Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-09 / 83. szám

Rent a car Szolgáltatások a Ceeptsaristeal Tavaszi üpsilislea Fotó: Gól István Tolna belterületén Si­mon Mihály 79 éves nyug­díjas helyi lakos kerék­párjával nekiütközött a motorkerékpározó Belya János 61 éves nyugdíjas, bogyiszlói lakosnak, aki emiatt átcsúszott az úttest bal oldalára, ott összeüt­között egy személygépko­csival és sérüléseibe kór­házba szállítás után bele­halt. BOMBAROBBANAS Bomba robbant ma haj­nalban a kölni földalattin. A jelzések szerint az anya­gi kár több millió márká­ra rúg; egy személy sú­lyosan megsérült. A rend­őrség feltételezi, hogy egy­szerre több pokolgép lé­pett működésbe. A súlyos sebesült egy éjszakai met- rószolgálatos. Szerencsére a bomba robbanásakor még nem indult meg az utasforgalom. A színhe­lyet egyébként percekkel a robbanás előtt hagyták el a takarítók. Nincs hír ar­ról, hogy kik állnak az akció mögött. LELEPLEZTE GYILKOSAIT Megújul a hévízi tófürdő A Balatonvidéki Építőipari Szövetkezet 1975 óta szakaszosan újítja fel a hévízi tóíürdö szá­zadfordulón készített fürdőépületének elkorhadt szerkezeteit. A felújítás során az eredeti vörös- fenyő cölöpökön kívül mindent kicserélnek. Az épület stílusa megmarad, berendezése azon­ban korszerűbb lesz. Már elkészült a strand­épület és a déli szárny, s jelenleg a középső traktuson dolgoznak. A rekonstrukció során a fürdő befogadóképessége megháromszorozó­dik, naponta harminc-harmincötezer ember fürödhet majd. A tervek szerint a felújítást 1983-ban fejezik be. Hímestojás-vásár A mezőkeresztesi hetipiacon kaptuk lencsevégre a himes tojásokat áruló nénikét, kinek áruja iránt a húsvét közeledtével - különösen a gyerekek körében t megnőtt az érdeklődés. r A tavaszias. idő kezdete óta megélénkült az érdek­lődés az utazási irodák idei programjai iránt. Egyúttal az utazási irodák idegenfor­galmi szolgáltatásai is mind­inkább előtérbe kerülnek. Szabó István, a Cooptourist megvei irodájának vezetője az autókölcsönzés, a Rent a car terveiről elmondta, hogy bevezették az. úgyne­vezett egyutas bérletet. Ez közelebbről azt jelenti, hogy a bérelt személykocsit nem kell feltétlenül az in­duló állomásra visszahozni, hanem, ha valaki csak egyik útra szeretné igénybe venni a járművet, mert vissza csak később indul, vagy más járművet vesz igénybe, ak­kor a bérelt autót egy másik Cooptourist irodánál is leadhatja. Kedvező ez a megoldás azoknak is, akik például Budapestről repülő­géppel utaznak külföldre, így a Mi-kolcon bérelt autót a fővárosban is leadhatják. Visszafelé a fővárosban bé­relt autót a Cooptourist mis­kolci irodájának is átadhat­ják. A megyei iroda a Főtaxi­val való szerződés alapján új Lada kocsikkal készült fel. az idegenforgalmi sze­zonra. Üjdonság az is. hogy kérhetők a kocsik kötetlen kilométer díjszabással, ami­kor csupán a napi bérleti díjat kell megfizetni. Ez például a vállalatok számá­ra kedvező. Az XX- e? ko­csikat magánosok a szocia­lista országokba tervezett útjukhoz. a vállalatok pedig a nyugati országokba is igénybe vehetik. Leleplezte gyilkosait a hős éjjeliőr. A múlt éjsza­ka veszedelmes betörőket ért tetten egy Valencia környéki nyaralótelep éjje­liőre. A 40 éves Luis Be- lenio a múlt éjjel észre­vette. hogy betörők járnak a telep egyik villájában. Azonnal odament, felrán­totta az ajtót és megadásra szólította fel a betörőket, akik lefűrészell csövű pus­kák tüzelésével fogadták. Belenio szolgálati piszto-' lyával felvette velük a harcot, a rablók egyikét meg is sebesítette és me­nekülésre kényszerítette őket. Sajnos, őt magát is több lövés érte, s a földre zuhant. Annyi ereje azon­ban maradt, hogy elővegye noteszét' és golyóstollát, és leírja, mi is törént. Sze- * mélyleírást is adott a be­törőkről, méghozzá olyan pontosat, hogy a bűnözőket még aznap délután elfog­ták egy környékbeli kocs­mában. Fiatalok voltak, 20 év körüliek. Luis Beleniót reggel találták meg a vil­la előtt az arra járók, de mire a mentő kórházba ért vele — meghalt. A Debreceni Megye: Bíró­ság nyereségvágyból és külö­nös kegyetlenséggel elköve­tett emberölés bűntette mi­att életfogytig tartó fegyház- ra ítélte Kiss Ferenc tisza- csegei lakost, alkalmi mun­kást. Kiss 1980. szeptember 28-án kocsmai italozás után bicskájával elvágta Kovács Albert helybeli nyugdíjas torkát és jobb csuklójának ereit. Kovács Albert életét nem tudták megmenteni, a múlt é\f decemberében hosz- szas kórházi kezelés után meghalt. A vádlott és védője enyhí­tésért fellebbezett. Szalonka-nász a levegőtlen Különleges élményt © jelent a vadászok szá­mára minden tavasz- szai a szalonkák „húzása.” Az országban legkésőbb a mi megyénkben, a Bükk hegységben, s' valamivel ké­sőbb a zempléni hegyekben kerül etye sor. A szalonkák, ezek a hosz- szú, hegyes csőrű, ízletes húsú vándormadarak a te­let melegebb tájakon, fő­képp a Földközi-tenger vi­dékén töltik. Tavasz köze­ledtével mindig feljebb vo­nulnak, s nálunk március vége felé jelennek meg, leg­először az ország délnyuga­ti megyéiben. Mihelyt a föld fagya felengedett, s az áttelelő giliszták, bogarak a felszínen mutatkoznak, a szalonkák már meg tudnak élni nálunk is. Az idő me­legedésével a Dunántúlról tovább húzódnak északra, északkeletre, s így érkeznek meg március végén, április elején megyénkbe. Tojásrakás előtt 2—3 hé­tig tart a szalonka-nász, ami izgalmas élményt nyújt a vadászoknak. Ezeket az igen óvatos madarakat ugyanis csak ilyenkor lehet puskavégre kapni. Nappal az erdei avarban, bokrok alján rejtőzködnek, színük egybeolvad a környezettel, de párzás idején, estefelé szinte mindennap ugyanab­ban az órában magasba röppennek, és a levegőben tartják tavaszi nászukat. Előbb a hímek tűnnek fel, és sajátos „korrogó” hangon hívják a tojókat, mire azok halk, pisszegő hangon vá­laszolnak. A nászrepülés 10—IS per­cig tart fönn a levegőben, s ez az egyetlen alkalom, ami­kor a vadászok célba vehe­tik a magukról pillanatra „megfeledkező” madarakat. Persze ilyenkor is jól kell ám célozni, mert a szalonka sajátos imbolygással, kitű­nően repül, s különösen, ha légáramlás van, hirtelen le­lecsapódik egészen alacso­nyan a föld közelébe. Ez idén nem panaszkod­hatnak a vadászok, a koráb­bi évekhez képest szép számban érkeztek a szalon­kák. így hát a vadászni kü­lönleges izgalma mellett füstölt szalonkával tűzdelt ínyencfalatban sincs hiány ezen a tavaszon. Bemutató a Nemzeti Szítóáztian A Nemzeti Színház április 3-án mutatta be Sütő András: A szuzai menyegző című drámáját. Rendező: Ruszt József. A képen: Balkay Géza és Szirtes Ágnes. Demográfiai érdekességek Amennyiben a lakosság növekedésének és a falusi lakosok városokba áramlá­sának üteme a korábbi szinten marad, századunk végéig az ázsiai országok 24 városának lesz több mint 10 millió lakosa. Ezt az előrejelzést az ENSZ ázsiai és csendes-óceáni gazdasági és szociális bi­zottságának beszámolója tartalmazza. rt bizottság adatai’ szerint 1950—1975 közölt Délkelet-Ázsiában a városi lakosság növekedése meghaladta a 300 százalé­kot. a mostani 25 évben pedig ismét megháromszo­rozódik. Ezt a folyamatot súlyos szociális-gazdasági problémák kísérik: a túl­népesedés, a szegényne­gyedek bővülése, az élel­miszer-, víz- és villamos- áram-hiány. * A bombayi Commerce előrejelzése szerint az in­diai városlakók száma már a közeljövőben meghalad­ja a 150 milliót, tehát ,az ország egész lakosságának majdnem 25 százalékát te­szi ki. * Egy arao hírügynökség az Egyesült Arab Emírsé­gek tervezési minisztériu­ma statisztikai hivatalá­nak adataira hivatkozva közölte, hogy az Egyesült Arab Emírségek lakossága 1979 végén 891 600 fő volt. Hinnék 70 százaléka a fér­fi, s csupán 30 százalé­ka a nő. Ez azzal függ össze, hogy az itt élők kö­zel háromnegyed részét a szomszédos arab országok­ból, Indiából, Pakisztánból, Iránból ide érkezettek és itt munkát keresők teszik ki. * A második világháború befejezését követően első ízben csökkent Tokió lako­sainak száma. Az 1980. ja­nuár 1-i állás szerint a városban 11 681 581-en él­teit, 0,06 százalékkal keve­sebben, mint Jegy évvel korábban. * Az idegenforgalmi hiva­tal adatai szerint’ 1979-ben 2247 ezer külföldi vendég érkezett Szingapúrba, te­hát számuk közel azonos volt a sziget lakosságáéval, amely 2370 ezer fő. ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovct: 16-067, sportrovat: 18-049. levelezési rovat, pa- •naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf. 178. Felelő® kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfize­tés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre: 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA. ________________ ________________________. ,______ijiiiiMMUMttii—i________ü_______I Lima—u—UMMU—lm—mim—M——o——«■uiuwmwwí—i—wn-----y————-——■—»«■■nmníiwriiwniiwmi ■niiwurwumimiiniT n-f—f—rrir "rrnrrTTT-iTiTrrnnm inn

Next

/
Thumbnails
Contents