Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-31 / 76. szám

ESZ'AK - M AGYASORSZÁG 4 1981. március 31., kedd A képernyő előtt Vasárnap délután - A Hét Palánták és idegenvezetők álltak a Vasárnap délután című magazinműsor előterében. Az összeállítás előző jelentkezésé­ben indult el az érdekes sorozat, amely az életbe kilépni ké­szülő művészpalánták, azaz a végzős főiskolások bemutatá­sára és — ahol jelentkezik — gondjaiknak felvázolására vál­lalkozik. Legutóbb egyes iparművészeti ágazatok végzőseinek elhelyezkedési gondjairól volt szó, most három műfajból vá­logatott a magazin szerkesztője. Ismét találkoztunk iparmű­vészekkel, ám ezek szerencsésebbeknek tűnnek korábbi sze- replötársaiknál. Igaz, ezek elhelyezkedéséről nem esett szó, ám az általuk tervezett újszerű gyermekjátékok gyártására mar akadt vállalkozó egy monori kis gyár képében, s így — ha ők maguk talán még nénit is — egyik munkájuk már „sí­nen van”. Ez azért is figyelmet érdemel, mert a bemutatott játékok között láttunk olyan nem különösebben anyagigényes, fából készült, ötletes darabokat is, amelyek a gyermekek fan­táziáját nagyon megmozgatják, önálló játékszerelésre, alko­tásra serkentik őket, mint azt az Olimpia-szálló udvaráról történi közvetítésben is tapasztalhattuk. A filmfőiskolások — a szegedi tévéstúdió munkatársai — kisfilmje jó szemű, téma- e.rzékeny alkotókról árulkodott, a magányos, vak tanyasi bá­csi életéről készített kisfilmjüknek helye lehet nemcsak va­sárnap délutáni, palántákat bemutató műsorban, hanem ön­álló adásként is. Mindennek nem mond ellent annak meg­jegyzése, hogy ebben az összeállításban kicsit hosszúnak tűnt. Végül két-két végzős szinifőiskolás mutatta be önmagát kis műsorban, ügyesen, szórakoztatóan. Egyikük szeptembertől Szegeden, a másik a Madách Színházban játszik. Az idegenvezetők valójában nem' idegenvezetők, legalábbis nem az a hivatásuk. A néhány hónappal korábban indult ve­télkedősorozat záró adásáig eljutott négy fiatallal találkozhat­tunk most, s bizony egy-két korábbi alkalommal érdemesebb volt rájuk figyelni. Mostani szereplésük nem volt túlságosan izgalmas, az értékes díjak így is gazdára laláltak. bizonyára nemcsak a legidősebb korosztálynak szerzett né­hány percnyi örömet Martini Lajos és Radnóti Tamás ket­tőse, akik kitűnő muzsikájukkal korábbi évtizedek zenéjét idézték meg, s nemcsak a nosztalgia tette, hogy a két hely­szín nézői láthatóan élvezték produkciójukat. Így lehetett sokfelé az országban azok körében, akik a napsütéses vasár­nap délután is a képernyőt választották séta, vagy kirándu­lás helyett. Érdekes volt Heliai András amerikai hírcsokra és a különleges hangszerek bemutatója, bár az idegenvezető­játék részvevőit azért díjazni, hogy egy sosem látott hang­szerről felfedezzék, azt fújni kell és nem ütni, enyhén túl­zásnak tűnik. A Vasárnap délután korábban — még Vasárnap délelőtt korában! — elkezdett egy izgalmas lakáscsere-akciót. Erről mostanában nem volt szó, igaz, lakásügyben kormányrende­letek jelentek meg időközben. Most az akció továbbvitelére hangzott el ígéret. Igaz, majd csak októberben. Mert ez a műsor addig nyári vakációt tart. A Hét megújhodása óta tizenharmadik alkalommal jelent­kezett. Negyedéves pályája töretlen ívű. Hajdú János sze­mélyes jelenléte, állandó műsorvezetői, kommentátori sze­replése a folyamatosság biztosítéka, s igen jó, hogy a szer­kesztőséghez érkezett észrevételekre is okosan, higgadtan,'' érvelő módon válaszolnak, mint a minapi adásban is lát­tuk. Színesedik a műsor, kevesebb az oktalanul elnyúló, ám keveset mondó beszélgetés, nyilatkozat; megfelelő a hazai és a külföldi témák aránya. Jó, hogy egyes témák folytató­lagosan jelentkeznek, mint