Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
Érdekes hobbinak hódol a budapesti Frizli József, söröskorsókat és poharakat gyűjt. Eddig mintegy hétszázat szerzett, nem mindennapi gyűjteményének büszkesége a 65 000 darabos sörcimke-kollekció is. Bírósági ítélet Hafmilííá forint kár Tágra nyílt szemmel Kíváncsian merednek a világra a frankfurti állatkert apró makijai koBsoSexiB A Gyulai Megyei Bíróság szerdán ítéletet hirdetett a csabacsüdi Lenin Termelő- szövetkezet és a Szeghalmi Állami Gazdaság tavalyi napraforgótermésében okozott kár perében. A bíróság a kárt előidéző gyomirtószerrel szennyezett Wuxal lombtrágyát forgalomba hozó Békéscsabai Agroker Vállalatot kötelezte, hogy a csabacsüdi Lenin Tsz-nek, az okozott kár fejében, a 4 millió 629 ezer forintot, a Szeghalmi Állami Gazdaságnak pedig 1 millió 191 ezer 871 forintot fizessen meg. Ezenkívül kötelezte az Agrokert az ítéletben kimondott összegek 1980. október 3. napjától a kifizetés napjáig számított évi 15 százalékos kamatjának megfizetésére is. Az ítélet indoklásában a bíróság rámutatott arra, hogy a tavaly elvetett napraforgóban, a Békéscsabai Agroker Vállalat által értékesített Wuxallal történt permetezés után a csabacsüdi Lenin Tsz- ben 5 millió 577 ezer 94 forint kár, a Szeghalmi Állami Gazdaságban pedig 1 millió 453 -ezer 500 forint kár keletkezett. A szakértői vélemények alapján a bíróság megállapította, hogy a kárt az okozta, hogy a Wuxal hormonhatású gyomirtószerrel keveredett. A bíróság elfogadta az alperes által közölt, és a Békés megyei Tanács által megadott termésátlagot, miszerint tavaly Békés megye területén 1979-hez viszonyítva, 17 százalékkal alacsonyabb volt a napraforgó hozama. Ezért a csabacsüdi Lenin Tsz és a Szeghalmi Állami Gazdaság áltál perelt kártérítési összegekből 17 százalékot levont Az ítélet ellen az alperes, vagyis a Békéscsabai Agroker és a Budapesti Vegyiművek mint beavatkozó, 15 napon belül fellebbezéssel élhet A bíróság ugyanis megállapította, hogy a kárt okozó vegyszer a Budapesti Vegyiműveknél került az egyébként kiváló lombtrágyába, a Wuxalba, így a Békéscsabai Agroker Vállalatnak lehetősége van arra, hogy a kár ellenértékeként a két gazdaságnak kifizetett összegét a gyártóvállalatnál a maga számára érvényesítse. AZ ATLANTAI RÉM „A mikroszkopikus vizsgálat nem mutatott ki eltérést” az atlantai rém 28. áldozataként nyilvántartott 27 éves Nathaniel Cater hajában talált anyagszálak és a meggyilkolásával vádolt Wayne B. Williams fotós Lakásában; a szőnyegen és az ágytakarón talált szálak között, továbbá az áldozat testén talált néhány szál kutyaszőr azonos Williams németjuhászának szőrszálaival — vallotta kedden az atlantai rendőrség bűnügyi laboratóriumának egyik technikusa. További tanúk, valamint Williams meghallgatása után dönt a bíróság arról, esküdtszék elé utalják-e az ügyet. GYÉMÁNTOT GUBERÁLNAK „Aki 3 dollárt fizet, gyémántot lel” — ez lehetne a mottója az Arkansas állambeli Diamonds állami parknak, ahol ekkora összeg befizetése ellenében bárki kedvére „guberálhat” egy elhagyott felszíni gyémántbánya hepehupáin. Carroll Blan- kenshipre.és feleségére kedden rámosolygott a szerencse: 8,82 karátos gyémántra bukkantak a bányatörmelékek között. Hat év óta ez á legnagyobb gyémánt, amit ezen a területen találtak. elokerült 5,15 karátos gyémántot 10 ezer dollárra értékeltek a hozzáértők. TELJES DOHÁN YTILALOM? A norvég orvosok szövetsége felszólította a kormányt, hogy 2000-ig teljesen tiltsa be a dohányzást az országban. A világon ez az első eset, hogy egy ország orvosi szövetsége állást foglalt a dohányzás teljes betiltása mellett. A norvég dohánygyártók szövetsége mindenesetre sietett elítélni az orvosok felhívását, mint „tökéletesen irrealista” követelést FELBORULT Nógrád megyében, Kagylóé külterületén Virágh Péter 36 éves traktoros, szé- csényi lakos lánctalpas