Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-09 / 107. szám
ÉSZAK - M AGYARORSZAG 4 1981. május 9., szombat Volt egyszer egy kollégium A tarcali iskola „útlevele” ■ Különben ennek is megvan a maga sora. Kovács István még igazgatóhelyettes volt, amikor az azóta elhunyt igazgató „kupaktanácsra” hívta össze nevelőit, hogy megbeszéljék, mit is kellene csinálniuk, hogy „zökkenők nélkül álljanak át” az új tantervekre? Akkor jutottak arra a döntésre; át kell térniük a szaktantermi rendszerre. Az első évben hármat terveztek, azután tizenkettő lett mégis belőle. A járástól is kaptak a— kétszer is! — „színvonal- növelő támogatást”, de legfőképpen mégiscsak azért, mert a patronálókra is átragadt a pedagógusok lelkesedése. Az átszervezés előtt a tantestület még átment Kazincbarcikára „tanulni a szaktantermeket” (azt mondta Leskó Imre: máig sajnálom, hogy akkor nem tudtam átmenni velük, pedig hívtak...), mert nem szégyen tanulni, ha van kitől, meg van mit... Csavartak persze egyet a látottakon, így azután az elsősök és a másodikosok rengeteg eszköze náluk fiókos asztalkákba került. Ilyen módosítással rendelték • meg. A gyerekeknek csak a,fiókjukat kell kihúzniuk. Minden kéznél van. (Személyre szólóan. ken. Hát ezért is lenne fontos. hogy a hatalmas udvart le tudják, betonozni, mert ha esik, csak a sarat dagaszthatják. Megáll a víz, s a gyerekek beszorulnak a termekbe — napokra. A fára mászós, csatangolós falusi gyerekélet ma már Tarcalon is a múlté. Akár a városokon. Amire abban is hasonlítanak, hogy a szülőket itt is legalább olyannyira izgatják az úi tantervek. legfőképpen a matematika, A szülők iskolájában mindig akkor legnépesebb a hallgatóság, ha a matemati- ka-tantervet boncolgatják. O’vankor nem tudnak elég széket betenni a tanterembe... No, meg pályaválasztás idején. Két éve. hogy senki sem marad otthon a nyolcadik után. A tokaji továbbképző iskola szemükre is vetette, hogy „nem küldenek gyereket”, de hát szakmunkásképzőbe, szakközépiskolába, gimnáziumba mentek mindannyian. Az autószerelő-szakma itt is divatos, de sokan tanulnak a tokaji gimnáziumban, meg a mezőkövesdi államigazgatási tagozaton. Szerencs hiába van közel, hajnalban kellene kelni a vonathoz. Utánanéznek-e a gyerekeiknek? Hát persze. Csak kár, hogy az iskolák egyre ritkábban, jeleznek vissza. Pedig jó tudni, ki hogyan állt helyt — a maguk munkájához is. Tokajban, a gimnáziumban például három tarcali gyerek is felkerült a félévi dicsőségtáb- lára. Jó érzés. De ennél még jobb érzés, hogy a legtöbb helyen „jó útlevél’’ a tarcali iskola. Csutorás Annamária Fotó: Laczó József Napköziben - ebédre várva, ilyenkor a könyveké, a ceruzáé a főszerep. A Bölcs Bagoly sorozat mindenesetre vezet a listán ... Így került a magyar szak- tanterembe az iskolai könyvtár, s a szaktantermekbe a szakkönyv, a lexikon. Elsőnek befelé njútottak ... Az igazA „harmadikos” magasság 60 centiméter. Nem mindenki viszi át. A matematika szaktanteremben... Az igazgató azt mondta: „persze, egy szaktanterem sosincs teljesen készen ...” A Tárcái környéki tanyavilág gyerekei sokáig laktak kollégiumban. Ebben a tanévben már nem nyitott kaput a diákotthon, hogy befogadja a bőröndös fiúkat és lányokat. Megszűntek a tanyák, lakói beköltöztek Tarcalra, elmentek a környező falvakba, közeire, s távolabbra. A kollégisták egyre-másra kiköltöztek. A helybeli iskola körzetében mindössze egy család maradt kint, három gyerek üli nem ment el a felajánlott abaújszántói diákotthonba, . inkább beköltöztek rokonokhoz. Kovács István, az általános iskola igazgatója azt mondta: „a kollégium betöltötte feladatát, amikor be kellett töltenie, azután felszámolta önmagát..Leskó Imre, a községi pártszervezet •titkára — korábban a település tanácselnöke — meg hozzátette, hogy „az épület újra az, ami valaha volt: iskola...” Jóformán néhány nap alatt, egy „nagy hórukkal’’ alakították át tantermekké a kollégiumi szobákat, elsősök, másodikosok osztálytermei kaptak helyet a különálló épületben, és itt lesz majd a technikaterem is, ha megérkezik a TANÉRT-től a felszerelés. gató azt mondta, a szükség is rávitte őket, szertárak nélkül másra nem is gondolhattak, meg azután képtelenség is lenne, ha ä tanár mindig vinni akarná magával a felszerelést. amire szüksége van. Itt pedig — ezt már Leskó Imre mondta el — sohasem volt divat porosodni hagyni a szemléltetőeszközöket. Azonnal munkába fogták őket. A tarcali iskolában ebben a'tanévben már csak délelőtt van tanítás. Délután az öt napközis csoporté a terep, meg a szakköröké, az őrsöké. Ha úgy tetszik, jobb helyzetben vannak, mint egyik-másik városi iskola- Persze a gyerekek — főképpen az alsó tagozatosok — itt is az iskolában töltik egész napjukat. A szülők dolgoznak, sokszor háromműszakos munkahelyeNyári színház Kisvárdán Tarisznyát lehúzó szét) emlékek . A szomszédos Szabolcs- Szaunár megye északi városában. Kisvárdán az elmúlt éviizedben igen sokat tellek az idegenforgalom fellendítéséért, és a környéken élő lakosság nyári idényben történő kulturális- ellátásáért. A középkorban épült várban 1972-ben helytörténeti gyűjtemény bemutatására alkalmas múzeumot és várszínházi játékra alkalmas létesítményt teremtettek, s az azóta eltelt évek alatt, különböző sikeres művészeti rendezvényeknek adott otthont a várszínház. Hivatásos es amatőr együttesel; egyaránt vendégszerepeltek. Más városok példáinak nyomán, az elmúlt évtől a várszínházát kizárólag hivatásos együttesek pódiumává tették, ezzel a vonzáskörzetben élő mintegy 120 ezer ember színházi igényeit kívánják kielégíteni, a színházi ellátás nyári folytatólagosságát biztosítani és természetesen mindezekké) az idegenforgalmat is növelni. Most újabb lépést tettek: a vendégszereplések mellett, majd azt felváltandó, önálló társulattal kívánják a nyári várszínházát megoldani. Az első önálló produkció természetesen nem töltheti ki az egész nyári szezont, így a repertoár szélesedéséig különböző más színtársulatok vendégszereplésével kell számolni. Az idei Várszinházi esték sorozat június íi-tól július 31- ig tart. Vendégszerepel a debreceni Csokonai Színház operatársulata a Hunyadi Lászlóval, több alkalommal a szolnoki Szigligeti Színház Az ember tragédiája, illetve A három testőr előadásaival, a Népszínház a Bolond vasárnapot hozza Kisvárdára, és a debreceniek egy másik társulata a Maya című revüoperet- tet mutatja be. Bizonyára nagy érdeklődés előzi meg a várszínház önálló társulatának bemutatkozását. Első alkalommal a Miskolcon oly nagy sikert aratott Csapodár' madárka című reneszánsz komédiát mutatják be, Halasi Imre, a játékok művészeti vezetője rendezésében. (Halasinak annyi a miskolci kötődése, hogy itt rendezte diplomamunkáját.) A jövő évben mór a helyszínhez kapcsolódó történelmi eseményeket bemutató drámával szeretnék megnyitni Kisvórdán a Várszinházi esték színházi rendezvénysorozatát és e dráma megszületése érdekében a városi tanács drámapályázatot írt. ki. íme. egy újabb hellyel növekszik a nyári színpadok tisztes sora. És Borsodból is viszonylag könnyen elérhető... M egint a ballagok! Újra eltelt egy esztendő, s a tizennyolc évesek megint babát cipelő, masnis, rövid nadrágos gyermekekké „vedlettek át”, néhány röpke órára. Csak néhány röpke órára, mert ma már ünnepi arcukat öltik tel, hogy sötétkék-fehérben, vállukon az ilyenkor elmaradhatatlan tarisznyával, kezükben virággal. a „Ballag mór a vén di- ák'-ot énekelve körbejárják az iskolát, a folyosókat, a tantermeket. Egy évfolyam ma megint szárnyra kei! Es rövidesen megmérettetik. S azontúl megmérettetik majd mindennap és minden órában. Örök kérdés, hogy „ mennyi van a tarisznyában emberségbő], tenni akarásból és tenni tudásból, melyek legalább olyan fontosak, ha nem fontosabbak, mint a kétszer kettő, a logaritmusok és a kémiai képletek igazsága. Mert ez az útnak induló korosztály — miként elődeik, s majd utódaik is —, átlépi a felnőttkor küszöbét. Nem mondom, hogy az iskola védő ölelése után a csupa nagybetűs élet vár rájuk, mert frázissá kopott már e mondás. Lesznek, akik továbbtanulnak, de a többség munkába áll. Tarisznyát lehúzó szép emléket sokat visznek magukkal. Maguk sem érzik még, hiszen oly közel még a dolA Magyar Vöröskereszt Borsod megyei Vezetősége és a megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya kezdeményezésére a Hazafias Népfront, a KISZ Borsod megyei Bizottságával, a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályával, a megyei tanács ifjúsági bizottságával és a megyei aikoho- lizmus elleni .társadalmi bizottsággal egyetértésben és támogatósával meghirdetett „Az egészség érték” című ifjúsági pályázat értékelése megtörtént. Megyénk általános és középfokú (gimnázium, szakközép, szakmunkásképző) iskoláiból igen szép számú, ösz- szesen 712 pályamunka érkezett. Az egészséges ifjúság, család, tiszta környezet; a káros szokások elleni küzdelem gozatírások előtti izgalom, a kevésbé sikerült feleletek bosszúsága, a reggeli csengőszó sürgetése. Ma még összekeveredik a jó a rosszal, ma még túl sok az „altkor az úgy volt” magyarázkodása. Kellenek az évek, hogy igazán becsüljék az iskolát, az iskolában a tanárt, aki hol szigorúan, hol elnézőbben, de mindenképpen emberséggel és emberségre tanította őket. Aki azt mondta: az ember annyit ér, amennyit önmagából képes megvalósítani. Szorgalommal, nagy-nagy akarással, munkában felmutatott önmagával. Az iskola is élet. Hajszál választja csak el a csupa „nagybetűstől”, de ez a hajszálnyi választóvonal mennyi mindent takar! Ez húzza le az öröklött tarisznyát, melyet a következők akasztanak most minden ballagó, már csak alig-diák nyakába. A kép az osztályról, — megfakulhat. A pogácsa — megkeményedhet. De a tarisznya az idővel válik egyre súlyosabbá. Ahogy láthatatlanul töltik meg tartalommal az évek, a munka, a család, az iskola elbocsátó üzenetéből valósággá váló emberi tisztesség. Ballag már a vén diák ..: Egy évfolyam útnak indul. Sokan, sokfelé várják őket. Még az iskola is, amely most elbocsát... Cos. a.) témakörében készített plaká-' tokból, rajzokból, fotókból, diákból, faliújságokból, albumokból, versekből, iskola- rádió-műsorokból a szakemberekből álló zsűri 50 pályamunkát díjazott. A középiskolás és szakmunkástanulók díjazott pályamunkáit a diósgyőri Vasas Művelődési Központban tekinthetik meg az érdeklődők, május 30-ig. Az általános iskolások díjazott pályamunkáit pedig a megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya bemutatótermében állítják ki. (Miskolc, Baj- csy-Zs. u. 13. II. e.) Ez is május 30-ig látható. Csoportos látogatás esetén, a helyszínen az új egészségügyi ismeretterjesztő filmek kerülnek bemutatásra. „Az egészség érték” Pályázat után kiállítás Zempléni hegyek között * Másfél millió lépés Magyarországon Május 12-én, kedden kezdődik a Magyar Televízió Másfél millió lápén Magyarországon című, tizennégy részes sorozata, amelynek alcíme — Végig az országos Kék-túra útvonalán —, el is árulja a sorozat lényegét. A Rockenbauer Pál írta és rendezte sorozat célja nem kevesebb, mint arra biztatni a nézőket, hogy kerekedjenek fel és járják. lássák hazánk tájait, szépségét és elesettségét. A filmet készítő televíziós stáb két és fél hónap alatt járta végig a Nagy-Milictől a Szent Vid kápolnáig terjedő több mint 1100 kilométeres utat — gyalog, s ez az út megerősítette őket abban, mennyire másnak mutatkozik a világ így, mint a kényelmesebb, de gyorsan rohanó autóból. Az útvonal a Mecsek kivételével minden jelentősebb hegységünket érinti, a tévések tiz megyén haladlak keresztül. több mint száz faluban vendégeskedtek. Egy-egy táj embereinek történelméről mesélnek, legendákat őriznek az útba ejtett várak, megismerjük az út során hazánk szép tájainak geológiai, morfológiai ásványtani érdekességei mellett, a változatos flórán kívül az állatvilág életét is. De a rhég itt-ott fellelhető ősi kis mesterségek nyomait is feltárja a sorozat s bemutatja az iparosodás, a civilizáció rossz ..melléktermékét'’. a természeti szépséget megcsúfoló szeméthalmokat. az elhagyott falvakat a romokat. , A sorozat szűkebb pátriánkból indul. Az első. Kedden látható rész címe: Zempléni hegyek között, s a második és harmadik folytatás is a „miénk”: A Hernádtól a Sajó'g és Keresztül a Bükkön ezek rime. Innen kanvarog maid az út 14 héten, illetve lolyta- táson. át az Alpok alfáig. MÁJUS 31-ÉN KISDOBOS- ÉS ÚTTÖRÖAVATÁS Egyenruhák és felszerelések MEGVÁSÁROLHATOK AZ ÜTTÖRÖBOLTBAN Miskolc, Szabó Laj'os u. 52. Nyitva: 8.30-tól 17 óráig. Május hónapban minden csütörtökön 19 óráig. Campingcikkek nagy választékban OTP-re is. (Üzletünk megközelíthető; a Tanácsház tér után az első villamosmegálló.)