyei községben a na­pokban vidám szüreti felvonulást rendeztek. A képen: táncolok a felvonuláson. Meglopta nevelőapját Még 20 éves sincs az ózdi (Lejtő u. 1.) Putnoki Dezső, de már másodszor állt bíró­ság előtt. Mind a két alka­lommal ugyanazt a bűncse­lekményt követte el — meg­lopta nevelőapját. Három év­vel ezelőtt 60 ezer forintot sikerült eltulajdonítania, most viszont „csak” tízezer forint volt a „zsákmány” ... Ez év januárjában társá­val, Kókai Lőrinccel (Özd, Felsőhegysor u. 2.) arra gon­doltak, hogy ismét behatol­nak a nevelőapa, R. B. lak­részébe. Az idős sértett ugyanis okulva a tapasztala­tokból már zárta szobájának ajtaját. Így Putnokiék az ablakon keresztül hatoltak be, s előbb élelmet kerestek, majd eszükbe jutott, hogy pénz is lehet a nevelőapa szobájában. Az éjjeliszek­rényben meg is találták a bankókat, s elvittek belőle 2500 forintnyi összeget. A pénz hamar elfogyott, ezért még kétszer hatoltak be R. B. szobájába, összesen 10 000 fo­rintot tulajdonítottak el. Az Ózdi Járásbíróság foly­tatólagosan, társtettesként, kisebb értékre ekövetett lo­pás vétségében találta őket bűnösnek, s ezért Putnoki Dezsőt egy évi és két hóna­pi, fogházban letöltendő sza­badságvesztésre, míg Kókai Lőrincet egy évi és két hó­napi, 15 százalékos bércsök­kentéssel járó javító-nevelő munkára ítélte. Az ítélet jogerős. . PECSÉTNYOMÖ 1G39-BŐL Borsod megye eddig is­mert legrégibb pecsétnyo­mója került elő a megyei levéltár anyagának rende­zése közben. A most meg­talált ezüst pecsétnyomót 1639-ben készítette a vár­megye és 196 évi használat után 1835-ben helyezték el a megyei levéltárban. Az elhasználódott pecsétnyo­mót az elhelyezés előtt négy oldalról bereszelték és így érvénytelenítve, ezüstszelencébe, majd egy lepecsételt borítékba zár­ták. A fém nyomórész raj­zolatán egy ágaskodó orosz­lán látható, amely a jobb első lábával koronát, baljá­val pedig egy mérleget tart. A címerpajzs felett kiter­jesztett szárnyú angyal van. A pecsét körirata: Sigillutn comitatus borsodiensis. AZ ÁROKBA HAJTOTT Albertirsa belterületén, égj kanyarban, Muhari Mi­hály 25 éves szakács, helyi lakos személygépkocsijával kisodródott az úttestről és a menetirány szerinti bal oldalon az árokba borult. Muhari Mihály a helyszí­nen meghalt. FIGYELMETLEN VOLT Törökszentmiklós külte­rületén egy személygépko­csi elütötte Szilvás László 52 éves téesztag, török­szentmiklósi lakost, aki a helyszínen meghalt. A sze­mélygépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Szilvás László fék­távolságon belül lépett a személygépkocsi elé. . KIESETT A VONATBÓL Hajdú megyében, Ebes térségében, egy személyvo­natból kiesett Dede Ibolya 26 éves MÁV-dolgozó, deb­receni lakos és a helyszí­nen meghalt. A baleset kö­rülményeinek tisztázására a rendőrség vizsgálatot indí­tott. FEJBE ÜTÖTTE Szabolcs megyében a ra- kamazi Győzelem Mgtsz területén Veisz László 51 éves vontatóvezető, raka- mazi lakos egy vontató ke­rekén a tűszelepet helyezte vissza, eközben a keréktár­csáról lepattant' a biztosí­tó karika és fejbe ütötte Veisz Lászlót. A szeren­csétlen ember kórházba szállítás után sérüléseibe belehalt. Ma este a képernyőn Thyl Ulenspiegel Thyl Ulenspiegel, a tréfacsi­náló vándorlegény, a furfan­gos népi hős alakja már sok művészt megihletett. Filmen is láttuk, nem kisebb művész, mint Gerard Philipe