Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-13 / 215. szám
E5ZAK-MAGYARORSZÁG 6 1981. szeptember 13„ vasárnap Á Bodrog nem szülei 9 tik, hanem lesz. Az Ung, a Latorca és a Labore ölelkezéséből szüle- . tik ez a kedves, kacskarin- gós. és még — szerencsére — némely helyen ősi bájában, tisztaságában, gazdagságában élő világot teremtő és megőrző folyó. Saj- ! nos, most már másod-, harmadosztályú, vagyis erősen szennyezett, emellett a folyón előfordulnak rendkívüli szennyezések is... Magyarországi szakaszának hosza több, mint 62 kilométer. Kis esésű, teljes magyarországi szakaszán ' 3—-4 métert csökken a Bod- _ rog vízszintje. Több kisebb patak, közöttük a legtekintélyesebb, a Ronyva siet, " ömlik a folyóba. Valamikor élénk forgalom volt ezen M«a. vízen is. Itt szállították a sót, a bort, a fát, de még a mennyasszonyokat is a csónakkal járható medreken, vízereken egészen Sárospatakig ... A századfordulón szabályozták a folyót. Szerencsére megmaradtak a holtá- -■■■ gak, a karcsák. Északról dél felé így következnek: a ’ Felsőberecki-, az Alsóbe- . recki-, Sárospataknál három is; a Végardói, a Bereki és külön vesszük itt a leghíresebbet, az úgynevezett Zsi- dókúti holtág-részt. Itt ugyanis a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyelem mikrobiológiai tanszéke végzett kutatásokat. Olyan, eddig ismeretlen, vízi világban élő, több millió éves organizmusokat, alsóbb rendű szervezeteket fedeztek fel, melyeknek segítségével „rekonstruálni” lehet a folyó ősi életét, „történetét”... Ma a folyó száraz legelőket, indájával vízért „könyörgő” szőlőindákat-táblá- kat öntöz, öntöző-fürtökkel, amelyeket már az ember alkotott meg a maga hasonlatosságára és a maga hasznára ... A folyó ma már mesék, balladák, legendák, dalok, kevés halak, de több madarak nyughatatlan bölcsője. Néha „megharagszik”- megárad, de aztán lecsendesedik. Mert az ember is ezt . akarja; verejtékes munkájával mindig vissza- csíiiapítja... Szöveg: Oravec János Kép: Laezó József A Bodrog és korcséi BERTÓK LÁSZLÓ Alattad a délkör Ha nem erezném meg egy rezzenésből hogy fölösleges lettem, leszaladt orrom előtt a roló, le a nap, kibuktam a görbülő mindenségből, ha mint aki folyvást zuhanva néz föl nem látnám büntetlenül magamat, ahogy besétálok a pillanat kertjébe hiú jóhiszeműségből, ha megtanulnám végre, hogy miért öl minden, ami él, s úgy lennék szabad, hogy élvezem már mutatványodat. <4 mert nem taszíthatsz ki a tévedésből, megbFflenne-e alattad a délkör? adnál-e országomért egy lovát? Amikor beléptünk az irodába, éppen a számvizsgáló bizottság elnökével egyeztette az esedékes ellenőrzés időpontját. Röviddel ezelőtt tért vissza Szeles-aknáról, ahol a tagdijbesorolással kapcsolatos gondokat beszélte meg a munkahelyi bizottság titkárával. Most meg itt vagyunk mi is ... Igazán eseménydús napja van Fáklya Lászlónak, a Bükkaljai Bányaüzem szakszervezeti bizottsága titkárának. — Így van ez szinte mindig — közli, s pihenésképpen hátradől a fotelben. Vendéglátónk meglepően fiatál, mindössze 35 éves. Tudtunkkal ő a Borsodi Szénbányák Vállalat legifjabb üzemi szak- szervezeti bizottsági titkára. — És a legfrissebben megválasztott is — mondja. — Ez év márciusától irányítom a testület munkáját. Fáklya László tősgyökeres bányászcsaládból származik, Sajókazán született. A kurityáni vájárképző iskolában