Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
1931. április 12., »asárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Lankad a figyelem. Ez a kilencedik hozzászólás, ' de bizony már több általánosság hangzott el. Kevés a lényegretörő, a továbbgondolásra méltó, netán a vérpezsdítő hozzászólás. Érthetően rosszalló morajlás fut végig a termen. Az emberek az idő múlásával egyre jobban igénylik a rövid, sallangmentes. őszinte beszédet. Idegesíti őket a cifrázott üresjárat. Szünet. Csoportokba verődve fújják a füstöt a szocialista brigád- vezetők. — Na, a semmitmondó beszédet már megtanultuk! — Kérhetek egy kis tüzet? ön szerint egy bri- gádvezetö már szónok is legyen ? — Egy fenét! Szerintem elsápadhat, még remeghet is, mert ugye nincsen szokva ' a nyilvánossághoz. De a szöveget nem ő találja ki! Azt a kollektíva nevében mondja el, hát akkor meg legyen konkrét! Hiszen valahol csak beszélni kell a dolgokról! Őszintén, nyíltan, - mindenkinek. — Nyilván, ez a tanácskozás' hivatott arra, hogy döntsön a lényegi kérdésekben ... — Egy a lén .reg! Mondják meg pontosan, hogy mi a feladat, biztosítsák a feltételeket., azután úgyis vállalni kell, nincs mése, ha boldogulni akarunk!. „ „Hozzászólásra következik... — mondja az elnök, a tanácskozás folytatódik.” „Tiszteit sBociaüsta brigádvezetők tanácskozása! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy jelen lehetek és felszólalhatok • ezen a fórumon, s megköszönöm mindazoknak, akik azt lehetővé tették.” Annyira sablonos nyitás, hogy valószínűleg sző szerint sikerült idéznem. Mi a célom vele? Először is, nem tudom, miént megtiszteltetés egy brígádveaetó- mk. ha jelen tehet « iwM és a társainak életrehíyott fórumon, a szocialista brigádvezetők tanácskozásán ? Nekem például megtiszteltetés, vagy a vendégeknek, kívülállóknak. A felszólalás már egy kicsit bonyolultabb. s talán lehet megtiszteltetés, de ha írott mondandója van. mindenképpen hozzácsatolják a jegyzőkönyvhöz, s így is segítheti a végleges állásfoglalás kialakítását. „ ... megköszönöm mindazoknak, akik ezt lehetővé tették ...” Gyanítom, hogy ez esetben a brigádvezető a helyi szervezőkre gondolt, azokra, akik „értesítették” őt is. Én visszatekintek a múltba, s meggyőződésem: valóban köszönet illeti mindazokat, akik történelemformáló tetteikkel lehetővé tették, hogy ma Magyarországon élhessenek jogaikkal a munkások, s hogy vannak olyan demokratikus fórumok, mint például a szocialista brigádvezetőle' tanácskozása. Az elmúlt időszakba« több hasonló tanácskozáson vettem részt. Tapasztalatom szerint, az említett példa nem tipikus. Több helyen egészséges, őszinte hozzászólások hangzót-. tak el. Nyilvánvaló volte e helyeken olyan a légkör, hogy utólagos elmarasztalás veszélye nélkül lehet * gondokról szólni. Sót. ez követelmény. Szinte mindem ilyen fórumon elhangzó ti, hogy erősítem keil a tanácskozások demokratikus jellegét. De hogyan? Kitől, vagy kiktől függ ez? Hiszen központilag már jó ideje megfogalmazódott a politikai szándék, s egyre nagyobb védelmei kapnak azok ez emberek, akik merik vattáim * küzdelmet. ■L JL CSORBA PIROSKA: Hegedül az áprilisi alltonyaí, édeni fénykoszorú a túlnőni domb tetején. Virágpúrtús fa törzséhez támaszkodom, legyezi arcom könnyű suhogás, mintlta suttogva hajóm bokrához hajolna valaki Ö jár itt ebben a temrszbím ebben a fáiban wz Ö mosolya virágzik. Színesdia-fórum Éti fór irmot teremtenek hazánkban a üiázóknak: az idén először, es ezt követően minden évben országos színesdia bemutatót rendezlek Pécsett. Céljuk az, nogy az immár fél évszázados múltra visszatekintő diafényképezést megújítsák, tematikai es technikai vonatkozásban egyaránt. A rendező mecseki íotóklub pályázatot hirdetett; a fotósok tíz színes diát küldhetnek május 1-ig a mennek! fotóklub Pécs, postaBók 177, 7601 postacímére. A műveket a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjaiból alakult zsűri bírálja el, és a legjobb pályamunkának a „Diafórum 1981” elnevezésű nagydíjat ítéli oda. Május 30-án és 31-én nyilvános előadás keretében mulatják be Pécsett, valamint