Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-09 / 83. szám

um 1981. április 9., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZÄG 11 A párizsi, ouuaa íüenyuyt- tó viadal harmadik száma­ként az úszást bonyolították le. Az elsőséget a mexikói Sisniega szerezte meg 1284 ponttal. A magyarok közül Buzgó szerepelt a legjobban, 7. lett. Az összetettben a szovjet Lipejev vezet 8272 ponttal. Buzgó a 4., Dobi az 5. helyen áll. t * A moszkvai nemzetközi nagymesteri versenyen Por­ti sch Lajos kitűnően szere­pel. A függőben maradt Smejkal elleni mérkőzését megnyerte, majd fél pontot szerzett ICaszparovval szem­ben. Az élén Karpov és Szmiszlov állnak 2,5—2.5 ponttal, majd Kaszparov és Portiseh következnek 2—2 ponttal.-* Az argentin .,7 Dias” című lap érdekes felmérést készí­tett, amely szerint a négy legnagyobb labdarúgócsa­patnál végzett számítások szerint egy-egy gól eddig 190 ezer dollárjába került a kluboknak. Ez azt jelentené, hogy egy személy két év és négy hónapig élhetne mun­ka nélkül ebből az összeg­ből, egy család pedig négy év és nyolc hónapig fedez­hetné az étkezési költsége­ket. ■ ¥ Nagyszabású nemzetközi futóversenyt rendeztek Mi­lánóban. A férfiaknál etióp siker született, da nem a kétszeres olimpiai győztes Yifter jóvoltából, hanem Ke- dir szereplésének köszönhe­tően. A nőknél nagy fölény­nyel a norvég Gräte Waitz győzött. Eredményekről - SOTOlibSt! KERÉKPÁR. A 'miskolci isko­lák közötti verseny 11. iordulo- jának győztesei, fiúk: Szatináry : (32-es iskola), Dienes (24). Papp (4). Szarka (14). Menyhárt (11). Leányok: Kiss (14). ASZTALITENISZ. Hollóházán került sor a Hegyközi Kupa ver­senyért. ' A győztesek. férfi egyéni: 'Szabó. Női egyéni: Ju- , hászne. Férfi páros; Szabó—Bal­ta. Női pal*os: Juhászné— Leskó. 'Vegyes páros: Szabó—Juhászné ,f (valamennyi Borsotlj-Kinizsi). A csapatverseny végeredménye: l. ‘Borsodi Kinizsi; 2. Sárospataki TC; 3. ELZETT, Sátoraljaújhely.... ATLÉTIKA. Idenynyitó gya-. 'löglóversenyt rendeztek Békés­csabán. Eredmények, ifiúságiak: 2. Németh (DVTK). Serdülők: 1. Szilágyi (DVTK). BIRKÓZÁS. Győrött országos kötöttfogású úttörőversenyt ren­deztek. Eredmények. 45 kg: .3. 2’abián (DVTK), 49 kg: 3. Sipe- , ki (DVTK). Pécsett került sor az ifjúsági „ li. korcsoportos szabadfogású vidékbajnok,ságn». ' Eredmények. S3 kg: 2. Kiss (DVTK). 70 kg: 3. *• N émeth (DVTK). VIVAS. Budapesten onszágoe űttöróversenyt rendeztek. Leány tőrvívásban Kasza (DVTK) alsó lett RÖPLABDA. NB n-es bajnoki eredmények; Kazincbarcikai Ve­gyész— Hejocsabai Cement SE 3:0. Miskolc, férfi. Miskolci Spar­tacus—Nyíregyházi VSSC 3:2. Nyíregyháza, női. Mezőkövesdi MSE--Vörös Október Ruhagyár 3:1. Mezőkövesd, női. Nyíregyhá­zi VSSC*-MÉM TE 3:0. Nyíregy­háza. férfi. Sátoraljaújhely—D. Kinizsi 3:1. Sátoraljaújhely, fér­fi., Ganz-Villany—Sátoraljaújhely 3:1. Budapest, női. TOLLASLABDA. Nyíregyházán Hl. osztályú versenyt rendeztek. Eredmények, fiú egyéni: l. Nagy. 2. Balajti. Férfipáros: 1. Nagy. Balajui (mindkettő H. Papp j. SE). labdarúgás. Tatán meg­kezdődött a megyei válogatot­tak tornája. Az clnő fordulóban Borsod serdülő együttese 2-0-ra győzött Komárom ellen, az ifik — ugyancsak Komárom megye csapata ellen — 3-2-re diadalmas­kodtak. * Gyakorlás a sziklafalon A Miskolci Alpin Klub tagjai a köreiméItban edzést tartottak a lillafüredi sziklafalon. Bemutatójukat élénk érdeklődés kísérte. Fölé: Temesi vállozaiH kiKRdnk s iielfzeteL. A magyar labdarúgó-válo­gatott keret szerdán délután visszaérkezett Belgiumból, ahol. mint ismeretes, 1-0-ra győzött az FC Bruges ellen. — örülök az újabb győze­lemnek — mondotta Mészöly Kálmán szövetségi kapitány. — A játék képe alapján több góllal is nyerhettünk volna. Sajnos, változatlanul kima­radnak a helyzetek, s az a bosszantó, hogy pontosan azok a játékosok hibáznak rendre külföldön, illetőleg nemzetközi találkozókon, akik a hazai mérkőzéseken igen gólkepesek. Nyilasira, Ivissre és Estei i'ázyra gondolok el­sősorban. — Üjólag megerősített ab­ban. hogy a Martos—Bálint— Garaba—Tóth J. hátvédné­gyes a legjobb megoldás. * Tegnap'délután Miskolcon nemzetközi labdarúgó-mér.- lcőzést rendeztek. Az MVSC NB Il-es csapatának vendé­ge a csehszlovák I. osztály­ban játszó Lokomotíva Ko­sice együttese volt. Mindvé­gig szomszédaink játszottak korszerűbben, ötletesebben, és a szünet után kínálkozó lehetőségeiket is értékesítet­ték. L. Kosice—MVSC 3-1 (0-0). Vez.: Kiss. Góllövők, Feckó (2), Farkas, illetve Egri. Folytatni a hagyományt Kilisn-délen A DIÓSGYŐRI Ki lián-dé­li Általános Iskolában már szép hagyományai vannak a sportnak, s nem szerényte­lenség, ha azt Írjuk: az ered­ményességnek is. Évekre visszamenőleg megyei baj­nokságok. úttörő-olimpiai bajnoki címek, helyezések és országos csúcsok fémjelzik az itl folyó sportmunka mi­lyenségét. Pecsét Tibor irá­nyításával a négytagú test­nevelő kollektíva — messze megelőzve a magasabb szin­tű vezetési — a gyermekek olyan tömeges versenyezte­tését. valósította meg, aminek eredője csak a magas szin­tű eredményesség lehet. S hogy milyen mértékben tud­ták a sikeresség hagyomá­nyát az idén is folytatni, ar- ról Pecsét Tibortól kértünk tájékoztatást: — Iskolánknak 931 t’anu- - lója váll. Valamennyi gyer­mekünk — néhány kivételtől eltekintve — rendszeres résztvevője az atlétika, lnb- ' da játékok, asztalitenisz, téli sportok házibajnokságainak. Az úttörőknél ez a verse­nyeztetési rendszer raj-, a kisdobosoknál őrsi keletben zajlik. Kedvelt és kiemelke­dő szerepet játszik a kék- nyakkendősöknél és az 5— ■fi. osztályos úttörőknél az »ügyesség—bátorság” ver­senysorozat. A nagy tömege­ket megmozgató játékos ver­sengés lebonyolításához je­lentős segítséget kapunk a kartársaktól, a sportszerető szülőktől, s az iskolai sport- szakbizottság ifi vezetői tői. Nem véletlen, hogy az eze­ken szerzett érmeknek érté­kük, s megbecsülést tükrö­ző ragyogásuk van... Az , idén szervezői és irányítói voltunk a „Sportolj velünk, pajtás!” vetélkedőnek és kis­dobosokból, úttörőkből, KISZ-es ifivezetőkbúl álló csapatunk a nyolc évvel ez­előtt kiirt kupát ismét — immáron hetedszer! — el­nyerte. Úgy gondolom, ez ön­magáért beszél. — S mi a helyzet a ver­senysporttal? — A tornaversenyeken a kisdobos fiúk és lányok egy­aránt elsőként jutottak a me­gyei döntőbe, s az úttörőkkel összesítésben szintén tovább­jutottak. Zágony László szak­köri formában társadalmi munkában foglalkozik fiú röplabdázőlnkkal, akik. szin­tén városi bajnokként lettek megyei döntősök. Büszkék vagyunk a várost és a me­gyét a téli úttörő-olimpián képviselő asztali teniszezők­re, Badarász Zsuzsára és Ró­zsahegyi Péterre; sízőinkre, Almássy Krisztinára és Vö­rös Péterre, akik egy arany- és egy ezüstérmet nyertek Salgótarjánban. De nyilván a dicsóségtáblán szerepel a sí­ző Tóth Sándor, s a szituén megyei döntőn negyedik he- •lyezelt szánkózó Csík Csaba neve is. — Kapcsolat a miskolci egyesületekkel, klubokkal? — Nagyszerű, kölcsönösen hasznos és gyümölcsöző. Is­kolánk — s ez megint tény! — igazi utánpótlási bázist je­lent. Sokan sportolnak tő­lünk a DVTK torna-, atléti­ka-, vívó-, birkózó-, labda­rúgó- és .súlyemelő-szakosz­tályában. Nem jelent aka­dályt a távolság sem, éppen ezért szép számmal megta­lálhatók fiataljaink az MVSC úszói, cselgáncsozói; a MÉM- TE asztali teniszezői; a H. Papp J. SE sizöi között. Nagyszerű a kapcsolatunk a lövészklubbal, Tímár And­rás révén, s ez nagyban elő­segíti gyermekeink hazafias honvédelmi nevelését. Ta­nulóifjúságunk közel egyne­gyede aktív egyesületi spor­toló. Iskolánkat tehát: joggal minősítik biztos folytonos utánpótlási bázisnak. S ezt tekinthetjük az iskolai test­nevelés és sport kikristályo­sodásának is. — A sport ,személyi, tár­gyi feltételei? — A Göndöc'z István. Cservénka Csabáné, a fele­ségem és jómagam alkotta munkaközösség a sportot ön­zetlenül szerető kollektíva. Egymást segítve, igaz part­nerként dolgozunk gyerme­keinkért. Az új tornaterem megépül lével és a sok tár­sadalmi munkával kialakí­tott sportudvarral — ami a III. kerület atlétikájának is otthona — szinte optimális­sá váltak tárgyi feltéte­leink. A rendszeres tömeg­sportversenyekből a hét minden napjára jut bőven program, így továbbra is használjuk a tornatermeket, a sportudvart, s a folyosót is. — Tervek? . — SZAKOS kollégáimmal, besegítő kartársainkkal min­dent megteszünk. Ennek el­lenére — s ez természetes — nem minden évben jön össze olyan gyerekanyag, hogy országosan is kiemelke­dő eredményt produkáljon. Nem is ez az elsődleges cé­lunk. Mi, iskolánk kialakult gyakorlatának megfelelően, az elkövetkezendőkben is maximálisan ki akarjuk elé­gíteni fiataljaink mozgásigé­nyét, fejleszteni mozgáskul­túráját, s biztosítani szá­mukra a rendszeres'játék és sport örömét. Annál is in­kább, mert nagy a valószí­nűsége annak, hogy ezelőbb- utóbb ismét minőségi ered­ményekhez vezet. Kossárik Nándor Naptár. 1*181. április 9., csütörtök A nap kelte «.OS, nyugta 19.25 órakor A hold kelte 9l3i, nyugta-------órakor N évnap: Erhard Évtor dulo__________ S zázhetven évvel ezelőtt. ISII. április 9-ón született a Vas megyei Egyházashetyén, és 33 éves korában, iS44 .júniusában hunyt el a Fejér megyei Kálozon Kimoss Endre költő és hír­lapíró, ügyvéd. 1 Időjárás___—___ i V árható időjárás ma estig: Nyugat felől megnövekvő felhő­zet, néhány helyen kisebb zápor már valószínű. Időnként megélénkülő, nyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1"—22 tok között. — Sárospatak város Tanácsa határozatot hozott á bod- rogkeresztúri szociális ott­honnak a Sárospataki Egye­sített Szociális Intézménnyel történő összevonásáról. A bodrogkeresztúri otthon rendeltetése nem változik ezután sem, továbbra is az idős' korúak otthona marad, de az összevonással az irá­nyítás, ellenőrzés, gazdálko­dás hatékonyabbá válik. — A tavalyinál mintegy harmadával több zöldség- vetőmagot szállítottak a kis­termelőknek. akik az elmúlt napokban, hetekbén ostrom alá vették a szaküzleteket. A mezőgazdasági nagyüzemek szaporítóanyag-megrendelé­seit is visszaigazolta az Or­szágos Vetőmagtermesztő Vállalat, a szállítmányok jó részét már elküldték a gaz­daságokba. Rövidesen kezdő­dik a kukorica vetése. A sza­porítóanyag kilencven szá­zaléka már az üzemekben van. Az idén a korai érésű fajták adják a készlet, mint­egy 60 százalékát, szemben a tavalyi 40—45 százalékkal. — A belvizek gyorsabb le­vezetése érdekében az ÉVI- ZIG az elmúlt évben 52 ki­lométer belvizes csatornát újított fel összesen 43 mil­lió forintos . költséggel. A csatornák jelentős részét elemes burkolattal láttak el. — Zemplénbe is megérkez­tek a gólyák, s a hosszú té­li hónapokban többe-kevés- bé szétzilált fészkük meg- igazítása után máris táplá­lék után láttak, E tekintet­ben ez idén valósággal „te­rített asztal” várja ökot, hi­szen a Bodrog árterületein és a bodrogközi lápokban, tavakban bőséges eledeire találnak. — Tovább bővítik a jövőben a Riese térségi ivóvízellátó rendszert. Már készülnek Harcsa, Karos és Pácin köz­ségek elosztóhálózatainak, valamint távvezetékeinek tervei. — Késő bronzkori íclcpülés nyomait fedezték föl Szom­bathelyen az építőmunká- sok: a város északi, kámoni részén egy üzemépület ala­pozása közben különös, so­sem látott házmaradványra bukkantak. A Savaria Múze­um régészei megállapították, hogy az időszámítás előtti Xlll—XII. századból való, földbe épített lakásra és an­nak melléképületeire leltek. Közlemények A K1SOSZ Borsod-Abaú.1- Zempléu megyei AdókfizötaAge cries uí a magánkereskedőket, hogy az 1980 81. övi a dói als (ro­mot 1981. április 10—25-Ie köz­szemlére teszi ki a megyei szer­vezőt hivatalos helyiségében. , * A TIT ASZ értesíti a lakossá­got. hogy a l emnváros és Pol­gár között párhuzamosan kiépí­tett két 30 kV-os távvezetéket a polgári vágóhidlól a Tis/a folvó irányába, a kosárfonó leágazá­sáig. 2x3,5 km hosszban. !98t. április 10-én feszültség alá he­lyezi. Ettől az időponttól a be­rendezések érintése életveszélyes, érért/szigorúan tilos! — A háztartási balesetek megelőzéséről ad tanácsot a lü-340-es telefonszámon a kazincbarcikai telefondok­tor. A szokásos időben pén­tek reggeltől hétfő reggelig hallható. — Bertha Zoltán, Sárospata­kon élő festőművész' 29 olaj- és 5 akvarellalkotásúbói a Győr-Sopron megyei Műve­lődési Központ kiállítást rendez. A kiállítás megnyi­tására április' 10-én, délután 4 órakor kerül sor, s azt áp­rilis 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Ebben az évben csaknem 5 ezer hallgató végez a pe­dagógusképző felsőoktatási intézmények nappali tago­zatán. ahol az I—V. évfolya­mon több mint 20 ezren ta­nulnak. Az esti tagozaton mintegy 500-an, a levelező tagozaton 4600-nál is többen fejezik be tanulmányaikat. Összesen 10 ezren szereznek diplomát. Az idén végző ta­nárjelöltek száma — a Mű­velődési Minisztérium na­pokban elkészült felsőoktatá­si statisztikai tájékoztatója szerint — csaknem azonos a tavalyival. A legnépesebbek a tanárképző főiskolák utol­só évfolyamai. — L’jabb filmsorozat felvé­teleit kezdi meg április kö­zepén a Magyar Televízió forgatócsoportja. Sárközi György: Mint oldott kéve cí­mű alkotásából Révész György rendező hétrészes tv- filmet készít. Az 1945 már­ciusában, a balti munkatá­borban mártírhalált halt Sái közi György — akit első­sorban lírikusként tartanak számon — a harmincas évek elején a szabadságharc tör­ténetét tanulmányozva is­merkedett meg a kalandos és tragikus sorsú fiatal ma­gyar főnemes, báró Med- nyánszky Cézár életével. Könyvtári kutatásainak fel- használásával 1931-ben írta meg 1048 megrendült hitű paphösének életregényét, amelyben egyúttal bemutat­ja a magyar történelem egyik legjelentősebb időszakát, a reformkort. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint szerdán az OTP-köz- pont pénztárában kifizették a 13. heli öttalálatos íottó- szelvé.iy nyereményét A sze­rencsés budapesti játékos 1 629 765 forintot vett fel. Eiadő 1 darab lejárt forgalmi engedélyi! Csepel O 450 típusú billenős tehergépkocsi üzemképes állapotban. Érdeklődni: „Decembet 4." Drotművek, Miskolc, gépjármű ügyintézőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents