Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-11 / 85. szám

1981. április 11., szombat

eSZAK-MAGYARGRSZAG 3

Korszakváltásra van szükség

N

incs abban semmi túlzás, hogy az energiagazdálkodásiban is, csakúgy, mint a gazdasági munka minden területén, korszakváltásra van szükség. Olyan változtatásra kell törekedni, amely összhangban áll a világiban végbemenő folyamatokkal Hazánk közismerten szegény energiahordozókban, mindenekelőtt földgázból, s kőolajból szorulunk nagy mennyiségű importra, tehát mielőbb meg kell tanulnunk takarékosan gazdálkodni a drága energiával. Mert a takarékosság nem erős oldalunk.

Az elmondottakból következik, hogy az elkövetkező években — a műszaki színvonal és a versenyképesség javítása mellett — a népgazdaság valamennyi ágazatában ltiemelt feladatnak kell tekinteni az energiatakarékos termelési szerkezet kialakításának meggyorsítását, a fajlagos energia- fogyasztás csökkentéséit és az import tüzelőanyagok megfelelő helyettesítését. E feladatok megvalósítása érdelvében dolgozta, ki a kormány a VI. ötéves tervidőszakra vonatkozó energiagazdálkodási programját, amelynek fő célja, hogy kibontakoztassa az 1979—1980-as években elkezdődött — az energiaigényesség csökkentését eredményező — folyamatokat, megalapozza annak lehetőségéi, hogy a középtávú tervidőszakban a tüzelőanyag- és energiafelhasználás növekedési üteme jelentősen mérséklődjön.

Nem is olyan régen egyik-másik minisztérium még az éves takarékossági terv készítését sem tette kötelezővé vállalatai számára, ami azzal a következménnyel járt, hogy tovább mérséklődött az addig sem túl jelentős energiatakarékossági tevékenység. A pazarlásban közrejátszott az is, hogy egészen az 1970-es évek végéig az árak és a gazdasági, szabályozók sem ösztönöztek kellőképpen a takarékos energiafelhasználásra. Általában nem a kívánatos mértékben alakult a fajlagos energiafelhasználás, de még az energiamegtakarítás abszolút étiéke is jelentősen csökkent. Bizonyíték erre, hogy míg a.z ötödik ötéves terv első felében egy milliárd forint felett volt a kiemelt vállalatok éves energiamegtakarítása, addig 1978-ban csupán 300 millió megtakarításra vállalkoztak.

Egy. a közelmúltban sorra került országos energiagazdálkodási konlerencián hangzott el az a megállapítás, hogy a gyorsabb előrehaladás érdekében gyökeres szemlé- letváltöztatásra, országos méretekben való gondolkodásra van szükség. Általános az a vélemény, hogy az energiapazarlás mértéke az utóbbi egy-két esztendőben csökkent — amiben szerepe volt az energiahordozók termelői és fogyasztói árának 1979-ben és 1980-ban történt jelen tős emelésének —, de még nagyon sok a kiaknázatlan lehetőség az iparban, a közlekedésiben, a mezőgazdaságban egyaránt.

A gazdálkodó egységek a legtöbb esetben a nagy horderejű kérdéseket, megoldásokat helyezik előtérbe, ugyanakkor elfeledkeznek az olyan, nem túl látványos feladatokról, mint a különböző energiafogyasztó berendezések állapotának ellenőrzése, beállításuk javítása, a jobb hőszigetelést biztosító módszerek kidolgozása és bevezetése, amellyel százezreket, milliókat lehetne megtakarítani. A takarékosabb energiafelhasználás nem csupán beruházás kérdése. Vannak olyan területek, ahol nagyobb odafigyeléssel, szervező és nevelő munkával is elérhető a kívánt siker. Például, gondosabb szabályozással, az érintett dolgozók közreműködésével megszüntethetnénk a túlfűtést. Becslések szerint ezáltal az ország összes energiaszükségletét 0,5—1 százalékkal tudnánk csökkenteni.

A megtakarítási lehetőségeket az adott üzem, vállalat dolgozói ismerik legjobban, ezért őket kellene ösztönözni nagyobb kezdeményezésekre, mégpedig a helyi jutalmazási rendszer nyújtotta lehetőségek keretében, bátran támaszkodva a szocialista brigádok és az újítók munkájára. Meríthetnénk a szocialista országok tapasztalataiból is. Például az NDK-ban már éveli óla igen nagy súlyt helyeznek arra, hogy a dolgozók anyagilag is érezzék érdemes takarékoskodni.

Az Autóvillamossági Felszerelések Gyárának mezőkövesdi gyáregységében —. mint még nagyon sok helyen a megyében — először 1979-beri készítettek éves anyag- és energiatakarékossági tervet. Ez a program alapjában véve már magán viselte az anyag- és energiagazdálkodás valódi jegyeit. A terv ugyanis nagy teret szentelt a gyártástechnológia felülvizsgálatának, a szállítási feladatok lehető leggazdaságosabb megoldásának, amellyel jelentős' rnannyi- sé°ű energia takarítható meg.

Az elmúlt esztendőben isimét tettek egv lépést, szervezettebb keretek között, szélesebb körben folyt a anyag- és energiatakarékossági mozgalom, amelyet egyre inkább a napi gazdasági tevékenység szerves részének telein lenek. Mi ndenekelőtt figyelembe vették, hogy az üzem gyártmányai rendkívül anyagigényesek; a gyáregység termelési értékében az anyaghányad meghaladja a 66 százalékot. A gyártástechnológiára is az jellemző, hogy az energiaráfordítás eléri a jó közepes átlagot. Tekintettel voltaic továbbá arra, hogy húszezer légköbméter nagyságú termelő és kiszolgáló létesítményt kell fűteni ük így az optimális fűtés megválasztása már önmagában is fontos gazdasági tényezőként hat.

A kövesdi gyáregységben — mivel jelentős energiafagyasztó üzemről van szó — elsősorban arra törekedtek, hogy a technológiai és a világítási energia felhasználását egyaránt optimális értékre csökkentsék. Az intézkedések egész sora látott napvilágot. Megvizsgálták, milyen lehetőség van arra, hogy a villamos energia vételezésére lehetőleg ne csúcsidőben kerüljön sor. Ezek után egyes technológiai berendezéseket, amelyek lökésszerűen, fogyasztanak nagy mennyiségű energiát, kiiktattak a csúcsidőben történő fogyasztásból.

A

gyáregység ez évi anyag- és energiatakarékosság: tervére is elsősorban az jellemző, hogy konkréten, üzemekre, munkaterületekre lebontva fogalmazza, meg a tennivalókat. A feladatok sikeres megvalósítása érdekében az eddiginél is ■ jobban igénylik a dolgozók, a szocialista brigádok újító javaslatait, fokozottabban és szélesebb körben ösztönzik a gyáregységi kollektívát kezdeményezőkészségük kibontakoztatásában, a takarékosabb anyag- és energiafelhasználásra.

Ixresws Litje«

Barcikai újdonság

Sajt a kenyérben...

Gönczi Sándor igazgató mondja:

— Kilencvenhatféle terméket gyártunk, ebből hatféle a kenyér ... A többi különféle péksütemény és cukrászipari termék.

A Kazincbarcikai Sütőipari Vállalat vezetője mindehhez még hozzáteszi:

— Több mint 300 ezer fogyasztó igényeinek a kielégítése a feladatunk. Az ózdi, mezőkövesdi, edelényi, me- zőcsáti, valamint a miskolci járás egy része az a terület, amelynek kenyérrel és péksüteménnyel való ellátásáról gondoskodunk.

A vállalat a hagyományos termékek mellett félkész áruk készítésével és forgalomba hozatalával is foglalkozik. Így például több éve gyártanak réteslapot, ami iránt mindig van kereslet.

A barcikai sütőipar vezetőinek és dolgozóinak arra is van gondja, hogy állandóan figyelemmel kísérje a piaci igényeket, s ú.i termékekkel gazdagítsa választékát.

A múlt év decemberében a vállalat ózdi és barcikai üzemében megkezdték az Alföldi kenyér termeléséi, ».mely iráni növekvő a kereslet. Éppen azért azt tervezik, hogy a mindenkori igényekhez igazodva változtatják a tervet, s a vállalat más üzemeiben is elkezdik a gyártást.

Még alig ismert újdonság a Hóvirág sajttal ízesített sajtos kenyér. Borsodban csak a kazincbarcikai vállalat gyártja. A kevesebb szénhidrát- és nagyobb fehérjetartalmú kenyér a korszerű táplálkozás nélkülözhetetlen része, ebből a kenyérfajtából — egyelőre — csak a nagyobb boltokba szállítottak. Ahol van erre igény, késedelem nélkül rendelkezésre állnak.

A vállalat Barcikán és Miskolcon (a vásárcsarnokban) mintaboltot üzemeltet, ahol saját termékeiket árusítva sietnek a lakosság szolgálatára.

A vállalat mintaboltja Kazincbarcikán

Talajelőkészítés Mezőnyárádon

Napraforgóvetéshez készítik elő a talajt a mezőnyárádi Új Élet Tsz B-2-es táblájában. Képünkön: kombinátorral dolgozzák a talajba a területre kiszórt Olitref nevű vegyszert. A gazdaság idén 60 hektáron termeszt napraforgót. Fotó: Fojtón László

Hiányzó földek Sárazsadányban

Síven hektár „elkéhorolt"?!

Ehhez nincs mit íiozzáten- ni. A határból dübörgőit visszafelé a lánctalpas traktor. Képtelen a szántások hantjait eltárcsázni. A sár, a belvíz ezen a vidéken, közel a Bodroghoz még ebben a száraz tavaszban is nagy úr.

— Ősszel mindössze 78 hektáron tudtuk az őszi búzát elvetni, mert ennyin bírta el a felszín a gépek sú1 lyát. Most tavasszal csak 23 hektár árpát sikerült földbe juttatni. Ha az idő megengedi, akkor a folyó túloldalán 52 hektáron vetünk még köményt. Mivel a fűszernövény a második évben hoz termést, szükséges lenne az okszerű földhasználat érdekében borsóval felülvetni. Így már az idén is teremne.

Ahogy elnézem innen föntről a dombról a bizonyos tűloldalt, vízen kívül mást nem látni. Tóth György vi- gaszíalóan megjegyzi, hogy azért annyira nem rossz, vannak ott szárazabb részek

is. l?e azért nem tagadhatja — igaz nem is akarja — a 286 hektáros szántóterületből százhúszon semmit nem tudtak eddig csinálni. ■ És eddig negyven hektárra kértek — kaptak — művelé- siág-váltást, vagyis csak eny- nyi elvizesedetl területet tudtak a szántóföldi növény- termesztésből kivonni.

A sárazsadányi Jóreménv- ség Termelőszövetkezetnek vannak ügyesen szervezett, jól fizető melléküzemágai. Van egy korszerűsödő, hozzáértő kezekben jól gyümölcsöző szőlőültetvénye, amely szép nyereséget hozhat. Van ezenkívül közel nyolcszáz hektár területe. Hogy pontosan mennyi, azt még nem tudni, hiszen keresik. De ha megtalálják, s végre térképen körvonalazzák, annak kontúrjait is ' meg kellene ..húzni”, hogy ezen a tájon termeszteni mit, és mennyit érdemes.

— kármán —

Jegyzet

A „kényes” téma

Papíron 864 hektár a sá- razsadányi Jóreménység Termelőszövetkezet területe, de hogy a valóságban mennyi, arra jelenleg senki nem tud pontosan felelni. Már csak azért sem, mert valahol van a szövetkezetnek 34 hektár erdeje, de miután onnan emberemlékezet óta nem termeltek ki fát, már azt is elfelejtették, merre található. Természetesen az is előfordulhat, hogy ez az erdő csak egy fasor, az is, hogy egy szomszédos gazdaság része, s netán az is, hogy tényleg a szövetkezet tulajdonában van. Mindenesetre nagy a talány, amelyet — ne vegyék sürgetésnek — éppen ideje lenne tisztázni. Tóth György főagronómus mentegetőzik is:

— Már megrendeltük a térképet, s megpróbáljuk a heiyszínrajzok alapján tisztázni, hogy merre is van. De — és ez ne hasson szabad- kozásnak — nincs egy éve, hogy itt vagyok, s ha véletlenül nem „bököm” ki azt az adatot, hogy nekünk erdőnk is van,- akkor talán sohasem keresnénk. Ez inkább a régebbi szakvezetők feladata lett volna, hiszen a szövetkezet nem ma alakult.

A főagronómusnak nem is tehetnek szemrehányást, hiszen hosszabb nyomozás után már megtalált 14 hektár szőlőt (?)! Szó szerint, de egy szomszédos gazdaságban. Kerek száz hektáron húzódott a szövetkezet telepített ültetvénye, amelyről a „rossz nyelvek” azt beszélték, hogy nincs is száz hektár. A pletyka az egykori vezetőket érintette . leginkább, hiszen közszájon forgott, az állami támogatást más célra vették igénybe, s jóval kevesebbet telepítettek, mint ami elő volt írva. Természetesen a megmaradt területekre hárítottak mindent; műtrágyázást, adót, hozamot, s így egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy nem valami fényes eredményele születtek. Hiszen a száz hektár valóságban csak 86 hektár volt. De hogy éveken át ennek a 14 hektárnak a hiánya nem szúrt szemet, az enyhén szólva: furcsa. Tóth György széttárja a kezét:

— Nem valami jó érzés, hogy éveken át azért termeltünk gyengén, mert a termést száz hektár átlagában számoltuk. Gazdaságunk a megye második legkisebb szövetkezete. Ha egy négyezer hektáros üzemben „eltűnik” ötven hektár, talán nem is feltűnő, de nálunk, amikor az összes terület alig haladja meg a 850 hektárt, még nem tudni, hogy merre fekszenek földek, ez már több mint felületesség.

Egyik vállalatunk a múltkoriban elküldte a sárospataki AFIT-hoz tíz IFA-te- hergépkocsiját, olyanforma megrendeléssel, hogy az alvázat kivéve, mindent újítsanak, javítsanak fel rajtuk. Elvégre a vizsga szigorú. Meg is tették, s darabját 300—320 ezer forintért ismét üzemképessé varázsolták. Miközben egy ilyen típusú új gépkocsi 240 ezer forintba kerül!

Gyanakodtam, hogy az árkatalógust az említett üzemben nem ismerik. De egy tsz- elnök ismerősöm „megnyugtatott”, hogy náluk is ez a szokás. Mármint felújítani lehet kocsit, venni nem. Az egész dolognak „ésszerű” magyarázata van. A beruházási pénzeszköz szűk volta, hiszen az amortizációs alapból és a nyereségből képezhető összeg minden vállalatnál behatárolt. Ebből adódóan, ha három kocsira van szükség, s kettőt tudnak csak megvásárolni, akkor nincs olyan költség, amely nem érné Tneg, hogy a harmadik tehergépkocsi a műszaki vizsgán álmenjen. Igaz. hogy hatvan-nyolcvanezer forinttal többe kerül, de azt bele lehet számtani a termelési költségbe, hiszen a gép feltétlenül szükséges a termeléshez. Ha valaki ezek után a fejéhez kapna, s felkiáltana, hogy most már megérti, miért drágák egyes termékek, az hasonló következtetésre jut, mint a sorok Írója.

A sárospatakiak ebben a korszerűnek aligha mondható, kicsike autójavítóban évente hetven IFA-tehergép- kocsit javítanak így: Gyorsan számolva, 4.2 millió forinttal többet fizetnek ki a javíttatok. mintha új kocsikat vásárolnának. Egyik szomszédos megyének nagyobb szervizében a javítás még ennél is többe kerül, s mindez úgy, hogy a pénz felét azonnal le kell fizetni, előlegként.

— Kényes téma — mondta a barátom —, hiszen mit lehet itt tenni? Ha egyszer rendelet mondja ki. hogy új tehergépkocsit venni nem lehet, de felújítani bármi áron szabad?! Hogy a költségek elszaladnak, romlik a hatékonyság, nő a pazarlás, az jelen esetben nem fontos?! Pedig ezekkel a fogalmakkal mintha a népgazdasági kívánalmak között találkoztam volna.

K. I,