Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

ESZAK-MAGYAROR5ZAG 10 ' T981. augusztus 9., vasarnap Hazai tájakon Csipkereki házak Mindenképpen igen 41 szép kirándulásokat te­het,’ aki a 8-as úton Nyugat-Dunántúlt keresi fel. Elhagyva a Bakonyt, a kö­zelebb s távolabb emelkedő vulkáni hegymaradványokat is, átlépi Vas megye hatá­rát. Ott és Zala északi, nyu­gati részein változatos tájak, az év minden szakában kü­lönböző színekben pompázó vegyes erdők, gazdag arbo­rétumok, régi templomok, kastélyok, a népi építkezés emlékei és más látványok várják. KEMENESHÄTON A sok érdekességet tarto­gató Vas megyéből más al­kalommal megemlékeztünk már Dukáról, amely szinte a megye kapujában áll őrt, a 8-as és a 84-es utak keresz­teződésében. Ha már most onnan folytatjuk az utat, el­hagyva a nyájas Kemenesal­ját, a barátságosan változa­tos Kemeneshátra érkezünk. A Kemenes szót a szláv Ka- menból vezetik le, az egyko­ri folyóhordalékból maradt kavicsos részek hajdani ne­véből. A Kemeneshátot ré­gebben inkább Hegyhátnak nevezték, ez a Vasi-hegyhát folytatása, az pedig az auszt­riai Alpok nyúlványaié, a Schöcklé, meg a Gleichen­berger Kogelné. A Kemenes- háton erdő húzódik végig délnyugatról északkelet felé, jórészt Farkaserdőnek ne­vezték hajdanán. Az erdős hátakat keresztezve, ismét egy elágazás Kámnál: a 87- •es út válik ki, s irányul a megyeszékhely, Szombathely felé. Itt az elágazás közelé­ben, az ellentétes oldalon van mindjárt egy igen szép és gazdag látványosság, a Kámi arborétum (össze nem tévesztendő a kámonival, amelyik Szombathelynek egy külvárosa immár). Ez az ar­borétum mindenképpen meg­éri a látogatást, de akkora és olyan változatos), hogy 2 —3 órán belül aligha járjuk *neg. Ha mér most megtekintet­tük, ezúttal nem is menjünk tovább Vas megyében. (Hagy­junk belőle máskorra is: Vasvár várával, Körmend kastélyával, Ják templomá­val —, hogy csgk a legjele­sebbeket említsük — mind külön megéri, hogy felkeres­sük*® Ezúttal balra fordul­junk a foútről a még Kára előtt Zalabér felé elkanyar- gó útra. CSIPKÉS KEKEK ERDŐ Néhány kanyarulat után egy faluba ereszkedünk, amelynek érdekes neve biz­tosan felkelti a figyelmün­ket: Csipkerek. A földrajzi neveink szótára elhomályo­sult szóösszetételként a csip­ke = csipkebokor és a ke­rek szóból származtatja. Er­dő volt, s van itt. Azt is fel­jegyezték, hogy Balogh Ádám és Kisfaludy László kuruc csapatai a Csipkerektől. Sár­várig húzódó — említett — A nyizsnyij-novgoroöi V. Szemjonov autómosó 1913- ban szerezte jogosítványát. Azóta ül a volán mögött. Utasa volt — mint a váro3 legjobb gépkocsivezetőjének — M., Kalinyin, A. Luna- csarszkij, ®. Ordzsonikidze, M. Gorkij és V. Cskalov is. A polgárháborúban és a II. világháborúban három­szor sebesült meg. Jelenleg A murmanszki terület Raszvumcsorrszki bányájá­ban 600 méterrel a föld alatt kísérleti telepen asz­paráguszok zöldeilnek, kínai rózsák és más virágfélesé­gek nyílnak. Ezeket a növé­nyeket a Sarkköri-Alpesi Botanikus Kert munkatár­Nem mindennapi eset tör-' tént az egyik kis kirgiz fa­luban. Egyik alkalommal az Obsirszaj nevű kis hegyi patak fölötti sziklák közül zene hangjai hallatszottak. Kozsamehtov, a juhász, meghallva a muzsikát, azon­nal tudta, hová tűnt a rá­diója. ' Elhatározta ugyanis, hogy megfürdik, s a patak Farkaserdőben rejtőzve lep­ték meg, és onnan ki-ki- csapva késleltették, fárasz­tották Rabutin generális csá­szári csapatait 1707-ben. Az átutazónak a hangula­tos falusi utcán balkézről két egyforma tetőzetű. hasonló ház tűnik fel. Az egyikneK már korszerűsítették a hom­lokzatát, ablakait rolóval látták el, de a másikon még zsalugáterek. díszlenek. Mind­kettőn régi zsúpfedél van, amely a ház végén csonka- konytban bukik az út felé. Még pedig úgy, hogy nem­csak a tető felső része le­csapott, hanem a két tető­oldal is kinyúlik a fal elé. Ezt. különösen a régebbi for­mát megelőző ház rosszabb állapotú tetejénél figyelhet­jük meg. KALABUKOS, CSONKAKONTYOS Az ilyen tetőmegoldás nem volt ritka hajdan Nyugat- Dunántúlon. Az oromfal le­csapott felső része, illetve a lecsapott, azaz lekontyolt fe- délelőrész folytán csonka­kontyosnak nevezték az ilyen házormot. Csakhogy e két csipkereki háznál nem­csak lecsapott az orom fö­lött a tető eleje, hanem az egész a tetőnek mindkét ol­dalon előre — az oromfa­lon túl az utca fölé — nyúló felső részével ferdén előre is ugrik, illetve bukik. Ezt ka- labukos, csonkatornyos meg­oldásnak mondják. Ilyen épü­leteket számba vett,ek a nép­rajzosok. a környéken több felé: Sárváron, Herényben, Perinten, Hegyháthodászon. Csipkereken pedig egy régi, a XVIII. század derekáról való présházat jegyeztek föl, amelynek nyeregteteje jó­részt hasonló, két végén le­kontyolt volt. Aki egyébként a szép ré­gi népi épületeket igazán kedveli, annak érdemes úgy tervezni az utat, hogy Szom­bathelyről — ahol megnézi n vasi múzeumfalut — Csip­kereken át Zalaegerszegre megy —, ott meg a göcseji falumúzeum vár rá. S aztán még folytathatja az utat az Őrség vagy Hetes felé, ahol további régi épületekre ta­lál. a gorkiji repülőtéren dolgo­zik. Az eltelt 65 év során Szemjonov egy alkalommal sern okozott balesetet, sőt rendőri figyelmeztetésben sem részesült.' Az eltelt idő- ! ben olyan hosszú ’ utat tett meg, amelyen huszonhatszor meg lehetne kerülni a föl­det. föld alatt sai akklimatizálták a föld alatti körülményekhez. A botanikusoknak még fényszerető növényeket is sikerült meghonosítani. A föld alatt termesztett nö­vényekből a Papokban csok­rokat kötöttek, és az első hó­fehér virágokkal a bányá­szok családjait köszöntötték. partján hagyta bekapcsolt Selga készülékét. Mialatt fürdött, az egyik sas felkap­ta és a fészkébe vitte a rá­diót. Néhány napon ‘ keresztül hallgatták a madarak a ze­nét. Amikor kimerült az elem és a rádió elnémult, a saáok egyszerűen kidobták a rádiót a fészekből. N. F, 65 éve sofőr! Virágok a Japán nők hagyományos viseletben Egy szépen formált japán konty A japán nők kimonó- © ban járnak és gyereke­ket neveinek, vagy szu­permodern nagyüzem futó­szalagjain szerelik a gyufa­skatulya nagyságú rádiót. Ha ­jukat rafinált kortyba fésű lik, es a világ leggyorsabb vo­natára üinek, ha Tokióból Osakába utaznak. Minden la kasban van televízió (Hétféle műsort sugároz) és a bejárat­nál leveszik cipőjüket, pa­pucsba bújnak, de a szoba tatami padlójára már csak mezítláb lépnek. Japánban együtt él a ha­gyományos és a nagyon mo­dern. Abban az országban, ahol a világ legnagyobb ha­jóit, legkisebb rádióit és leg­gyorsabb vonatait készítik — a kimonós lányok — tea­szertartást celebrálnak, és fatalpú gétában topognak. Japánban virágzó a kéz­műipar. Kis műhelyekben szabják, hímezik a kimonót — minden japán nő ünne­pi viseletét. A kelmét is kézzel festik, és Kyoto mel­lett, a Kamo-íolyóban áztat­ják. A víz olyan vegyi anya­got tartalmaz, amely rögzíti a színeket. — Kápráztató látvány a folyóban hullámzó sok, színes anyag. — Azt mondják, a Kamo-folyó vi­zétől nyerik arcuk hamvas- ságát, szépségét is a kyolói lányok. Különleges virágzó cse­resznyeágakat, krizantémokat mintáznak a selyembe. Égő­vörös felkelő napok, fehér szilvafavirágok, zöld galy- lyak, rózsaszín, kék madarak tűnnek elő a hímző férfiak, nők keze alól. Különös gond­dal öltik a fehér selyembe az ezüstfehér szálakat — menyasszonyi kimonóhoz. A kimonószabók a legvál­tozatosabb kombinációkat kreálják — az évezredes ha­gyomány szerint. A kintönó sok alkatrészből áll össze. Legalul hordják a hada-ju- ban1 és a koshimakít — egy mellénykét és a hosszú alsó­szoknyát. E fölé veszik a naga-jubapt, amely kimonó- szabású, és egész vékony anyagból készül — vállsza­laggal és vékony övvel vise­lik. Erre öltik fel aztán az arany-ezüst szállal hímzett színes kimonót. A kimonót széles selyemöv — az obi fogja össze, amelyet hátul kötnek meg —, s a kötés módja sok mindent elárul viselőjéről, — korát; társa­Rudyard Kipling magas termetű, szőke hajú, gyar­mati hivatalnok-modorú em­ber volt. Egy ízben, amikor estélyre sietett, . siettében egyik lábára fekete, á má­sikra sárga cipőt húzott, s ilyen gyatra külsőben je­lent meg a választékos tár­saság színe előtt. — Sir — tanácsolta a módfelett megbotránkozott főkomornyik: — jobban ten­né, ha hazasietne és kicse­rélné a cipőjét. — Nem érdemes — le­gyintett az ilyesféle formasá­gokra Kipling. — Hiszen oda­haza szakasztott ugyanilyen pár cipő maradt! * Egy Stendhallal folytatott nem hivatalos, baráti' be­szélgetés során az egyik szőrszálhasogató kritikus beismerte: — Olvastam az ön „Vörös és fekete”, című regényét, dalmi helyzetet, vagyoni ál­lapotát. Másképp kötik meg a fiatal lányok, a gésa, a férjes asszony obiját. A ha­gyományos viselethez, a ha­gyományos vastag talpú —■ arany, ezüst szandál, a géta való. Nem tartanak bőr ci­pőt. S ha kimonót öltenek a ja­pán lányok — sima, rövid hajukra parókát vesznek —, különleges, kőkeményre lak­kozott, nagy íveket vető kontyot, színes gyöngyökkel, tűvel díszített hajköltemé­nyeket. ” K. M. mester, sokáig olvastam, de az égvilágon semmit sem értettem belőle. Nem tudná két szóval elmondani, hogy miről van benne szó? — A kaviárról — válaszolt két szóval Stendhal. * Amikor egyszer Jevgenyij Szazonov, halaszthatatlan irodalmi ügyben, zsúfolt autóbuszon utazott, s még hét megálló volt hátra cél­jáig, egy rendkívül csinos nő — nyilván a szépiroda­lom lelkes híve — felismer­te a nagy emberbarátot, és a következő magvas kérdést intézte hozzá: — A következő megálló.* nál leszáll? — Es maga? — tudakolta Jevgenyij Szazonov. — Micsoda kérdés! — Akkor én is leszállók —« határozta el Jevgenyij Sza­zonov, aki soha, semmit tier« tagadott meg a nőktől. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents