Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-09 / 133. szám

198t. június 9., kedd

A képernyő előtt

í

Kitemöiös torony és versírás

Wem panaszkodhattak az elmúlt héten a sportközvetítések kedvelői, különösképpen nem a futball barátai. A szerdai nemzetközi mérkőzés., meg a szombati futballközvetités- láncolat — amely utóbbi még műsorváltozást is okozott — kicsit rátelepedett az elmúlt napok műsorára, ám az öreg fiúk, a megpocakosodott egykori csillagok játéka azoknak is — mint e sorok írója — érdekes, látványos élményt adott, akik nem különösebben rajongói e sportnak. Nosztalgia- mérkőzésként említette a tévériporter az öregek játékát. Lehet ebben a meghatározásban némi igazság, hiszen most pályára léptek újra a hajdani aranycsapat tagjai és huszonnyolc év múltán is megcsillogtattak valamit abból, amit ma már legendaként emlegetnek. Nem akarok a sportújságíró kollégák dolgába avatkozni, de ezt következően annál élesebb volt a kontraszt. Igaz, az angolok, mint 1953-ban, most is három gólt rúgtak a magyar kapuba, csak éppen a mieink rúgták most mindössze egyhatodát annak, amit hajdan a nosztalgia-meccs szereplői.

Persze, nosztalgia nemcsak a futballban jelentkezett a héten. Újra megjelent a képernyőn egy Stan és Pan összeállítás. A húszas-harmincas évek fordulóját, a hangos film burleszk kezdeti korát idéző kopottas filmszalagok — úgy tűnik — reneszánszukat élik, osztatlan tetszést aratnak, s nemcsak a hajdani élvezőik, a mai ötvenesek körében, hanem az egészen fiatal nézőknél is. Bizonyára, mert az emberek szeretnek nevetni, e sorozat pedig sajátos, utolérhetetlen humorával, immár több mint fél évszázada ezt kitűnően teszi.

Más jellegű emlékezés volt az Első kiadás című riportműsor' amelyben — talán a könyvhéthez kapcsolódva — arról beszéltek írók, költők, akadémikusok, politikusok, nyomdászok, miként indult meg a felszabadulás után a könyvkiadás, milyenek voltak az első lépések az új irodalom és az új olvasók egymáshoz közelítésében. Az összeállítás egy- egy riportja irodalomtörténeti értékű tényekről adott ismereteket, feltehetően millióknak újakat.

Heti jegyzetem címében a kibernetikus tornyot és a versírást említettem. Az egyiket Dargai Lajos egri szobrászművész-gimnáziumi tanár alkotja, és Kalász László szalonnái tanító és költő műveli a másikat. Pedagógusnapi köszöntőként sugározta a televízió vasárnap a „Velem halad a kor’’ című műsort, s abban mutatta be a két művész-pedagógust, akik napi nevelői munkájuk mellett alkotnak. Dargai a tanterv szerint tanít rajzot a gimnáziumban, szakkörben foglalkozik az ígéretes fiatalokkal és mozgó plasztikákat alkot, azokban kívánja kifejezni magát. Eger Csebokszári lakótelepén, a panelvidék szürkeségének ellensúlyozására, oldására már ott áll a Kibernetikus torony című munkája. Számunkra érdekesebb a köszöntő műsor Kalász Lászlót bemutató része. Ha a beszélgetés talán kicsit görcsös is volt helyenként, a jól ismert barátunk, Kalász Laci kicsit mereven is beszélt a kamera előtt, egészében érzékletes kép rajzolódott fel róla és az egész ország ismerhette meg a falujához ragaszkodó költőt, aki az általános iskola alsó tagozatában és verseivel egyaránt népét akarja szolgálni. Erről vallott maga és erről vallottak versei — Bánffy György és Kozák András tolmácsolásában —, így alakult ki Dargai vonásaival összefonódottan a kép két nevelőről. Sokat emelt a műsoron a Kaláka együttes közreműködése, a műsor végén produkált operatőri formajáték viszont oktalannak tűnt

Ritkán esik szó heti tévé jegyzetünkben a Kék fényről, pedig olykor sok tanulságot hordoznak ezek a műsorok. Mint most is, amikor a korrupciós bűncselekmények töltötték ki az adásidő nagy részét, ügyeskedők, harácsolok, hivatali beosztásukkal visszaélők, könnyen pénzt keresők sorjáztak előttünk, s egyik nagyszabású manőver éppen a mi megyénkhöz, Erdőbényéhez kapcsolódik. Mivel ilyenfajta törvénysértésekkel esetleg könnyebben találkozunk, mini például rablógyilkossággal, s mert ezek olykor elég sokak tudtával, már-már szemérmetlen nyíltsággal is folynak, különösen érdemes odafigyelni a Kék fény példáira.

Benedek Miklós

fi zempléni táj érdekében

X Hazafias Népfront megyei elnökségének munka- programjában kiemelten szerepel a zempléni táj erőteljesebb fejlesztésének szükségessége és az ezt elősegítő javaslatok megvitatása. Ennek megbeszélésére a megyei elnökség tanácskozást hívott össze Miskolcra, amelyen részt vettek Szerencs. Tokaj, Hegyalja, a Zempléni-hegység, a Hegyköz, Bodrogköz, továbbá Sátoraljaújhely és Sárospatak tanácsi szakemberei és egyes intézmények, társadalmi szervezetek olyan képviselői, akik a táj értékeinek és jelenlegi gondjainak jó ismerői.

Éliás Attila, a megyei elnökség munkatársa tartott bevezető előadást, hangsúlyozva, hogy bár az elmúlt égy-két évtizedben fejlődés tapasztalható Zemplénben is. de még sok minden szükséges ahhoz, hogy a történelmi emlékekben, kulturális értékekben és természeti szépségekben gazdag zempléni táj adottságait az eddiginél jobban kihasználhassak, s a terület elmaradottságát csökkenthessük. Az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a kommunális ellátottság és az idegenforgalom terén egyaránt sok még a tennivaló.

Ezért a megyei elnökség a népfront mozgalmi eszközeivel szerelné előmozdítani a zempléni táj iránti fokozottabb érdeklődést.

A tanácskozás résztvevői behatóan elemezve az adottságokat. szükségleteket és lehetőségeket, a felmerülő kérdések részletes kimunkálása érdekében négy körzetre osztották Zemplént. Mindegyik témakörnek megválasztották a felelősét, akik a területet jól ismerő szakemberek közreműködésével elkészítik és a népfront megyei elnökségéhez előterjesztik javaslataikat abban a reményben, hogy ha nem is rövid időn belül, de ilyen módon is hozzájárulhatnak a zempléni táj fokozatos fejlesztéséhez.

Fitaflríroészeti

megállapodás

A Magyarország és Olaszország közötti filmművészeti kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt, s kötött megállapodást a Művelődési Minisztériumban az olasz filmhét alkalmából Budapesten tartózkodó küldöttség. A megállapodást szombaton Szabó B. István, a minisztérium filmfőigazgatóságának vezetője és Mario de Paulis, az olasz művészetügyi és idegenforgalmi minisztérium filmfőigazgatója, a delegáció vezetője parafálta.

Stúdiószínház

Ma este a kecskeméti Katona József Színház együttese mutatkozik be Miskolcon, a stúdiószínházak találkozóján. A Játékszínben mutatják be Tolnai Ottó Végeladás cimü darabját. Annak egyik jelenetét ábrázolja képünk.

■

■

i

i

i

i

>

i

Lenkei/ Zoltán rajzai

A kiállító művész megbízása nagy tisztesség és a felelősség ébresztése. A felelősségé, mert a magyar grafika miskolci műhelyének jelentősége — ma már ez művészettörténeti tény — országos hírű, fontos, és elvitathatatlan. Nagy tisztesség, mert Lenkey Zoltán ennek a grafikának egyik meghatározó alakja. És nem a Mun- kácsy-díj, a Derkovits-ösz- töndíj, a biennálé-nagydij, vagy a Kondor-emlékplakett okán. Még csak nem is a sok jelentős kiállítás miatt. Másról van szó. Arról, hogy a tájra jellemző grafika (ami biztos nem „iskola”, vagy irányzat” — ezt döntse el hivatásából adódóan a szakmai kritika) és az itt kiállító művész kölcsönösen feltételezik egymást Nem pusztán azért, mert itt született és — bárhogyan is alakul élete — java részét itt élte meg a művész, hanem mert egyike azoknak, akik karaktert, jól felismerhető arcot adtak az itt munkáló képző- művészetnek. Erős volt, és ma is erős a kötődése az ötvenes évek közepén induló és végén kiteljesedő grafikusnemzedékhez. Maga is közöttük volt. (Szép példa erre a barát Csohány Kálmán emlékére megszületett közös kiállítás Feledy Gyulával — melynek öt darabját itt is láthatjuk.) Ami akkor megkezdődött művészetében, ma is tart, igazodva persze a változó, a problémákat másként felvető valósághoz.

Az alapvető kérdés mindig az volt és ma is az: ellentmondásokkal, konfliktusokkal, gyönyörűségekkel és sok zavarral terhelt és áldott világunkból minél többet és minél tökéletesebben ábrázolni. Rádöbbenteni és rádöbbenni arra, hogy az arányosság és aránytalanság, harmónia és diszharmónia, szépség és rútság egyazon jelenség összetartozó és új minőséget hordozó két oldala. Emberi és művészi teljességre törekvés ez. A részben vagy részekben is totalitást keresni, felismerni az összefüggéseket az egészben, s az egészben is ráérezni a részekre. A szándék persze nem mindig valósult meg, mert nem mindig valósulhatott meg maradéktalanul. Ez a dolgok rendje. De ez a szándék mindig elvitathatatlan, a törekvés erre az esztétikai, emberi teljességre állandóan jelen van. És ezt tartom döntő kérdésnek.

Hány olyan műalkotással találkoztunk az elmúlt időszakban, melyek más törekvéseket igyekeztek igazolni. Leegyszerűsítve kis részét az életnek, összefüggések és történelmi látásmód nélkül. De

általános érvénnyel. Születtek persze így is jelentős alkotások — ezt nem lehet elvitatni —, de pontosan ez a látás- és ábrázolásmód hajlamos a nagy „sorskérdések” eltúlzására, a rossz alkotói közérzet abszolutizálására, saját válságának felnagyítására és társadalmi méretűvé fogalmazására. Ez a látásmód kereshet mindig köny- nyebb közeget a kiteljesítésre, a formai bűvészkedés, trükközés közegét. Ez lehet paradoxon. Hogy tudniillik a leegyszerűsített, összefüggéseiből kiragadott jelenség vagy jelenségcsoport a makró- világ helytelen ábrázolását eredményezheti, és bármilyen kis szelete a valóságnak, ha összefüggéseiben ábrázolt, lehet általános érvényű és igaz.

Mielőtt fanyalgást és le- gyingetést váltana ki, gyorsan hozzáteszem: a válságoktól és ellentmondásoktól ez a művészet sem mentes. Csakhogy ezek soha nem váltak kozmikus méretűvé és mindent meghatározóvá. A jobbítás szándéka Lenkey Zoltánt is kényszeríti formai — hozzáteszem: gyötrő — útkeresésekre. De mindig művészetében kereste a megoldást, annak lényegében és soha nem pótszerekben. A rész és egész viszonyát, a teljességre törekvést, a vállalt és következetesen képviselt programot soha nem tekintette másodlagosnak.

Az itt látható tusrajzok (leszámítva az említett öt munkát) is ezt igazolják. Szeml életmód jakban közösek a formailag és technikailag összetettebb, „nehezebb” rézkarcokkal. Megjelenési formájuk azonban alapvetően más, nem csupán a technika különbözőségei miatt. Köny- nyebben fogadhatlak, asszociatív készségünket nem teszik annyira próbára. A művész maga is tanulmányoknak tekinti őket. A szépséget ismét felfedeztető bulgáriai út élményeinek megfogalmazásai, s ilyenformán önálló és teljes értékű munkák. Halk szavúak és szépek, Alapjai más vállalkozásoknak is.

Műtermében a falon láttam egy kimagozott napra- íorgótányért. A pusztulás veszélyének kitett, rendszerbe és rendbe szedett élet. harmónia és ritmus érződött rajta. A teljesség. A művészi törekvésekre gondolva többnek láttam puszta dísznél. Többnek egyszerű szimbólumnál is. Ződi Imre

(Tegnap délután nyílt meg az encsi művelődési központban Lenkey Zoltán grafikus- művész kiállítása. A megnyitón hangzottak el Ződi Imre fenti gondolatai.)

Hová it az amatőr képzőművészet?

Becsületesen előrebocsátom: nem tudom a kérdésre a választ. Egyet azonban tudok, vagy inkább érzek: a XI. országos amatőr képző- és iparművészeti kiállítás és a hozzá kapcsolódó tanácskozások sokszínű és sokszor ellentmondásos mozgalmat tükröztek és tükröznek. Talán leginkább Pogány Gábor művészettörténész értékelésével értek egyet, aki a szombaton délután megtartott nyilvános értékelésen valahogy úgy osztályozott, hogy a dilettánstól a profi szintig igen sokféle „skatulyába” lehetne beszorítani a kiállított műveket.

Ügy vélem, nem az a legfontosabb, hogy profi képzőművészekkel versengjenek az amatőrmozgalom tagjai. Bár mintha a kapcsolódó tanácskozásokon ilyen irányban tolódtak volna el az elvárások és a törekvések is. Hiszen talán természetes is, nogy az amatőrmozgalom a maga sajátos eszközeivel és lehetőségeivel biztosít és biztosíthat utánpótlást. Viszont — s ez is elhangzott — a „köztesek”, a még nem profik, de akik már kinőttek az amatőrmozgalomból, hiányoztak e mostani tárlatról.

Mint ahogyan sokan mások is hiányoztak. Nem jelent ugyanis feltétlen színvonalnövekedést, ha leszűkül az országos kiállításra bejutottak köre. A korábbi, a tatai tárlaton 300 egyéni alkotó vett részt. Itt és most csak 175. A tatai két szakkörrel szemben Diósgyőrben viszont már nyolc képzőművész csoport jelentkezett kollektív munkával. Ami viszont e számadatoknál elgondolkozta- tóbb: a tatai kiállítók közül csak 23-nak a munkáival találkozhatunk a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Pedig hát, s ebben nyilvánvalóan igaza volt az értékelést bevezető Mezei Ottónak: ilyen értelemben is jó volna valamiféle folyamatosságot biztosítani, nemcsak a kiállítások megrendezésével. Hogy „a közös szereplések előre nem látható kockázatát” nem merték-e vállalni, vagy már úgy érzik, hogy kinőttek a mozgalomból — nos, e kérdésre a választ csak ők maguk adhatnák meg. De hogy valamiféle választ kell keresni — s túl ezen: megoldást is —, az alighanem kétségtelen.

Es választ egy másik kérdésre is kell keresni. Erről egyébként ugyancsak szó esett a tanácskozásokon. Nevezetesen : az amatőrmozgalomban — e mostani kiállítás tanulságai szerint — szakköri részvételnek csak a kollektív munka számít. Ami igaz, az igaz. Roppant érdekes vizuális kísérleteknek, a

folyamatot rögzítő módszer-: tani kibontakozásnak lehe-' tünk tanúi a bemutatott anyagban. (Gondolunk itt akár a komlóiak, akár a két pécsi szakkör anyagára.) De sokan vallják velünk együtt: az amatőr szakköri mozgalom tevékenysége akkor sem vonható kétségbe, léte nem kérdőjelezhelö meg, ha maga a szakköri tevékenység nem ilyen direkt formában nyilvánul meg. Azok ugyanis, akik e kiállításon egyéni alkotóként jelentkeztek, többségükben, döntő többségükben szakköri tagok. De ez nem derül ki sem a kiálii— táson, sem a katalógusból.

Szakemberek és laikusok: (lásd: érdeklődők) egyetértenek abban, hogy a bemutatott országos anyag legerősebb kollekciója a grafikusoké. Mondhatni, profi szinten alkalmazzák a különböző technikákat Ugyanakkor épp a technika tette igen heterogénné ezt a kollekciót is, sokszor mintha a technika önmagáért lenne.

Viszonylag — sőt, ténylegesen is! — kevés a plasztika, a szobor. Aránytalanul kevés. Pedig valószínűtlen, hogy a reális arányokban, a valóságban ilyen eltolódások lennének. Kiegyensúlyozott, s nagyon színvonalas a textilanyag. Viszont a legtöbb kérdőjelet a festészeti anyag veti fel. A dilettantizmus kérdőjeleit. Márpedig az amatőrmozgalom sem viseli el ezt.

A hagyományos és áz avantgarde törekvések viszonyáról is sok szó esett — jogosan! — a tanácskozásokon, s nyilvánvalóan az alkotások előtt is. P. Szűcs Júlia kritikus hangosan megfogalmazott véleménye szerint is feltűnő az avantgarde törekvések jelenléte az amatőr képző- és iparművészeti kiállításon. S ez az, ami érdekes módon meghatározza egy profi és egy ámatör kiállítás különbségét.

Egy tömegmozgalom országos kiállítása mindig valamiféle helyzetelemzésre is sarkall. Kell. hogy késztessen ! S egy tömegmozgalom •— talán nem tévedünk túlságosan nagyot! — épp sokszínűségében fejtheti ki igazán hatását. Ezen az egyébként a gondokat: is tükröző, de alapjában véve érdekes, jó kiállításon erre is, a helyzet- és erőviszonyok felmérésére is volt lehetőség. Talán csak arról' esett valamivel kevesebb szó, hogy a szakköri munka nemcsak a vizuális nevelésnek, hanem a közösségteremtésnek és az emberformálásnak is színtere. Ezért hiányoztak azok a szakköri nevek a katalógusból és a címcédulákról is.

(csutorás)

Sátoraljaújhely város területén a lakosság részére

leslő-mázoló és tapétázó szakipari munkát vállalunk

rövid határidőre.

Cím: Faipari Szövetkezet, Sátoraljaújhely, Ságvári E. u. 12.