például a budai várkörnyék be­építésének ügye, s az sem baj. ha a súlyosabb, veretesebb ha­zai és külhoni politikai témák mellett olyan derűsebb vil- la'nás is helyet kap, mint a televíziós és filmes maszkmeste­rek versenye. Elbúcsúztunk a Csendes Don folytatásaitól. A sorozatról írtunk korábban, méltattuk. Befejezése után annyit kell hoz­zátennünk: elismerve a film érdemeit, jó, ha újra elővesz- szük ezt a regény óriást és elolvassuk. Benedek Miklós A tanító és a huszár Naszreddin Hodzsa, a bölcs tanító és János vitéz, a pász­torból lett huszár találkozott egymással. Az alkalmat a két népszerű mesehős számára a miskolci Zrínyi Gimnázium Törökországról szóló előadása adta a Vasas Művelődési Köz­pontban. A gimnázium, „Né­pek hazája nagyvilág” című UNESCO-rendezvénysoroza- tának előadása most a kelet egyik szép országának a be­mutatását tervezte és valósí­totta meg dicséretesen. A két mesehős találkozása, amelyet a fantázia a két nép barátságának jegyében vará­zsolt a színpadra, jól sikerült, a negyedik ások műsora ér­dekes és élvezetes volt. Kez­dődött Germanus Gyula pro­fesszorral készült hangfelvé­tellel, amelyen a híres kelet­kutató szúrákat mondott, folytatódott török zenével, Mikes Kelemen gondolatai­val, a keleti kultúra megis­mertetésével, és a két nép­mesébe került alak, a bölcs tanító és a huszár találkozá­sával. Népeink kapcsolatával, a népdalkutatás nyomán fel­fedezett közös dallamokkal, közös szavakkal. Nazim Hik- met versei ma éppolyan is­mertek itthon, mint hazai költőink alkotásai; versek, dalok, táncok váltották egy­mást á színpadon, hallottunk történelmi, irodalmi visszate­kintést, láthattuk Törökor­szág városait, történelmi ér- tékeit a „fakó félhold fényé­ben”. Jó volt. Kitüntetett művészeink A Minisztertanács a szocialista kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemei elismeréséül, hazánk fel­szabadulósónak 36. évfordulója alkalmából a „Ma­gyar Népköztársaság érdemes művésze” kitüntető címet ado­mányozta Csapó Jánosnak, a Miskolci Nemzeti Színház szín­művészének. Liszt Ferenc-díjat kapott Reményi János főisko­lai tanár; Jászai Mari-díjas lett Blaskó Péter, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze; Munkácsy Mihály-dijat kapott Mazsaroff Miklós festőművész. Az alábbiakban Csapó Já­nost, Blaskó Pétert és Mazsaroff Miklóst mutatjuk be, Re­ményi János munkásságára visszatérünk. Csapó János, értfemes művész Jóllehet, az 1957/58-as színházi évadban már itt volt Miskolcon, és az akkor nagy feltűnést keltett Kol­dusoperában is játszott egy kisebb szerepel, igazában 1965 óta kötődik a városhoz. Akkor vendégszerepeit itt a Noszty fiúban — Bubenyi- ket' játszotta —, majd a kö­vetkező évadban már ide is szerződött, és azóta elvá­laszthatatlan Miskolc mű­vészeti életétől. Együtt pró­báljuk kiszámolni, hány sze­repet is játszhatott mintegy másfél évtized alatt: min­denképpen hatvannál töb­bet, inkább közel van a het­venhez. Szerepedről, alakí­tásairól legalább negyven alkalommal írtam, ha nem többször, de ilyen örömmel, mint most, ritkán láttam íráshoz. Csapó János az Alföld szülötte, de Budapest nevel­te, ott lett munkássá, mű­kedvelő színjátszóvá, majd munkásszínjátszóként vé­gesbe el stúdiumait a szín­művészeti főiskolán. 