Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-06 / 131. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. június 6., szombat Mami delegáció Eorsoian Tegnap délelőtt Miskolcra érkezett a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának meghívására hazánkban tar­tózkodó kilenctagú vietna­mi delegáció, dr. Duong Hong * Hiennek, a vietnami föld­művelésügyi miniszter mű­szaki-technikai tanácsadójá­nak vezetésével. A vendégeket a Júnó-szálló klubtermében Amriskó Gusz­táv, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titká­ra fogadta. A vietnami de­legációt borsodi útjára el­kísérte Sarkadi István, a HNF Országos Tanácsának osztályvezető-helyettese. A HNF megyei titkára köszön­tőjében kitért arra, hogy vi­etnami vendégeink látogatá­sa egybeesik a hazánkban immár hagyományos béke­barátság hónap rendezvé­nyeinek programjával. Mint mondta, népeink életében közös a békére, a biztonság­ra való törekvés. A köszöntő szavakra adott válaszában dr. Duong Hong Hien hangsúlyozta, hogy Vi­etnamban is jelentős szerepe van a széles társadalmi ré­tegeket összefogó népfront­mozgalomnak. Ezt követően Amriskó Gusztáv megyénk gazdasági, kulturális életéről, a felsza­badulás óta elért eredmé­nyekről adott tájékoztatást, valamint a gyárak, ipari üze­mek, szövetkezetek jelenéről, perspektívájáról szólt. Is­mertette megyénk állami gazdaságainak, termelőszövet­kezeteinek tevékenységét, eredményeit, majd ezt köve­tően a Hazafias Népfront szerteágazó feladatairól tá­jékoztatta a vietnami vendé­geket. A delegáció tagjainak többsége növénytermesztés­ben, állattenyésztésben dol­gozó termelőszövetkezeti ve­zető. Ezután Bozsik Sándor, a TIT megyei titkára az ér­telmiség helyzetéről, me­gyénk életében betöltött sze­repéről, az agrárértelmiség munkájáról tájékoztatta a .vendégeket. Ebéd után megyénk viet­nami vendégei a miskolci Nehézipari Műszaki Egye­temre látogattak, ahol az ok­tatási intézmény életével is­merkedtek és találkoztak a miskolci egyetemen tanuló vietnami diákokkal. Délután a vietnami .delegáció a He- jő menti Állami Gazdaságba látogatott. Ma délelőtti programjuk­ban a húskombinátba, majd a Lenin Kohászati Művekbe tervezett látogatás szerepel. Vasárnap Sárospatakra, To­kajba látogatnak, Sárospata­kon megtekintik a repülőnap programját. Vietnami ven­dégeink hétfőn egyebek mel­lett a borsodsziráki terme­lőszövetkezetet és a putnoki mezőgazdasági szakközépis­kolát látogatják meg. i környezetvédelmi világnapon Ünnepség Kazincbarcikán Megyei ünnepséget tartot­tak tegnap, pénteken a kör­nyezetvédelmi világnap al­kalmából Kazincbarcikán, a helyi főiskola tornacsarno­kában. A Borsod megyei Tanács Környezet- és Természetvé­delmi Bizottsága, a Hazafias Népfront és a KISZ Borsod megyei Bizottsága, a Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsa, a Vöröskereszt Bor­sod megyei Vezetősége, az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal Eszak- magyárországi Felügyelősége, valamint a Kazincbarcika város Tanácsa által rende­zett megyei ünnepség részt­vevőit dr. Veres Lajos, Ka­zincbarcika város Tanácsá­nak elnökhelyettese köszön­tötte, majd dr. Pusztai Béla, a Borsod megyei Tanács ál­talános ' elnökhelyettese mon­dott. ünnepi beszédet. Ezután jutalmakat és kitüntetéseket adtak át azoknak a kollek­tíváknak, egyéneknek, akik kimagasló munkát végeztek környezetük védelme, tiszta­sága érdekében. A Vöröske­reszt és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által meg­hirdetett tisztasági verseny­mozgalomban az ÉVIZIG vízvédelmi osztályának dol­gozói bizonyultak a legjob­baknak, akiket országos elis­merésben, emlékplakettel ju­talmaztak. Nyolc aktíva a Kiváló Társadalmi Munkás elnevezésű kitüntetés arany fokozatát vehette át. A SZOT által meghirdetett „Rendet, tisztaságot a munkahelyen május 1-re!” versenymoz­galom résztvevői közül hét üzem kapott elismerést, és többen vehették át a KISZ KB által meghirdetett „Fia­talok a tiszta, kulturált kör­nyezetünkért” mozgalomban való eredményes munkáju­kért járó jutalmat. Me­gyénkben a városok között meghirdetett versenyben a kazincbarcikaiak, a községek között meghirdetett környe­zetvédelmi versenyben pedig az aggtelekiek értek el első helyezést. KOST bizottsági ülés Moszkvában Június 2. és 5. között Moszkvában ülést tartott a KGST pénzügyi és valutáris állandó bizottsága. Az ülésen részt vettek a KGST tagországai és Jugo­szlávia küldöttségei, vala­mint a Nemzetközi Gazdasá­gi Együttműködési Bank, a Nemzetközi Beruházási Bank és a szocialista világrendszer közgazdasági problémáinak nemzetközi intézete képvise­lői. Az ülésen megvitatták a KGST komplex programjá­nak végrehajtásával kapcso­latos kérdéseket, valamint konzultációt folytattak a KGST-országok népgazda­ságának pénzügyi, hitel- és valutairányítási mechaniz­musa javításának tapasztala­tairól. Értesítjük Miskolc város lakosságát, hogy a Katalin utcát 1981. június 8-án, Hétfő reggel 9 órától — előre­láthatóan egyhónapi időtartamra — a forgalom elől, mélyépítési munkák végzése miatt lezárjuk MISKOLCI BERUHÁZÁSI VALLALAT Közős közlemény Kádár János és Lazar Mojszov tárgyalásairól (Folytatás az 1. oldalról) jószomszédi kapcsolatok fej­lesztésében. a két szomszédos szocialista ország népéi közöt­ti bizalom és barátság erősí­tésében. Kiemelték a nemze­tiségek sajátos igényei telje­sebb, sokoldalúbb kielégítésé­nek jelentőségét, mellyel hoz­zájárulnak a két ország népei közötti együttrtiűködés és ba­rátság erősítéséhez. Beható véleménycserét folytattak az időszerű nem­zetközi kérdésekről, külön fi­gyelmet fordítva a nemzet­közi feszültség enyhítéséért, a békéért és biztonságért, a nemzetközi politikai és gaz­dasági együttműködés fejlő­déséért folytatott harc kérdé­sére. Aggodalommal állapították meg, hogy feszültebbé vált a nemzetközi helyzet, komoly nehézségek mutatkoznak az enyhülés folyamatában. A vi­lágpolitikában felerősödtek a negativ törekvések, újabb len_ dületet vett a fegyverkezési hajsza, nem számoltak fel egyetlen régi tűzfészket sem, sőt újabbak keletkeztek, s mindez súlyosan fenyegeti a világ békéjét és biztonságát. A jelenlegi nemzetközi kö­rülmények között különleges jelentősége van valamennyi ország, valamennyi hal-adó és demokratikus erő fokozott erőfeszítéseinek, a nemzetkö­zi politikai és gazdasági kap­csolatok fejlődésének, a fe­szültségeket és a konfliktuso­kat előidéző problémák igaz­ságos és tartós megoldása ér­dekében. Kifejezték meggyő­ződésüket, hogy a békés egy­más mellett élés megszilárdí­tása a világ békéjének és biz­tonságának elengedhetetlen feltétele, tartós és szilárd alap. ját képezi a különböző társa­dalmi rendszerű államok kö­zötti együttműködésnek. Támogatják mindazokat az építő javaslatokat és kezde­ményezéseket, amelyek hoz­zájárulnak a nemzetközi fe­szültségek csökkentéséhez és a nemzetközi problémák meg. oldásához, a fegyverkezési hajsza korlátozásához, illetve megállításához és a leszere­léshez. Aláhúzták, hogy a nemzet­közi feszültség enyhülése és a kölcsönös bizalom erősítése fontos előfeltétele az égető világproblémák megoldásának és