Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-09 / 133. szám
1981. június 9., kedd fci^AJGMAO ¥ AKOfc>£AG 2 Budapesti tudósítónk jelenti: fii szÉsszal lói az észak-déli mellé A Nyugati pályaudvari aluljáró és mozgólépcsőcsarnolc felszín alatti része Jól halad Budapest közlekedésfejlesztésének legfontosabb beruházása, az észak— déli metró 2/b. szakaszának építése, a Deák tér és az Élmunkás tér között. Az új vonalon két mélyállomás épül, az Arany János utcánál (a Bazilika melletti és a Marx téren. A csaknem két kilométeres szakaszon novemberben megkezdik az üzemi próbákat. Jelenleg a már megépült vonalaiaguta- kat szigetelik. Burkolják az Arany János utcai metróállomás oldalfalait. Itt már elkészült az utasterek világítása is. A legnagyobb építkezés a Nyugati pályaudvari mélyállomásnál van, amelyből a Marx téri aluljárórendszerekhez hét mozgólépcsős kijárat vezet majd. Itt is jól haladnak a munkákkal, rövidesen hozzákezdhetnek a mozgólépcsők szereléséhez. Még az idén át kell adni az új szakaszt az Élmunkás térig. 1984 végén pedig már a kiszélesített Árpád-hídig utazhatunk az észak—déli metrón. A Marx téren lesz a főváros legnagyobb aluljárórendszere. Képünk hátterében az épülő Skála Aruház. Claude Cheysson francia külügyminiszter hétfőn délelőtt Rómába érkezett. Rövid munkalátogatásán Emilio Colombo olasz külügyminiszterrel ismerteti az új francia elnök külpolitikai elképzeléseit. Rómában elsősorban annak tisztázását várják Cheysson látogatásától, hogy Párizs hogyan viszonyul az „eurora- kéta-kérdéshez”, milyen kapcsolatot akar fenntartani az Egyesült Államokkal és milyen elgondolásai vannak a nyugat-európai integrációt illetően. Cheysson Washington és Bonn után kereste föl az olasz fővárost. Egyeztetni kívánja az olasz féllel elképzeléseit a közös piaci állam- és kormányfők június 29-én és 30-án Luxemburgban, valamint a tőkés világ hét vezető országa állam- és kormányfőinek július 19-től 21- ig Ottawában tartandó tanácskozása előtt. Ügy tudják, szó esik majd a Közös Piac és Japán viszonyáról, valamint az úgynevezett észak—dél párbeszédről is. Öngyilkosságok a P-2-iipy miatt? A P—2 üggyel kapcsolatban a hót elején egy öngyilkosság és egy öngyilkossági kísérlet foglalkoztatja az olasz közvéleményt: pénteken főbe lőtte magát Luciano Rossi alezredes, a pénzügy- őrség titkosszolgálatának főtisztje, szombaton pedig Gaetano Stammati volt külkereskedelmi miniszter gyógyszer-túladagolással öngyilkosságot kísérelt meg. Stam- matit — akinek hozzátartozói cáfolták, hogy öngyilkos- sági kísérletről volna szó — jelenleg kórházban ápolják. Néhány nappal korábban mindkettőjüket kihallgatták a P—2 ügyben, mert nevük szerepelt az illegális szervezet tagjainak nyilvánosságra hozott névsorában. Az olasz sajtó értesülése szerint mindketten bizonyos hajiandóságot mutattak arra, hogy segítsenek az igazságügyi szerveknek a nyomozásban. r Tüntetések Teheránban Tüntetések és kisebb ösz- szecsapások zajlottak le hétfőn Teheránban amiatt, hogy a forradalmi ügyészség vasárnap betiltotta Baniszadr elnök lapját, öt másikkal — köztük a kommunista párt újságjával — együtt. Baniszadr elnök több ezer híve a bazár környékén rendezett tiltakozó felvonulást, és annak résztvevői az elnököt éltető és Behesti ajatol- lahot, az Iszlám Köztársasági Fárt vezetőjét, valamint Rad- zsai kormányfőt szidalmazó jelszavakat kiáltoztak. Szélsőséges iszlám fundamentalisták ellentüntetést szerveztek, és összecsaptak Baniszadr híveivel. A verekedőket iszlám gárdisták választották szét. Később ismét csetepatéra került sor, amikor Baniszadr betiltott lapjának, az Inkilab Iszlaminak szerkesztősége előtt a lap 4 oldalas, kőnyomatos változatát osztogatták és hamarosan ott is megjelentek az iszlám szélsőségesek ... A Reuter hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy a különböző megmozdulások során szórványos lövöldözések is voltak. A BETON- ÉS VASBETONIPARI MŰVEK MISKOLCI GYARA miskolci és bodrogkeresztúri telepére azonnali belépéssel alkalmaz Miskolcon: targoncavezetőket, gyors- és gépírót, készárukönyvelőt, férfi- és női dolgozókat betanított beton- és vasbetongyártó munkakörbe. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Miskolc I., József Attila u. 25. sz. Bodrogkeresztúron: zetor-és targoncavezetőket, motorszerelőket, esztergályos és marós szakmunkásokat, férfidolgozókat betanított beton- és vasbetongyártó munkakörbe. Jelentkezés: Rohály József telepvezetőnél, Bodrogkeresztúr. Megkezdődött a magyar—szovjet kormányközi bizottság 27. ülésszaka. Képünkön: a szovjet tárgyalódelegációt Nyikolaj Talizin miniszterelnök-helyettes vezeti, aki hétfőn érkezett Budapestre. (Folytatás az 1. oldalról) Nyikolaj Talizin válaszában foglalkozott a bonyolultabbá vált világgazdasági helyzettel, hangsúlyozva: a szocialista országok az új körülményele között is képesek arra, hogy sikeresen fejlődjenek, megoldják problémáikat, népeik továbbra is élvezhessék a szocialista rendszer előnyeit. Ehhez természetesen egy sor fontos gazdasági kérdést meg kell oldani, amit elősegít a szocialista közösség országainak összefogása, hosz- szabb távra szóló közös koncepciók kialakítása és végrehajtása. Ezt segíti elő az együttműködési kormányközi bizottság is, amelynek nagyon fontos feladata, hogy minden kérdést érdemben, a formális vonásoktól mentesen vizsgáljon, nagy megértéssel keresve a közös feladatok megoldásának útjait, segítse országaink éves és ötéves tervének megvalósítását. Ezután megkezdődött a napirendi pontok megvitatása. Egyebek között megvizsgálják a kölcsönös külkereskedelmi szállítások menetét, az elektronikai iparban kialakult gyártásszakosítások és kooperációk megvalósításának helyzetét, az agrokémiai egyezmény bővítésének lehetőségeit, a timföld- és alumíniumegyezmény, a petrolkémiai egyezmény meghosszabbításának előkészületeit, napirenden szerepel a Zsiguli-koope- ráció néven ismert együttműködés meghosszabbításának kérdése, s több más jelentős együttműködési feladat. A síiéi kapcsodat .' A kereskedelmi kapcsolatok, a vitatott tengeri határ és a mexikói bevándorlók ügye; látszólag nagyon is kétoldalú kérdések szerepelnek az amerikai és a mexi-i kői elnök mostani találkozójának napirendjén. A megfi-j gyelők mégis nemzetközi jelentőséget tulajdonítanak a tárgyalásoknak, ami csupán részben magyarázható azzal, hogy Rónáid Reagan és Jósé López Portillo első eszmecseréje január elején látványos kudarcba fulladt. Az amerikai—mexikói csúcstalálkozó felértékelésének két oka van. Egyrészt a Reagan vezette új amerikai kormány nyilvánvalóan agresszív politikája a világ minden táján, így Latin-Amerikában is. Másrészt az, hogy Mexikó nem hajlandó fölzárkózni e politika mögé: a latin-amerikai térségben változatlanul a haladó erők támogatójaként lép fel, s az északi óriás szomszédtól gazdaságilag is mindinkább függetleníteni kívánja magát. Az Egyesült Államok új vezetése e „kényelmetlenségek” ellenére is ragaszkodik a mexikói kapcsolathoz. Annál is inkább, mert Reagan csapata a fejlődő országok körében nagy befolyással bíró Mexikónak különleges szerepet szán saját céljai megvalósításában. Hogy miféle szerepről lenne szó, afelől — az amerikai külpolitikai megnyilatkozásokat hallva — nincs kétsége a mexikóiaknak, magának Portillo elnöknek sem. Mégis elment Camp Davidbe, remélve, hogy rábírhatja Reagant latin-amerikai politikája felülvizsgálatára. A politikai törekvések különbözőségén túl az eltérő gazdasági érdekek is fokozták az érdeklődést a találkozó iránt! Mexikó ma a tőkés világ hatodik legnagyobb olajszállítója^ kivitelének 80 százalékát az USA kapja. Washington azonban — különösen az iráni változások óta — ennél többet szeretne, s azt is meg akarja szabni, hogy Mexikó rajta kívül kinek szállítson olajat. A kőolajjal kapcsolatos a két ország határvitája is. Az USA, déli szomszédjának megkérdezése nélkül kutatásokat kezdett a Mexikói-öbölben, s ott számottevő olajkincsre bukkant. A terület viszont egy 1978- as megállapodás értelmében már Mexikóhoz tartozik! Mindkét fél számára kényes téma a mexikói bevándorlók: ügye. Négymillió emberről van szó, akik odahaza csak a munkanélküliek számát növelnék, az USA-ban viszont kí-j míletlenül kizsákmányolják őket. Reagan és Portillo találkozója mindenesetre okkal kelt nemzetközi érdeklődést. A világ dolgait magas lóról szemlélő Reagannek alighanem újabb kudarccal kell szembenéznie, ha nem hajlandó számolni a realitásokkal. Nevezetesen azzal, amit Carlos Fuentes mexikói író így fejezett ki: „Jegyezd meg, jenki, Mexikó egy ország és nem egy olajkút!”. Választások Csehszlovákiában és Bolgárjában Vasárnap este nyilvánosságra hozták a pénteken és szombaton megtartott csehszlovákiai országos képviselő- és tanácstagválasztások eredményeit. A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Választási Bizottságának közleménye szerint a szavazásra jogosult 10 800 000 állampolgár igen magas, 99,51 százalékos arányban vett részt a választásokon. Az általuk a nemzeti front jelöltjeire leadott érvényes szavazatok száma meghaladja az összes voksok 99.9 százalékát. A bizottság közleménye a szavazás eredményeit méltatva megállapítja: a csehszlovák nép a mostani általános választásokon ismét kinyilvánította a CSKP és a nemzeti front politikájával való egyetértését, állást foglalt a CSKP XVI. kongresszusán kidolgozott program, a szocialista építés és a béke programja mellet' Jó politikai hangulat és magas részvételi arány jellemezte a vasárnap Bulgáriában megtartott parlamenti és tanácsi választásokat. A BoP gár Népköztársaság 18 *éven felüli állampolgárai — újabb 5 évre — megválasztották a bolgár nemzetgyűlés 400 tagját és a helyi népképviseleti szervek tagjait, valamint az ország bíráil és népi ülnökeit. A szavazás mindenütt ünnepi külsőségek között, derűs légkörben folyt. Sokan, köztük a BKP és a bolgár állam vezetői, már a kora délelőtti órákban eleget tettek állampolgári kötelességüknek. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Államtanács elnöke, Szófia dimitrovi kerületében délelőtt 10 órakor adta le szavazatát. A szavazóhelyiségeket este 7 órakör zárták be. A központi választási bizottság vasárnap esti jelentése szerint 18 ó;-áig a 6 millió 399 ezer választójogosultnak több mint 99 százaléka leszavazott. A választásokon újból megnyilvánult a bolgár nép erkölcsi-politikai egysége, az az eltökéltsége. hogy valóra váltja a BKP XII. kongresz- szusán megfogalmazóit társadalmi-gazdasági programot. Harcok Salvadorban Vasárnap súlyos összecsapások voltak a salvadori fő- . árostól több mint 50 kilométerre levő Chinchontepec tűzhányó körzetében, a hazafias erők és a junta egységei között. A junta hadserege csütörtökön lépett akcióba, hogy megsemmisítse a hazafiaknak a kialudt vulkán lejtőin és csúcsán kiépített állásait. A tüzérségi és légi támogatással folyó akcióban a junta mintegy 1500 katonája vesz részt, köztük az amerikai tanácsadók által különleges kiképzésben részesített, hírhedt „Atlacalt”-brigád. Ellentmondó jelentések érkeznek a szembenálló felek veszteségeiről. A Prensa Latina hír- ügynökség jelentése szerint a bombázások és a vulkán talapzatának körzetében fekvő falvakban végzett „tisztogató” akciók ellenére a junta csapatainak ' mindeddig nem sikerült elérniük a csúcsot. Harcok folynak az ország niás részein, San Vincente, Zacatecoluca és San Miguel környékén is. A hazafiak egységei felrobbantották az Azambio folyó hídját és így sikerült elszigetelniük a straso-i neiyőrseget Chalatenan- go várostól. El Paraisoban állomásozik Somoza 500 volt nemzeti gárdistája is. A Fa- rabundo Marti Nemzeti Fel- szabadítási Front harcosai ellenőrzik a San Antonio de la Cruzból. Salvador második legjelentősebb vízi erőművéhez, a November 5. erőműhöz vezető utat. A Farabun- do Marti Nemzeti Felszaba- dítási Front közleménye szerint a front egységei májusban a junta 264 katonáját tették harcképtelenné Chatale- nangóban, Morazanban, San Vincentében és Cuscatlanban.'