megfor­málásában. Most szovjet té- vétilmaikotók formáltak ötré­szes sorozatot a kalandos, szórakoztató történetből, s an­nak szereplői között olyan szí­nészt is találunk, mint Szmok- tunovszkij, a címszerepet pe­dig Lemvit Ulfszak játssza. Az első rész ma késő este, 22.20- kor jelentkezik, az első mű­sorban. Szárakeztatí műsor ipiÉiiasotül Szórakoztató műsort ren­dez neves budapesti művé­szek közreműködésével a Diósgyőri Gépgyár nyugdí­jas szakszervezeti bizottsága október 22-én, délután 3 óra­kor a Diósgyőri Vasas Mű­velődési Központban. A díj­talan előadásra jegyek igé­A 14—16 éves dohányo­sok kétharmada a környe­zet „nyomására” szokott rá a dohányzásra — állapította meg egy egészségügyi vizs­gálat az NDK-ban. A Tüdő- betegségek Berlini Kutatóin­tézetének orvosai ezért új­fajta módszerrel kísérletez­nek a serdülőkori dohányzás csökkentésére. Eljárásuk lé­nyege, hogy a veszélyeztetett fiatalok környezetét is absz­tinenciára mozgósítják. Kez­deményezésükre a dohányzás Megyénkben az elmúlt év­ben több, mint 16 ezer sza­bálysértési feljelentés érke­zett a helyi tanácsok ille­tékes szerveihez. Ez a szám a korábbi évhez képest több, mint 11 százalékos növeke­dést mutat. Sárospatakon ugyancsak növekedett a szabálysértési feljelentések száma, a ko­rábbi évhez viszonyítva nyelhetek minden kedden déltől délután 4 óráig, a Bartók Béla Művelődési Ház­ban. A férőhelyek száma korlátozott, ezért kérik a vállalat nyugdíjasait, hogy a belépőjegyekért minél előbb személyesen fáradjanak el a művelődési házba. témáját a korábbinál gyak­rabban tárgyalják az isko­lákban, a gyermek- és ifjú­sági intézményekben. Fel­hívják a serdülők figyelmét a dohányzás okozta megbe­tegedésekre és következmé­nyeikre, valamint arra, hogy a gyermekkorban kezdett nikotinélvezet felnőttkorban tovább fokozódik, s nagyobb a veszélyeztetettség. Jelenleg az NDK felnőtt lakosságá­nak 40 százaléka dohányzik. több, mint 30 százalékkal! Különösen magas volt a ma­gántulajdon elleni szabály- sértések, a mező-, erdő- és vízgazdálkodással kapcsola­tos szabályok megszegéséből következő, valamint a tan­kötelezettségi törvényt meg­szegő szabálysértések száma. Indult szabálysértési eljárás becsületsértés, magánlaksér­tés miatt is. Színes — Hol voltak az idén s’* , badságon? — Sehol. Autót vettünk': * J — Hányszor is ugrott nV ga ejtőernyővel? — kérdői . a parancsnok a katonától' — Csak egyszer... — De hiszen ide azt W\ — csodálkozik a páránk nők —, hogy 11-szer ugi'0' — Ez igaz, de ebből ® szer ugrottam, 10-szer pev kidobtak a repülőgépből •! * — Amikor magával tak kozom, mindig Fajtla úr íj eszembe. — De hiszen én egyál'í Ián nem is hasonlítok rá'f — Csakhogy ő is tartói! nekem ezer koronával.. • * j — Azt mondja, én vagí'j a világon az egyetlen. aM szeret? Nem hiszem el! , — Maga éppen olyan íj tetien, mint a nővére! * ; — Most már elhiszi hogy a világon nagyon Sa ember van! — És ezt miből állapító*' meg? — Már a hatodik kocsn1' ba jövök be, és mindég)'' egészen tele van! Fogy a tej Közismert, hogy hazái’*’ ban a tej és a tejtermék fogyasztása alacsonyabb kelleténél, jó hír visz«1 hogy az ellátás megyénk^ az elmúlt időszakban iává Nem csupán a forgalom itt vekedett, hanem a válás# is bővült. Az iskolákban ugyanc^ növekszik a tej fogyasztó Legutóbbi felmérések # rint megyénkben az ösí? tanulóknak mintegy 40 si’ zalélca részesül szerved tejellátásban. A doitáiyzás ellen Till a szabálysértés Tamás bátya kunyhója A Népszínház Józsefvárosi Színháza október 3-án bemutatta Beecher-Stowe: Tamás bátya kunyhója című művének színpadi változatát, amelyet Karinthy Márton rendezett. Üdítő Mindenképpen örvende­tes, hogy az elmúlt évek­ben a csemegeboltokban, az élelmiszerüzletekben a meglehetősen nagy helyet, sok polcot elfoglaló pálin­kák, borok, viskik, vodkák, pezsgők, vermuthok, tisz­tességes kisüstik, cseresz­nyének álcázott valamik mellett megszaporodtak az üdítő italok is. És, mivel az üdítők szá­ma megszaporodott, ezzel arányosan — minő hihe­tetlen ! — a forgalmuk ugyancsak fellendült. Né- hányan. ‘főként az idealis­ták, az örök optimisták kö­zül úgy vélik: az üdítők fellendülésével, számuk, fajtájuk gyarapodásával arányosan csökken a sze­szes italok fogyasztása is. Szerintük nyilvánvaló, hogy az egészséges, kitűnő zama- tú, testet-lelket üdítő italo­kat minden értelmes em­ber előnyben részesíti a májat, szívet, agyat miegy­mást károsító, testet-lelket rongáló alkohollal szemben, nem is szólva ez utóbbi italféleségnek társadalmi káráról, a gyereknevelésről, családról stb. stb., miről amúgyis minden héten leg­alább három cikk olvasha­tó a megfelelő ostorsuhog- tatással, korbácscsattogta- tással és ez bizony — már­mint a suhogtatás, csattog- tatás — nagyon is helyén­való. Hiányos ellenben a mi megyénkben az ásványvíz. Baj pedig, mert az ásvány­víz ugyancsak üdítőnek számítódik valahol, hiszen lehetséges ezt tisztán is fo­gyasztani, nemcsak fröccs néven ismert hígításban. „Az ásványvíz hiányos el­látása komoly gondot okoz” — olvasható a mindahá- nyunkat elmélyedésre kész­tető mondat a megye áru­ellátását elemző összesítés­ben. melyről a megyei ta­nács legutóbb tárgyalt. Ezzel kapcsolatosan az egyik felszólaló viszont ké­telyeit feiezte ki. Nem a hi­ányt illetően hanem a miér­tet. Eléggé nehéz is elkép­zelni, vajon a mi megyénk­ben, Borsod-Abaúj-Zemp­lénben miért hiányzik, mi­ért hiánycikk az ásványvíz. Van ugyebár tapolcai viz. zempléni víz, lehetne — na nagyon akarnék — Göne- ruszkáról is ásványvíz, a kút most is megvan, lehet­ne még több helyről is. de egyelőre az is gond vala­miért, hogy a „borsodi víz” elég legyen. Megvan ez a víz, hogyne lenne. Edelény mellett termi a föld mélye, olt a palackozó is sőt. a bocsi' palackozó is létezik, igény is létezik iránta, adott tehát a termék, a piac. de valamiért ez a víz is hiányzik. Vajon miért? Valószínű, annak a tanácstagnak van igaza, ki a kérdésre a szü­netben tömören válaszolt: „Csak!” (priska) ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zs út 15. — 3527. Postacím- Miskolc, Pf. 351. Telefonok, központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049 levelezési rovat oa- naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Baicsy-Zsilinszkv út 15 — 3527 Postacím: Miskolc Pf 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon! 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17 — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postain vauinknál és s hfrti. ké iec'’ők"‘M A? elsftt,\- tés dija egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 BT, egy évre: 400 Ft Index: 25655. ISSN 0133—0357, Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA-

Next

/
Thumbnails
Contents