vontatóval az útmenti lejtős részre hajtott, és felborult. Virágh Péter a helyszínen meghalt, egy utasa súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint figyelmetlenül vezette a vontatót. y Egy nagyon régi anekdota jutott eszembe a minap. A minden csínyre kapható diákok az egyik alföldi városba tartó vicinálison többen is belekapaszkodnak a vészfékbe. Olyannyira mímelik az erőlködést, hogy belevö- rösödik az arcuk. A vészfék azonban nem enged, szilárdan tartja magát. A kupéban eddig rájuk ügyet sem vető atyafi megunva erőlködésüket, ingujját feltűrve, egyetlen rántással behúzza. A nemsokára odalihegő kalauz ama kérdésére: Ki húzta meg a vészféket? — Nem kis büszkeséggel vágja rá: — Én-e, de íéíkézzel. — Eddig a régi tréfás történet. Hogy mindez miért-jutott eszembe? A tömegközlekedési járműveken felszerelt jegylyukasztó készülékek miatt Néhány ij ilaevag repiliiéptőz ellen Az amerikai légi- és űrutazási hatóság, a NASA a repülőgépek tűzbiztos berendezéséhez-egy újfajta, alig gyúlékony műanyagot ajánl. A szivacsszerű „políamid-rugalmas habszivacs” alkalmazható ülőpárnaként és keményítve — fal- és padlóborításként. Az igen könnyű anyag, amelyet a kaliforniai International Harvester Company fejlesztett ki, csak 420 l'ok fö-' lötti hőmérsékleten szenese- dik el, ekkor sem keletkeznek káros gőzök. Eddig a repülőgépülések párnázatát, a repülőgép fedélzetén a gyúlékony anyagok fő tömegét legtöbbször poliuretánból készítették, amelyből a hő mérges gázokat és robbanófüstöt szabadít fel. 16 kevésbé súlyos lezuhanásnál és kényszerleszállásnál, magyarázza a NASA, csak 278 utas halt meg a nekicsapódás, de további 419 a fedélzeten keletkezett tűz következtében. Tűzgátló anyag a balesetet túlélők menekülését vagy mentését, szakértők véleménye szerint, 2—5 perccel meghosszabbíthatná.- r Sokfajta kísérletet hajtanak végre a szovjet tudósok földi irányítással a múlt héten létrehozott új, kozmikus komplexum segítségével. A kísérletek célja, hogy előkészítsék a nagyméretű, szekciókból összeállított űrállomások kialakítását. A múlt héten ösz- szekapcsolták egymással az immár negyedik éve a Föld körül keringő Szaljut—6. űrállomást és a Kozmosz—1267 jelzésű mesterséges holdat, ami tulajdonképpen már az ilyen űrállomás egy szekcióját alkotja. A Moszkvai Rádiónak adott nyilatkozatában Vszevolod Avdujevszkij Lenin-díjas Szúnyog- és kullancsriasztó szer gyártását kezdte meg a körösladányi Metakémia Ipari Szövetkezet. A Szuku nevű szagtalan, színtelen kenőcsből eddig 120 ezer tégelyfiatalember éppen azon fáradozott, hogy eleget téve a felhívásnak, érvényesítse menetjegyét. Ennek érdekéiben egyik készüléktől a másikig ingáztak. Erőlködésük csak kísérletnek bizonyult. A következő megállóban újabb utasok szálltak fel. Egy magas férfi, megunva a kísérletezők buzgalmát, nem éppen udvariasan közbeszólt: — Tanulgatjuk, tanulgatjuk? — Egy forintöt kap, ha magának sikerül — jött a tömör válasz, az éppen kísérletezőtől. Mondanom sem kell, ebben a pillanatban helyet biztosítottak számára, és a körben állók is két táborra szakadtak. A „tét” nagyságától függetlenül ki ide, ki oda szurkolt. Kezdődött az „élesre” menő verseny. ............. > ' ............. ■ a kadémikus a többi között elmondotta, hogy a két kozmikus állomás összekapcsolása sikerrel történt meg. Az új komplexummal végrehajtott kísérletek fő célja, hogy megbízhatóan kipróbálják a jövő nagyméretű, szekciókból összeállított űrállomásainak működését, az üzemeltetésükkel kapcsolatos műszaki problémák megoldását. „Az állandóan működő űrállomások nagyméretűek lesznek, azokban nem kell szórón gani. így sokkal kényelmesebben lehet elvégezni a szükséges munkálatokat, a vizsgálatokat, javításokat” lyel szállított a kereskedelemnek. A természetjáróknak, a horgászoknak, a vadászoknak, a kirándulóknak szánt szer bőrfelületre kenve, 8—10 órán keresztül védettséget biztosít a két kellemetlen rovar ellen. A lyukasztásra váró jegy j pontosan simult a számára j kiképzett vágatba, majd egy jó erős rántással húzta ma- j ga felé a versenyző a lengő j részt. Láthatóan minden a legnagyobb rendben, az előírásoknak megfelelően ment. A kiemelt jegyre pillantva, viszont igencsak igyekezett elvegyülni az utasok között. — Hol a forintom, édesapám? Ezt a herkentyűt reggelig rángathatja, akkor i sem hajlandó egy árva lyukat sem csinálni. Tudom, az egész csak apróság. Sokan az utasok közül már nem is bosszankodnak rajta. A vita csak akkor kezdődhet, ha esetleg az ellenőr kételkednék az érvényesítés megtörténtében. Mindezt el lehetne kerülni úgy is, hogy akiknek feladatuk, jobban és gyakrabban ellenőrizzék a szerkezetek becsületes munkáját. Ez megéri nekik is, de az utasoknak is jobb lesz a közérzetük. V. M. A KISZ máskaid «n»olgá Hatói pari bizottsága június 26. és 28. között mintegy száz miskolci, debreceni és szegedi, a szolgáltatóiparban dolgozó fiatal részvételével találkozót rendez. A fiatalok különböző politikai, szakmai, kulturális és sportvetélkedőkön mérik össze tudásukat: virágkötészeti, lakatos, valamint gyors- és gépíróversényen, ifjúság- mozgalmi vetélkedőn, labdarúgó-mérkőzéseken és járőrversenyen. A vendégek ellátogatnak a csanyiki KISZ-is- kolára és megismerkednek i Miskolc nevezetességeivel. Tv-sorozal a Kremlről A moszkvai Kreml építészetét és műkincseit bemutató háromrészes szovjet filmsorozat vetítését kezdi meg szombat délután a televízió. Az epizódok megismertetik a nézőket a Kreml történelmi jelentőségű emlékeivel, székesegyházaival, műkincseivel, freskóival, festményeivel. A korabeli feljegyzések szerint, a 28 hektárnyi területen fekvő ősi erődítmény falait, tornyait 1156-ban ácsolták; a ma látható vörös téglafalat és a bástyákat 1485 és 1495 között építették olasz mesterek irányításával. A falak 20 bástya tornyát fűzik egybe. Országos cserépvásár Az idei nyáron ötödik alkalommal rendezik meg a híres pécsi cserépvásárt. Időpontja július 12. (vasárnap), helyszíne a négytornyú székesegyház előtti tér. A rendező szerv — a Baranya megyei Művelődési Központ — harminchárom neves fazekast hívott meg a vásárra. Közülük számosán viselik a Népművészet Mestere, illetve a Népi iparművész címet. A népi kerámia nagy hazai központjaiból mintegy húszezer cserepet visznek a pécsi mustrára. A sétatér öreg fái alatt tehát igazi kirakodóvásár lesz. Az nemcsak iii *» °i casco »ok ■,*„>*,« u akiknek mór öt-, hat-, vagy . a* autójuk. A gápjármúbon I előnyösebb ütközási vagy «lomi károkat yg/ helyreállítás teljes kóltaágár eí&nyC*. ■ kár nyolcöv«» akiknak mór öt-, hat-, vagy akár nyolcöv«» tójuk. A gápjármübon keletkezett igynnia a táríti mag ex Állami Biztosító, kiváva, ha gyári új alvázat, karoaszáriát vagy komplett motort ápitanak ba. Az új ártákán táritjük mag a gurniabroncakárokat, ha a káraaamány időpontjában az abroncsok rnuazaki állapota Értéke még nem. ismeretes, . de a közelmúltban egy itt Herkentyűk A szúnyogok és kullancsok ellen I-----------------------------------------------------------------------------------' -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs út 15. — 3527J f Postacím: Miskolc, Pt 351. Telefonok: központ: 38-941. lit kárság 16-886t ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049 levelezési rovat, pai naszügyek: 16-046 Kiadta: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc,'Bajcsy-Zsilinszky út 15 — 3527 Postádra: Miskolc. Pt 178 Felelős kiadó- VERES MIHAIY. Telefoni 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17 — 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlapkézbesltőknél Az előfizetés dija egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft Index: 25655. ISSN 0133—0357, Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.e KILIÁN BÉLA.