Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-15 / 112. szám

19S1, május T5,, péntek ÉSZAK-MAGYAROR5ZAG 3 Sályi vélemény Hogy hatékonyan, eredményesen dolgozzanak Sok múlik a májuson Pontosabban sok múlik a májusi meleg, nápíényes és a májusi csapadékos napokon. Ami a naplényt, a meleget illeti, — tóleg az elmúlt na­pok tapasztalata alapján mondhatom —, abból nem volt hiány. Kaptunk belőle tisztességgel. Persze szükség is volt, van rá, hiszen ápri­lisban meglehetősén szívósan tartotta magát a hideg, s a növények iejlődésében van némi lemaradás, késedelem. Nos, ezek az említett meleg, májusi napok siettették a fej­lődési, gyorsították a vegetá­ciót. Észrevenni ezt az egyre szebb zöldbe öltözött sulyi ha­táron is. Igaz, ha közben bő­ségesebben hullott, volna az aranyat érő májusi esőből, nyilván még szebb, még meg­nyugtatóbb lenne a kép. Azon­ban a hét elején bizony már szomjúhoztak ezek a bükkal- jai földelv. Es persze benne a növényi kultúrák is. A ka­lászosok, a szőlő, a gy ümölcs­fa. <9 Ami például a szőlő faka- dását illeti, nekünk úgy tűnt az országú tról nézve, hogy késésben van. Beszélgetésün­ket Vályi, Nagy Bélával, a sáiyi Bükkalja Tsz főmezö- .gazdászával éppen ezért kezd­tük a szőlőnél, hiszen 251 hektárnyi szőlőterület a ter­melőszövetkezet alaptevé­kenységét jelentős mértekben befolyásolja. — Sajnos, a tavalyi ősz nem kedvezett a vesszők beütésé­nek, körülbelül csak 05—70 százalékuk ért be rendesen. A tél során mintegy 23—25 szá­zalékos rügykárosodás jelent­kezett. Ezt a metszésnél pót- terheléssel igyekeztünk kor­rigálni. A nagyobb baj a tél végén történt, az ottonel mus­kotály. a Csabagyöngye és az olaszrizling fajtáknál. Ezek­nél karéi 1'agyásokat tapasz­taltunk. Hogy ezek mértéke milyen, azt pontosan csak má­jus végén tudjuk megmonda­ni. Várhatóan több tőkét visz- sza kell vágnunk, hogy a rej­tett rügyekből meginduljon a fakadás. Mindezeket a nem éppen pozitív körülményeket figyelembe véve, ha idén si­kerül közepes termést elérni, elégedettek lehetünk. Persze — tette hozzá később — a kevesebb fürt nem biztos, hogy kevespbb termést jelent, hiszen a tűrtök lehetnek na­gyobb súlyúak. 9 Mindenesetre Súlyban a szőlő időszerű munkáit idő­ben elvégezték, illetve végzik ezekben a napokban 'is. Most már a növényvédelem, majd rövidesen pedig a zöldmun­kák csaknem a szüretig, prog­ramot adnak az ágazat dolgo­zóinak. A szőlőnél újdonság, hogy mielőtt a sorközöket gyomirtózlák volna, 50 hektá­ron átkapáiták a területet. '— Ennyire volt kapacitá­sunk — .mondta a íőagronö- mus. — Egyébként azért csi­náltuk, mert a korábbi elszá­radt gyomok, az avar miatt a vegyszer már nem tudta tö­kéletesen kifejteni hatását... Éppen ezért a sályiak úgy tervezik, hogy a következő években az ideihez hasonló nagyságú újabb , területek kapnak „k,apazinos” kezelést, s így ötéves forgóban vala­mennyi területre sor kerül. ® A szőlőből térjünk at a másik kertészeti kultúrához, .az őszibarackhoz. Ennek te­rülete 77 hektár. Itt a met­széssel április elején végez­tek. Most már nagy ütemben a vegyszeres védekezés tör­ténik. Eddig három permete­zést kaplak a fák. Ez idő tájt elsősorban a 1'ágókártevők és a latrina ellen védik a lom­bozatot. A növénytermesztési ága­zatban túl vannak a vetés zömén, a napokban végeznek a pluszban vállalt 69 hektár napraforgóval. Hátra van még a köles vetése, 68 hektá­ron. Ez a kifagyott repce he­lyére kerül. Üj növény Súly­ban, a mustár, ami a főmező­gazdász szerint kiváló elövete- mény és jó árunövény. A zab idén több mint tavaly volt, 105 hektár, viszont ősszel ke­vesebb búzát (260 hektár) si­került vetni a tervezettnél. A repce mellett még 90 hektár' vöröshere pusztult ki. Ebben nem a fagy, hanem az ege­rek a ludasak. — Az őszi árpánk fejlett­sége biztató, viszont a búza ritka. Ennek több oka is .van, de el kell ismernünk, a szö­vetkezet jelenlegi , gépi fel­szereltsége már nemigen al­kalmas a legoptimálisabb magágy készítésére . •„. Éppen ezért a következő év feladata Jes‘z Súlyban az alap­tevékenység műszaki bázisá­nak „rekonstrukciója”. Azért csak jövőre, mert az anyagi erőket idén a palackozóüze­mük felújítása köti ie. Sze­rencsére a környező tsz-ekkel kialakult jó együttműködés eredményeként a gépesítés te­rén jelentkező gondokat a szomszédok kölcsönbe adott géjnei némiképp enyhítik. Újdonság még, hogy a társ­községben, Borsodgeszfem, pontosabban a geszti határ­ban ezékben a napokban 10 hektáron fekete és erdei fe­nyőt telepít a tsz, egy semmi másra nem alkalmas terüle­ten. Nyilván a fiatal cseme­tékre, de az árpa-, búzaveté­sekre, a szolőre, a barackosra is jól jönne az elkövetkezen­dő napokban a meleg májusi eső. Ugyanis a sályiak kívánsá­ga ezekben a napokban mi más lehetne, mint a csapadék és a meleg. De azt. hiszem, ez nem csupán sályi óhaj. Hajdú Imre Érzékeltetni a gyártmányfejlesztést BNV-re készül a DIGÉP A magyar gépipar egyik legnagyobb vállalata, a Diós­győri Gépgyár az idén is részt vesz a beruházási javak jelen­tős hazai szakosított bemuta­tóján, a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. Két ki­állítási területen összesen 25 gép, léét működő makett és egy tabló érzékelteti majd a vállalatnak a gyártmányfej­lesztésben elért eredményeit, s reprezentálja a gyárnak a KGST-országok közötti gyárt­mányszakosításban és együtt­működésben betöltött szerep pél. A gépgyáriak terrhészete- sen- szeretnék termékeikkel felkelteni az érdeklődök fi­gyelmét, s a várható eszme­cserékkel előkészíteni a leen­dő üzletkötéséket. A vásár C-csarnokában lát­hatók majd a gépgyár szer­számgépei. A korszerűsített lemezalakító gépek családjá­ba tartozik az excenlerprés, a hidraulikus és mechanikus lemezolló, a hidraulikus le­mezhaji í ló gép.' Ezek a ter­mékek különösen a hazai pia­con keresetlek. Az ellenütös kalapács ugyanakkor külföld­re is magas áron exportálha­tó, s ezeket az utóbbi időben sikerült továbbfejleszteni. Az új típusú kalapácsok a koráb­biaknál üzembiztosabbak, megbízhatóbbak, s kevesebb karbantartást igényeinek. A vállalat által, nagy választék­ban gyártott és a világpiacon jó hírnévnek örvendő kábel­ipari gépek közül ezúttal egy zajcsökkentő burkolattal el látott, egyenáramú motorral hajtott, / tirisztoros vezérlésű, kettős sodrású összecsapógé pet mutatnak be. A DIGÉP három évtizede állít elő szivattyúkat, amelyek rendeltetésük, szerkezeti