Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-17 / 64. szám
Közepes árbeliéin Közepes árhullám vonul le . a napokban megyénk folyóin. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint a Tiszán Zemplénagárdtól Tokajig másodfokú, onnan Ti- szavalkig első fokú készültséget tartanak. A Bodrogon a határtól, tehát Felsőbereeki- től Zalkodig első fokú a készültség. A Tiszán Tokajnál mára várják a tetőzést, az árhullám Tiszapalkonyát — vái’hatóan — csütörtökön, pénteken éri el. Az ár a hullámtereket mindenhol elönti, ezért az igazgatóság kéri az érintetteket, hogy az itt levő ériékeiket . mielőbb helyezzék biztonságba. RENDÖRRABLÁS Rendőrt raboltak el a helyi rendőrőrsről hétfőn reggel Baszkföld egyik északi városában, Bergarában. A rendőrt elrabló magányos fegyveres, aki a rendőrt egy kocsin hurcolta el, feltehetően az ETA baszk szeparatista szervezet tagja. B A N Y ASZEREN CSÉT- LENSÉG A délnyugat-lengyelországi Polkowice rézbányájában erős földlökés következtében bányaomlás temetett él hat bányászt. A nyomban megkezdődött mentőakció eredményeként . kettejüket sikerült élve kimenteni, a többiek életüket vesztették. Egy . különbizottság megkezdte a szerencsétlenség okainak és körülményeinek kivizsgálását. JUGOSZLÁVIAI ÁRVIZEK Jugoszlávia több vidékén folytatódik a' küzdelem a gyors hóolvadás és az esőzések okozta árvizekkel. Dél- Szerbiában a Vlasina után a Jablanica, Lepenica és a déli Morava néhány mellékfolyója is kilépett medréből, s több ezer hektár termőföld és rét áll víz alatt. Brcko és Orasje körzetében kiöntött a Száva, s elárasztott mintegy 1500 hektár művelt területet, A Tinja és a Lomnica hegyi patakok szintén kiáradtak, s 3000 hektái*nyi vetés került víz alá. FÖLDMOZGÁS Kisebb földrengést észleltek vasárnap délelőtt és délután Hercegovina térségében, Jugoszlávia délnyugati részén. A két földmozgás erőssége 5,5-es, illetve 5-ös .erősségű volt a 12 fokozatú Mercalli-skála szerint. Károkról, sérülésekről nem érkezett hír. FELROBBANTOTTÁK Vasárnap hajnalban házával együtt felrobbantották Philip Testa 50 éves philadelphiai maffiafőnököt — .jelentette be a város bűnügyi rendőrsége. Testa egy uzsorakölcsönök adásával és szerencsejátékok megszervezésével foglalkozó bűn- szövetkezet főnöke volt. Angelo Brúnót, aki Testa elődje volt a maffia főnöki tisztében, kocsijában gyilkolták meg a múlt év márciusában. Az elmúlt év során a philadelphiai alvilág számos vezető figurája vesztette életét erőszakos cselekmények következtében, minden bizonynyal a maffiák között dúló élethalálharc keretében. A XI. kerületben, a Budapesti Műszaki Egyetem tőszomszédságában épül a 272 szobás, 1064 személyes, 20 szintes, 66 méter magos kollégium. A Műszaki Egyetem új kollégiumát várhatóan április végére adják át. Kiirtja a légszívásai gyomai Fim és msen 6 Hivatalosan ugyan csak csütörtöktől szerepel o bemutatómozik programján a Ballagás című magyar film, Almási Tamás fiatal filmrendező első játékfilmje, de a miskolci érdeklődők már ma találkozhatnak vele. A filmnek ugyanis igen jelentős miskolci kapcsolódása van: zenéjét, mint már írtuk, az Edda Művek komponálta és a filmben többször is szerepel a népszerű miskolci együttes. Indokolt hát, hogy a Ballagást elsősorban a miskolci fiatalok lássák először. Ma délután fél 3-kor és fél 6-kor a Kossuth moziban, este 7-től pedig a Tokaj vendéglátóház mozijában pereg a film. A filmvetítéshez a moziban disco-műsor kapcsolódik, amelyet Baráz Miklós az Edda-nagylemez állított össze, a Tokajban pedig a közönség együttes tagjaival találkozhat. (Képünk: a film píokátja.) Múlt és jelen... Az idősebbek még biztosan emlékeznek arra, hogy a ,.vasgyárban", azaz a mai Lenin Kohászati Művekben lovas kocsikkal oldották meg az anyagok üzemközti szállítását. Ma már csak elvétve lehet találkozni a gyáron belül lovas kocsival, de mint képünk is bizonyítja, azért még megtörténhet. A derék négylábúak aligha érezhetik jól magukat az idegen környezetben, s jelenlétük a kohók ma már a múlt és a jelen találkozását szemléltetik. Trófea-bírálat r Az MG 02-es gyomirtó szert Fűzfőn gyártják. Az acetoklór hatóanyag-gyorsító gyártási eljárását kutatóintézetben dolgozták ld. Ebből a vegyületből egyébként csak hazánkban készül növényvédő szer. Külföldön is nagy érdeklődéssel fogadták. A mintákat számos európai országba elküldték kipróbálásra. Az új növényvédő szer a legszívósabb gyomokat is kiirtja. Ebből a mennyiségből az ez évi 4 ezer tonnából már exportra is jut. Takarékosság, biztonság, védelem Autóápolási bemutató a miskolci Centrumban A tavasz, megérkeztével a miskolci Centrum Áruház ismét megkezdi kiállítóterü- letének hasznosítását. Az üzlet rangjához mérten szü- köcske területről van ugyan szó, mi, vásárlók mégis minden alkalommal szívesen térünk be ide nézelődni, vásárolni. Az idei év első kiállítása, bemutatója március 20-án nyílik és 27-ig tart nyitva. Témája az autóápolási cikkek bemutatója, propagálása. A bemutatóval kapcsolatos tudnivalókról tegnap a Centrum Áruház irodájában tájékoztatták az újságírókat. Ennek alapján közöljük, hogy a bemutató három témakört vesz figyelembe, ezek köré csoportosítja információit. Az első az energiatakarékosság kérdése. Bemutatják a nemrégiben megalkotott szerkezetet, mely 5 —10 százalékos üzemanyag- megtakarítást tesz lehetővé. A második témakörbe a biztonság fogalma tartozik. Biztonsági övék, gyermekülőkék és még sok minden más is, például a Miskolci Akkumulátor- és Szárazelemgyár néhány ’ új terméke is. Üj típusú akkumulátorokról van szó. melyek valószínűleg gyorsan elterjednek. (A tudnivalókról a bemutató idején szakemberek adnak tájékoztatást.) A harmadik témakört az ápolás, a védelem cikkei képezik, ezek között is található néhány újdonság. A tegnapi sajtótájékoztatón az áruház vezetőin kívül részt vettek az ÉLVEGY Vállalat, a Mobil képviselői, vezetői is. Elmondották, hogy a gyártó vállalatok képviselői ugyancsak jelen lesznek a Centrum Áruház bemutatóján, tanácsadással, ankéttal segítik a tájékozta- t. fi harmadik évezred eleiére az emberiség legyőzi a rákot Az egyik szakmai folyóiratban jelent meg B. D. Petrov, a Szovjetunió Orvos- tudományi Akadémiájának levelező tagja: Meggyőződésem — mondotta —, hogy a harmadik évezred elejére az emberiség legyőzi a rákot, vagy legalábbis eljut a győzelem küszöbére. Az orvos- tudomány jövőjével, a következő húsz évben várható tejlődésével foglalkozó interjúban a szovjet tudós megállapította, hogy a XXI. századra kiszélesedik az emberi . szervezet ..pótalkatrészeinek” köre. Széles körben fogják alkalmazni a mesterséges szívet, májat, gyomrot. A Szovjetunióban most folynak a mesterséges hasnyálmirigy létrehozását és klinikai akalmazását célzó kísérletek. Parkoló épül Gépkocsiparkoló építését kezdik meg ezen a tavaszon Sárospatakon. Az ehhez szükséges telek kialakítása már megtörtént. Ehhez kapcsolódóan új utat is kell építeni,' s a két létesítményre 2,4 millió forintot irányzott elő - a városi tanács. Mcsszépiil az inlézet Megszépül a Girincsi Gyógypedagógiai Intézet. A műemlék épület teljes rekonstrukciója mintegy 2 millió forintba kerül. A munkálatokat az idén megkezdik. Oitioseurusinaraiváiiyokra bukkantak Az egykori őshüllő, a di- nosaurus nagyszámú földi maradványára bukkantak Kína középső részén kínai régészek. A régészek úgy vé- lik, hogy a dinosaurus-csont- vázak most felfedezett lelőhelye a legnagyobb a világon. 1979 óta a kínai régészek több mint 200. összesen 40 tonna súlyú különböző dinosaurus-maradványt ástak ki a földből, köztük teljes csontvázakat is. Ezekben a napokban a Kisalföld 31 vadásztársasága által elejtett vad - 102 szarvas és 400 öz - trófeáját bírálják el a Soproni Erdészeti Egyelem vadgazdálkodási bemutatótermében. Lillafíireden A vízesésnél Fotó: Paci Pál r . ÉSZAK-MAG Y Alt ORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zernplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajesy-Zs. Út 15. —- 3527 Postacím: Miskolc, PL 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat! 16-035, belpolitikai rovat! 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049 levelezési rovat Sa- naszügyek: 16-048. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út IS. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefond 06-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra"! 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre: 400 Ft Index: 2565S. ISSN 0133—0387. Készfiit! a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.t KILIÁN BÉLA;