Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG I T981. augusztus 16., vasárnap Borsos Miklós portréja Alvó lónf Hetvenöt éve született Borsos Miklós /1 /# 'f t /) 1/71 Jl\±m/üs Borsos Miklóssal beszélgetve. vizsga tárgyává tesszük a művész, a művészet és a mai valóság viszonyát. — Századunkban, véleményem szerint, más újítás nem történt, mint egészen világosan kettévált a művészet. Az egyik fajta az, amit a mesterek csinálnak. És ők mindig azt csinálták, ami izgatta őket. Abban igyekeztek a legtöbbet nyújtani Ez a mindenkori hagyomány! A másik ember ugyanakkor azt csinálja, ami a divat. Ennek nagy hatóereje van, műkereskedelmi, feltűnési lehetőségei pedig talán nagyobbak is, mint a mesterek munkáinak. Más kérdés, hogy hihetetlen pazarlással dolgozik a divatot követő művészet, Ugyanúgy, mint általában a divat, aminek a lényege az egyáltalán nem lebecsülendő fűszeres frisseség. Az igaz művészet viszont nem csiklandozó frisseséget nyújt, hanem mélyebb emberi, gondolati tartalmakat hordoz. És ha ezen az alapon akarunk eligazodni a mai esztétikai zűrzavarban, akkor nem tehetünk mást. mint hogy a művészet alapvető meghatározójára állunk, ami oi minőség, a kvalitás. Mert sok dolgot megengedhet magának egy nagy tehetség, mondjuk Picasso, Dali, ám ugyanezt -nem csinálhatja a gyengébb, mert hiszen eleve csak a nagyobb nyomában van. Illetve ahogyan Bartók meghatározta egyik levelében: „Mindenféle utánzat lélektelen, értéktelen, holt dolog!” És voltaképpen itt kerülünk szembe a valósággal, .vagyis a mindig vitatható valósággal, egészen addig, amíg érdemes vitatkozni. — Fordítsuk szűkebb, hasai környezetre az említett problémát. Azaz, miként ítéli meg Borsos Miklós a magyar avantgarde pozícióját, kifutási lehetőségeit? — Nálunk, sajnos, mostanában kezdik újra csak utánozni az ilyesféle törekvéseket. És rögtön hozzá kell tennem, hogy e műfajok művelőinek a szocialista társadalomban nincsenek maszek mecénásai, nincsenek olyan műkereskedői, milliomosok szeszélyeit kielégítő vállalkozói, akik az egyik sikertelen kísérlet után a másikat ís- tápolják. Itthon mindez az állam terhére történik, minthogy állam központú az egész művészeti élet anyagi bázisa. A téma kapcsán persze felmerülhet a felelősség gondolata, vagy csak egyszerűen a közömbös kérdés, hogy megéri-e...?! Meg kell mondjam, én személy szerint semmiféle újításnak, vagy ilyen tendenciának nem vagyok, nem lehetek ellene, még kevésbé ellensége. Hiszen jómagámat is mindig, elfogadva bár, de szélsőségesnek minősített ugyanaz a művészeti kritika, művészeti irodalom, amelyiknek a szemében ma hagyományosnak számítok. Az állam által vállalt művészetpatronálás- nak a közelmúltban felbukkant kritikájával azonban egyre inkább ajánlatos foglalkoznunk, mert évtizedek tapasztalatán nyugszik. Ahogy hallom, ahogy tudom, e kritikában benne van az eddigi, harminc esztendeje egy helyben topogó zsürirendszer reformjának igénye éppen úgy, mint a külön-külön csoportok, társulási lehetőségek engedélyezése, kialakítása. Elsősorban a művészet minőségére, rangjára gondolva meg kell jegyeznem, hogy éppen ilyen módon, a társulásos kiállítási lehetőségek, a csoporton belüli zsűrizések révén bontakozhattak ki annak idején olyan fiatalok, mint Medgyessy Ferenc, Eg- ry József, a másik oldalon Bokros Birman, Kmetty János, Pór Bertalan. És sorolhatnám az egész, ma már modem művészettörténetet jelentő festők, szobrászok névsorát. Aztán ott vannak a „Nyolcak”, akik ugyan egyetlen kiállítást éltek meg, de felbukkanásuk, programjuk, amit Kernstok Károly hirdetett meg, elég volt ahhoz, hogy a magyar művészet egy merészebb útját, lehetőségét jelölje meg. — Kritika ide, megítélés oda, államhatalmi szerveink Borsos Miklóst mégis olyan elismerésben részeltették, mint a Kossuth-díj, vagy a „Kiváló művész” cím. Mi több, Barcsay Jenőhöz hasonlóan múzeuma van Győrben, ifjú évei városában. Múzeuma, amelynek jó néhány merészebb darabjával szemben értetlenül állnak meg kisebb-nagyobb csoportok Nem jelez a dolog bizonyos szakadékot? — Való igaz, hogy mára elveszett a művészetnek az a szerepe, ami még a XVIII. században élő volt, s nagy művekkel, vagy az utca zenéjével is együtt tartotta a közönséget, a társadalom ez irányú érdeklődését De itt nem az egyházi körök, illetve főúri udvarok révén fenntartott zene, képzőművészet uralkodó voltára gondolunk. Mert hiszen a legszegényebb emberek subája alól is kikandikált a nyenyere, furulya. A zenével kapcsolatos öröm életük tartozéka volt. miként a vásári ponyvákon ott feküdtek Dürer, Holbein eredeti metszetei, amelyeket a kisinas, földművelő megvehetett magának. — Tavaszig a Römer Flórja utcai villa, a toronyszoba „rabja” Borsos Miklós. Napjai nem tétlenek, mint ahogyan a nyári tihanyi csöndjét munkával, művekkel teszi izgalmassá, tartalmassá. Talán felelet született a „szakadék”-teóriára ? — A „szakadék” ízlés dolga, és ha sokat néz, sokat lát az ember, elmosódnak a távolságok. Hogy született-e felelet? Azt hiszem, igen de nem szándékoltan. Eegjobb példa erre a Felkelő nap, egy negatív héjban elhelyezett gömb, amit fehér márványból csaltam ki. Ehhez hasonló témára szobrászok nemigen vállalkoznak. Engem izgatott, éspedig sikerrel. De ezt nem az önelégültség mondatja velem, hanem a térben megjelenített tűzgömb nyomon követhető fogadtatása. Hozzám tévedt, laikus vendégekből tört fel a spontán kérdés: Hát ez ml a felkelő nap? Íme, csak formával tudtam olyat alkotni, ami nem szorul magyarázatra. Egyébként irgalmatlanul elszaporodtak a magyarázók! Holott a művészetnek mindig az volt a természete, hogy olyat mondjon el, amit semmi mással nem lehet elmondani. Csak színnel, ecsettel. Csak kőből, vésővel. Meld way Győző Tábla a faluban OG Vaiodi Sándor Józsefné egy személyben népművelő és házig mg nü Az ongai ajtaja tárva, pen takarítanak. De még mielőtt beléptünk volna, megállított bennünket a tábla. Pontosabban a táblára kitett hirdetmény, miszerint, a művelődési házban szabás-varrás, géphímző, angol- és gitártanfolyamra lehet jelentkezni. Akiket érdekel a dolog: szeptember 1-ig jelezhetik. Érdekéi, persze, hogy érdekel a háromféle tanfolyam serf: mindenkit — mondta később Váradi Sándor Józsefné, a művelődési ház vezetője, egyszemélyes népművelője. Azért is hirdették meg. Az ilyen közhasznú tanfolyamoknak mindig nagy a keletje. A szabás-varrás tanfolyamot három éve indították először. Egymás között adták tovább az asszonyok, érdemes eljárni, mert varrógép úgyis van a legtöbb családban. Ha meg már ott a gép, éppenséggel senkinek sem lesz hátrányára, ha értőbb módon „üt össze” egy nyári ruhát, szoknyát. Maguk a falubeliek szorgalmazzák, szervezzék meg újra. — No és a nyelvtanfolyam? — Azt sem egészen a „levegőbe” hirdetjük. Vannak néhányan, akik legalább két esztendeje „rágják a fülem”: csináljunk egy taníoiyamot. Váratlan betoppanásunk egyébként azt a miskolci utat odázta el egy kicsit, amelyet éppen a tanfolyam miatt készült megtenni Váradi Sándomé. „Tanárkeresőben” akart eljárni. Mert igaz, nyolc-tíz jelentkező most már sok hónapja van, de tolongásról szó sincs. Olcsóbban jönnek ki, ha maguk szervezik maguknak. Márpedig az idén, ha törik, ha szakad, meg szeretnék saer- vezni. Annak a néhány diáknak — vannak köztük persze postai, tanácsi dolgozók, meg építőipari technikus is — nem szeretnének csalódást okozni. Az idővel szűkösen vannak az ittlakók. Helyben kevés a munkaalkalom, a csavargyár is csak viseli nevét a falunak. Buszok viszik el a munkásokat, s hozzák haza. Meg a vonat, ami Miskolcra megy. A gyerekek persze itt vannak, s ők különben is sokszor megfordultak a házban. Ha nem szakkörökre jöttek, akkor „hivatalból”. Amíg nem volt tornaterem, a művelődési házban szerelték fel a bordásfalakat... S amíg nem volt óvoda; itt tartották az iskolai előkészítőket. Most már van tornaterem meg óvoda is. A művelődési ház pedig megifjodott. Igaz, ez a megszépülés kéthónapi zárva- tartást jelentett, de nemcsak a parkettet cserélték ki, a falakat festették újra: egy pici bővítéssel higiénikusabb feltételeket is teremtettek, meg a vizet is bevezették. Szóval szebbek lettek, bár a népművelő elégedetlenkedik. A nagytermen kívül csak egy klubhelyiségen tudnak osztozni, ha osztozni kell. Márpedig kell, mert lássuk csak. A gyerekeknek működik egy színjátszó csoport, ami egyébként az elmúlt két évben mindig elhozta a járási seregszemle első helyét. Igaz, most elköltözött a faluból a vezetője, de van már kiszemelt a helyére. Kár lenne, ha nem folytatnák a munkát. Azután a képző- meg díszítőművészeti szakkör is szorgoskodik, néhányszor már be is mutatkoztak a faluközösségnek. Együtt a barkácsolókkal. A klubszoba polcait a gyerekek ügyeskedtél: össze, de sok egyebet is csináltak. Sok egyebet, amire futja ... Mert igaz, a ház költségvetése több mint kétszázezer forint, de a fenntartás meg a bérek majdnem mindent elvisznek. A ki: mamaklub — a védőnővel szervezték, s mindig vannak 15—20-an egy-egy találkozáskor — jól dolgozik, s az értelmiségi klub is működik. Igaz, nem lehet tudni, hogyan is állnak az elsőbbséggel. Mert a gyereknek már csak nevet adtak, amikor hivatalosan is megszervezték; beszélgetésekre, közös programokra már régóta együtt jártak. Főleg pedagógusok és fiatalok, de akad köztük mérnök meg hatvanéves is. — De hát mi az, ami az ongaiakat beviszi a művelődési házba? A téma sokféle lehet, a népművelő tapasztalata pedig azt mutatja, bogy a jékozott, jó előadó. És per-; sze az is, hogy kötődnek .„I Bartók-évíorduló lévén, hirdettek hétfő estékre egy sorozatot. Volt. aki magától jött, volt, aírt így válaszott a meghívásra: „Megmondom Zsuzsika őszintén, csak a maga kedvéért Meg hogyne szégyenkezzünk a pesti előadó előtt...” Ugyanis Szo- kolay Sándort várták... Jó híre keit az elsőnek, a hallgatóság nemhogy fogyatkozott, gyarapodott... De így voltak a képzőművészeti világhéttel is. Eljöttek, azután ottmaradtak. Pedig a MSs- kolcról jött művészettörténész csak azt mondta az előadás után: „Van még néhány diám, azt, ha valakit érdekel, levetítem.” Senki sem mozdult. Igaz, mostanában már az is szokásossá vált, egy-egy kiállítás megnyílik a házban. Képzőművészeti is, meg másmilyen is. Most például munkásmozgalom-történeti kiállításra készülnek, ezzel indítanának a nyári csendesebb napok után. A népművelőt most az izgatja, hogy a kis társközségekben. Ongaújfalun és Ócsanáloson nincs talpalatnyi helye sem a művelődési háznak. Bejönnek maguk is. hiszen egy falu ez mégis, de csak jó lenne, ha helyben is lenne alkalom összejövetelre. Addig? Addig legfeljebb próbálkoznak, mint egyszer tették « Duda Gyurival ... Amikor az egész falu összegyűlt a miskolci színészek játékára a téren ... Csntorás Annamária Foto: Fojtán László fin ongai művelődési ház. A nyár végére megfiatalodott. *$.• : P Q tlL k művelődési ház az előtérben ép-