ki­alakításuk, meghajtási mód juk és teljesítményük alapján különbözőek. A mostani s regszemlén, a vásár 32. számú szabad területén, összesen 18 DIG ÉP-és szivattyút láthat nak a szakembereit. A kiállí­tott típusok kozott találhatók az építőiparban, a vegyipar­ban, a mezőgazdaságban hasz­nálatosak, de a legnagyobb választékot az építőiparban alkalmazott szivattyúk alkot­ják. Megkezdték a kiest A Sa.iószentpéteri Üveggyár termelésének szüntelen növe­kedése komoly feladat elé ál­lítja a gyár szállítási szerve­zetét, tevékenységét. A gyár cselekvési programjában első helyen áll az improduktív költségek csökkentése, így a szervezett ütemes szállítás biztosítása. Ahhoz, hogy a tervezett költségszintet tarta­ni tudják, a gyár kollektívája alapvető feladatnak tekinti az a ny agmozgalás útvonal ária k lerövidítését, az átrakások szá­ma nak. és ezen keresztül a törési veszteségnek a csökken­tését. Amíg az elmúlt évben a ®yár jelentős kocsiálláspénzt fizetett —• az intézkedések «nem kellő rugalmassága, a határidőcsúszások miatt —, addig 1981 eddig eltelt, hó­napjai során — az új gépek beszerzése, a munka szerve­zettségének fokozása révén — a kocsiálláspénzek nagyará­nyú csökkenése figyelhető meg. A MÁV-val kötött előszál­lítási szerződés. Ás az irány- vonatos készáru-kiszállítás fokozása éppen úgy hozzájá­rult a szállítás terén elért eredmények javulásához, mint a dolgozók megvái tozolt szem­lélete, a munkai egyel mi vét­ségek számának és mértéké­nek csökkenése. A vadászok megfigyelése szerint a napokban „fészkük­re szálllak” a túzok-anyák, megkezdték a költést Borsod megye déli vidékén, a nagy kiterjedésű pusztaságairól Kis-Hortobágynak nevezett tájon. Mintegy iélszáz túzo­kot tartanak nyilván. A téli hónapokban egy , részük el­vándorolt a megyéből, de most visszatértek régi fész­kelőhelyükre. A vadászok a dürgést követő költés idején is féltő gondossággal figye­lik és óvják e nagy testű — kitárt szárnyakkal több mint kétméteres — védeti, mada­rak tanyáit iiszii-iäzßasi Konferencia az mm Tegnap, május 14-én a Lenin Kohászati Müvekben műszaki-gazdasági konferen­cián értékelték az 1981-es év első négy hónapjának gazdasági munkáját. A ki­adóit írásos anyagban és Sö­tét Károly gazdasági igazgató szóbeli kiegészítőjében meg­fogalmazottak .szerint a vál­lalat fő feladatának a gaz­dálkodás ’ hátékonyságának növeléséi, az anyaggal és energiával vaió fokozottabb takarékosságot tekintették. Sötét Károly bevezetőjében hangsúlyozta: feladatainkat a rendelkezésre álló eszközök gondos, célszerű felhaszná­lásával kell megoldani. Az LKM kollektívájának a ne­hezebb külső feltételekhez igazodva, a soron következő időszakban is annyi nyeresé­get kell produkálni, hogy a vállalat önfinanszírozó le­gyen. A gazdasági igazgató be­vezetője után nyolcán szó­lallak fel. Közülük Blinza Ottó, a kovácsoló gyáregység főmérnöke elmondta: az. 1981-es év tervének időará­nyos részét 109,6 százalékra teljesítették. Csökkeni a se­lejt. javult az anyagkihqza- tal. Csótai Jenő, az öntöde gyáregységének pártéi lkára arról - az örvendetes hírről számolhatott be, hogy javulás várható az öntőszakma után­pótlásában is. Gerzsónyi Miklós munkavédelmi főosz­tályvezető