Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-15 / 164. szám

Kisvonatra várva Éj típusú bajuk Forduláskor törzsüket meg­hajlítani képes hajókat épí­tettek és próbáltak ki a Szovjetunióban. Kis vizű és keskeny folyókon való hajó­zásra szánják őket. Ezek a motoroshajók most már ott is tudnak közlekedni azokon a folyókon, ahol erre nem volt lehetőség. A 600 tonna rakterű hajók kis merülé- sűek. Orr- és farrészüket csuklórendszerrel egyesítet­ték, ezért a hajótest köny- nyen követi a kis folyók ka­nyarulatait. A rakodáshoz nem igényelnek kikötőket, mert saját automata rakodó­juk van. . Tavasztól őszig, de még a téli zimankóban is a mis­kolciak kedvence a kisvo­nat, amely hatalmas fák kö­zött, hegyoldalba vágott ágyán hozza-viszi a kirán­dulókat, a jó levegő szerel­meseit. Nyáron különösen sok utast szállít — s olyan­kor bizony még a nyitott kocsik sem eléggé szellősek. De hát Lillafüredről haza­térőbe« mégiscsak más a zöld-fehér kocsikban utazni, mint a kék buszokon. S az ide látogató turistáknak W kedves program — hiszen míg útját járja a vonat, igazán szép tájra nyílik ki­látás. S van benne roman­tika is, hiszen keresztülkat­tog néhány alagúton. A lillafüredi állomás so­hasem kihalt. A fény és az árnyék ellentétében jól lát­szik a kedves, öreg épület — az alagút torkából. Itt mindig zajlik az élet, hiszen a mellette levő park szinte összegyűjti az ide látogató­Konténer-étterem Konténer-elemekből nyolc óra alatt összeszerelhető ét­termet vásárolt az építő- mur-kások kényelmes, kultu­rált étkeztetésére a Komá­rom megyei Állami Építő­ipari Vállalat. A betontus- kókra is felállítható, tet­szetős nagyablakos étterem­ben egyszerre százan ülhet­nek asztalhoz. A konyha és a tálaló 200 személy kiszol­gálására alkalmas. Ar. épí­tőiparban nagyon előnyös a konténer-étterem, hiszen a munkások gyakran kénysze­rülnek munkahely-változta'- tásra. A konténer-éttermet is vándoroltathatják és gyor­san felállíthatják az új mun­katerületen. Az ára elég borsos, több, mint másfél millió forint, viszont tizen­öt évig is használható. Szélesebb szobák A változó igényekhez ala­kította házgyári technológiá­ját a Veszprémi Állami Építőipari Vállalat. Ügy mó­dosította a gyártási eljárást, hogy azzal már 5,4 méter szélességű szobák is kiala­kíthatók. Kijavították a ház­gyári elemek hőszigetelését is. Az eredmény: egy 50 négyzetméter alapterületű lakás fűtésére a téli időben óránként 2,9 kilowattal ke­vesebb energia szükséges. A veszprémi házgyár paneljei­ből ezután változatosabb el­rendezésű lakások alakítha­tók ki, például összeállít­hatnak belőlük nagyméretű nappaliból és kis hálófül­kékből álló lakásokat is. Borsod megyében a Szuha patak völgyére az elmúlt napokban másfél óráig tartó felhőszakadás zúdult. Megáradtak a kisebb patakok is, és a Szuha nem volt képes befogadni a tengernyi isza­pos vizet. A yihar élő fákat tépett ki, kerítéseket szaggatott szét. Zubogy községben, az egyik hídnál a hatalmas rönkök összetor­lódtak, a falu nagy részét elöntötte a patak. A kár jelentős: építő­anyagok, baromfiak, nyúlok, méhek, veteményesek váltak a víz martalékává. A képen: mentés a Zubogyon. Felhőszakadás, árvíz Borsodban... Árvizek Indiában A monszunszelek és eső­zések okozta árvizek követ­keztében több mint 200 em­ber vesztette életét és több száz család maradt hajlék­talan Indiában az elmúlt két hét alatt. A legsúlyosabb csapás Uttar Pradesh álla­mot érte, ahol 106-an haltak meg az özönvízszerű esőzé­sek miatt. Hivatalos jelen­tések szerint több mint 24 ezer ház sérült meg Uttar Pradeshben és több tízezer hektár szántóföldet lepett el a víz. KÍNAI TURIZMUg Az idén január és május között 224 ezer külföldi tu­rista látogatott Kínába. Az 1980-as adatokhoz viszo­nyítva a Kínába érkező kül­földiek száma 26,7 százalék­kal emelkedett. Az Üj Kína hírügynökség által közzétett statisztika nem veszi figye­lembe a Hongkongból, Taj­vanról és máshonnan érkező külföldön élő kínaiakat. A VONAT ELÜTÖTTE Heves megyében, a ká­polnai vasútállomáson egy tehervonat elütötte a sínek között szabálytalanul tar­tózkodó Tarnóczú István 31 éves aldebrői rokkantsági nyugdíjast, aki a helyszínen meghalt. RÁESETT AZ OSZLOP Esztergomban, a Labor Műszeripari Művek telepén a közvilágítási lámpateste­ket tartó oszlopok beeme­lése közben a rögzítőkötél az emelőhorogból kiakadt és egy lezuhanó oszlop az alat­ta tartózkodó Farkas János, 32 éves villanyszerelő, lá- batlani lakosra esett. Farkas János a helyszínen meghalt. HALÁLLAL VÉGZŐDÖTT Százhalombatta határá­ban Bogdán Józsefné 49 éves raktári kiadó, helyi la­kos fürdés közben a Duná­ba fulladt. A rendőrség folytatja a vizsgálatot. LEZUHANT AZ ÁLLVÁNYRÓL Vas megyében, Hosszúpe- resztegen egy építkezésen Nagy József 43 éves aszta­los, bejcgyertyánosi lakos munkavégzés közben egy kb. 6 méter magas állvány­ról lezuhant. Nagy József a kórházban meghalt. Minta otáni értékesítés Nem új módszer a keres­kedelemben a szélesebb vá­laszték bemutatását segítő minta utáni értékesítés, amelyben még nagyon sok lehetőség rejlik. A RAVILL Kereskedelmi Vállalat saját üzleteiben a nagyobb mére­tű és értékű tartós fogyasz­tási cikkeket már csak ily módon árusítja. Az üzletek­ben kiválasztott termékeket a raktárházból szállítja a vevő lakására. A raktárban minden egyes készüléket, úgynevezett vevőszemes vizsgálatnak vetnek alá, nemcsak műszerekkel, ha­nem üzem közben is kipró­bálnak és csak kifogástalan terméket adnak ki. Rövide­sen, egyelőre kísérletképpen a Corvin Áruházban és a Divatcsarnokban a minta után vásárolt készülékeket a RAVILL szállítja majd ház­hoz budaörsi raktárából. Az apróvadak, köztük' a nyulak számának növelése fontos vadgazdálkodási fel­adat. Hat-hétszázezer nyúl él hazánkban, de a számí­tások szerint jóval nagyobb állomány kialakítására len­ne lehetőség. Ehhez azon­ban több és újabb búvóhe­lyeket kell létesíteni, első­sorban az Alföldön. Erre a célra dűlőutak, vasútvonalak mellett fa- és bokorcsopor­tokat ültetnek. Virág a körtefán Ismét virágot bontott egy körtefa a mohácsi szőlőhe­gyen. A szép természeti je­lenséget minden bizonnyal az elmúlt hetek szeszélyes időjárása, a száraz, forró és a hűvös esős napok válta­kozása idézte elő. A fiatal fán most érett szedésre az aratási körte. S ahogyan fo­gyott a gyümölcs, úgy je­lentek meg az ágakon a ró­zsaszínű virágok. Valamivel kisebbek és fakóbbak, mint a tavasziak voltak, de min­denképpen ritka látványt nyújtanak így: együtt a lombbal és az érett termé­sekkel. Kedvező nyári és őszi időjárás esetén másod­termésű gyümölcseit is meg­érlelheti a buzgó kis körte­fa. Vdágok csonton A faragókés nyomán régi szép motívumok rajzolódnak ki a fehér csonton. Türelem, ügyesség, fantázia kell ehhez a mun­kához. A sárospataki faragótáborban azért ilyesmire is jut idő. A szombaton, Miskolcon történt döbbenetes családi tragédiáról tegnapi számunk­ban már beszámoltunk ol­vasóinknak. A három ártat­lan kisgyermek halála visz- szavonhatatlan tény, Kohá- nyi Ferenc minősíthetetlen cselekedetére egyszerűen nincs magyarázat. A tragé­dia felidézésével lapunk nem a szenzációra vadászik (bárcsak soha ne történne ilyesmi), hanem Kohányiék házasságának néhány ese­ményével arra a családi hát­térre kívánunk rávilágítani, amely végül is a példa nél­kül álló bűncselekménybe torkollott. Az akkor 19 éves Kohányi Ferenc és a nála 2—3 évvel fiatalabb Borza Anna 1970- ben kötött házasságot. Már az első évben megszületett legidősebb fiúk, majd az asszony további három gye­reknek, egy kislánynak és két kisfiúnak adott életet. Háromszobás, Avas-déli ta­nácsi lakásukba két évvel ezelőtt költözhettek be. A folyamatban levő rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a házaspár között min­dennapos volt a vita, vesze­kedés, amely gyakran tett- legességig is fajult. Kohányi Ferenc féltékeny volt fele­ségére. az asszony pedig a férfi iszákosságát, durvasá­gát nehezményezte. Kohá- nyiné többször gondolt ön- gyilkosságra is, ám végül megúnva férjét, körülbelül négy hónapja új élettársat választott. Éppen az Avas­délen, és éppen az Engels utcában. A családfő és fe­lesége ezután féltenyérnyi fecnikre írt üzenetekkel htr tóttá egymással a kapcsolati tot. Kohányiné gyermekeit; ruháit és egyéb ingóságai' követelte rajtuk, míg az el' utasító válaszok már tartal­mazták a burkolt fenyegeté­seket is. A bűncselekmény napjai1 Kohányi Ferenc ismét íd egy ilyen „levelet”. A gyű­rött papirost a legnagyobb fiú, a 10 éves Ferenc nerfl kézbesítette, mert tudta’ hogy a levelek után mindig, valamilyen veszekedés, ösz-j szetűzés következik. Vállal­va a megveretés veszélyét,! inkább Tapolcára buszozott, a játszótérre. Ez mentette meg életét Kohányi Ferenc vallomása szerint ugyanis mind a négy gyerekkel és feleségével is végezni akart, s azután kí­vánt öngyilkosságot elkövet­ni. Mivel hiába várta a vá­laszt, elmúlt héten szomba­ton néhány perccel nyolí utón hidegvérrel elkövette szörnyű tettét. A megrémült környékbeli lakók, s a házfelügyelő szinte a bűncselekmény pillanatá­ban értesítette a mentőket és a rendőrséget. Kohányi Ferenc a 77. számú lépcső­házban sétált le az épület tetejéről. Azonnal letartóz­tatták, s több emberen' el­követett emberölés bűntette miatt megindították ellene az eljárást. A további rész­leteket a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság vizs­gálja. Udvardy József Képújság Jó ütemben haladnak Spanyolországban a Video­tex nevű képújság beveze­tésének előkészületei. A kép­újság üzembe helyezésére jövőre, az 1982. júniusában megnyíló spanyolországi lab­darúgó-világbajnokság alkal­mából kerül sor. A képúj­ságon, amelyet összekapcsol­nak az adatbankkal, a vi­lágbajnoksággal kapcsolatos, minden adat és eredmény bármely pillanatban rendel­kezésre áll. ÉSZAK-MAGV AROBŐZáíi, — Az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pl 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság' 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049 levelezési rovat, oa- naszüevek: 16-046 Kiadja- a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefoni 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél Az előfizet tés dija egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft Index: 25655. ISSN 0138—0357, Készült-: a Borsod megyei Nyomdaipar) Vállalatnál. F. v.e KILIÁN BÉLÁI

Next

/
Thumbnails
Contents