Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-11 / 85. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. április TT., szombat h A költészet napja .*&& $$£&?■ >;r' • &^sJP;íí %} }^¥^Í V ■. >?kÉf:. '’Űkk^imm Herczeg Klára: József Attila plakátja Ebben az esztendőben Magyarország $ és a világ tiszteletadó emlékezéssel és a legnagyobbakat megillető méltó elismeréssel fordul Bartók művészete felé. Ma, a költészet ünnepnapján szellemének, müveinek megidézése mellett az a benső emberi-művészi rokonság is tapinthatóbbá válik a számunkra, ami az ö eszmevilágát, szabadság- és humánuseszményét egybekapcsolja századunk magyar lírájában Ady, József Attila és legméltóbb utódaik művének üzenetével is. Szerves folytonosság ez, amit szellemiségük egyik költő-örököse, Nagy László így .ismert föl Bartókról szólva: „Nekem példa és megváltás, mint a legfényesebb árvák: Ady és József Attila." Ma, a magyar költészet ünnepén — József Attila születésnapján — érdemes erre is gondolva töprengeni költészetről, jelenlétről, felelősségről. Bizonyos, hogy az információk befogadhatat- lan áradatában, a fokozódó szóinfláció és az eluralkodó versdömping korában volna elég ok csak a veszélyekre figyelni, vagy rezignálton szemlélni a kiüresedések, a hitelvesztések kínzó sodrását, netán csupán megállapítani a költészet iránti igények visszaszorulását. Ha ma mégsem elsősorban ezen tűnődünk, nem az ünneprontás elkerülését, hanem magát a költészetet, az iránta élő eleven és széles érdeklődést, a költészet létező társadalmi hatását érezzük fontosnak. Mert van európai, világrangú költészetünk, vannak költőink, akik a magyar líra több százados hagyományának máig töretlen folyamatában gyakorolják a szó hatalmát, vállalják a jelenlét felelősségét, őrzik a közös vállalkozások gondját, alakítva szemléletünket és önismeretünket. A költészet ma is társadalmi ügy, és nemcsak közösségi eredete, hanem hatásának mértéke miatt is. Mit tehet ma közösségéért a költő? — kérdezhetjük Szilágyi Domokossal, akinek „sóhaja vers, indulata magasság; sóhaja reménység, indulata költemény". Azt, amit történelmünk valamennyi korszakában fölvállalt a líra: hozzátéve önmagát a környező világhoz, egyén és közösség természetes egységében megközelítette és kifejezte a gondot, lehetőséget és a beteljesülést vagy a hiányt; eszményt és erőt adva döntéshez és kísérlethez, példát és modellt adva a megszólalás befogadóinak. Hogy ismét Szilágyi Domokost idézzük: „csak így, csak így indíthatom / önmagamat felétek útra; / viszonylag boldog lehetek, / s elégedett: hogy tehetek, / hogy eme gyönyörű kínomnak / élhetek, s hogy tiértetek / láthatok én és érthetek / s ti érettem . . .” A költészet nemcsak esztétikai értelemben lehetőség; hordozója a magasabb erkölcsiség- nek, a jelen felelősségének is, esély a szóba vetett hitek megvalósulására is. Ha van valódi ítélet a költészetről, az alkotóról: az maga a vers, a kimondott szó. Ha meghailójától független is az a körülmény, hogy maga az ember hol született, a költészetnek nagy a felelőssége abban, hogy érzi-e igazán. A költészet napján — évfordulóktól függetlenül is — köszöntjük a költeményt és létrehozóit, akiknek hivatásuk a szóval bánni: odaadás és felelősség. AKÁC ISTVÁN: Ha százszor is tagadna A jól fésű ft szelídség ótárcái ba levettem, nézzetek a szemembe, kiket mindig szerettem... Szívemnek lágyan integet a halk polgári béke, — kik szerettek, segítsetek, •a szívem el ne érje. Ne tegyek renyhe agyvelő! Ne legyek bomlott háló! legyek: termő láz, friss erő, csiHogokig kiáltó. Tagadjam meg az ölelést, hogyha jégcsap-kar adja, de öleljem át, aki hű, ha százszor is tagadna... E. KOVÁCS KÁLMÁN: Tanács némely hangoskodónak Ordító úr, mért kiaból-kajabál maga folyvást, így a tekintélyét őrizi-óvja talán? Célba nem ér, oki hangorkánrtal pótol egy érvet, Csendes szó is elég ott, ahol értik a szót. KALÁSZ LÁSZLÓ: Nyár lett ‘— mert onnyira óhajtod: tudok é Nap felé fordulhat az arcod — hogy’ lehetnék odatéve pillantásod közelébe? — nem is áthatod! vferáí imntteo ezerszer ugrok-fordulak — sörért is — micsoda legény fickándoz itt és mennyi fényt a táj remeg bihengőzoek oz emberek és fúj a szél s rmntha ekszóftea három hatómyi búzatábla ZELK ZOLTÁN: Nem tudsz te meghalni Hióba feküdtél a sínekre, lásd be, nem tudsz te meghalni. Vak vagonok sora düböröghet rajtod, s vonatnál dübörgöbb évek szerelvénye — nem fog rajtad halál. Megválthatsz egy népet, magad meg nem váltod, a megváltók sorsa kikelni a sírból. Te sem rejtőzhetsz hát, hiába vágysz ülni hoK rigók leikével, a semmi nyugalmas, fuvalom-se-bántja, rezdületlen ágán. S kínálnád még százszor magad a halálnak, lenne pusztulásod országos ezerszer, akkor sem bocsátna el az éiő világ. Hogy fs bocsaitanának! Szükség van szavadra. Amt is, mit szájjal a füleknek mondasz. Jöjj, lobbantsd hát lángra vitáink parazsát, fénylő, szép gondjaink ki rve aludjanak értetlen, vak szavak sivár hamujától. Jöjj, te Vitatkozó, jöjj, te Magyorózó, várnak éji szobák, s Költészet gondja. Lássuk, mily ábrákat vés mutatóujjad ércnél maradandóbb füstbe-lámpafénybe. Ne kéresd hót magad. Kelj föl a sínekről, te széttéphetetlen! S úgy jöjj közénk, haza, ahogyan éveid azt megkövetelik, már a tél derével hetyke bajuszodon, így illesz már közénk ... Hát Még az ifjakhoz, kik atyjuknak vallnak, s versed páncéljába, hűségbe öltözve vágnak az időnek — hidd el, fölismernék, téli ág alatt is változtathatatlan, szép kamasz-mosolyod! Tányérok, kancsók, korsók, kulacsok... Déllesi maiáigyűitemény Miskolcon A miskolci Herman Ottó Múzeum új intézményépü- letbe költözésével a Papszer utcai kiállítóhely „föliélegez- hetett” a zsúfoltság szorongásából; a közelmúltban nyílt meg a volt néprajzi raktár lalai között az ikon- kiállitás, a történelmi raktár tereibe már terveződik a bükki élővilág bemutatása . .. Míg ez utóbbiról csak jövő időben beszélhetünk, az már tény: á múzeum Papszer utcai kiállítóhelyén tegnaptól újabb — bizonyára nagyon sokak kíváncsiságára számot tartó — kiállítás várja a látogatókat: Kiss Miklós dédestapolcsányi állatorvos magángyűjteménye. „Gyermekkorom olyan volt, ahol mindennapos használati tárgy volt az apátfalvi tányér, findzsa, kornatál, korsó, kancsó, a különböző gömöri és alföldi csecses korsó és ki- sebb-nagyobb méretű vá- szonfazekak — írja a kiállító. — Most is fülembe cseng a gyermekek zsivaja a lakodalomban, amint a megterített asztalnál vacsora előtt csereberélik a szebbnél szebb rózsás tányérokat. Hallom a vászonfazekak tompa utolsó sóhaját, amint eljegyzéskor a násznagy a ményasszonyos ház ajtajához vágja, mert bezárták előttük az ajtót...” Kiss Miklós dédestapolcsányi születésű, huszonnégy éve ott körzeti állatorvos; másfél évtizede kezdte gyűjtőmunkáját, s a szülőfalu, meg a Sáta környéki kilenc település paraszti életének emlékeit őrző tárgyakból mintegy 2000 darab őrződik most otthonában, .túlnyomó többségben kerámia. Majd’ másfél ezer darab került most ezekből a múzeumi kiállítóhelyre, igen jól áttekinthető, egyszerű és ötletes „tálalásban”. A szemlélődő- nek — bizonyára kinek-ki- nek más majd — feltűnhet, hogy amíg a korsók, kancsók, tálak díszítésében a virágmotívumok uralkodnak, addig a tányérok a legváltozatosabb díszítésekkel készültek; nincs hely rá valamennyit felsorolni, érdekességként érdemes azonban idemásolni a tányérokon olvasható neveket: Rózái. Róza, Rózsika. Rózsi, Zsuzsi. Bor- csa, Kati. Mariska, Julcsa. Teri, Zsófi ... akkoriban még ez volt a névviselő-módi ... A tárgyak között igen sok a század első éveiből való, a legrégebbi 1896-os feliratot visel, a gyűjtő nagyapjának nevével. A kerámiák mellett más tárgyak (asztalok, komódok) is láthatók a kiállításon. s megtekinthető egy 1661-ben kiadott Biblia is, mely Váradon és Kolozsvárott készült. A kiállítás szeptember lü-ig tekinthető meg — az eredeti tervek szerint; az idei múzeumi hónap mottója ugyanis a „Magángyűjtemények” lesz. s a borsodiak a hevesiekkel karöltve szeretnék megrendezni itt Miskolcon a két megye magángyűjtőinek konferenciáját. Ezzel is erősítve magángyűj- tők és múzeumok kapcsolatát, mint ahogyan ezt. szolgálja a Porkoláb Albert, megyei tanácselnök-helyettes által tegnap megnyitott kiállítás is. (t. n. j.) Bartókot • 1 r rr idéző kórusok Bartók Béla kórusművei — a meghívó ezzel a címmel invitált vendégeket a miskolci Bartók-terembe, ahol a 6. sz. Általános Iskola énekkara, az Egressy Béni Zeneiskola kórusa, a Bariók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola leánykara és a Miskolci Bartók Kórus adott nagy sikerű hangversenyt. Közreműködött Osvayné Jaki Erzsébet zongorán, valamint a szakiskola és a Zeneművészeti Főiskola Miskolci Tagozatának egyesített zenekara, vezényelt dr. Farbaky Gézané, .. .-:ményi János és Finta Gábor. Az ünnepi koncert — melyet Miskolc megyei város Tanácsa és a Miskolc Városi Művelődési Központ közösen rendezett — telt ház előtt idézte meg azt a Bartók Bélát, aki énekkarra írt kompozíciói folytán (a gyermekeknek írt „egyszerűbbektől” a legnehezebb muzikális feladatokat támasztó há- romszólamú női kari művekig) tulajdonképpen állandó jelenlétével ajándékozta meg zenei életünket. Ismerjük, felismerjük ezeket a dalokat, nemcsak azért, mert — szerencsére — napjainkban nincs olyan énekkar Magyar- országon. legyen az bár általános iskolai vagy hivatásos kórus, amely ne találkozott volna e művek valamelyikével, s ne énekelte volna el koncertjein egyiket-mási- kat, hanem mert motívumkincsükben ott lüktet a magyar népzene. Azt hiszem, ez az az erő, ez a tudatosan vállalt, vagy sokunknál még igazán be sem vallott ismeretség az, ami a bartóki szellemet ébren tartja a ma emberében. S ez nem kevés, szinte kitörölhetetlen kapcsolat, hiszen a Kárpátok medencéjének muzsikáját, dallam-, és rilmusfordulata- it génjeinkben hordozzuk, s egy nép zenéje egyben a nép történelme is. Valahogy erről „szólt”, erről is szólt a miskolci énekkarok hangversenye, mialatt az egymást váltó kórusok pontosan azt az őszinte, kicsit emelkedett atmoszférát teremtették meg, amelyet — s talán nem túlzás — egyedül a vokális muzsika hozhat létre. Ez a hangulat illett a centenárium eszméihez — köszönet érte minden közreműködő muzsikusnak. D. Szabó Ede Komámasszony hol az Irta: Valérián Herlanec Hivatott az üzem igazgatója és ezt mondta: — Ha két nap múlva nem tudod kiszorítani a fogaskerekeket az elosztószekrényekhez, leáll az egész gyár. Ezért most rögtön hívd fel a feleségedet, hogy készítse el a bőröndödet és indulj, ne is lássalak. Az egyik lábad itt legyen, a másik meg ott! Amikor megérkeztem a repülőgéppel, fogtam egy taxit a repülőtéren és egy pillanat alatt már ott voltam a kereskedelmi részlegnél. — Miért hagyták abba a fogaskerék-szállítást? — kérdeztem komoran. — Hiszen szerződést írtak alá velünk, vagy nem? — Dehogynem! Es higgye el, olyan szívesen segítenénk — válaszolták —, de nehézségeink vannak az anyaggal. A kohászok cserbenhagytak minket. Sürgeti őket a terv, de bennünket is! Ügy döntöttem, hogy a helyszínen fogok meggyőződni az igazságról. Habozás nélkül vettem egy repülőjegyet és elutaztam az acélművekhez. Taxival mentem az üzemig és ott azonnal az irodába siettem. — Miért tartják fel az alkatrészgyártókat? Miért nem szállítanak nekik anyagot? Már minden műhelyük berozsdásodik a várakozás alatt! — Megértem, elvtársam, megértem — nyugtatgatott az igazgató, miközben lenyelt néhány csepp valeriánát —, de a mi helyzetünk még rosszabb. Bennünket már csak az úttörők tartanak fenn, akik ócskavasat gyűjtenek nekünk. Nincs alapnyersanyagunk! Nem voltam rest és három óra múlva már a bányaműveknél voltam. — Miért tartják diétán az acélkombinátot? — kérdeztem miniszteri stílusban. — Miért félnek kihasználni gazdag vasérckészleteiket? Hiszen maguknak az a dolguk, hogy bányásszanak! — Hogy bányásszunk! — mosolyogtak gúnyosan. — Csakhogy szeretnénk tudni, mivel! Minden gépünk áll, mert mindig rosszak. Szívesen a két kezem közé kapnám a gépgyártókat! Megnéztem a gépek cégjelzését és elakadt a szavam. Hiszen ezeket a mi üzemünk gyártja! Ahogy ezt megállapító t-’ tam, azonnal repülőre szálltam és indulás haza! — Miért csinálunk olyan gépeket, melyek miatt szégyenkeznünk kell? — kérdeztem szigorúan az igazgatótól. — Hát próbálj meg te jó gépeket csinálni akkor, ha nincsenek fogaskerekek az elosztószekrényekhez! — sóhajtott egy nagyot az Igazgató. f
