Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
«MOSMI ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. július 14., kedd Athéni beszélgetések 3. Görögország és Magyarország kapcsolatai Görögország és Magyar- ország kapcsolatai az utóbbi esztendőkben minden területen gyorsan fejlődtek. Az áruforgalom 1977 óta több mint kétszeresére nőtt, s 1979-ben volt minden idők legmagasabb szintjén: elérté a 140 millió dollárt. Azótá, sajnos, némi visszaesés mutatkozik: 1980-ban 135 millió dollárt tett ki a kölcsönös árucsere, s ahogy Athénban kiderült, az idén tovább, mintegy 35 millió dollárral csökken. — Nagy öröm számunkra, hogy Lázár György miniszterelnök úr látogatást tesz Görögországban, s nálunk, a Kereskedelmi Kamarában is — kezdte beszélgetésünket Angelosz Avramidisz, a görög—magyar tagozat elnöke. • — Kapcsolataink jók, és mért Magyarországot, népét barátnak tekintjük, továbbra is minden igyekezetünkkel e kapcsolatok elmélyítésén munkálkodunk. Amióta ez a tagozat létezik, bizton állíthatom, még többet tudunk tenni az együttműködésért. Nagyon .jó lenne, ha a Magyar Kereskedelmi Kamarában hasonló tagozat alakulna, ahogy azt mi három éve javasoltuk. Tudjuk, közös piaci belépésünk több problémát vetett fel kétoldali kapcsolatainkban, de bízunk abban, hogy ezek a nehézségek hamarosan megszűnnek, és az áruforgalom ismét eléri a hagyományos szintet. — A közös piaci tagsággal nemcsak jogok, hanem kötelezettségek is járnak — hangoztatta Papadakisz úr, a koordinációs minisztérium főosztályvezetője. — Ránk. görögökre is vonatkoznak' az EGK előírásai. A belfasti Maze börtönben, 45 napi éhségsztrájk után hétfőn hajnalban meghalt Martin Hurson, az ír Köztársasági Hadsereg tagja. A 26 éves Hurson a be- böt tönzött IRA-tagok által a politikai státus kivívásáért ez év "március 1-én indított éhségsztrájk-kampány hatodik halálos áldozata. A fiatalembert 1977-ben robbantásokért és gyilkossági kísérletért 20 évi börtönbüntetésre ítélték. Mint emlékezetes, az éhségsztrájk első halottja Bobby Sands, ötödik halottja pedis: Joe McDonnell volt. Az előbbi 66 napig, az utóbbi 61 napig nem vett magához élelmet. amit a harmadik országokkal, így a szocialista államokkal való kapcsolatépítésben figyelembe kell vennünk. Tudom, önöket is érzékenyen érinti a forgalom visszaesése, főleg a húsáruk terén, de én azért együttműködésünk jövőjét illetően optimista vagyok. A görög kormány politikája változatlanul a barátság, az együttműködés minden országgal. Csak most a megváltozott körülményekhez alkalmazkodnunk kell, Görögországnak Is. Magyarországnak is. Együttes erőfeszítéssel előreléphetünk. A közös vállalkozások lehetősége változatlanul nincs kihasználva a két ország viszonylatában. Miért ne gyárthatnánk együtt autóbuszokat, hogy csak egy példát mondjak, amiket azután harmadik országokban közösen értékesíthetnénk. Magyarország húst, autóbuszt, acélt, darukat, textilárut, háztartási porcelánt, néhány komplett üzemet (öntödét) szállított Görögországnak. Már eddig is kedvezőek a tapasztalatok, de még további lehetőségek mutatkoznak a geotermikus kutatások, az infrastruktúra fejlesztése terén való együttműködésben. A magyar vállalatok most arra kényszerülnek, hogy szívós piaci munkával pótolják a kiesést, főleg gépipari termékekkel és termelési kooperációból eredő áruszállítással. Görögországból gyapot, dohány, mazsola, textil, pamutfonal, ónozott lemez, déligyümölcs érkezett hozzánk. Az új helyzethez való alkalmazkodás az árucsere-forgalomban ugyanakkor a görög termékek szempontjából is éreztetheti hatását Jelentések szerint a jelenleg is éhségsztrájkot folytató hét IRA-fogoly közül további kettőnek súlyos az állapota. Kieran Doherty, az Ír Köztársaság parlamentjének megválasztott tagja 53 napja, míg Kevin Lynch 52 napja nem fogad el élelmet. Hétfőn reggel, Martin Hurson haláláról értesülve hatalmas tömeg vonult ki Belfast utcáira. Tiltakozó fiatalok csoportjai pásztázzák végig az utakat, kövekkel és palackokkal dobálják meg a brit rendőrség és katonaság járműveit. Egyes negyedekben az asszonyok a szokásos módon, a kukák fedelén dobolva adják tovább a gyászhírt. Emile Bonisszelt, a Kereskedelmi Kamara görög— magyar tagozatának elnök- helyettesét 30 éves kapcsolatok fűzik Magyarországhoz. — Azt is mondhatnám, hogy nekem Magyarország a második hazám. Szívesen és gyakran keresem fel országukat, és lelkesen dolgozom itt, Görögországban a kétoldalú kapcsolatok bővítéséért. Hogy a magyar húsexport kiesett, ez tény, de én úgy gondolom, hogy más termékekkel pótolhatják a kiesést. Az Ikarus- autóbuszokból is kevesebbet vásárolunk az idén. de információim szerint a görög kormány már kérte e téren a közös piaci kvóta felemelését. Mi hisszük, hogy a jövőben e tekintetben is mérséklődik a probléma. Tehát nem lehet akadálya az előrelépésnek, még akár a - hagyományosnál is magasabb szinten. Avramidisz úrral mindketten részt veszünk a Nemzetközi Kereskedelmi Liga munkájában. Jó lenne, ha ehhez a szervezethez csatlakozna a Magyar Kereskedelmi Kamara is. így a Ligában is együtt munkálkodhatnánk a kelet—nyugati kapcsolatok fejlesztéséért. Athénban a Kereskedelmi Kamarában jártunk utoljára. Vendéglátóink egy pohár ouzóval, a görög nemzeti itallal búcsúztak tőlünk — magyarul: — Egészségükre! Egészségükre! Az ouzóhoz egy túrós pite is jár! Fogadják szívesen. A viszontlátásra — Magyarországon. fVéflW) Kocsi Margit iíényÍEtef Fiiéi Castro ellen Fidel Castro meggyilkolására és más terrorcselekmények végrehajtására szőtt összeesküvést lepleztek le a kubai hatóságok. A belügyminisztérium szombaton Havannában bejelentette, hogy az Egyesült Államokban kiképzett öt összeesküvőt motorcsónakon dobták át Floridából Matanzas tartomány északi partvidékére Az ellenforradalmárok egy héttel ezelőtt kötöttek ki a kubai tengerparton, de a hadsereg és a belügyminisztérium különleges egységei hamarosan elfogták őket. A kubai származású összeesküvőknél fegyvereket, amerikai gyártmányú robbanószereket, ellenséges propa- gandaanyagokat és bankjegy- kötegeket találtak. Saját bevallásuk szerint azt tervezték, hogy július 26-án Las Tunas- ban, a kubai nemzeti ünnep alkalmából ott tartandó tömeggyűlésen egy időközben átdobandó másik csoporttal együtt merényletet követnek el a nagygyűlésen felszólaló Fidel Castro kubai elnök ellen. A belügyminisztérium azt is közölte, hogy a terroristák ezenkívül gazdasági létesítmények ellen irányuló szabotázscselekmények végrehajtására és ellenforradalmi, ellenséges propagandaanyagok terjesztésére készülődtek. New Yorkban Santo Trafi- eante, az amerikai maffia vezére maga is elismerte, hogy a CIA szakembereivel együtt terveken dolgozik Fidel Castro meggyilkolására. KíáLLÍTÓCSARNOKÁBAN megnyílt az ittszialy : Óskáíí, füzetcsomagok, iskolaszerek stb. nagy választékban. iskolafüzetek 50%-os árengedménnyel. Hí ébséiszlrájk njabb áldozata Lázár György Görögországija utazott (Folytatás az 1. oldalról) együttműködési minisztériumi államtitkár, Theoharisz Rendisz külügyminisztériumi államtitkár, Lazarosz Mihail ipari- és energiaügyi államtitkár és számos más hivatalos személyiség. Elhangzott a két ország himnusza, majd a két kormányfő eltépett a díszszázad előtt. A magyar miniszterelnök és kíséretének tagjai, illetve a jelenlevő görög közéleti személyiségek kölcsönösen üdvözölték egymást. Magyar úttörő virágcsokorral köszöntötte Lázár Györgyöt, aki ezután külön üdvözölte a magyal’ nagykövetség képviselőit. Az ünnepélyes fogadtatás után Lázár György szálláshelyére, a Maximosz-reziden- ciára hajtatott. A hivatalos magyar—görög kormányfői tárgyalások kedden dél előtt kezdődnek. Francia-nyugatnémet csúcs A nyugati fegyverkezési tervek megerősítésével ért véget hétfőn Bonnban a 38. nyugatnémet—francia csúcs- találkozó. . A két napig tartott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten Francois Mitterrand francia elnök megismételte azt a jól ismert nyugati álláspontot, amely szerint a Szovjetunió — úgymond — „jelentős fölényre” tett szert a középhatótávolságú rakéták terén Európában. Mitterrand és Schmidt ezért a kelet—nyugati tárgyalások megkezdéséhez szükségesnek tartja, hogy a Nyugat „erős legyen”, vagyis tovább fegyverkezzék. Mitterrand ehhez hozzátette, hogy a tárgyalások kérdésében Franciaország csak akkor tud dönteni, ha megfelelő információkat kap a Szovjetuniótól. Bár Mitterrand egy vasárnapi tv-nyilatkozatában elutasította, hogy a rendkívül szívélyes francia—nyugatnémet viszonyt „Párizs—Bonn- tengelynek” minősítsék, mégis szembeötlő, hogy a két ország milyen eltökéltséggel törekszik kiemelt jelleget adni kapcsolatainak. Kaisfa-crietalet Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár hétfőn New Yorklwm megnyitotta a nemzetközi Kambodzsa-értekezletet, amelyen a világszervezet több mint másíélszáz tagállama közül csak hetvenen vesznek részt. A tanácskozás elnökévé Willibald Pahr osztrák külügyminisztert választották. Waldheim megnyitójában „korunk nagy tragédiái egyikének” nevezte Kambodzsa sorsát, s „államférfiúi bölcsességre” szólított az ország gondjainak megoldása érdekében. ■ Az ASEAN-országok „rendezési terve" — amely szerint a Pol Pót-hoz hű lázadókat és más emigráns elemeket távol tartó, a törvényes kambodzsai kormányt támogató vietnami csapatokat ki kellene vonni az országból, helyükre ENSZ-csapatokat kellene hívni, majd „szabad” választásokat kellene rendezni Kambodzsában, amelyen a forradalommal megdöntött korábbi rendszer képviselői is részt vehetnének —, egyszóval Kambodzsa bel ügyeinek nemzetközivé tétele az ENSZ- ben hétfőn megnyílt értekezlet témája. Ezért az indokínai országok, a Szovjetunió és a szocialista országok, valamint a pozitív el nem kötelezettség alapján álló afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok boj- kottálják az értekezlelet.. \ Ma kezdődik a LEMPIX., rendkívüli kongresszusa Szakszervezeti vezeti tanácskozása Július 10—12-én Prágában Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának és Karel Hoffmann- nak, a CSKP KB elnöksége tagjának, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökének vezetésével együttes ülést tartott a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának titkársága és a Csehszlovák Szak- szervezetek ^Központi Tanácsa (URO) titkársága. Az együttes ülésen megvitatták a szakszervezeteknek a szocialista társadalom építésében állandóan növekvő szerepét, ennek elvi és gyakorlati kérdéseit Különleges figyelmet fordítottak a szakszervezetek tevékenysége iránt jelentkező jelenlegi igényekre, az érdekképvise- I let és az érdekvédelem fej • lesztésére a népgazdasági tervek és a szociális programok kidolgozásában és teljesítésében jelentkező feladataikra. Hangsúlyozták, hogy a szakszervezetek tevékenységének színvonalát ma alapvetően meghatározza az, hogy milyen ütemben tudják fejleszteni á munkahelyeken a szakszervezeteknek a mindennapos munkában való erőteljes jelenlétét, és hogy milyen mértékben tudják érdemben kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket a szocialista rendszer biztosít a szakszervezetek önálló és felelősségteljes munkájához. Kicserélték véleményüket és információikat a nemzetközi szakszervezeti mozgalom aktuális kérdéseiről. Ezúttal is hangsúlyozták, hogy a békéért, a leszerelésért és a nemzetközi feszültség csökkentéséért való harc az egész világ dolgozói számára alapvetően fontos, s ebben a harcban a magyar és a csehszlovák szakszervezeti mozgalom teljes erejével részt vesz. A Gáspár Sándor vezette magyar küldöttség a tárgyalások befejeztével vasárnap az esti órákban hazaérkezett. A küldöttség fogadására a pályaudvaron megjelent Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete ia. (Folytatás az 1. oldalról) A magyar küldöttséget a repülőtéren Mieczyslaw Ja- gielski, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes fogadta. Hétfőn megérkezett a lengyel fővárosba a szovjet pártküldöttség, amely a LEMP KB meghívására részt vesz a kongresszuson. Szombaton, a késő esti órákban elutazott Budapestről az Arab Üjjászületés (Baath) Szocialista Pártjának Abdullah al-Ahmar főtitkár- helyettes vezette küldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására telt látogatást hazánkban. A Szíriái Púja Frigyes külügyminiszter meghívására Hun Sen, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának és Központi Bizottsága titkárságának tagja, a Kambodzsai Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, külügyminisztere 1981. július 9. és 12. között hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. Hun Sent fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Hun Sen tárgyalásokat folytatott Gyenes Andrással, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárával a kétoldalú pártközi együttműködés kérdéseiről. Púja Frigyes és Hun Sen aláírta az 1982—1983 évekre szóló magyar—kambodzsai kulturális munkatervet. A külügyminiszterek tájékoztatták egymást a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa határozatai alapján folyó építőmunkáról, illetve a Kambodzsai Népi Forradalmi fárt IV. kongresszusának ered ményeii’őL A delegációt Viktor Grisin, az SZKP KB PB tagja, a Moszkvai Pártbizottság első titkára vezeti. A szovjet küldöttséget a varsói repülőtéren Stanislaw Kania, a LEMP KB PB tagja, a KB első titkára, Woj- ciech Jaruzelski, a LEMP KB PB tagja, miniszterelnök és más hivatalos személyiségek fogadták. pártküldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Baranyai Tibor, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja, a KB osztályvezetője búcsúztatta. Jelen volt Saddik Saddikni, a Szíriái Arab Köztársaság budapesti nagykövete. Véleményt cseréltek a magyar—kambodzsai kapcsolatok helyzetéről és fejlesztésének távlatairól, valamint az időszerű nemzetközi kérdésekről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköz- társaság és a Kambodzsai Népköztársaság együttműködése kedvezően fejlődik annak a magyar—kambodzsai közös nyilatkozatnak a szellemében, amelyet Kambodzsa megmentésének nemzeti egységfrontja 4s a kambodzsai népi forradalmi tanács Heng Samrin elnök vezette küldöttségének magyarországi hivatalos, baráti látogatása idején, 1980. november 27-én írtak alá. A két külügyminiszter kifejezte meggyőződését, hogy a Magyar Népköztársaság és a Kambodzsai Népköztársaság kapcsolatainak bővítése, együttműködésének elmélyítése. népeink testvéri barátságának erősítése megfelel a két ország érdekeinek, s jelentősen hozzájárul a szocializmus. a haladás erőinek gyarapításához. Hun Sen vasárnap elutazott hazánkból. Elutazott a szíriai pártkílilötlség