nem volt egyedül azzal a véleményével, hogy az LKM-ben az év eddigi szakában sajnálatosan meg­szaporodtak a balesetek. — Egy baleset is sok — mondta —, és azt is meg kell előzni. Sittkei Dezső anyagellátási főosztályvezető egyebek között — szólt arról, hogy a kohókokszellátás terén jelen­tősebb javulás lenne szüksé­ges. Egy tartósabb szállítás- elmaradás ugyanis már szá­mottevő zavart, okozhat a kohászat munkájában. Be­szédében kitért arra is, hogy nem eléggé megfelelő a kom­binált .acélmű vashulladék- ellátása, és szólt arról, hogy a segédanyagoknál és íogyó- eszközökriél a hiánycikkek sora, száma sajnos — válto­zatlan maradt. Felhívta, a konferencia résztvevőinek ■ figyelmét, hogy az LKM im­portigénye — nemcsak az ár­emelkedések miatt — évről évre emelkedik. Az eddiginél is jobban meg kell tehát gon­dolni a tőkés anyag-, illetve gépigényléseket, hiszen az importlchetőségek is szoro­san összefüggnek az LKM exporttevékenységével.----------------- , .................-_____________ T öbb olyan mérőeszközt és -műszert sikerült az idén be­szerezni a Miskolci Vizmü- vek, Fürdők és Csatornázási Vállalat számára, amelyek se­gítségével biztonságosabbá tehető a többszintes lakóhá­zak vízellátása, könnyebben, a helyszínen ellenőrizhető a vízszennyezés mértéke, s százszázalékos pontossággal mégállapítható a csőtörés he­lye. Ez utóbbi, egy speciális elektroakusztikus mérőeszköz. Leginkább egy sétapálcához A felszólalások, vélemé­nyek után Sötét Károly vá­laszolt a kérdésekre. Válasz­adásában az LKM vezetésé­nek az a célkitűzése tükrö­ződött,' hogy a vállalat minél hatékonyabban és eredmé­nyesebben dolgozhasson. Nyomatékosan hangsúlyozta például, hogy a jó áron érté­kesíthető termékeket gyártó kovácsüzem anyagellátási probléma, gépészeti üzemza­var miatt egy pillanatra sem .állhat le., Hasonló a helyzet a csavar- és. húzottáru-gyár- ban. amelynek hidegen ala­kított termékei keresettebbek és jövedelmezőbbek a henge­reli áruknál. Sötét Károly szolt a rendelésellátottság helyzetéről is, és ezzel kap­csolatban leszögezte: javíta­ni kell a rendelásteljesítése- kel még akkor is, ha ezek lé­nyegesen nagyobb erőfeszíté­seket követelnek. Végezetül a vállalat belső szervezeté­nek átalakításáról beszélt. hasonlítható, s működésé azon az elven alapszik, hogy a cső­törés helyén megemelkedik az elszökő víz nyomása, s ez az emberi fül számára nem hall­ható, de a műszerrel érzékel­hető hangrezgéssel jár. A vízmű főmérnöke, Piu- kovics József elmondotta, hogy a műszer segítségével ki­küszöbölhető a többszörös ..ráásás”, azaz már az első al­kalommal megtalálják a tö­rés pontos helyét. így jóval gyorsabban, elháríthatok a nagy veszteségekkel járó üzemzavarok. Uj műszer Nem is sejtettem, hogy kol­légára találok Papp István­ban, a Miskolci Mezőgazdasá­gi Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat Mezőkövesdi Gyárá­nak dolgozójában. Véletlenül jött létre a találkozás, ponto­sabban : őrá esett a választás, amikor munkásportré írásá­hoz kértem riportalanyt' Az indoklás így hangzott: kétsze­res kiváló dolgozó, az általa vezetett brigád ismét elnyer­te az arány fokozatot. Azután még hozzátették: nincs nála tettrekészebb ember az egész gyárban. A darabolóműhelyben a nagy zajban lehetetlen társa­logni, beinvitált tehát a mü- vezetőirodába. Partnerem • markáns arcú, középkorú, szemüveges, jellegzetes tulaj­donsága a jókedv, szeret és tud beszélni. — Most aztán a hóhért akasztják! — szólt oda egy fiatal nő, alti valamiért be­nyitott az irodába. Az egész­ből egyetlen szól sem értet­tem. — Arra célzott — magya­rázta Papp István mosolyog­va —. hogy most engem fag­gatnak úgy. mint ahogyan máskor én szoktam kérdez­getni őket. Szeretek írogatni, tudósítom a MEZŐGÉP Tröszt Hírlapot és vállalatunk új­ságját, az Alkatrészt. Ezt a témát természetesen meg kellett beszélnünk. Ho­gyan, hol kezdődött ez a sze­relem? — Esti középiskolába jár­tam —.kezdte a történetet —, irodalomórán egy adott lé­niában dolgozatot írtunk. A tanárnő, akit egyébként na­gyon tiszteltem és szerettem, nagy egyessel jutalmazta a művemet. Szerinte ugyanis valamelyik újságból kimásol­tam az egészet. Kértem, ad­jon más témát, hadd bizo­nyítsam az igazamat: az újabb dolgozat ötösre sikerült. A ta­nárnő elnézést kért, majd megjegyezte: maga kész új­ságíró! Túlzás volt ez, jól tu­dom, de mindenesetre azóta rendszeresen megpróbálom papírra vetve kifejezni a gon­dolataimat, — Irt-e már a brigádjuk­ról? — Nem, inert az dicsekvés­nek tűnhetne. De ha már rá­kérdezett, elmondom: Május 1. brigádunk 1972-ben alakult, tíztagú, a gyártásra kerülő mezőgazdasági gépekhez ké­szíti elő a vasanyagokat. Fél évtizeddel ezelőtt választottak brigád vezetővé, ezalatt há­romszor nyertünk arany, két­szer ezüst fokozatot, Kétszer megkaptuk a Mezőkövesdi városi Tanács Közösségért emlékplakeltjának arany fo­kozatát, Egyénileg hárman részesültünk hasonló kitünte­tésben: Pataki József I., Da­rab József II. és jómagam. — De ezt az elismerést bi­zonyára nem a tollforgalás- sal érdemelte ki. — A város társadalmi ren­dezvényeket szervező irodá­jának vagyok a tagja. Bevá­lasztottak a gyár .szakszerve­zeti bizottságába, ott kultűr- ielelősként tevékenykedem. A munkahelyemen szervezem a kismama-, illetve nyugdijas- találkozókat, a különféle ün­nepségeket, mozgósítok a vá­rosi kulturális rendezvények­re. Részt vállalok az esküvői, temetési szertartások lebonyo­lításából, ez utóbbin szónok­ként is közreműködöm. Tár­saimmal évente '600—700 óra társadalmi munkát végzünk. A különféle eseményekről rendszeresen írok az említett lapokba. — Ön aztán igazán sokat vállaló ember. — Ah — legyintett —, csak nem szeretek unatkozni. Ezért végeztem el az esti középis­kola után a gépipari szakkö­zépiskolát és szereztem öt vasasszakmából szakmunkás- bizonyítványt. A nagyobb tu­dás szélesebb' ablakot nyit a világra, önbizalmat ad az életben. — Mit szól a családja a szenvedélyeihez? — A feleségem megértő. A két fiam meg drukkol ne­kem, hogy sikerüljön mindazt elérnem, amibe belekezdek. — A közeljövőre nézve, milyen elképzelései vannak? — Megpályázzuk brigá­dommal a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Jómagam egy sajtópályázaton akarok részt venni, remélem, nem vallók szégyent. Sok sikert a brigádnak és személy szerint Papp István­nak! Kolaj László Fotó: Lac/.n József t

Next

/
Thumbnails
Contents