Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

1981. július 5., vasárnap r ÉSZAK;MAGYARORSZAG 6 Arra ébredt, bogy Fük- £ tét a foga. Először ál- láig húzta a takarót, hátha a melegben megnyugszik. De a foga egy­re jobban fájt. Az állkap­csában, fülében, nyakéiban érezte a kínt. Kábult fél­álomban a gyógyszeresfiók- ca gondolt. Valahol van egy pár algopyrin. Talán egy kis kamilla. Már régen el kel­lett volna menni a fogorvos­hoz. Már régen, istenem, mi mindent kellett volna. El­romlott a felső ajtózár, ha egyszer betörnek, azt se fogja kifizetni a biztosító. A re- kamiét is meg kellene javít­tatni, a fiókot nem lehet rendesen szétnyitni, nem le­het rendesen beágyazni. De minek is ágyazna be? Ki jön hozzá? Kinek takaríta­na? Kinek öltözne? Kinek főzne egy tányér ételt? Az órára nézett. De az óra ts késik. Valaha milyen fon­tos volt, hogy pontosan jár­jon. Es hogy utálta az éb­resztő éles hangját! Ha egy­szer délig alhatnék — gon­dolta, amikor zsibbadtan magára kapkodta a ruhát, főzte a reggelit, ébresztette a gyereket, rohant a busz­hoz, mért ugyebár a tanár kartársaknak hét óra negy­venkor az iskolában kell lenniök... A foga úgy lüktetett, hogy fel kellett kelni, kamillát főzni. Reggelre rászánta ma­gát: elmegy az esztékába és kihúzatja A kőkockás fehér folyo­són kényelmetlen fapadok. Leült a pad szélére és cso­dálkozott. Nem voltak rajta kívül betegek. Senkinek nem fáj a foga? Mi is van ma? Persze, szabad szom­bat. A népek kirándulni mentek, látogatóba a csa­ládhoz. Es strandra. És dél­után meccsre. Ilyenkor csak a bolond betegszik meg. Vagy az, akinek már mind­egy a hétfő, a kedd, a szom­bat. — Tessék bejönni. Fiatal orvos állt az ajtó­ban. Akár a fia lehetne. Fia? Unokája. — Tessék csak nyugodtan »da leülni. Mi a baj? Mi a baj? Az öregség a baj, édes fiam, a magány a baj, aoe, hogy az IKV nem «inálja meg a beázást, az a baj. Fehér Klára — Ezt a fogamat tessék kihúzni. Kimondta. Kicsit behuny­ta a szemét, mert ami most jön, az persze nagyon rossz, de csalt egy perc, és megint mehet haza, a vackára, bo­rogatni az arcát, majd főz egy köménymaglevest be­leaprítja a kenyeret, azt le tudja nyelni. Az orvos nem nyúl se tű­höz, se fogóhoz, áll, töpreng. — Kár ezt a jó fogat még : kihúzni. Erős ez, nincs is i körülötte lesorvadva az íny. Meg fogjuk ezt menteni. Ki­kezelem inkább, jó? Az orvos valamit ráfröcs­I csent, ettől picit enyhül a lüktetés. Receptet ad, moso­lyog. Ö csak annyit ért, hogy valami jó lesz, hogy most ' elmarad a foghúzás. Ki mo­solygott rá legutóbb? Mi- 1 kor? Tavaly? Három éve? öt éve? Talán senki. A patikában nincsenek so- ' kan. De'ahogy a pénztárnál j| fizeti a demalgont, egyszer- j re csak megint élesen bele­nyilall a fogba. Odakap a \ zsebkendővel. És mert úgy érzi, hogy valami fontos , történik vele, valamit közöl­nie kell a világgal, a pénz­tárosnőnek mondja: ki ! akartam húzatni a foga/nat, de a doktor nem akarta; azt mondja, kikezeli a gyökeret. — Ezt mondja mindegyik ■— szólal meg mögötte egy f asszony. — Engem fél évig . kínoztak, a végén mégis ki ' kellett húzni. Vérmérgezé­sem volt már, meg fogide- ■ gém. — Ha privát ment volna ; hozzá, akkor már megszaba­dította volna magát — tó­dítja egy másik öregasszony. — De ezeknek ez az üzlet, a szegény betegen gyakorol­nak. Nem válaszolt, a kisasz­talhoz ment, a kancsóból vi­zet töltött és mindjárt be­vette a két demalgont De az előbbi jó érzése elmúlt. Lehet, hogy az orvos csak le akarta rázni ? Hogy nem volt kedve fogat húzni? Mit ér­dekelte, hogy ő most haza­megy, tovább fog szenvedni. Nem, nem akar még egy ilyen éjszakát Kibírhatatla­nul fájt a foga. Minden ma­gyar állampolgárnak jár a legmagasabbszintű orvosi ellátás. Most mindjárt visz- szamegy. Követeli, hogy húzzák ki a fogát. Az ő fo­ga, joga van hozzá. ■Megint az üres folyosó, megint a kockás kő. Egy ta­karítónő húzogatja a be­mártott rongyot, sandán néz rá. Mit keres itt ilyen­kor? „Ne tessék kopogtat­ni”, szigorúskodik a felirat, de igenis bekopog. Jön a fiatal orvos, csodálkozik. Visszajöttem, nem bírom, tessék kihúzni. — Hát, parancsoljon. Az orvos kezében az m- Jekcióstű, feltör egy ampul­lát. Majd leteszi a kezéből a tűt, leül a forgatható kis székre, a fogorvosi szék mellé. — Kérem szépen, én most kihúzom a fogát, hát per­sze, ha azt tetszik mondani, hogy nem lehet kibírni. De kérem szépen, én orvos va­gyok, én arra tettem esküt, hogy gyógyítani fogok, se­gíteni fogok az embereken. Milyen segítség az, hogy kirángassak egy életerős fo­gat? Tessék figyelni, ez a fog itt ezt a hidat tartja, ha kihúzom, nem lehet ugyan­ilyen pótlás ..., tetszik en­gem érteni ? Ezt itt akkor már nem fogja tartani sem­mi. Az egy alacsonyabbren- dű életforma, akkor már hiába tetszik visszajönni, ha kihúztam, nem tudom többé visszaragasztani. De, ha a gyulladás lezajlik ... Nem értett minden szót, csak messziről jutott hqzzá az orvos magyarázó, kérle­lő hangja. Alacsonyabb életforma? Magasabb élet­forma? Rágni? Nem rágni? Almát? Mikor harapott ő almába? Vagy sült húsba? És miért fontos, hogy, ha nevet, milyen foga látszik? Hát mikor nevet ő? — Ha vállalni tetszik ezt a kis fájdalmat. Pár hét alatt kikezelem. Én orvos vagyok, én arra esküd­tem Valahol, .nagyon messze egy emlék. Fiatal tanítónő még, hetedikes fiúkat kap. „Nincs más, csak pofozni, jól megpofozni őket” — mondja az idős kolléga. „Mind szemtelen, csak jól ellátni a bajukat.” És ő be­ment az osztályba. „Fiúk, én nem akarok senkit megver­ni..., ha hallgattok rám .. Ki hallgat az emberre? Ki hiszi el, hogy jót akarunk? Itt ez a fiatal orvos, szom­bat dél van, hazamehetne, de ehelyett itt ül, türelme­sen magyaráz, mintha neki volna fontos. Felkaphatná a fogót, és mind a ketten egy perc alatt túl volnának raj­ta. De az orvosnak fontos. Ha az idegen orvosnak fon­tos, akkor nekem.. „ én magamnek nem? — Ahogy a doktor úr gondolja. Köszönöm. És jár a kezelésre. A fbg hol kibírhatóan fáj, hol kibírhatatlanul, lüktet és nyilall, de ez a kín most szinte jó. Valami célt je­lent az életében, valamit le kell győzni, kétszer érv héten el lehet menni a fo­gászatra, ahol a takarító­nő már ismeri őt, a portás ismeri, a liftes int, hogy tessék, jöjjön csak, és a doktor... 6, hát a doktor­ra gondoj éjjel-nappal, a doktorrá] álmodik, a dok­torral millió dolgot közöl a kezelések alatt, hogy ő nemcsak tanítónő volt, ha­nem egyszakos földrajzta­nár, kirándulni vitte a gye­rekeket a Tátrába, és járt egyszer Velencében, és a doktor hólogat, és figyel rá. És ha azzal lépett be a rendelőbe, hogy mintha valamint javult volna a fog, akkor jókedvűen rámosoly- gott, és a kezelés már alig fájt. már előre örült, hogy szerda délután és péntek délután lesz, és beülhet a székbe, a műszerek közé, és a jóképű fiatal doktor is mindig mond valamit, hogy majd megnézi a többi fogát is, és röntgenbe küldi, és ma esős idő van, és tetszett-e látni tegnap azt a .jó fil­met a tévében? Hiszen, ha nagyon spórolna, vehetne tévét, de bemehetne a szomszédokhoz is néha tévét nézni, és egyszer moziba is eljuthatna, nyugdíjas­bérlettel. És ha rendben lesznek a fogai, akkor kérhet beutalót a szakszer­vezettől, mert más az, ha rendesen tudja enni az ételt, ha bem kell nevetés közben a tenyerét a szája elé tartani, ha felfrissítené ; a barna szövetruháját... Szerda és péntek, szerda i és péntek, már kora reggel a doktorra gondolt, a szek­rény aljából kikeresett ré- i gi fényképeket is magával vitte. Nézze, doktor úr, ez i volt a szegény férjem, ez a fiam, Dél-Amerikában, már régen nincs róla hír, de i majd biztosan írni fog... ! Amikor este lefeküdt, kép- | zeletben tovább beszélge- j tett a kedves doktorral. 1 Miért kellene hetvenhárom ■ éves korban feladni az életet? Kilencvenéves em­berek is vannak, még le- ? hetne élni, nem kell bele- i nyugodni, mibe is?, az alacsonyabb életformába. Az órát levitte a szomszéd szövetkezetbe, tessék meg- i nézni, mi baja vari. min- | dig késik. A rekamiét is meg fogja javíttatni, és rendet tart a lakásban. Majd egyszer megkérdezi az orvost, van-e menyasz- szonya, vagy felesége, meg- tisztélnék-e látogatásukkal. Főzne egy jó erős fekete­kávét. vagy teát, és sütne mézeskalácsot, bódást, hir­telen eszébe jutottak a szé­kely nagyszülők, ők nevez­ték bódásnak a csokoládés mézeskalácsot, sütni fog neki. De miért várjon ad­dig, amíg a rekamié elké­szül? Holnapra fog sütni, a kezelés után odaadja ne­ki, kóstolja meg, doktor úr, vendégség volt nálam, azért sütöttem, hát egy kis kós­tolót hoztam ... Szívdobo­gást kapott az örömtől, összekotorta a forintjait, mennyi méz is kell? meny­nyi kakaó? öt deka? Késő estig szöszmötölt a kalács­csal, a kis konyhát átjárta a csokoládés, mézes illat, ő ott kuporgott a gázsül ö előtt, csöndesen sírdogált, emlékekkel" fájdalommal és édes örömmel teli szív­vel. Másnap tányérra tette a kockára vágott süte­ményt, fehér szalvétába ta­karta, és már a rendelési idő előtt jóval ott kupor­gott a fehér fapadon. A ke­zelőlapját átadta a nővér­nek, és szívdobogva várta a hívást — özvegy Kenéz János­áé. Egymás mellett négy fog­orvosi szék, spanyolfalak­kal elválasztva. A megszo­kotthoz, a másodikhoz ment, azután megzavarodva megállt. A fiatal doktor helyén sovány, szigorú ké­pű nő állt. — Én a doktor urat. Í.Í — Áthelyezték. Mi a pa-' nasza? A foga lüktetni kezdett. Az arca, feje, mindene. És a szíve zsibbadt — Nem bírom tovább. Tessék kihúzni. — Nyissa ki a száját, felém forduljon. Azt mond­tam, erre, énfelém. * Kis Béla taxisofőrt az­nap vacsorával várta a fe­lesége. — Nem kell semmi. Nincs étvágyam. — Mi bajod van? Mi történt? — Semmi. — De mégis. — Nem is akarok rá­gondolni. Majdnem elütöt­tem egy asszonyt. A fogá­szati klinikáról jött kifelé a szédült tyúk. Mint a holdkóros. Ha nincs ilyen ‘ jó reflexem, meg ilyen fé­kem, meg még az összes arkangyal nem vigyáz ránk, akkor a kerekek alá kerül. A táskája jobbra repült, a tányér sütemény balra re­pült, a diliházba visz ez a sok vénség. — Jó — mondta az asz- szony. — Mi is meg fogunk öregedni. ' , Két szomszédos város Alig több mint tíz kilo­méter a távolság a két magy múltú város, Sáros­patak és Sátoraljaújhely között. Történelmük folya­mán gyakran voltak súlyos, ritkábban örvendetes ese­mények együttes résztvevői. De napjainkban is mind szorosabb szálakkal kötő­dik egymáshoz a két szom­szédos város. A zempléni táj életében vannak olyan feladatok, amelyeket közö­sen vagy egymás közt megosztva végezhetnek. A együttműködés terv­szerűbbé tétele érdekében Sárospatak város Tanácsa cselekvési programjában feladatává tette a városi tanácselnöknek és a szak- igazgatási szervek vezetői­nek, hogy a VI. ötéves tervidőszakban az eddigfr- nél Is hathatósabban mun­kálkodjanak Sátoraljaúj­hely vezetőivel együtt a két zempléni város és a sá­toraljaújhelyi járás közsé­gei közötti kapcsolatok erősítésén. így lehetővé válik a meglevő és az újonnan létesítendő intéz­mények jobb kihasználása, a regionális jellegű létesít­mények közös hasznosítása. A cselekvési program szerint együttműködési megállapodást kívánnak kötni, meghatározva abban az együttműködés főbb te­rületeit, s kidolgozni azo­kat a módszereket, amelyek a kapcsolatok rendszeres­ségét és a tapasztalatok kölcsönös hasznosítását elő­segítik. PARAZS ISTVÁN GYÁSZ Az ember letudja Hiányukkal betölti szeretteit emlékeit és lassan megkövül vonatra ül s ezentúl örökké elutazik és egyedül Révész Napsugár rajza

Next

/
Thumbnails
Contents