1.951 óta hivatásos színész. Buda­pest, Kecskemét, ■ Szeged, Miskolc, Eger és immár másfél évtizede újra Miskolc útjának állomásai; Most már annyira miskolci, annyira a városhoz kötődött, hogy — saját megfogalmazása sze­rint — már mint lokálpat­riótát bosszantják a város­ban előadódó ‘fonákságok, bajok’. Ilyen sok szerep és másfél évtizednyi folyamatos mis­kolci szereplés után szük­ségtelen Csapó Jánost be­mutatni. A színházlátogatók jól ismerik és szeretik. Na­gyon hosszan 1 elletne sorol­ni, miket is játszott; a mis­kolci színpadon, de érdemes korábbra is visszatekintem. Már az ötvenes évek elején, még egész fiatalon idósebo figurákat játszattak vele, és csak amikor Kecskeméten a Fettyest bemutatták, akkor tatáit bele az életkorának megfelelő szerepekbe. Az utóbbi öt-hat évben a fílm­és tévérendezők is mind gyakrabban hívják: Gyak­ran látjuk játékfilmekben, meg a képernyőn. Egerben Dobozy Szélviharjában és Darvas Hajnali tűkében ját­szotta legkedvesebb szere­peit. Miskolci szerepeinek so­rából nagyon nehéz kiemel­ni, hiszen valamennyit igen szerette, valamennyit szere­tettel játszotta, mindhez hozzánőtt. Legyen az a Csár­dáskirálynő Miska pincérje, a Fáklyaláng Ihász Dániel­je, Pikalov a Ljubov Rejo- vájában, a bíró a Johanna éjszakájában, Tiborc a Bánk bánban, a gondnok Harold Pinter darabjában és így to­vább. Ebben az évadban négy darabban láthatjuk, ezek közül az egyik már túl van a századik előadáson: a Csapodár madárka Ruzante- ja; játszotta A szecsuáni jó­létekben Su-Fut, a borbélyt, a Lear királyban a több sze­repet egyesítő nemesurat és az Egerben már bemutatott, s nemsokára itt is látható Olasz szalmakalapban Vesi- nc bácit. 1— Az utóbbi nvolc-tíz évadban igen sokféle szere­pel játszottam — emlékezik. — S az a jó, hogy egy-egy évadon belül eltérők voltak a szerepek, öreg munkás és igazgató, halastó melletti csősz és kínai borbély ... Így jó, mert nem hagyja az embert becsontosodni, ska­tulyába zárni. S az is jó sze­rintem, hogy a színész nem szólhat bele a .szereposztás­ba, nemcsak azt játssza el, amit szeretne, hanem, ami­re a rendező alkalmasnak tartja, amit meglát benne. Ezért örültem például az el­múlt évadban a Vízityúk­nak, mert sok haszonnal járt abban játszani, stúdiumér­tékű volt annak egyik sze­repét .megformálni. Miskolci színész lett, a vá­rost szerető és érte haragvo lokálpatrióta, ide gyökere­zett. Közéleti szerepe is is­mert, sokáig volt szb-titkár a színházban, hét évig pedig a pártszervezet ti tkára. Két­szer kapta meg a Szocialista Kultúráért kitüntetést, el­nyerte a Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozatát, a város nívódíját és a Déryné- gyűrűt. Tegnap pedig át­nyújtották az újabb magas kitüntetést: a Magyar Nép- köztársaság érdemes művé­sze lett. Szívből köszönti ük ez alkalomból, (benedek) Mszsa.ro!! Miklós, MBBkáésy-áíjas Itaskő Péter, Jászai Marí-dijas Jó nagy vargabetűt járt be a térben. Itt született a szomszédban, Alsózsolcán, gyerekszemmel a Dunántúl dombos vidékére csodálko­zott rá, hogy azután előbb a Nagy Balogh János képző-; művészeti kollégiumban, majd később — Papp Gyula tanár űr keze alatt, de ta­nárai voltak Domanovszky Endre, Bérényi Róbert is — tanulja a festészetet. „Csám- borgó esztendők után” ke­rült Miskolcra —, idestova húsz éve él itt. Fest, dolgo­zik és „közéletet él”. Egy­szer, félig tréfásan, félig ko­molyan azt mondta, néha szakít időt magának arra, hogy odaálljon a festőáll­vány mellé, nogy maga ele terítse a fehér papírlapot. Mint annyi minden másban, ebben is volt igazság is, meg csöppnyi önirónia. Mert igaz, Mazsaroff Miklóssal mindig találkozhatunk, ha művészeti közéletünk gond­jairól kell eszmét cserélni, ha tenni kell, eljárni, „ügy­intézni”, de az is igaz, hogy egyik legszorgalmasabb ki­állítónk. Mióta itt él, talán nem volt olyan kollektív kiállí­tás, amelyen ne láttuk vol­na képiéit. Festményeivel, grafikai lapjaival találkoz­hattunk nemcsak rangos ki­állítóhelyeken, dekisközsé-' gek művelődési házaiban, tsz-irodák tárgyalótermei­ben. — Mentem mindenüvé, ahová hívtak — mondja. S ehhez talán csak annyit ér­demes hozzátenni, három termelőszövetkezettel, az