sajátította el a szakma fogásait, majd a Miskolci Bányaipari Technikumban szerzett oklevelet. Dolgozott a fektevölgyi aknában helyettesítő aknászként, volt faluja bányász kul- túrotthonának igazgatója, majd Szeles-aknán biztpnságtechnikus. Vezetői megítélése szerint, mindenkor helytállt a beosztásában, igyekezett részt vállalni a közösségi arankából. — A KISZ-nek, a szakszervezetnek suhant koromtól vagyok a tagja — említi. — Szeles-aknán KISZ-titkár is voltam, majd ugyanitt megválasztottak a szakszervezeti munkahelyi bizottság titkárává. Abban a funkciómban nyolcszáz dolgozó érdekeit képviseltem, itt — a nyugdíjasokkal együtt — csaknem ötször ennyi ember ügyes-bajos dolgára kell megoldást, orvoslást találnom, találnunk. A kérdésre, hogy miként reagált rá, amikor szb-titkámak jelölték, ezt feleli: — Először is meglepődtem. Nem tagadom, féltem is, hiszen az elődöm, Kocsis Ferenc több évtizedig nagy hozzáértéssel végezte a feladatát, nem volt tehát köny- nyű az örökébe lépni. Kissé fiatalnak is tartottam magam erre a megtisztelő megbízatásra. Az üzem vezetői és az elődöm azonban megnyugtattak: mindenkor, mindenben a segítségemre lesznek, s mindmáig tartják is a szavukat. A beszélgetés során „kulisszatitkokra” is fény derül, tekintettel a régi ismeretségünkre. A fiatal szakszervezeti titkár nem szégyeOi bevallani, hogy kezdetben bizony lámpalázzal küzdött, ha az emberek elé kellett kiállnia. A május elsejei éttizem- avató beszédének megtartásakor csaknem kudarcot vallott, mert alig tudott megszólalni a megiíletődöttségtöl. Egyes kényesebb ügyek intézésekor is ugyancsak törhette a fejét, miként döntsön, cselekedjen. A bányásznap előtt beállított hozzá egy asszony, s kérte, tiltássá le férje hűségjutalmát. Az indok: a férje elhagyta, nem akarja hazaadni a pénzt. A megnyugtató válaszért kénytelen volt az üzemi jogászhoz fordulni. Ezek voltak a kezdett buktatók... A lényeg, hogy Fáklya László lelkiismeretesen akar eleget tenni a tisztségének, átérzi döntései fontosságát, súlyát — a többibe; majd beletanul. — A feleségem, aki áruházi eladó, szak- szervezeti bizalmi. Nem is baj, mert legalább fogalma van a munkámról. Nem mondom, olykor időzavarba kerülök, két gyermekem nevelésével többet is törődhetnék. De aki ezt a funkciót elvállalja, annak tudnia kell: itt nem telik le nyolc órával a műszak. Végezetül megkérdezem: melyek azok a legsürgősebb teendők, amelyeket' el kell végeznie? — Fokoznunk kell a bizalmiak felkészültségét — válaszolja, hogy élni tudjanak megnövekedett jog- és hatáskörükkel. Az általános tájékoztatás javításával egyetemben, emelni szándékozzuk a csoporton belüli agitáció színvonalát. Gyorsabbá akarjuk tenni az információk oda- és vissza- áramoltatását. A különféle ügyek intézését is fiatalosabb lendülettel szeretnénk végezni. Amikor csak tehetem, lemegyek a bányába, a szénfalhoz, mert ott ismerhető meg igazán a bányász, ott közvetlenebb a hangvétel. Jómagam az Íróasztalt nem tartom munkaeszközömnek, a különféle ügyeket nem innen, az irodából akarom intézni. Akkor lennék igazán elégedett a munkámmal, ha elősegíteném dolgozóink jó közérzetét, s a termelékeny, hatékony munkát egyaránt. Ekkor szolgálnám valóban jól mindannyiunk érdekét. Kolaj László Fotó: Fojtán László l A hivatalnok kapott ® egy pofont Utoljára gyerekkorában kapott az apjától, de arra már csak homályosan emlékezett. Azóta soha senkitől, és most egyszerre váratlanul felképelték. Az a nap is pontosan úgy kezdődött, mint a többi. Reggel még semmi jel nem mutatott az eljövendő pofonra, és délben is nyugodtan ebédelt a vállalati étkezdében. A pofon csak este kilenc körül csattant el, mikor egy kiló kenyérrel a hóna alatt a közértből igyekezett hazafelé. Ahogy befordult az utcájukba, két férfi állította meg. Egyiküknek forradás volt az arcán, és mély torokhangon .beszélt. — Szakikám — mondta —, adj egy falást a bru- gódból. És nagy kezével a kenyér után nyúlt. A hivatalnok ösztönösen hátralépett, és megdöbbent hangon közölte, hogy nem <H’ti, mit akarnak tőle. — Egy harapást a kenyeredből, — szólt most már fenyegetően a forradásos arcú —, vagy talán sajnálod...?! — Nem sajnálom, kérem, de nem értem, mi jogon és egyáltalán, hogy juthat eszébe valakinek az utcán... Ekkor kapta a pofont. Visszakézből, inkább csak meglegyintette a másik, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy felrepedjen a szája széle, a lendülettől egy saeméttartónak essen, és a kenyér a hólétöí csatakos aszfaltra guruljon. A forradásos serré mintha csak erre várt volna.’ Rálépett a kenyérre, lán- gossá tiporta, és közben dühös gúnnyal sziszegte a hivatalnok ledé: — Na, most már zabál- hatod, te piszok... Vakard fel, ha tudod, te nyavalyás... Nyald fel innen, te disznó...! A másik, aki eddig szó nélkül cigarettázta végig az eseményeket, most meglógta a forradásos arcú karját. — Ne marháskodj, Fra- nyó — dörmögte atyai gyöngédséggel —, hagyd már a francba az egészet, hiszen látszik az ürgén, hogy becsinált... Lépjünk le inkább, mert jöhetnek! Elfricskázta a csikket; és akár egy kíváncsiságból ott időzött járókelő, akinek semmi köze az ügyhöz, nyu- , godtan tovább sétált. Ugyanekkor egy taxi is bekanyarodott az utcába, és néhány lépésre állt meg tőlük. Talán ez mentette meg a hivatalnokot egy újabb pofontól, mert erre a forradásos arcú is jobbnak látta, ha követi a haverját. Egy köpést ugyan még megeresztett áldozata felé. de ezt már csak amolyan „köszönésnek” szánta. Ettől a naptól kezdve a hivatalnok élete kétfelé vált: pofon előtti szakaszra és pofon utánir*. Belső időié, ami ott égett az arcan, és sokszor azon kapta magát rajta; hogy figyeli a, feleségét, a gyereket, a munkatársait: vajon azok látják-e a helyét. tudnak-e róla. Közben számtalanszor végiggondolta az eseménye- / két, pedig minden idegszá- iával azon volt, hogy telejteni tudjon, mégis örökké azon az estén töprengett. 1-Ia adtam volna a kenyérből... ha adtam volna a kenyérből... ha adtam volna... —i állandóan ez motoszkált a fejében, bár tudta jól, hogy itt a kenyérkérés csak ok volt az ütésre. De ha mégis...? Ha letör egy darabot... esetleg nem is egy darabot, hanem fogja és odaadja az egészei. — Parancsoljon —- mondta volna —. én elmegyek és veszek másikat. — De nem... ez nem lett volna jó! Akkor talán éppen azért kapja a pofont, mert ezáltal koldusnak vagy csavargónak tekinti a forradásos arcút, és az megalázva érezheti magát. És ha v ic-- cesen fogja- fel a dolgot? Belemegy a játékba, sőt azt mondja: — Fiúk, ki eszik kenyeret magában? Megyek. és hozok hozzá valamit. Szeretitek a tepertői ? — Nem, ez se jó megoldás! —- Tepertővel akarsz töm* Tőth-Máthé Miklós: A POFON számítását a pofonhoz mér-
