Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-14 / 11. szám

XXXVII. évfolyam, 11. szám Ára: 1.40 forint AZ MSZMP BORSOn-ABAtJ-ZEMPLÉN SIEG VEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Vt ^ • £ VtLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 5 A :*;£G1S0LYGAT0TT SIROKK.O (3. oldal) PUTNOKI MINTAVÉTEL... (4. oldal) NEHÉZFIÚK KÖZÖTT (5. oldal) r \ Újabb ötéves tervek előtt Megnyílt a KGST V. B. ülése Moszkvában kedden meg­kezdte munkáját a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsa Végrehajtó Bizottságá­nak 518. ülése. A magyar kül­döttséget Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese vezeti. Az. ülésen ,a: többi között áttekintik a tagállamok gaz­dasági és tudományos-mű­szaki együttműködésének kérdéséit, a hosszú távú együttműködési célprogra­mok megvalósításának eddi­gi eredményeit és soron kö­vetkező feladatait. Ugyan­csak a bizottság elé kerül­nek azok a tervek, amelyek a tudományos és műszaki együttműködés korszerűsíté­sét célozzák. A. Lukanov bolgár minisz­terelnök-helyettes, az ülés elnöke emlékeztetett arra, hogy a KGST tagjai« számá­ra különösen fontos az új esztendő: most kezdik meg újabb ötéves tervük megva­lósítását. Több baráti or­szágban az elkövetkező hó­napokban pártkongresszus tárgyal ezekről a tervekről. Az együttműködés kiszélesí­tése fontos feltétele a nagy­szabású programok megvaló­sításának valamennyi KGST- tagállam számára — mon­dotta a többi között Bulgá­ria állandó képviselője. A szovjet küldöttség ve­zetését a Szovjetunió új ál­landó képviselője, Nyikolaj Talizin miniszterelnök-he­lyettes vette át. 188 millió tonna szén kell Lengyel üányászaktíva Ka A lengyel szénbányászat­ban a nyár végi megállapo­dás értelmében csökkentették a heti munkaidőt. Természe­tesen ennek ellenére biztosí­tani kell az ország szénellá­tását és a minimális export- kötelezettségek teljesítését. Erről tanácskoztak Katowi­cében a szénbányák vezetői, a LEMP üzemi bizottságai­nak titkárai, a bányászok „Szolidaritás” és ágazati szakszervezeteinek képvise­lői. A társadalmi-gazdasági aktívaülésen részt vett Józef Pinkowski miniszterelnök, Tadeusz Srabski, a LEMP KB titkára és Andrej Za- binski, á LEMP Katowicéi vajdasági Bizottságának első titkára is. Mieczyslaw Glanowski bá­nyaügyi miniszter elmondta, hogy a föld alatt dolgozó bányászoknál már az idén bevezették az ötnapos, 40 órás munkahetet, mégpedig úgy, hogy változatlanul hagy­ták az eddigi, hat napra já­ró bért. Ugyanakkor az or­szágnak legkevesebb 188 millió tonna szénre van szüksége az idén, amiből 22—23 millió tonnát szánnak exportra. Tekintettel a rövi- debb munkahét bevezetésé­re, a miniszter arra kérte a bányászokat, hogy minél na­gyobb számban vállaljanak önkéntes munkát szabad szombatokon is. A vita végén elhangzott felszólalásában Pinkowski miniszterelnök rámutatott, hogy a szénbányászat a len­gyel népgazdaság' egyik alappillére. Az elmúlt évek­ben a kitermelés nagyará­nyú fokozása sok áldozatot követelt a bányászoktól, hi­szen két évvel ezelőtt még minden szombaton dolgoz­niuk kellett, sőt csak' min­den második vasárnapjuk volt szabad. A párt, a kor­mány ebben az ágazatban is a hibák, torzulások kiküszö­bölésére törekszik, úgy, aho­gyan azt a nyár végi meg­állapodások rögzítik. A kormányfő ugyanakkor emlékeztetett az ország sú­lyos gazdasági helyzetére, s ezen belül arra, hogy a bá­nyászatban bevezetett öt­(Foiytatás a 2. oldalon) Harcok Salvadorban A baloldali erők Miután vasárnap általános sztrájkra szólította fel a Sal­vadort dolgozókat a forra­dalmi demokratikus front vezetősége, az ország 25 nagyvállalatának dolgozói bejelentették, hogy eleget tesznek a felhívásnak. A sztrájk kedden megkezdő­dött. A forradalmi erők ellen­őrzése alatt levő területeken megkezdődött a felkelésvé- delemre alakított bizottságok szervezése. Ezek katonai és polgári, védelmi feladatokat látnak el és hozzákezdenek az új típusú hatalmi szer­vek alapjainak lerakásához. A Farabundo Marti Nemze­ti Felszabadítás! Front rá­dióadója a bizottságok tá­mogatásúra szólította fel a lakosságot. Hétfő esti hírügynökségi és rádiójelentések szerint Salvadorban a forradalmi erők országszerte húsz köz­séget tartanak ellenőrzésük alatt. Támadást indítottak La Union kikötőváros bir­toklásáért. A legfontosabb négy tartományi körzetben folytatódnak a harcok a jun­ta haderejével. Kevesebb energiával Üj vegyestüzelésü, energiatakarékos hölégfúvót kísérleteztek ki a Somogy megyei Tabi Építő és Vegyesipari Ktsz-nél. Az új be­rendezés sorozatgyártását rövidesen megkezdik. A képen: az új hölégfúvó. A salvadori hadsereg szó­vivője hétfőn este úgy nyi­latkozott. hogy a junta erői kézbén tartják a helyzetet. Állítása szerint: a hadsereg visszaverte a hazafias erők hétfőn indított támadását két vidéki város. Cinquera és San Miguel körzetében. Mint a TASZSZ jelentette. a salvadori légierő gépei több polgári település eilen bom­batámadást intéztek. A szóvivő közölte, hogy erősítést és lőszert irányítot­tak a fővárostól 50 kilomé­terre fekvő Cinquerába. San Miguelben, a fővárostól 190 kilométerre keletre, a balol­dali fegyveresek egy csoport­ja megtámadott egy \ Inkta- nyát. i-> a szóv-vö szerint az akció „kudarcot vallott”. 'Hangoztatta, hogy itt számos gerilla életét vesztette. Az ország más körzeteiből szór­ványos összetűzésekről ér­keztek hírek. A vasárnapra virradóra indított baloldali offenzíva után' kialakult ka­tonai helyzet az AP ameri­kai 'hírügynökség tudósítója szerint most a juntának ked­vez. Készenlétben a jégtörök — Levegőztetik a tavakat — Hegyi veszélyek Kép a tél szebbik arcáról. A felvétel Bükkszéntkereszten készült. Az idei tél komolyan ve­szi a dolgát. Sőt! Egy kicsit, mintha túlzásba is vinné. A skandináv államok 40 fokos hidege, az erdélyi 30 fokok, az észak-amerikai 40 fok, az osztrákok, a spanyolok, az olaszok kemény tele rekor­dokat: döntöget és ezekről hallva úgy-ahogy még elé­gedettek is lehetünk. Ügy- ahogy. Mert azért december ele­jétől ez idáig már mi is a második hideghullámot bír­tuk (vagy még bírjuk?) ki, nem minden méltatlankodás nélkül. Megyénkbe, illetve hazánkba menetrendszerű­en december 1-én érkezett meg az első hideghullóm, Miskolcon a leghidegebb éj­szakát december 9-én mér­ték, mínusz 17 fokkal. Va­lamicske enyhülés követke­zett:, majd'január 7-től kezd­ve ismét hideg. A január 10-i, éjszakai mínusz 10 fok után a tegnap reggeli mí­nusz 8 fok — havazással együtt — már enyhének számított. Éppen a tél dere­kún. eléggé megfagyott de­rekán járunk, nézzünk egy kicsit körül, mi is történt, történik ezekben a hideg na­pokban. VIZEK - JÉG ALATT A hosszú ideje tartó, ke­mény mínuszok jéggel borí­tották a szabad vizeket. A mályi, a nyéki tavakat, a Rakacát 15—20 centi vastag­ságú jég takarja. Különösen a gyerekeket csábítja a lehe­tőség, de ezeket a veszedel­mes vizeket most is jobb el­kerülni. Korizáshoz, faku­tyázáshoz most is sokkal jobban megfelel a sekély ki­öntések jege. Az említett ta­vakra azért is veszedelmes ramenni, mert a horgászok megkezdték a lékek vágását. Gallyakkal, botokkal jelölik ugyan, de inkább kerülje mindenki ezeket a helyeket. Folyóink ugyancsak jege­sednek. A Tiszát Tiszalöktöl fölfelé vastag jég borítja, in­nen lefelé pedig különböző erősségű jégzajlás van. A Hernádot jég borítja, a Sa­jón főként parti jég képző­dött:, a Bodrog pedig a sajá­tos .szennyezés miatt még egyáltalán nem fagyott be. Az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság jégtörő hajói állomáshelyükön vá­rakoznak, felkészültek a munkára, ehhez azonban még nem érkezett el az idő. NYOLCSZAZ ERDEI EMBER A Zemplénben nyoic-ki- lenc, a Bükk magasabb te­rületein hatvan centiméteres hó borítja az erdőket. Ed­dig még sem a kemény fa­gyok, sem a fák súlyos hó- terhe nem okozott károkat a borsodi erdőkben. Gondot okoz viszont a fakitermelés­ben, hogy a nagyon csapa­dékos ősz idején tönkremen­tek az utak. Az iparszerű fakitermelés olyan forgal­mat diktált, ami a kedvezőt­len időjárási viszonyok mel­lett -kétszeresen károsította az utakat. (Folytatás az 5. oldalon) Sikeres év a Biikfcalja Isz-ken A sólyi Bükkalja Tsi palacko­zójának raktárában meggy Márka-„hegyeket" készít elő szállításra, csehszlovákiai ex­portra ir, az ügyes női tar­goncás. Elsősorban a jól vá­lasztott melléküzemágak ér­deme, hogy nyereséggel zárta az elmúlt évet a gazdaság. A főtevékenységet jól kiegé­szítő, segítő melléküzemágak munkájáról lapunk 3. oldalán számolunk be.

Next

/
Thumbnails
Contents