Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 26. szám
ÉSZAK-MAGYAROR5ZAG 4 _ 1981. jomióf 31.» szombat T A jövőtől a jelenig Háinézőben Sárospatakon T Ismerősömet kérdezem a I vonaton — ő naponta jár a ' városba —, épül-e a művelődési ház Patakon? — Hát, amennyit látni le- , hét belőle, épül-épülget... épülget inkább csak, de nekem tetszik a ház, nagyon impozáns, szép lesz. Sokkal többet, pontosabbat az „utca embere” Patakon sem tud. Igaz, ők már edzettek a művelődési ház ügyében. Az utóbbi tíz-tizenöt évben hallhattak a tervekről eleget. Őket hát az is jobb kedvre deríti, hogy a falak már állnak, a' ház épül, épülget. De vajon nem idegesek-e a népművelők? Erről kérdeztem először is Novákovits István igazgatót: — Ez a ház szép, ez' a ház jó lesz. Akkor lennék elkeseredve, ha ebben az évben be kellene fejezni, azaz ha összecsapnák... A régi ház egyik szobájában, ahol beszélgetünk, az asztalon tervrajzok, dokumentumok, papírra vetett elképzelések a ház majdani munkájáról, életéről. Ezen a napon a jövőben jártunk Patakon. Ezért jöttek a vendégek is: a Népművelési Intézet, az Országos Közművelődési Tanács illetékes munkatársai. S jött a tervező is, Makovecz Imre, ő „műve- zette” a látogatókat az épülő házban. A jövetel okáról Beke Pál, a Népművelési Intézet osztályvezetője ezt mondta: — A művelődési ház igazgatója a városi tanács megbízásából kérte látogatásunkat. Röviden: azzal a céllal jöttünk, hogy az új művelődési ház szervezeti, működési, berendezési, felszerelési feltételeinek kialakításához — még a belső berendezés; a belső építészeti munka megkezdése előtt — tapasztalatokat gyújtsunk. A további együttműködés legfontosabb elemeit írásban is rögzítették, ebben szó esik arról, hogy a Népművelési Intézet munkatársai február végéig jegyzéket készítenek a belső építész számára a berendezési és fel- szerelési tárgyakról. De megfogalmazódik ez is: „A művelődési otthon szerves része a könyvtár. Az integrált működésre az eddigi tapasztalatok és eredmények ösz- szegyűjtése alapján tartalmi javaslatot adunk. Ugyancsak művelődési otthoni feladat lesz az eddig elkülönített szervezetben működő és tevékenykedő úttörőház funkciójának az ellátása. A fentiek alapján tehát a művelődési otthon-Hkönyvtár+út- törőház funkcióit összesítő integrált intézmény szervezetére, munkamegosztására, munkaszervezésére és összesített költségvetésére javaslatot teszünk.” Terveződik tehát a falak közé az élet. Hogy mikor lesz beköltözés? A tervező, Makovecz Imre: — Nem vagyok pesszimista. Ez a ház nagyon sok Koncertsorozat Ä Mezőkövesdi városi-járási Művelődési Központ a KISZ városi-járási bizottságával közösen komoly zenei hangversenysorozatot szervez a város fiatalsága és a szocialista brigádok számára. A sorozat keretében három koncertet tartanak — február I6-án, március 13- án és máx’cius 31-én — és azokon a Miskolci Szimfonikus Zenekar — Mura Péegyedi munkát igényel. A városi tanács költségvetési üzemének építőmunkásaival, az ő munkafegyelmükkel, lelkesedésükkel roppant elégedett vagyok. Munka még bőven lesz, de a jövő év, tehát 1982 derekán lehet „avatni” ... És mit mond a művelődési ház igazgatója? — Bízunk ebben a határidőben. Az új intézmény egyébként nem a szalagátvágással nyílik majd meg, addigra már a kiscsoportokat beköltöztetjük; hogy csúnya kifejezéssel mondjam: szeretnénk „beműködni” a házat.' Nem fordulhat elő, hogy megnyitjuk, kinyitjuk a kapukat — ünnepélyesen — és aztán bezárjuk ... Egyébként a neheze majd a nagykapu kinyitása után vár ránk: az ugyanis, hogy azt, aki bejött a házba, azt tartsuk is ott. A ház maga is nyitottra épült... Hosszadalmas, s talán még korai is lenne annak részletezése, mi mindennek ad helj’et az új pataki művelődési ház. (Itt működik majd a mozi is). A tervekből úgy tűnik: a legkisebbektől az idősökig mindenki találhat aktív pihenési, laza keretű szórakozási, cselekvési alkalmat. Lelkes jövőben-járásunkat egy telefonhívás hozta visz- sza a mába: „Üzemünkből többet is szeretnénk a díszítőművészeti körbe járni, le- hetséges-e ez? ...” Az igazgató természetesen örömmel mondott igent. S ha már így a mai mindennapokra terelődött a szó, Novákovits István a művelődési ház munkájáról ezeket mondta el: — Természetesen nem várhattuk ölhetett kézzel, hogy majd ha űj ház leez, majd akkor csinálunk valamit. Persze a jelenlegi körülmények között igencsak meghatározottak a tevékenységi lehetőségek. Az ismert, a máshol is hagyományosnak mondható formák, módszerek, működési területek jellemzik munkánkat. Dolgoznak művészeti csoportjaink — a Bodrog tánc- együttes 26 év után újjászületés előtt áll —, szakköreinkben, klubjainkban is folyik a megszokott élet. Az élet nem állt meg az elmúlt években sem. Az pedig, hogy mostanában már a jövő izgatja elsősorban a közművelődési szakembereket Patakon — s segítőiket másutt —, természetes folyamat. Az igazgató ezt valahogy így fogalmazta: — Nemcsak gondolatainkban foglalkoztat bennünket a jövő, valamennyi mai tevékenységünk egyben már készülés is a szervezetében és működési tartalmában új típusú közművelődési életre... Bízni kell. S majd meglátjuk. Tcnagy József Mezőkövesden tér vezényletével —. Csonka Zsuzsa és Perencz Béla, a Miskolci Nemzeti Színház művészei, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola fúvószenekara — Sereg János vezényletével —, a miskolci vasutas koncert-fúvószenekar — Kur- gyis Lajos vezényletével —, valamint énekszámokkal Bútok Ferenc működik közre. Éves értékelés - fődíj nélkül Könyvtár Rakacán Rakaca községben található az edeiényi járás minden bizonnyal legszebb községi könyvtára, mely járási, valamint helyi összefogással, s nem utolsósorban a község szülöttének, az Amerikában élő Hlebick János kezdeményezésével és anyagi támogatásával épült i.972-ben. Bogár István helyi általános iskolai tanár, a könyvtár vezetője elmondta: a jelenleg Az árváltozások egyáltalán nem éreztetik hatásukat az autópiacon. Sőt, úgy tűnik, sokan okoskodnak úgy az adó eltörlése után, hogy akkor is megéri az árát a családnak a négykerekű, ha csak a hétvégeken ülnek bele, hiszen garázsban, vagy a ház előtt állva most már nem eméstt remiszeresen költséget. Negyvennégyen fagyos- kodtak vasárnap a miskolci hasznáitautó-píacon, vevőre várva. A január azonban nem a kocsiértékesítés hónapja, még előtte járunk a nyereségfizetéseknek, a zárszámadásoknak és hát a hívogató tavasz sem mutatja még magát. A hőmérő mélyponton volt, az árak meg túl magasan, így kevés üzletet kötöttek. Érthető, hogy nem kapkodtak a hétéves, hetvenezerért kínált 1200- as Lada után, mint ahogy a CB-s rendszámú Trabantért is soknak tartották a 23 ezer forintot. Viszonylag könnyen létrejött az adásvétel egy hatéves Lada régi és új tulajdonosa között, mert az ár elfogadható volt, ötvenezret kértek a szemre jó állapotban levő kocsiért. Hétköznap reggel a MERKUR miskolci, nyolcas száAz Agrárfelsóofctatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága az állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben, az erdészetben és az élelmiszeriparban, illetve a mezőgazdaság más területein, továbbá a mező- gépiparban dolgozó tehetséges szakmunkások számára egyetemi, főiskolai felvételre előkészítő tanfolyamot (SZÉT) indít. Az 1981 szeptemberében kezdődő, tízhónapos, intenzív tanfolyamunkra jelentkezhetnek mindazok a középiskolák nappali, esti, vagy levelező tagozatán érettségi bizonyítványt szerzett, továbbá azok az érettségivel nem rendelkező szakmunkások, akik rátermettségük és fel- készültségüknél fogva erőt és kitartást éreznek magukban a felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatos magas követelményeknek teljesfté12 ezer kötetes intézmény Rakaca mellett; a társközség Debréte művelődési igényeit is szolgálja. Itt rendezik meg a község szinte valamennyi jelentős társadalmi, kulturális eseményét, s ez ad otthont a pedagógusokból, mezőgazdászokból, illetve a községben élő többi értelmiségiből rövidesen megalakuló helyi értelmiségi klubnak is. mű telepén: az udvaron 22 kocsi áll, mind eladó. Ebből délig nyolc marad. Kalmár László, a telep vezetője elmondja, hogy igen nagy az érdeklődés, az 1500 köbcentiméteresnél kisebb autók (az adómentesek) előnyt élveznek a vevők szemében. Nem tudnak annyi használt kocsit felvásárolni, amit el ne adnának, jelenleg kétszer annyi a vevő, mint az eladó. Pedig többéves tapasztalatból tudják, az év legcsöndesebb hónapja a január és a február a használtautó-piacon. Mégis, eddig az idén kilencven járművet adtak el, többet, mint tavaly januárban. A sláger változatlanul az 1200-as Lada és persze a fiatalabb év- járatúak ezek között is az első helyen állnak. A Trabantok, Wartburgok és a 124-es FIAT-ok sem sokáig foglalják a helyet a telep udvarán, de az érdeklődésre jellemző, hogy a régi kis FIAT-okból, tíz-tizenkét éves Trabantokból sem marad egy sem sokáig új tulajdonos nélkül. A szabadpiacon 15—20 ezer forintos különbséggel kínálják a hasonló márkákat, így ritkábban kötődnek az üzletek is. sere, nem töltötték be 30. életévüket, ha férfiak, katonai szolgálatukat letöltötték, vagy arra alkalmatlanok, továbbá szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek, amelyet legalább egy évvel a jelentkezés előtt szereztek meg, s legalább 3 éve fizikai munkakörben dolgoznak és akiknek a munkahelye a MÉM-hez, illetve az ipari tárcán belül a mezőgép- és az élelmiszeriparhoz tartozik. A tanfolyam 26 hetes bentlakásos és 12 hetes otthoni tanulással egybekötött szakaszból áll. Ennek eredményes elvégzése és sikeres egyetemi, főiskolai felvételi vizsga letétele után a résztvevők a mezőgazdasági, mezőgazdasági-műszaki. élelmiA Magyar Film- és Tévékritikusok Szervezete — a sok éves hagyományoknak megfelelően — január 21-én ismét mérlegre tette az elmúlt esztendő magyar játékfilmtermését, hogy döntsön, melyik filmnek, illetve rendezőnek juttatja az anyagiakkal ugyan nem járó, de erkölcsiekben annál becsesebbnek tartott és a nemzetközi értéklistán is jegyzett kritikusi díjat, illetve dijakat. A testületi döntést követően tegnap, január 30- án került sor az odaítélt díjak ünnepélyes átadására. ' Sajátos, a magyar film- kritikusi dijak életében eddig még nem alkalmazott módon ítélkezett a testület: az éves értékelés során nem talált olyan, 1980-ban bemutatott magyar filmet, amely a kritikusok dijára egyértelműen érdemesnek mutatkozott volna, nem talált olyan operatőri munkát, amelyet e díjjal honorálhatónak tartott volna, sőt ez évben az elsőfilmes rendezők diját sem tudta a testület az alapos vita után kiadni. Milyen díjakat adtak hát akkor át tegnap délután ünnepélyesen? Három díj került kiadásra: Szalag Györgyit a Harcmodor és a Békeidő forgatókönyveiért, a doku- mentarista jellegű filmes valóságábrázolás új útjainak sikeres kutatásáért, mai realista filmtörténeteiért honorálták a kritikusok dijával, két színészt — Fekete Andrást és Esztergályos Cecíliát — pedig kiemelkedő szerepíormálásáért (előbbi a Békeidő című film Vitkay parttitkárját, utóbbi pedig a januárban bemutatott Boldog születésnapot, Marylin! és a Vámmentes házasság című filmekben nyújtott alakításaiért). Amikor újévi lapszámunkban az elmúlt esztendő magyar játékfilrntermését mérlegeltük, azzal zártuk a gondolatmenetét, hogy „ ... 1380 nem lesz a magyar filmművészet kiemelkedő esztendeje __”, s hozzátettük, hogy e zt az egyéni véleményt „a későbbi testületi állásfoglalások, például a kritikusi díjak odaítélése alapjaiban is megkérdőjelezhetikNos, az a tény, hogy a testületi állásfoglalás nem talált díjazásra alkalmas filmalkotást, gyakorlatilag egyenértékű újraidézett megállapíszerjpari, fagazdasági, műszaki, közgazdasági és jogi felsőoktatási intézmények nappali, esti, vagy levelező tagozatán — üzemi ösztöndíjasként tanulhatnak tovább és szerezhetnek egyetemi vagy főiskolai diplomát. A tanfolyamra történő jelentkezés egyik alapvető feltétele a munkahely (üzem. vállalat, mgtsz stb.) egyetértő ajánlása, míg a többi feltétel a 10/1978. (Vili. 29.) OM—MüM. számú együttes rendelet (Magyar Közlöny 1978/57. szám) 4. S-ban található meg. Ugyancsak e rendelet intézkedik a tanfolyamra felvettek anyagi és szociális juttatásairól. A termelőszövetkezeti tagok szociális és egyéb kedtásunkkal, még ha lapunk értékelése nem is volt eny- nyire szigorú, de a lényeg azonos. Ugyanakkor azok a filmek, amelyeket a mérlegeit mezőnyből kiemelkedőnek tartottunk — Harcmodor. Békeidő — közvetve megkapták az elismerést, mert Szalay Györgyi díjazása e két filmért történt és Fekete András színészi dija is a Békeidő értékei mellett szól. Az Esztergályos Cecília immár díjazott szerep- íormálásail tartalmazó filmekről viszont nem Ázathattunk, mert azokat értékelésünk megjelenése után, januárban mutatták be. (A díjazásnál az előző évi döntés és az idei közötti időszak filmjei kerülnek számításba i és nem a naptári év müvei.) A Vámmentes házasság női hármasában vidám komédiázása ragadott meg, a másik filmben pedig csodás sokszínűséggel jelenítette meg a szánalomra méltó, már .önmagában sem hívő, öregedési öl félő színésznőt; ahogyan annak egész szerencsétlen, kisiklott életét felvillantotta néhány jelenetben, az az emberábrázolás csodás példája. Örömmel regisztrálhatjuk, hogy ezekért az alakításokért nyerte el most — immár nem is először! — a kritikusok díját. A fődíj, illetve egyéb díjak visszatartása mindenképpen figyelmet érdemlő esemény. Bizonyára lesznek, akik nem fognak egyetérteni a kritikusok e döntésével, s lesznek, akik egyes kritikusoknak felemlegetik az évközben, a film megjelenésekor írl dicsérő állásfoglalást. Természetesnek kell elfogadnunk, hogy másképpen esik a mérleg serpenyőjébe egy mű, ha önállóan, minden más filmtől elvonatkoztatva vizsgáljuk, s másképpen, amikor több más müvei összevetve, egy év összterméséhez viszonyítva elemezzük. Ugyanakkor a kritikusnak jogában áll fenntartani véleményét egy- egy műről akkor is, ha egy testület egész évet érintő mérlegelése összegészében elmarasztaló kicsengésű. A mi egész éves értékel é- sünk végső konklúziója és a kritikusi testület állásfoglalása végső soron összecseng: 1980 nem volt a magyar filmművészet kiemelkedő esztendeje. A tegnapi csonka díj kiadás ezt igazolja. Benedek Miklós vezményeiről a 18/1980. (Vili. 4.) MÉM sz. rendelet 1. és 2. fj-ai adnak tájékoztatást. Kérjük az érdeklődő munkahelyeket és szakmunkásokat, hogy továbbtanulási (taníttatás!) szándékukat a munkahelyi cím.’ a továbbtanulásra kiválasztott felsőoktatási intézmény megjelölésével levélben, legkésőbb március 10-re az alábbi címen jelentsék be: Agrárfel- sőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága Szakmunkástanfolyama, Gödöllő. Agrártudományi Egyetem, 2103. Az érdeklődök részére a tanfolyam részletes felvételi tájékoztatóját megküldjük. Az Agrárt’elsőoklalási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága Vásár zimankóban az I ■ r ■ r Pályázati felhívás Olcsó cipőboltunkban Miskolc, Bajcsy-Zs. u. A. NŐI CSIZMÁK NŐI CIPŐK FÉRFI FÉLCIPŐK GYERMEKCIPŐK 300-700 FT-IG 100-296 FT-IG 113-284 FT-IG 64-188 FT-IG iiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiii) AMÍG A KÉSZLET TART!