Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-25 / 173. szám
VTLÁG PROLETÁRJA!. EGYESDUETEK1 ESZAKMAGYAIORSZÁG AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPl.ßN MPGTFI BTZOTTSAGANAK LAPJA XXXVII. évfolyam, 173. szám Ara; 1.4# Ft Szombat. 1981. július 25. Einiikválaszlás Iránban lám gárdisták letartóztattak több mint 60, „összeesküvőnek” nevezett személyt, akik meg akarták szakítani a szavazás menetét. Mint már jelentettük, a jelenlegi iráni rendszer ellenfelei, elsősorban Baniszadr elmozdított elnök hívei, törvénytelennek tekintik a választásokat, és azok bojkottjára szólították fel az irániakat. A rádió szerint a lakosság ennek ellenére nagy számban és lelkesen gyülekezett a szavazóhelyiségeknél. A nyugati újságírók által külföldről, telefonon felhívott szemtanúk ezzel szemben azt állítják, hogy a részvétel lényegesen lanyhább, mint a korábbi választásokon. Khomeini rendszerének külföldön élő iráni ellenfelei pénteken több erőszakos akcióval tiltakoztak az általuk törvénytelennek tartott választások és a teheráni rendszer ellen. Iránban pénteken tartották az elnökválasztást. Az ország bécsi nagykövetségére a szavazáson való részvétel ürügyével behatolt iráni fiatalok lövöldözést kezdtek. Képünkön: az osztrák rendőrök elvezetik az egyik, a teheráni kormány politikája ellen tiltakozó, megsebesült fiatalt. Taríőkántás Rendkívül fontos, hogy a kalászosok betakarítását gyorsan kövessék a járulékos munkák is. Képünkön: a felsözsolcal Lenin Tsz-ben a kombájnok után néhány nappal már gyűrüshengerrel járják, porhanyitják a tarlókot. Az ifjúsági barátságfesztiválon Békenagygyilés a KISZ KB sziázÉn Másodízben választ elnököt Irán népe. Pénteken hajnalban, helyi idő szerint 5 órakor szerte az országban megnyitották a szavazóhelyiségeket és a szavazók 12 órán át adhatják le voksukat. Kivételt képeznek az Irak ellen immár tizedik hónapja harcoló katonák, akik — tekintettel „front- kötelezettségeikre” — késő estig szavazhatnak. Az előzmények ismertek: az fránj Iszlám Köztársaság első elnökét, Abolhasszán Báni- szadrt a parlament június 21- én— miután „politikailag alkalmatlannak” minősítette — menesztette, és a döntést Khomeini ajatollah szentesítette. öt ember halt meg péntek délig Teheránban a választásokkal kapcsolatos összetűzések során — jelentette az iráni rádió. Két iszlám gárdistát baloldalinak minősített fegyveresek lőttek le, egy harmadikat pedig robbanás ölt meg. Egy másik robbanás során két polgári személy vesztette életét. A rádió a merényletek elkövetésével a Modzsahedin Khatk elnevezésű, önmagát baloldali-iszlám irányzatúnak tekintő szervezetet vádolta. Ugyancsak a teheráni rádió számolt be arról, hogy az iszIzraeli-palesztin tűzszünet Philip Habib, az amerikai elnök különmegbízottja pénteken Jeruzsálemben bejelentette, hogy az izraeli kormány elfogadta az általa Bejrutból magával hozott tűz- szüneti javaslatot. Ennek értelmében péntektől, középeurópai idő szerint déli fél egytől beszüntetnek „minden, a libanoni—izraeli határ egyik oldaláról a másikra irányuló katonai akciót”. A hírt megerősítette Zevulun Hammer izraeli oktatási miniszter is. Egy órával a jeru- zsálemi bejelentés után a PFSZ Bejrutban közölte, hogy — a már korábban közzétett álláspontjához híven — tartani fogja magát a tűzszünethez, „amennyiben Izrael is lúgy cselekszik”. Röviddel a fegyvernyugvás életbe lépte előtt az izraeli tüzérség lőtte a dél-libanoni Zahrani folyó egyik hídját. Károkról, vagy sérülésről nem érkezett jelentés. Az egyik Tel Aviv-i katonai szóvivő bejelentette, hogy pénteken délelőtt egy izraeli különítmény Szidon dél-libanoni város közelében megsemmisített egy palesztin járművet és megölt több „terroristát”. Mint a libanoni hatóságok képviselője elmondota, az izraeli erők péntekre virradóra, Bejrút közelében végrehajtott rajtaütése során 13 palesztin, illetve libanoni halt meg — többségükben polgári lakosok —, negyven pedig megsebesült. A PFSZ közleményben jelentette, hogy fegyveres erői ■— válaszul az izraeliek éjszakai akciójára — rakétákkal lőtték Kirjat Smona és Dán észak-izraeli településeket. Izraeli részről közölték, hogy egy férfi meghalt, 8 másik személi' pedig megsebesült. Mordechai Zippori izraeli hadügyminiszter-helyettes — éppen az ehhez hasonló, Tel Aviv által kiprovokált palesztin akciókat ürügyül felhasználva — pénteken délelőtti nyilatkozatában azzal fenyegetőzött, hogy az izraeli hadsereg bevonul Dél-Libanonba. A palesztin ellenállás és a libanoni haladó nemzeti mozgalom egyesített parancsnoksága pénteken hivatalosan is hozzájárulását adta a libanoni—izraeli határ menti tűzszünethez — közölte a WAFA palesztin hírügynökség. Az egyesített parancsnokság által elfogadott fegyvernyugvás magyar idő szerint délután 4 órakor lépett életbe. Mint a WAFA hangsúlyozta, e döntés válasz volt Waldheim ENSZ-főtitkár tűzszüneti indítványára, amelyet William Callaghan vezérőrnagy, a dél-libanoni ENSZ-erők parancsnoka ) továbbított Jasszer Arafathoz, a PFSZ VB elnökéhez. Az ENSZ-főtitkár indítványára való kizárólagos hivatkozás hátterében az. áll, hogy a PFSZ sem Habib amerikai külön megbízottal, sem pedig tűzszüneti „partnerével”, azaz Izraellel nem volt és most sincs semmiféle kapcsolatban. Izraeli részről ugyanis hivatalosan nem hajlandók tudomásul venni a PFSZ-t és — mint a jeruzsálemi rádió kifejtette — a tűzszünetet izraeli—amerikai—libanoni megállapodásnak tekintik. Mint (Folytatás • 2. oldalon) Felhívás a világ ifjúságához! Ankarában mintegy 50, magát modzsahedinnek nevező iráni diák behatolt az iráni konzulátusnak abba a helyiségébe, ahol a török fővárosban élő iráni állampolgárok leadhatták szavazataikat. A diákok összetörték a szavazóurnát, széttépték Khomeini arcképét, majd összetűztek az iráni rendszer híveivel. A behatolókat, köztük öt sebesültet a török rendfenntartó erők „biztonsági őrizetbe” vették. Egy — ugyancsak mintegy 50 fős — iráni ellenzéki csoport, miután pénteken, Irán bécsi nagykövetségén leadta szavazatát, nem volt hajlandó elhagyni az épületet. Az osztrák rendőrségnek erőszakkal kellett eltávolítani» őket. A rendőri akció közben lövöldö- j zésre került sor. Kilencen I megsebesülték, 4# iránit le tar- J tózta ttaK. Münchenben 35 iráni erőszakkal behatolt hazája ottani konzulátusának épületébe, hogy onnan tiltakozó üzenetet. intézzen az iráni hatóságokhoz. Bonnban 200, önmagát baloldalinak nevező iráni tüntetett, hazája nagykövetsége előtt. A béke, az enyhülés, a leszerelés jegyében pénteken délután forró hangulatú nagygyűlést tartottak a KISZ KB székházában. A KISZ, a Komszomol és a DÍVSZ közös rendezvényén a magyar és a szovjet delegációk mellett jelen voltak a DIVSZ- i.coda tagjai. AI agy Sándor, a KISZ KB titkára nyitotta meg a nagygyűlést. Elsőként Korács Janó. a KISZ KB titkára lépett a mikrofonhoz. Emlékeztetett arra, hogy a magyar—szovjet ifjúsági barátságíesztivál olyan időszakra esik, amikor ismét feszültebbé vált a nemzetközi helyzet, majd hangsúlyozta: minden, józanul gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy a katonai erőfitogtatás, a fegyverkezés fokozása, a félelemkeltés nem vezet, nem vezethet eredményre. Meggyőződésünkből fakad és leg- sajátabb nemzeti érdekeinkkel áll összhangban, hogy támogatjuk azt a békeprogramot, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának felhívása is rögzít. Nagy tapssal fogadott beszédét követően Dmitrij Fili- pov, a Lenini Komszomol KB titkára emelkedett szólásra. .Kijelentette: a háború megakadályozásáért és felszámolásáért vívott harc a fiatal internacionalisták legfőbb feladata. A Lenini Komszomol, a szovjet fiatalok készek minden erejüket latba vetni bolygónk haladó ifjúságával együtt a béke megszilárdításáért, a népek biztonságáért, a fegyverkezési verseny és a teljes pusztulással fenyegető atomháború elleni harcban. Ranajit Guha, a DÍVSZ alelnöke arról szólt, hogy a világszövetségnek mindenkor egyik fő célja volt a békéért és a leszerelésért folytatott harc. A felszólalásokat követően a nagygyűlés résztvevői, a magyar—szovjet ifjúsági barátságfesztivál delegátusai a világ ifjúságához Intései» felhívást fogadtak el. A népeket a fegyverkezési verseny, a hidegháború újjászülető szelleme fenyegeti — hangoztatja bevezetőjében a felhívás. — Földünket mar eddig is elárasztották a pusztító fegyverek, az imperialista reakciós körök most mégis fokozzák a fegyverkezési hajszát. Ilyen körülmények között a kommunista és munkáspártoit, a békeszerető erők mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák az emberiség pusztulását jelentő atomkataszt- rófát. t E politika megvalósításéhoz nagymértékben járulnak hozzá a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt a nemzetközi és kommunista munkásmozgalom kiemelkedő képviselői. Leonyid Brezs- nyev és Kádár János elvtársak. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ népeihez és parlamentjeihez a közelmúltban intézett felhívását kísérő széles körű visszhang újból megerősítette, hogy ezt a politikát aktívan támogatja az összes békeszerető erő és jóérzésű ember. Ez a politika közel áll a világ haladó és demokratikus ifjúságához, ezt támogatja teljes szívvel a magyar és a szovjet nép fiatal nemzedeke is. A nagygyűlés résztvevőinek nevében felhívjuk a világ ifjúságát közös tömegakciókra annak érdekében, hogy megóvjuk a békét a földön, s hogy megvédjük a nemzetközi feszültség enyhülésének ügyét — folytatódik a dokumentum. — Felhívjuk a világ velünk egykorú fiataljait, hogy tiltakozzanak az ú.i amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Európába telepítése és a fegyverkezési hajsza fokozása, valamint az agresszív háborús készülődés ellen. Világ fiataljai! Egyesüljetek a háború« veszély a legyverkezési hajsza ellen, m tartós békéért folytatott harcban! — fejeződik be a felhívás. (Folytatás • 2, oldalon) A berentei szénosztályozón A bereniei Központi Szénosztályozómü rendező pályaudvaráról indulnak útjukra a szénnel teli vagonok. Évente 4,2 millió tonna szén érkezik ide, ahol szemnaovság szerint osztályozzák, és kiválogatják belőle az éghetetlen anyagot, a meddőt. A borsoo^szén legnaqyobb felhasználója a berentei osztályozóval szomszédos hőerőmű, de a háztartási szén nagyobb részét országosan is megyénk aknáiból biztosítják.