edelényível, a borsodszirá- kival és a múcsonyival volt s van „társadalmi szerződé­se”, most éppen a Borsod- nádasdi Lemezgyárral lé­pett kapcsolatba. — Emberséget kaptam, emberséget tanultam az ot­tani emberektől. S a festő nem légüres térben dolgo­zik. Környezetében teve- kenykedik. őseim közéjük tartoztak s a gyermekkor­ból eredő természetszerete­tem is visszakapcsol hozzá­juk. Örülök, ha tudtam adni nekik, mert kaptam én is .. Őszinték. Én is az akarok lenni. Crak az őszinte festé­szetet érzem magaménak. Soha nem hódoltam divatos irányzatoknak. Azok idege­nek tőlem. Gyűjtögető em­ber vagyok: élmény- és lát­ványgyűjtögető ... S ebből a megőrzött látványból szű­röm ki a magam természe- lét, amelyben már nincs ott a véletlen, az esetleges, csak a szívem szerint igaz való­ság. Hogy sok a dolog, a tennivaló? A festő nemcsak néz, lát is, s raktároz... Bár­milyen ügyben jár, festő szándékkal, vagy hivatalos (ennivalók után, a festő fes­tő marad... Én legalábbis megpróbálom... , (cs. a.) Az első találkozásunk nem volt túl szereti esés: 1973 augusztusárban, a Miskolci Nem-eti Színház 150. jubi­leumán ünnepi díszelőadás­ban mutatták be a Csongor .és Tündét, s meghívott ven­dégként játszotta a férfi fő­szerepet. Nyolc év után bát­ran bevallhatjuk: nem volt a legsikeresebb bemutatko­zás. Okait most már kár lenne kutatni. Elkönyveljük a befejezett múlt különö­sebben megőrizni nem ér­demes epizódjai közé. Ekkor írtam először Blaskó Péter­ről. Ennek a kis epizódnak fel emlegetésé vei kezdődik most a beszélgetésünk, amely merre is kanyarod­hatna tovább, mint az eltelt nyolc esztendőre, a Miskol­con eljátszott mintegy har­minc — többségében fő- — szerepre. Blaskó Péter igen rövid idő alatt nőtt a patinás mis­kolci teátrum vezető művé­szévé, s egyben országosan is ismert és elismert szí­nésszé. A fővárosból, a Nem­zeti Színházból jött Miskolc­ra, s a már említett Cson­goron kívül még abban az évadban vendégként játszot­ta el Illyés Gyula Téstvérek című drámájában Dózsa Gergely szerepét — kirob­banó sikerrel. Ezt követően már „hivatalosan is” mis­kolci színész, s mindjárt szé­riában bizonyít: a .stúdió­színpadon — Jancsó Sarol­tával — eljátssza a Gépírók férfiszerepét; játszik Lorca Yerrna-jában, Schiller Ha- ramiák-jának miskolci vál­tozatában, Csehov Sirály­ában. Hacks Amphitrion- jában. Itt kezdődik a kap­csolata Csiszár Imrével, aki­nek rendezésében eljátssza — a sárospataki magtárban először — a Csapodár ma­dárka Menatóját, amely most a 120. előadása felé kö­zeleg. Sorjáznak a szerepek, míg számba vesszük az elmúlt éveket. Széles a skála: Alek- szej az Optimista tragédiá­ban, Principale barbár vezér a Monna Vannában, üstfol- dozó és még sok egyéb A mi Moliére-ünkbeu, majd Tax- tufíe, aztán Strindberg A tribádok éjszakájában és mast Edmund a Lear király­ban. közben Szolnokon Brecht darabjában Major Tamás — Puntilla úr — mellett eljátszotta a szolgá­ját, Muttit. Ezekre a szere­pekre, ezekre az alakítások­ra már az egész ország ide­figyelt. Művészcsalád fia: apja festő, bátyja szobrász, öcs- cse színész, felesége színész. Már Miskolcra gyökerezett. Amíg egy évadon üt Kecs­keméten játszott, addig is itt lakott. Miskolcon nőtt ran­gos művésszé, a miskolci színház hírnevéért sokat ' tett. Munkásságát a váras kétszer honorálta nívódíjjal, Heves megye ugyancsak művészi díjjal jutalmazta. Tegnap pedig elérkezett az országos elismerés: átvehet­te' a Jászai Mari-díjat. Őszintén gratulálunk, (bml Keresse fel az flrucsarnokot Kellemes meglepetés éri. Leértékelt konzervek és száraztészták. Nagy választékban házi ízesítésű hentesáruk. (Miskolc, Búza tér) C«? t \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents