Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-24 / 95. szám

1981. április 24., péntek ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Daróciak a Bikavér-programban Oportó az Előhegyen A Debreceni Ruhagyár Ózdi Gyárának edelényi lelepérö! viszonylag kevés volt a híradás. Pedig tavaly 160 ezer női ruházati cikket készítettek, modelleik a hazai piacon túl, eljutnak a Szovjet­unióba is. A divat szerint A meósnak viszonylag könnyű dolga van, ugyanis a varrónők precízen dolgoznak. Izsó Mária pedig szigorú kritikus... Az elnök morzsolgat ja a földet. Eső kellene — mond­ja. Azt sem bánná, ha emi­att néhány napot csúszna a tennivaló. Csontszáraz a föld, szinte zörögnek az egy­máshoz rázott rögök. Ez a marék is mulatja, meg hát érezzük a lábunk alatt, s lát­juk körbe széttekintve, erő­sen kötött, a haszonért sok munkát kisajtoló talaj az it­teni. Olykor még a gépóriás is küszködik vele. A hatalmas lánctalp-'s TM—100-as, olda­lán az oszlopbenyomókkal néha-néha megemelkedik. Persze sejtjük, ebben a kő a ludas. Itt a felszínen is ta­lálható belőle bőven, az alsó rétegekben, a feltalaj alatt pedig nyilván még ennél is több akad. Ahogy a kísérőink el­mondják, az utóbbi években t a terület jó része parlag volt, 1970-ben vágták ki a volt uradalmi szőlőket (még a szá­zadforduló idején telepítet­ték azokat), azóta nemigen volt a terület .megnyugtató­an hasznosítva. Szántónak ugyanis nem alkalmas, tele van meredek lejtővel, való­sággal egy kis hegy. A neve is erre utal: Előhegy. Aztán legelőnek sem hinném, hogy értékes lenne, legfeljebb a kecske vagy a zerge lelne a nyirokból, kövekből kibújt táplálékra. Egyébként is! Éppen a hajdani uradalmi szőlők bo­ra a tanulság rá: ezt a terü­letet a természet is szőlőnek teremtette. Ketzer István, az elnökhelyettes — szakmája szerint szőlész-borász — es­küszik rá: a legjobb minősé­gű daróci bor itt termett az Előhegyen, illetve ennek Manapság, amikor a ma­gyar agrártermelés eredmé­nyeire úgy hazai, mint nem­zetközi szinten felfigyeltek, dicsérik azokat — legutóbb éppen az SZK.P XXVI. kong­resszusán — nem hallgathat­juk el, hogy ezekben a dicsé­retekben nagy része van az ágazatban aktívan dolgozó 45 ezer diplomásnak is, akiket közös néven úgy nevezünk: agrárértelmiség, E számará­nyában növekvő, s egyre na­gyobb feladatokat magára vállaló réteg szerepe, felelős­sége — különösen a magyar falu életében — a jövőben tovább fokozódik. Ezt vá.'ta tőle az egész társadalom is. A konkrét gazdálkodás, ter­melés mellett, egyéb felada­tok, nem túlzás, missziók át­vállalása is vár az agrárér­telmiségre. ötven-hatvan év­vel ezelőtt, de még később is a tanító, a pedagógus töltöt­te be falun — Gárdonyi sza­vaival élve —. a lámpás sze­repét. Őhozzá, a falu egyet­len, vagy egyik értelmiségié­hez fordultak ügyes-bajos dolgukkal, gondjaikkal az emberek. Ma már talán a szó szoros értelmében vett lám­pások nincsenek, nincs is szükség rájuk. A kommuni­kációs eszközök, a tv, rádió, sajtó részben átvette ezt a szerepet. Ennek ellenére a ma kis és nagy településein is szükség van személyes, infor­máló, eligazodni segítő, pél­datartalmú emberi kapcsola­tokra. Megyénkben 95 telepü­lés lakossága 500 lélek, vagy annál is kevesebb. Nem egy helyen, például Tomakápol­folylatásán, a Csonkáson. Ezen a most csontszáraz, március közepe óta számot­tevő csapadékot nem kapó, zörgő rögű földön. Itt a falu felett, hol szabadon kószál a szél, s a föld mindig a nap­nak mutatja arcát. Főleg ez utóbbi, a hegy gyakori nap­fényben mosakodása lehel a titka, hogy azt állíthatják: itt termett a legjobb bőr. Ez a cím Tibolddarócon egyéb­ként nagy rangot jelent, mert aki ismeri a daróci borokat — amelyek ugyan most más dűlőkben teremnek —, az azt is tudja, hogy ezekre az or­vosságokra mondják, nem ke- . serü. Elnézzük jó ideig ezt a mostani telepítést. Több ok­ból is érdekes, sok itt az új­donság. Ami mindjárt sze­met szúr, hogy legelőször a támberendezésl építik ki. A már említett masina, a TM— 10ü-as, oldalán az oszlopbe­nyomókkal, összesen 37 ezer akácfaoszlopot nyom bele a földbe. Ezek adják a mosta­ni 30 hektár telepítés vá­zát. Karó nem lesz, huzal is csak egy szál, egy 6 milli­méteres. 180 centiméter ma­gasan. Ez egyben sejteti, hogy a művelési mód sem a megszokott hagyományos. Ügy nevezik ezt: egyes füg­göny. Hudák Miklós, a szőlészeti ágazalvezetö magyarázza: — Ez úgynevezett egysíkú mű­velési mód. Csak egy tartó- huzal van. Ezen helyezkedik el a kordonkar. A hajtások szabadon lógnak lefelé, a ka­csok nincsenek rálekeredve a tartóhuzalra. így jóval köny- nyebb a metszés. Előnye az is, hogy kevesebb kézimun­kaerőt kíván, hiszen elma­rad a szálvessző-lekötözés. Magának a támrendszernek a kiépítése is egyszerűbb és ol­csóbb, emellett ez a műve­lési mód gépi szüretelésre is alkalmas. nán, Szanticskám, Debrétén slb. ma már nem él tanító- pedagógus; mert kürzetesitel- ték az iskolákat. Nem is be­szélve arról, hogy ugyancsak nincs helyben székelő orvos, gyógyszerész. A kapcsolattar­tás éppen ezért a gazdálkodás legfontosabb eleme, a föld által e településekhez kötött mezőgazdászokra, agrárgépé­szekre, agrárközgazdászokra marad, rájuk vár. ök váltják fel, nekik kell átvenniük, át­vállalniuk sok helyen az egy­kori tanítók szerepét. Az a tény, hogy nagyon sok kis település esetében az egyedü­li értelmiségi az agrár­mérnök, megsokszorozza, ki­szélesíti, sok irányban diffe­renciálja az ilyen pályát vá­lasztó fiatalok feladatait. Fel­vetődik a kérdés: az egye­tem, a főiskola felkészíti-e őket áz ilyen fajta misszió vállalására? ICépesek-e meg­felelni ezeknek a kívánal­maknak, követelményeiének ? Átérzik-e az agrárdiplomások e feladat nagyságát, fontos­ságát? Ilyen és hasonlóan iz­galmas kérdések vetődtek fel a megyei agrárklub legutóbbi rendezvényén, ahol kötetlen beszélgetés keretében dr. Csáky Csaba egyetemi docens, a Magyar Agrártudományi Egyesület ügyvezető főtitká­ra válaszolt a fellett kérdé­sekre. A megjelentek hasznos, értelmes, további gondolko­dásra serkentő klubfoglalko­zás részesei voltak. Kár, hogy ezúttal a szokottnál kevesebb agráros vett rajta részt. (hajdú) Az oltványokat — sor­irányban — az oszlopok két oldalára telepítik, úgyneve­zett ikertőkésesen. A sortá­volság 3,5 méter, a tőtávol­ság 2,2 méter, plusz — az ikertöke miatt — 20 centi­méter. És ami még újdonság, a fajla! Darócon ugyanis a Rá­kóczi Tsz eddig nagyüzemi táblákban csak fehér szőlő­fajtákat termesztett. Dósa Sándor elnök: — A mi gazdaságunk is bekapcsolódott az Eger— Mátravidéki Borgazdasági Kombinál szervezésében a vörös bor, vagy ismertebb ne­vén a Bikavér-programba. En­nek keretében első ízben te­lepítünk kék szőlőt. Első részletben ide, az Előhegy­re, Csonkásra 30 hektáron oportói, majd a jövő tava­szon az Alsó-Száraztó dűlő­be 28 hektáron más kékszőlő- fajtát. E területek meliorá­ciójára 70 százalékos állami támogatást kaptunk. Kiépül­tek az utak, a vízelvezetők, megtörtént a talajjavítás, vízrendezés. A telepítés 40 százalékát ugyancsak az ál­lam téríti. A fennmaradó részen 51—49 százalék arány­ban mi és a borgazdasági kombinát osztozunk ... Napról napra változik az Előhegy arculata. .Igaz, az időjárás miatt a tervezettnél később tudtak hozzákezdeni a munkákhoz, de most már teljes ütemben végzik. A területet egyre jobban be­hálózzák az akácoszlopok, s néhány nap múlva az oltvá­nyok telepítése — a szentist- vániak is segítenek ebben — ugyancsak megkezdődik. Ügy tervezik, május első dekád- jáig földbe kerül az oportó- oltványok zöme. Jövőre, ha erre jövünk, már zöld lesz a hegyoldal. S három év múlva már némi kóstolót is adnak a fiatal tőkék. S akik pedig nem tud­ták, nem ismerték, 4—5 év múlva meggyőződhetnek Ket­zer István állításának iga ■ zárói: valóban ezekben a dűlőkben termett, terem a legjobb daróci bor. Hajdú Imre- Aki régen járt Miskolcon, bizonyára meglepődve ta­pasztalja, hogy eltűnt a moz­donyfüst a Tiszai pályaud­varról. Mi tagadás, koráb­ban elég sok bosszúságot okozott az utazóközönségnek, hogy gyakran füstfelhőbe burkolózott ez a nagy forgal­mú pályaudvar és környéke. — Száműztük a Tiszairól a gőzmozdonyokat — újságolta Koncz Zoltán állomásfőnök. — Természetesen nemcsak ebben látom a Tiszai mun­kájában bekövetkezett fejlő­dést. Előreléptünk abban is, hogy javult 1930-ban a sze­mélyvonatok menetrendsze­rűsége, vagyis pontosabban érkeztek és indultak a sze­relvények, ennélfogva keve­sebbet bosszankodott a nagy­számú utazóközönség. — Az egyik gond meg­szűnt, de jött helyette más. ugyanis időközben megkez­dődött a pályaudvar ódon épületének átépítése. — Valóban, nem irigylés­re méltó a helyzetünk, hi­szen hol az egyik, hol a má­sik épületrészt kell lezárni Edelény körzetében jó né­hány olyan üzem, gyáregy­ség van, ahol a nők foglal­koztatására rendezkedtek be. Ezek közé tartozik a Debre­ceni Ruhagyár Ózdi Gyárá­nak edelényi telepe is. Er­ről a telepről még kevés hír­adás indult el, valahogy nem került a figyelem fókuszába, pedig már 1968 óta üzemel. Mondjuk így: varroda. Az épületben korábban munká­sokat szállásoltak el, s ami­kor üresen maradt, akkor jött az ötlet egy kisüzem létesítésére. Azóta persze so­kat fejlődött, növekedett lét­számban, felszereltségben, „termelésben”. Valódi ter­melőmunka folyik itt, két műszakban. Miután a divatos, illetve az érzékeny szférához tarto­zó termékeket készítenek, mindenkor ügyelniük kell a minőségre, ez határozza meg munkálkodásuk eredményes­ségét. A minőség tartásához, illetve a növekvő követel­mények teljesítéséhez nagyon sok tényezőre kell figyelni. Vannak alapvető dolgok, pél­dául a gépek állapota. Sze­rencsére ebbe az üzembe nem elavult, kimustrált gé­peket „hoztak le”, példázza ezt, hogy tavaly gépállásból kiesésük nem volt. Az irá­nyítás, az ügyvitel központi. Ez annyit jelent, hogy az ózdi ruhagyáron keresztül Debrecen minden feltételt biztosít. Ózdról kapják a szabványokat, amelyek sze­rint a magyar alapanyagból összeállítják a készterméket. Az elmúlt: esztendőben 160 ezer da rali női ruházati cik­ket varrtak meg. Ezeknek 6(1 százaléka a hazai piacra került. az utasforgalom elöl. Igyek­szünk azonban, a rendelke­zésre álló lehetőségeken be­lül kielégíteni a személyszál­lítási igényeket. Nem is ered­ménytelenül. Bizonyíték er­re, hogy az épületrekonst­rukció ellenére tavaly to­vább nőtt menetdíjbevéte­lünk. Azt viszont feltétlenül meg kell említeni, hogy az állomás felvételi épületének átépítése óta az utazóközön­ség kiszolgálásának kultu­ráltsága korántsem érte el a kívánt szintet. — Milyen volt a pályaud­var munkaerőhelyzete? — Az elmúlt évben negy­ven dolgozó hiányzott a pá­lyaudvar létszámából, mégis kevesebb túlórát vettünk igénybe. Ezt oly módon ér­tük el, hogy jobban kihasz­náltuk a munkaszervezésben rejlő lehetőségeket és utazó dolgozóink leterhelését egyen­letesebbé tettük. így. az elő­ző évhez képest mintegy 25 ezerrel csökkentettük a túl­óra-felhasználást. Igyekez­tünk önerőből úrrá lenni a munkaerőgondokon. Ezért, Minőségi munkára töre­kednek, azonban ezt beha­tárolja az alapanyag minő­sége. Valójában ez jelenti a legnagyobb gondot. Kétféle szempont szerint béreznek az üzemben: egyrészt a telje­sítmény, s ezzel szoros ösz- szeíüggésben a minőség ha­tározza meg a keresetet. Ha valaki gondosan, precízen dolgozik, bizony sokszor le­marad a normától. Ha gyor­san igyekszik munkálkodnn akkor a kivitel sínyli meg. Valójában az a szemlélet uralkodó a varrodában, hogy kevesebbet, de jól. Ennek bi­zonyítéka, hogy nagyon ele­nyésző a selejtes termék az összeállításból eredően. Számtalan jel mutat arra, hogy az edelényi telepen el­kezdődött, illetve folyamato­san kibontakozik a munkás­sá válás. Jelentős társadalmi házon belül megszerveztük a jegyvizsgálóképző tanfolya­mot. Az eredmény: a múlt év végéig hatvan, a szakmá­ban ugyan még kezdőnek számító, de feladatát hiva­tásnak tekintő jegykezelőt ál­lítottunk munkába a hozzánk tartozó vasútvonalakon. — Milyen szerepük volt a szocialista brigádoknak? — A Tiszáin mindig is nagy lendítőerőnek bizonyult a szocialista brigádok által kezdeményezett munkaver­seny. Így volt ez az utóbbi másfél esztendőben is. El­mondhatom: nagyrészt a kongresszusi és a felszaba­dulási munkaversenynek kö­szönhetők gazdasági sikere­ink. Ide sorolom a társadal­mi munkaakciókban való nagyarányú részvételt. Bri­gádjaink tavaly kétszer any- nyi közhasznú társadalmi munkát — összesen hat és fél ezer órát — végeztek, mint amennyi az éves válla­lásokban szerepelt. Ezenkí­vül tovább javult a pálya­udvar munkavédelmi helyze­te. ami elsősorban a szemé­lyi balesetek számának je­lentős csökkenésével mérhe­tő. munkát vállalnak minden esztendőben az asszonyok, kommunista műszakokon vesznek részt, iskolát, tánc­csoportot patronálnak a ma­guk sajátos módján. Például egy 16 tagú tánccsoportnak szép. illendő táncruhákat varrtak. Demokratikus fóru­maikon, mint elmondták, nyíltan és jobbító szándékkal szólnak a gondokról. Mert bi­zony, gond is van elég. Je­lenleg 90-en vannak gyes-en, s ez a létszám ingadozó, il­letve újratermelődik. Így a létszámgazdálkodás meglehe­tősen nehéz, a mindenkori fel­adatokhoz néha sok, néha ke­vés a létszám. Több mint tíz községből járnak be a var­rodába dolgozni, sokaknak a közlekedés miatt müszakked- vezményt kellett adni. Fia­tal asszonyokról van szó, akik ha gyermekeiket nem tudják bölcsődében, óvodá­ban elhelyezni, vagy a csa­lád öregjei sem vállalják az unokákat, inkább kivárják a három évet, aztán a táppénz, szabadság, egyszóval égető gond a gyermekek elhelye­zése. Ezen enyhített az el­múlt esztendőben átadott löt) férőhelyes óvoda, s a tervek szerint egy 60 férőhelyes bölcsőde is létesül Edelény- ben. A keresetre nem panasz­kodnak. Átlagosan 3100 fo­rint a havi jövedelmük, ami vidéki átlagban elég magas. Folyamatosan fejlődik az edelényi telep, köszönhető ez annak a gondoskodásnak, ami a „központ” részéről megnyilvánul. Az edelényi telepet nem egy vidéki lera­katnak tekintik, hanem a ru­hagyár egyik fontos egysé­gének. Ez a szemlélet bizto­sítéka lehet annak, hogy a jövőbén tovább javulnak a munkahelyi körülmények, biztosítják a minőségi mun­ka feltételeit, igyekeznek enyhíteni a szociális somo­kon is. Ka. I. Fotó: Fojtán fj f fiz agrárérleSniiséiril - az airárlSuian A változó Tiszai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents