Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-05 / 208. szám

Székely kapu Patakon A fokozottabb biztonságért Sokan megcsodálták már Sárospatakon, a Bodrog-parti házak előtt járva, ezt a ma már ritkaságnak számító székely kaput. Rajta a mes­termű készítőjének neve látható: Kállai Józsefé, aki 1979-ben fa­ragta ki a kerítést és a székely kaput édesanyja portájához. Visszavonul a dengoe Mz egész országot átfogó hadjárat eredményeként visz- szavonulóban van a Kubát több mint 3 hónapja sújtó tró­pusi járvány, a dengue-láz. Négy egymást követő napon át a napi megbetegedések nem érték el a 300-at. A jár­vány csúcsidején, júliusban egyetlen nap alatt 12 000 em­ber kapta meg a betegséget. Augusztus eleje óta az egészségügyi hatóságok a la­kosság bevonásával nagy­arányú egészségügyi program megvalósításán munkálkod­nak. A jelentős anyagi eszkö­zök mozgósításával végbe­menő program keretében kí­vülről és belülről rovarirtó szerekkel permetezik be a la­kásokat, az épületeket, fer­tőtlenítik a vizeket és a kör­nyezetet. Mint ismeretes, a sárga­lázhoz hasonló tünetekkel já­ró betegséget három hónap alatt országszerte csaknem 400 000 ember kapta el. A dengue-t az Aedes aegypti nevű szúnyog terjeszti. A betegség magas lázzal, vég­tagi fájdalmakkal, bőrkiüté­sekkel, általános levertséggel és súlyosabb eseteiben belső vérzésekkel jár. Elítélték a győri szafírt Ä Győri Járásbíróság dr. Paksa Lajos tanácsa pénte­ken ítéletet hozott a győri szatír bűnügyében. Petrovics Zoltán 26 éves, nyúli lakos az idén februárban és márci­usban Győrött a késő esti és az éjszakai órákban munká­ból hazatérő nőket támadott meg. Az áldozatokat bántal­mazta, és voltak, akiket meg is erőszakolt. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást és a lakosság se­gítségével elfogta a tettest, aki legutóbbi büntetéséből 1980 szeptemberében szaba­dult. A bíróság Petrovics Zol­tánt 8 évi, fegyházban letöl­tendő szabadságvesztésre ítél­te és ugyancsak 8 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A bíróság egyúttal elrendelte az elítélt szigorí­tott őrizetét is. Szöveg nélkül Az utasszállító gépóriások biztonságos repülését növeli egy belorusz tudósok által kifejlesztett elektronikus be­rendezés. A hajtómű zajának tónusa alapján időben kimu­tatja a motor legkisebb rend­ellenességét is. A berendezést a rigai légi kikötőben hasz­nálják az utasszállító gépek átvizsgálásánál. A technikai újdonság hamarosan széles körben elterjed a hőerőművek turbináit, hajtóműveket, gép­kocsikat kiszolgáló szakem­berek körében. Inkubátor hegyi csalogányoknak Szokatlan fiarmot hoztak létre a Tadzsik SZSZK egyik falujában. Ez az ország egyet­len szakgazdasága, ahol kövi foglyokat tenyésztenek. Kövi foglyot gyakran látni a tadzsik házakban. Ezeket az énekes madarakat a nép he­gyi csalogányoknak hívja. Az utóbbi időben Tádzsikisztán hegyeiben a szárnyas éneke­sek számának bizonyos mér­vű csökkenését vették észre. A természeti egyensúly meg­őrzése érdekében hozták létre a szakgazdaságot. Az itt ne­velt madarakat szabadon en­gedik, természetes környeze­tükbe. s Az első napok Az általános iskolákban megkezdődött a tanítás. Az első na­pok a tanszerek rendezésének és a tankönyvek, füzetek be­kötésének ideje. Fotó: Laczó József ; NYARALÁS A KÓRHÁZBAN Több mint 500 egészséges spanyol nagypapa és nagy­mama várta augusztus vé­gén a kórházakban család­jának visszatértét a nyara­lásból — írta csütörtöki szá­mában a Ya című madridi lap. Évente bekövetkező je­lenség, hogy a nyaralásra induló családok úgy szaba­dulnak meg az egyébként kiváló egészségnek örvendő nagyszülőktől, hogy kórház­ba adják őket. Szeptember elején, amikor az üdülésnek vége, sokan megfeledkeznek róluk. ELSZÓLTA MAGÁT Igencsak meglepődtek a hamburgi televízió nézői, mi­kor a bemondó e szavakkal fejezte be hírösszefoglalóját: „Ez mind hazugság!” A szo­katlan bejelentést követő te­lefonhívások áradatára a stúdió képviselője csak egy magyarázatot tudott adni: a hírolvasó már úgy hitte, hogy a mikrofonja ki van kapcsolva. SÜLYOS BALESET Pénteken reggel Nyíregy­házán, a Széchenyi utca és Vasgyár utca kereszteződé­sében Kása István 34 éves gépkocsivezető balkány-per- kedpusztai lakos Volán­autóbusszal — amelyen sze­rencsére ur.asok nem voltak — nekiütközött a menetrend szerint közlekedő helyi 12-es jelzésű autóbusznak. A bal­eset következtében a í2-es busz utasai közül négy em­bert súlyos sérüléssel szállí­tottak kórházba. Könnyű sé­rülést szenvedett 13 utas és a két autóbusz vezetője. Vétkezés részletekben Rejtélyes plakát Szeptember elején egy fia­tal és csinos, bikinibe öltö­zött lány képe borította el Franciaország hirdetőtábláit. Rajta felirat: „Szeptember 2-án leveszem a felső részét!” A hirdetésekkel agyonunta­tott járókelők vállrándítás nélkül léptek tovább: nyilván szezonvégi turistautat, nap­olajat, vagy mosószert hirdet valaki. Ám szeptember 2-án az ígéret szerint meztelen keblek virítottak országszer­te, és a plakáton újabb fel­irat: „Szeptember 4-én leve­szem az alsó részét!” Erre már felhördült a közvélemény és elszabadult a tömegtájé­koztatás pokla: tévé- és rá­dióműsorok, napilapcikkek áradata foglalkozott a rejté­lyes plakáttal. A francia nő­mozgalmak tajtékzottak: „botrány”, „a nők kizsákmá­nyolásának újabb ékes példája” — nyilatkozták. És eljött szeptember 4-e: a plakáton ugyanaz a lány, sza­vát megtartva, az említett ru­hadarab nélkül, csak éppen háttal a szemlélőnek. A fel­irat pedig: „Avenir, a hirde­tőcég, mely betartja ígére­teit”. Kiderült, hogy az or­szágos izgalmat kavaró pla­kátsorozatot az Avenir Hir­dető Vállalat készíttette. Ez­zel kívánta megnyugtatni a pontosságában kételkedő meg­bízóit. Mint a példa is bizo­nyítja, ritka sikerrel. A tokaji Bitien Nyárutói csillogás a Tiszán. Kikötői csendélet Tokajban. Fotó: L. J. Autós aíoiizmák Ne lépd túl a hangsebes­séget. mert akkor nem hal­lod meg a rendőr sípját . * „Nem lett volna szeren­csétlenség, ha a szerencse nem segít” — gondolta az autós, miközben búsan néz­te szétlapított kocsiját, ame­lyet a lottón nyert. * Szabad-e a feszes bizton­sági övét nevelő célra hasz­nálni? Hány lóerős lehet az örök­mozgó? * Az autó óránként három trafipax-felvételes sebesség­gel haladt. * A csúcsforgalomban csú­csosodik ki a gépjárműveze­tők tűrőképessége. * Hogyan tartsa meg a kö­vetési távolságot — hiszen vezető, és a többiek szokták őt követni. * Autó-öttusa: a jogosítvány megszerzése — autóvásárlás — garázsépítés — műszaki vizsga — tönkremenés. Ugyan ki gondolta volna, hogy a kerék alapján idő múltával egy egész autót ta­lálnak fel?! * Az autó valamiképpen ha­sonlít az időgéphez: rajta is megtérhetünk őseinkhez. ESZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő! WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527: Postacím: Miskolc, Pt 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067, sportrovat: 16-049. levelezési rovat, pa­naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vál lalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pt 178 Felelős kiadó: VERES MIH/iLY Telefon* 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizet tós díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál F. v.c KILIAN BÉLA! Jegyzet Az elisiréikgzt E óllehet, a lottó nyerő- ■ számait tegnap a me- gyénkben sorsolták, ez­úttal sem bírták eltalálni azokat a számokat, amelyeket én előzetesen beikszeltem a szelvényre. De — gondolom — rajtam kívül igen sokan jártak így. A tegnapi sorso­lásról jutott eszembe egy né­hány héttel korábbi péntek délelőtt, amikor is a rádió mellett ültem, s végighallgat­tam, miként fosztanak meg a reménytől az egyik alföldi nagyközségben. Folyt a sorsolás az előírt rituálé szerint, s amikor fel­szólították az első helybelit; hogy húzzon ki egy gömböcs- két a kerékből, csecsemősí^ rás hallatszott, majd a szán* bejelentése után felerősödött.' A mama bizonyára kíváncsi volt, nem vitte ki csecsemőjét,' aki egyre jobban sírt, minden szám után hangosabban. Le­het, hogy már ő is lottózott, s egy találata sem volt. Lehet,’ hogy csak elősiránkozni akart annak a sok százezer lottózó­nak, aki a húzás után, ha nem is sírt, de igen csúnyá­kat gondolt... Legyük vonalasak! Egyszeri használatra alkal­mas műanyag poharak gyár­tását kezdték meg a napok­ban a Borsodi Vegyi Kombi­nát Miskolci Műanyag-fel­dolgozó Gyárában. A hitele­sített, háromdecis és féllite­res műanyag poharakat első- { sorban a vendéglátóiparban használják majd, sör és üdí­tő italok kiszolgálására. A poharak űrtartalmát az olda­lán vonalakkal jelölték meg. Ez utóbbi ugyan nem új­donság, hiszen a presszók­ban, éttermekben eddig is vonalkákkal ellátott stamped­likben és poharakban szol­gálták fel az italokat. Lehet­séges, hogy az üvegen va­lamivel nehezebb észrevenni a jelzést, mint a műanya­gon. Talán ezért is fordult elő és fordul elő oly gyak­ran. hogy szűkre szabott az elénk tett sör. bor vagy üdí­tő ital. Reméljük az úi po­harak gyártásával a szem­betűnő jelzéssel mindez meg­szűnik, és ki-ki megkapja pénzéért, szabvány szerinti adagját. Persze, az óvatos­ság jegyében nem ártana Pa ezeket a vonal kákát színes festékkel jelölnék. Biztos, ami biztosi... (monos) |

Next

/
Thumbnails
Contents