valamennyi ország aktív részvételével állandó erőfeszí­téseket kell tenni az enyhü­lési politika megszilárdítása és kiszélesítése érdekében. Nagy jelentőséget tulajdo­nítanak az európai biztonság és együttműködés folyamatá­nak, a helsinki záróokmány­nak. amelynek következetes és maradéktalan érvényesíté­se megkülönböztetett fontos­ságú az európai népek és or­szágok létérdekei szempontjá­ból. Ügy vélik, hogy az euró­pai biztonság és együttműkö­dés ügyével, foglalkozó madri­di találkozó eredményes befe­jezése erőteljes ösztönzést ad­na az enyhülési politikának, ami nemcsak európai, hanem világméretekben is pozitívan tükröződne a biztonság erősö­désében és Helsinki szellemé­ben folytatott együttműködés előmozd ításában. Aggodalommal szóltak a kö­zel-keleti helyzetről és erőtel­jesen elítélték az arab terü­letek izraeli megszállása, va­lamint az arab országok és a Palesztinái arab nép elleni agresszív- politika folytatódá­sát. A tartós és szilárd békét a Közel-Keleten Izraelnek az 1967-ben megszállt vaiameny- nyi arab területről való fel­tétel nélküli kivonulásával, a Palesztinái arab nép. a Pa­lesztinái Felszabadítás) Szer­vezet által képviselt elidegenít­hetetlen nemzeti jogainak el­ismerését — beleértve a sa­ját államalapításra való jo­gát — valamint a térség va­lamennyi államának szuvere­nitása, függetlensége és biz­tonsága garantálása alapján megteremtett átfogó és igaz­ságos rendezéssel lehet bizto­sítani. Kiemelték, hogy az el nem kötelezett mozgalom nagyban hozzájárul a békéért, a biz­tonságért. a feszültség enyhü­léséért, az egyenjogú együtt­működésért, a viták és össze­ütközések békés úton történő rendezéséért, az igazságosabb politikai és gazdasági kap­csolataikért, az imperial izmus, a koloníalizmus és a neokolo- nializmus, valamint a hege- monizmus ellen vívott küzde­lemhez. Kádár János és Lazar Moj- szov véleményt cserélt a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom. s más haladó mozgalmak'fejlődéséről. Meg­állapították, hogy a nehézsé­gek ellenére világszerte növe­kednek a béke. a haladás és a szocializmus erői. A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége képvise­lői ismételtein aláhúzták, hogy a kommunista és munkáspár­tok, és minden más haladó mozgalom — országa társa­dalmi, gazdasági és politikai feltételeiből, nemzeti sajátos­ságaiból, valamint a saját munkásosztálya és népe iránti felelősségből kiindulva — ön­állóan és szuverén módon ala­kítja ki politikáját, történel­mi céljai elérésének útját és módját. Rámutattak az európai kommunista és munkáspártok 1976. évi berlini konferenciá­jának dokumentumában elfo­gadott elvek jelentőségére a kommunista és munkáspártok, valamint a világ összes hala­dó erői közötti önkéntes, in­ternacionalista együttműködés és .szolidaritás fejlesztésében. Kifejezték meggyőződésü­ket, hogy Lazar Mojszovnak, a JKSZ delegációjának élén Magyarországon tett baráti látogatása és az ebből az al­kalomból folytatott széles kö­rű véleménycsere új ösztön­zést ad a magyar—jugoszláv kapcsolatok és együttműködés sokoldalú fejlődéséhez, a két szomszédos szocialista ország népei közötti barátság erősíté­séhez. Lazar Mojszov, a JKSZ KB Elnökségének elnöke, a JKSZ Központi Bizottsága nevében jugoszláviai látogatásra hívta meg Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. * Pénteken délelőtt elutazott Budapestről a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttsége. A küldöttség búcsúztatásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kádár János, Ko­rom Mihály, Maróthy László, a Budapesti Pártbizottság el­ső titkára, a Politikai Bi­zottság tagjai, Gyenes And­rás, Berecz János, Győri Im­re, a Központi Bizottság osz­tályvezetői, Szépvölgyi Zol­tán, a Fővárosi Tanács elnö­ke, a Központi Bizottság tagjai, Ballal László, a KB osztályvezetője. Jelen volt Simon Pál, hazánk belgrádi és Milan Veres, a JSZSZK budapesti nagykövete. Megyénkben jelenleg több, mint 6 ezer tagja van a KI- OSZ-nak. A kisiparosok te­vékenysége nagymértékben hozzájárul a szolgáltatási színvonal javításához; mun­kájuk sok esetben nélkülöz­hetetlen. A KIOSZ megyei szervezete több olyan intéz­kedést tett az eltelt évek­ben, amelyek hatására kor­szerűsödött, bővült a kisipa­ri tevékenység, javultak munkafeltételeik. A szerve­zeti munkában nőtt az aktí­vahálózat, erősödött a kis­iparosok kapcsolata a part-, állami és társadalmi szer­vekkel. A KIOSZ tegnap, Miskol­con megtartott választmányi ülésén hangzottak el ezek a megállapítások. A KIOSZ megyei szervezetének fejlő­dése során jól hasznosítot­ták a párt és a kormány ál­tal biztosított politikai és gazdasági lehetőségeket. A következetes »politikai felvi­lágosító munka hatására nőtt a kisiparosok aktivitása. Egyre többen vesznek részt közösségi munkában, társa­dalmi munkavállalásban. A brigádmozgalom is kezd ál­talánossá válni a kisiparo­sok körében, jelenleg 19 munkabrigád tevékenykedik Borsodban. A tegnapi választmányi illésen a megyei választmány megvitatta és elfogadta az alapszervezeti választásokról és a küldöttgyűlés elé ter­jesztendő beszámolóról szóló értékeléseket Gondok a f,vtziiparbcmff Alighanem azoknak az országoknak volt igazuk, amelyek mértéket tudtak tartani az olajszállító tank­hajók számának gyarapítá­sában és befogadóképessé­gük minden határon túl való növelésében. Ismere­tes, hogy a 70-es években a tankhajók voltak a vi­lágtengerek „sztárjai”. A nagy hajóépítő üzemek nem győzték teljesíteni a meg­rendeléseket. A kapacitás- növekedés évi átlaga ak­kor még 8—10 százalékos volt. Napjainkra erősen visszaesett a kőolaj része­sedése az összes szállított áru mennyiségében. Ugyan­akkor viszont ma mar a világflotta hajóinak 47 szá­zaléka tankhajó, s ezek kb. 20 százaléka hosszabb ideje rakomány nélkül vesztegel a kikötőkben. Az előrejel­zések szerint az elkövetke­ző években még tovább csökken az. igény a tank­hajók iránt, de a tőkés gazdasági ciklus egy-egy hullámhegye időnként hoz­hat némi fellendülést, mind a gyártók, mind pedig a tulajdonosok számára. Per­sze, aligha valószínű, hogy a kőolajszáilító hajók iránt növekedne az igény, inkább a szilárd áruk szállítására alkalmas kisebb-nagyobb vízi járművek kereslete fo­kozódhat valamelyest. A világflotta kapacitása jelenleg mintegy 42Q mil­lió bruttóregisztertonna. Ennek 10 százalékát a szo­cialista országok kereske­delmi hajói adják. A Szov­jetunió tengeri szállítójár­műveinek a kapacitása meghaladja a 20 millió BRT-t. Lengyelországé a 6. az NDK-é a 3 BRT-t. A szocialista hajótársaságok forgalmában nincs vissza­esés, a szállított áruk mennyiségének növekedése jócskán meghaladja a vi­lágátlagot. Ugyanez jellem­ző a hajógyártásra is. amelynek egy] a mértékle­tességre jellemző reprezen­tánsát a képünkön láthat­juk. A 295 méter hosszú. 45 méter széles, 17 méter merülési mélységű „Krim” 22 ezer kW-os hajtóművé­vel óránkénti 30—35 kilo­méteres sebességgel halad­hat. A hatalmas teljesít­ményű szivattyúkkal 10 óra alatt tudják megtölteni vagy leüríteni a 182 ezer tonna vízkiszorítású. riup- lafenekű tartályhaiót.

Next

/
Thumbnails
Contents