Komlón és Mohácson a legsikerültebb műveket. A bemutató alkalmából szakmai találkozót is szerveznek a díázók azámára. Monográfia készül a kohászati üzemek történetéről Az Özdi Kohászati Üzemek történetének most megjelent monográfiája minden eddiginél teljesebb képet ad a gyár alapításának körülményéiről. Az előzményekhez tartozik, hogy a gömöri vasiparosok körében az 1840-es években lelkes helyeslésre talált á reformellenzék harca a magyar ipar védelméért. Memorandumban számoltak be a vasgyártás helyzetéről, s ebben többek között megírták, hogy Magyarországon hiába termelnek igen jó minőségű nyers- 'vasal, a finomabb vasáru gyártásában az ország igencsak elmaradt, mert ezekre a termékekre itt semmiféle igény nincs. A magyar vasipar fejlődésének legnagyobb akadálya, mint írták, hogj\ a kereslet kicsi, a külföldi értékesítést pedig a rossz közlekedés és a finomabb vasárukra kirótt magas vámot nehezítik. Az 1845-ben megalakult Gömöri Vasmüvelö Egyesületnek Rombauer Tivadar, az üzem későbbi műszaki igazgatója javasolta, hogy a tervezett űj gyárat Özdra telepítsék. Az építéshez 1848-ban foglak hozzá, 1847 szeptember közepén már álltak az épületek, a gépek felállítását a brünni gépgyár szakmunkásai végezték, csak a napszámosok és a segédmunkások kerültek ki Ózdról és a környék falvaibái. A gyár induló munkáslétszáma nem haladta meg a százat. 1848 eseményei, ,a szabadságharc kitörése azonban megrémítette a külföldről szerződtetett szakmunkásokat, akik közül igen sokan otthogyták a gyárat. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy csak részben tudtak eleget tenni a honvédhadsereg részére igényelt fegyverszállításoknak. A megrendelt forrasztott puskacsövek nem készültek eh Sikeresebb volt az agyukhoz szükséges gránátok gyártásának meghonosi- | tása. 1849. július 1-ig ösz-í szesen 20 500 darab ágyúlö-f védőkét készítettek a ma-J gyár honvédseregnek. A szabadságharc bukása után Rombauer Tivadar Amerikába emigrált, az ózdi gyárat pedig az osztrákok lefoglalták és az ott- talált hadifelszerelést elkobozták. A termelés hosszabb szünet után lényegében 1850 végén indult meg újra, meglehetősen szerény keretek között. A gyár továbbra is veszteséges volt, ezért, a ' tulajdonosoknak választaniuk kellett a teljes csőd, a gyár eladása, vagy a rimamurányi vasgyárakkal való egyesülés között. Az egyesülés mellett döntöttek, és 1852-ben Rimamurányvölgyi Vasmüegyesülés néven megtörtént az észak-magyarországi vasgyárak egyesítése, ami elindította az ózdi gyár nagyarányú fejlődését. A szállítási nehézségek leküzdése még hosszabb időn át sok gondot okozott, a gyár vezetőinek, de a környéken sorban megnyíló bányák egyre gazdaságosabban adták a vasgyártáshoz szükséges szenei, az erdők a faszenet és rendelkezésre álltak az érctermelő bányák is. Az utak fokozatos kiépítésével és a vasútvonalak megépítésével fokozatosan úrrá lettek a szállítási nehézségeken és így biztosították, hogy az Ózdon termelt féltermék, készáru és lemez könnyebben eljusson a fogyasztókhoz. 1886 végéig a termelés szinte töretlenül tovább emelkedett Ekkor a gyárban egyetlen esztendőben már körülbelül százezer mázsa különféle termék készült. HL, O.-- Tarawa w®n mesélek valami szépet . — mondta később. — Jó, de miért vacsora után? Akkor majd azt mondod, mosogatni kell, felmosni, meg ágyazni. Az is lehet, hogy hajat mosol ... — Ma nem mosok hajat, nem mosogatok és nem ., „ illetve azért megágyazok. Rendben van? Így múlt ez a délután is. Éva megpró-- bált jókedvű lenni, Ferike meg mindenféle kiagyalt sérelmeként szomorkodott Nem igaz, hogy a villanyvonat, a mese. vagy a nagymama miatt. Csak arról lehet szó, hogy ösztönösen megérezte, valami nincs rendben az anyja meg az apja között. Konkrétan semmit nem tudhatott, de valahonnan veszélyjelzéseket kapott, ettől volt kedvetlen délutánonként. Éva sejtette, hogy ez az igazság, töprengett, hogyan lehetne elaltatni a gyanakvását, de nem tudott segíteni. . Már délután hazafelé jövet elborult az ég, a szél is. feltámadt, és a néhány éve ültetett, gyenge fák majdnem földig bó- koltak a lakótelepen. Mialatt a vacsorát készítette, az ablaküvegen látta, hogy az eső is eleredt. András korábban ért haza esen a napon. Sokáig toporgott az előszobában. Levetette a cipőjét, átázott ballonját akasztóra, rakta, asizfn forgolódott, végül a fürdőszobába nyitott be vele. A kisfiú meghallotta az apja motoszkáld s át, ujjongva kiszaladt hozzá. Ferikének azt mondták, azért hiányaik esténként az apja az asztal mellől, mert ■ok mankója van. Holott András es Éra fél éve ehettek. Ügy gondolták, eleinte jobb lesz, ha a kisfiú nem tudja meg. Miután a lakás közös maradt, persze nem volt könnyű elkerülni az alkalmakat, amikor a gyerek észrevehetett valamit. Ilyen volt a vacsora is. A' pénzükkel külön gazdálkodtak, András gyerek-tartást fizetett Évának. A lakás rezsijén fele-fele ' alapon osztoztak. Túlságosan is szép lett volna, ha mindezeket veszekedés nélkül bonyolítják le egymás között. Ferike már aludt, amikor hajnalig tarló szócsaták zajlottak a másik szobában. — Apu! Gyere, vacsorázzunk! Annyi mindent kell mondanom! Mostanában sem- . mire nem érsz rá. A szülők a konyhában összenéztek. — Jó — mondta András —, hát csak mesélj el mindent! Éva két lányért vett elő, evőeszközöket, az asztalra tette. — Hát apu? Apu is vacsorázik! A gyerek ijedten nézett egyikről a másikra. — Persze — mosolygott rá az anyja. — Csak nem tudom, egyáltalán éhes-e? Éppen meg akartam kérdezni ... — Veletek eszem — mondta András. Éva mindhármuknak kimerte a levest, aztán hallgatták Ferikét. — ... És képzeld, a vi lián y mord on y om is elromlott megint. A Bálint meg azt, .' mondta az óvodában, hogy énnekem már nincs apukám, mert elváltatok ... Egy kanál esett a konyhakóre éles csörömpöléssel. — Ki . 1! ki mondta ezt a butaságot Bálintnak? — Éva azt hitte, mindjárt elbőgi magát. — Az anyukája. Tudod, akivel egy szobában dolgozol. Bálint azt mondta, hogy' apunak el kell mennie a lakásból, és akkor nekem nem lesz apukám, és csonkák leszünk. — Na ... — fogta kézbe megint a kanalát András — hát együnk, mert- kihűl a leves. Te meg, Ferike, ne hallgass mindenféle buta fecsegésre! — Nem igaz? A kisfiú arcán két piros felt égett. — Mii nem igaz? Éva felállt, mintha a tűzhelynél volna teendője. —; Hát, hogy elváltatok. A gyerek hangja gyanúsan reszketett. András megsimogatta az'arcát. — Milyen butaságokat forgatsz te a kis fejedben! Jó, hogy ma karán hazaértem, legalább látom, milyen csacsi kisfiú vagy! Ahogy a gyerek arcát érintette, ijedten fordult hátra. — Te Éva! Gyere csali ... lázas ez a gyerek! Az asszony is odalépett, megfogta Ferike • homlokát. — Rosszul érzed magad? , — Nem... csak melegem vast a levestől. — Megmérem a lázadat, jó? Addig az ölemben ülsz., én meg mesélek. Tudod, ahogyan szoktuk! — Felbontom az ágyát — keit fel az asztaltól András. Mire ágyba dugták, kúpot adtak néki, már félig aludt Ferike. A gyerekszoba ajtajánál állította meg őket váratlanul a hangja. — De ugye, nem igaz? Éva érezte, hogy András keze a vállára nehezedik. — Persze, hogy nem! — mondta a gyereknek. — Aludj csak nyugodtan. '— Jó... — dünnyögte megbékélten Ferike. — De holnap sem? ■— Holnap? — Holnap sem váltok el, meg semmikor? Kint tombolt még a vihar, a lépcsőházból hűvös levegő .vágott be az ajtó alatt. Éva sápadt volt, és amikor becsukta a gyerekszoba ajtaját, megborzongott. A másik szobában leültek egymással szemben, a dohányzóasztal két oldalán. Éva szólalt meg először. — Annyira sajnálom Ferikéi'. — Talán... — András meggyújtott egy cigarettát — meg kellene beszélnünk újra. Egy idő óta feltehetően csak magunkra gondoltunk. — Ha te komolyan gondolod, amit a múltkor mondtál ..., hogy úgy érzed, nem tudsz elszakadni tőlünk ... Éva most nem nézett András szemébe, a szövött asztal:terítő rojtjait egyengette oda- adőan. — Akkor? — Hát akikor próbáljuk meg újra 1H nem? Később belopakodtak még Ferikéhez. Nyugodtan lélegzett, szőke feje félig a párnába süppedt Nézték kis ideig a jól ismert, pisze orrocskát, a takarón nyugvó kezét aztán egymásra mosolyogtak valami kis belső szégyenkezéssel, az ágy fölött
