Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-25 / 21. szám
ÉSZAK,MAGYARORSZAG 4 SA _ - F F yp *Si gSfflffolÉ . A: IS 2 8 '*&) vg? a ni pfjggt® lUla ÍiÍt§ti§ tr ft a ál P ó Isi; II í 59 Ismeretes, hogy az ENSZ az 19!il-es esztendőt a fogyatékosok nemzetközi évének nyilvánította. Hogy ne maradjon ez csupán a megfogalmazás és elhatározás szintjén sem most, sem a jövőben, azért mindannyiunk- nuk tenni kell. Megyénk rokkantainak jogi és érdekképviseleti szervezete, a Mozgáskorlátozottak Borsod megyei Egyesülete. Elnöke Do- dek György. Vele beszélgettünk problémáikról, gondjaikról. — -Szervezetünk az elmúlt év májusában alakult meg. Feladatunk összefogni a mozgássérülteket, segíteni őket mindennapos gondjaik elintézésében. Igaz, a megalakulás már önmagában is eredmény, azonban ez még csak a kezdet. Egy szervezet megalakítása után elsődleges tennivaló: biztosítani megfelelő helyiséget, ahol a tagok találkoznak, meghatározzák feladataikat. — Este fél 11 órakor fejeztük be tegnap az elnökségi ülésünket, amelyet az eddigiekhez hasonlóan szintén a lakásomon tartottunk meg — mondja Dodek György. — Jóllehet, van már saját helyiségünk, csak a körülmények nem éppen kedvezőek. Az; eredeti helyiség — amelyet. a MIK dolgozóinak kö- szöhhetünk — a Hoffmann Otto utcában volt, Ide kor- 1 át:', nélküli, tizenegy lépcsőn át ilfehetett bejutni. Az elfogadhatóságot a lépcsők eleve kizárták, hiszen tagjaink közű 1» sokan egyetlen lépcsőt is képtelenek segítség vagy segédeszköz nélkül megtenni. Ezért ígérkezett előnyösnek a Fodrász Szövetkezettel létrejött csere, amelynek során a Blaha Lujza utca 47. szám alatti, földszintes helyiséget kapták .. meg, azonban az ott talált állapotok, a tégláig levelit ... vakolat, a falból kilógó vizesltagyló ismét lehetetlenné tették a régvárt birtokbavételt. — Szerény becslésem szerint mintegy 300—400 ezer forintra lenne szükség a helyrehozatalhoz — folytatja kesergően az elnök. — Pedig a szövetkezet igazán jól járt a cserével. Eddig ötszáznegyven forintot, most pedig négy forintot kell fizetniük bérleményükért négyzetméterenként. Ugyanis a régiért mint üzlethelyiségért fizetett magas összeget, a jelenlegi pedig lényegesen olcsóbb, raktárhelyiségek közé tartozik. — Segítség nélkül nem tudunk megélni. Segítségre van szüksége a karját, lábát, látását elvesztett embereknek, és segítségre van szüksége a szervezetünknek is. A megrokkant embernek elsősorban a hitét kell visszakapnia. Tudnia, éreznie kell a mindennapok során, szükség van rá, munkájára, alkotó tevékenységére. Szövetségünknek is szüksége van a vállalatok; nagyüzemek, a társadalom segítségére. Minden szin ten. A beteglátogatástól az anyagi juttatásokig. Sokszor elég a meghallgatás is, amelyre nem éppen hízelgő példa a következő'. — Szervezetünk megalakulása után, tavaly augusztusban kértünk meghallgatást a városi tanácson. Szerettük volna elmondani legégetőbb gondjainkat, ismertetni terveinket. A találkozó azonban nem jött létre. Persze van más példa is. A tanács lakásügyi osztálya alig egy év alatt hét rokkantunknak utalt ki lakást. A tervezéshez és azok megvalósításához pénzre van szükség. A szövetségben a tagdíjakból és egyes vállalatok támogatásaiból tevődik össze ez a szükséges. — Jelenleg 49 ezer forintunk van. Ebből gazdálkodunk. Sokfelé kellene elosztani, hiszen a nemzetközi év aikalmából mi is szervezünk SBsy&ejövételeket, találkozókat. Divatos szóvá vált napjainkban a rehabilitáció. A divat azonban múlandó, s jelen esetben a múlandóság egyáltalán nem helyénvaló. Sőt! Világszerte, így hazánkban is egyre több ember szorul a rehabilitáció valamely formájára. Nem is sejtjük, pontos adataink, sincsenek arról, hogy egyetlen hét végén mennyien szenvednek közúti balesetet, amelynek következménye gyakran életre szóló rokkantság. Az egészség helyreállítása mindany- nyiunk feladata, és ezt nem lehet elégszer hangoztatni. Borsod megyében megközelítőleg 30—40 ezer mozgáskorlátozott él. Az életüket végigkísérő rokkantságot javarészt munkahelyükön szerezték. Közülük is legtöbben a kohászatban, a vegyiparban a bányászatban. Mégis, a patronálok nagy része nem innen kerül ki. — A legtöbb segítséget a Miskolci és a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat dolgozóitól kapjuk, de hasonló támogatásban részesítenek az Unió Áfész és a sajóvámosi termelőszövetkezet dolgozói is. Az igazsághoz tartozik, hogy nagyon sokszor személyes ismeretségünknek, barátságunknak köszönhető a segítségnyújtás. Es az is az igazsághoz tartozik, hogy sok. helyen bizony nem szívesen foglalkoznak velünk. Pedig mi nem adományt, hanem támogatást kérünk, amelyért ha kell, szívesen dolgozunk is erőnkhöz mérten. Dodek. György tizenegy éve fáradozik a sérült emberek életének szebbé tételén. Számos tapasztalatot szerzett ez idő alatt. Közöttük voltak szépek, jók és bizony rosz- szak is. Egyet talán a tanulság miatt is érdemes lejegyezni : — Volt egy ismerősöm, akitől segítséget kértem tagságunk részére. Látszott rajta, nehézkesen kezeli a kérdést. Az élénk vita után sikerült meggyőzni a vonako- dót. A sors úgy hozta, hogy néhány hónap múlva ismerősöm megrokkant. Megváltozott. Személyes jó barátok lettünk. Mondhatni ugyanolyan megszállott, mindent kiharcolni vágyó’, mint közülünk jó néhányan ... Monos Márta Páva Barakonyi Klóm grafikája 198T. január 25,, vasárnap Tem a vetélkedésen van a hangsúly Veszélyben A Föld „betegsége”, a környezetszennyezés pusztulással fenyegeti a perui Nazca városához közeli gigantikus, talán évezredekkel ezelőtt a földbe vésett geometriai ábrákat, amelyeknek szépsége igazán _ csak a magasból, repülőgépről látható, s amelynek talányát mind ez ideig még a legfantáziadúsabb régészek, hívatásos és laikus kutatók sem tudták megoldani. Van azonban egy idős, 78 éves német hölgy, matematikus, aki magáénak tekinti a rajzokat, 30 éve ott él mellettük és gondos számításokkal igyekszik feltárni a titkot. Az ábrákat egy hatalmas sivatagi fennsíkon vésték a földbe. Olyan az egész, mtntha a holdbélihez hasonló tájon egy óriásnak kedve szottyant volna rajzolgatni — döbbenetes léptékben — kolibrit, halat, óriási kutyát, és egyéb rajzolatokat pingált volna, néha egymásba fonódó vonalakkal a Föld „vásznára”. Az egész a magasból olyan benyomást kelt, mintha repülőgépek kifutópályáinak rajzolatát látnánk. Fantasztikus feltevések születtek: az űrből érkezettek részére repülőtérül szolgált. Mások kis zöld emberkék vonásait ismerték fel. Nem kizárt, hogy az inkák birodalmának „vidám parkját” látjuk itt. Mások a Nap fiainak vallásában keresik a magyarázatot. Sajnos a rajzokon páncélosok haladnak keresztül-kasul, és máris eltüntették a finomabb ábrákat. Egy vasércbányában pedig- naponta robbantanak és a porfelhő is pusztítja az alkotást. Könyvtárról, könyvekről, olvasókról beszélgettünk a Sátoraljaújhelyi városi Könyvtárban. Főleg olvasókról; arról, hogy soha még annyian nem iratkoztak be a városban, mint az elmúlt évben, pedig három hónapig zárva voltak a költözködés miatt. • Akkor mondta a könyvtár vezetője: „Aminek nagyon örülünk az, hogy a gyerekek mellett rengeteg a munkásolvasónk ..Számszerűen egyébként ez azt jelenti, hogy a beiratkozottak egynegyede, mintegy ezer ember olvasói kartotékján ez a bejegyzés olvasható: fizikai munkás... Ez az a pont, amikor az ember felkapja a fejét. Mert a könyvtárban még mást is mondtak. Nevezetesen, hogy a munkásolvasók többsége szocialista brigádtag, s hogy szó sincs semmiféle „alibi- könyvtárlátogatásról”. Igaz: sokféleképpen ösztönzik a városban a szocialista brigádok kulturális munkáját, de hát az évek során nem hiába tették ezt... Itt volt például nemrégiben a hagyományos városi kulturális brigádvetélkedő döntője. Az ajánlott könyvekből is jócskán akadt döntős kérdés. Klasszikusból és mai irodalomból. A válaszokból lemérhették : nem reszortfeladat volt az olvasás ... A döntőn húsz szocialista brigád vett részt. A városi hagyományoknak megfelelően kisebb jutalom járt a győzteseknek. Maga a műveltségi vetélkedő viszont sokkal, de sokkal szélesebb körű volt, mint a döntősök köre. Százegy brigád nevezett be a tavalyi felhívásra — szocialista brigádok és a címért még csak „küzdők” ... Teljes volt a kör. Mindenkihez eljutottak. Ami persze nem kis feladatot rótt a város művelődésében. munkálkodókra. A műveltségi programnak — mondhatjuk persze művelődési ajánló programnak is — a városban már kialakultak a maga sajátos tonnái. Nem szűkítik le csak olvasásra, vagy csak kiállításlátogatásra. A közélet iránti érzékenység. a városi feladatokból való részvállalás legalább olyan lényeges eleme, mint az irodalmi esteken való részvétel, vagy a színházlátogatás. Hogy mást ne mondjunk: egészen természetes ma már, hogy a város vezetői fórumon adnak tájékoztatást a városépítés gondjairól és eredményeiről. Hogy milyen érdeklődés mellett? Háromszor kellett beszélgetniük és válaszolniuk. S a' kérdések nem udvariassági kérdések voltak. Viszont igaz: egy-egy közös feladat megoldásához éppen ezeken a beszélgetéseken ajánlották meg a segítséget is ... Az ilyen vetélkedőket gyakran éri a vád: kialakulhatnak vetélkedő brigádok. És az is elhangzik sokszor: a művelődés pontszerzéssé válik. Kétségtelen, van ebben igazság. De nem feltétlenül kell így lennie! Az újhelyiek a megyében talán az elsők között szervezték meg a maguk egész éves, munkásművelődést segítő programjukat. Nyilván az évek során íelgjmlt tapasztalataik, no és az ajánló programok sokszínűsége, ajánló jellege segítette őket ahhoz, hogy kikerüljék a buktatókat. Tény: egy-egy kiállítás megnyitásán nemcsak az értelmiség van jelen. Teljes számban brigádok is. És jönnek a nyitvatartás ideje, alatt is. A látogatottság rendkívül magas a városban. Talán nem is véletlenül. A látvány befogadását természetese,n segíti a tárlatvezetés. Ha azt mondjuk, hogy a művelődés városi ügy Sátoraljaújhelyen, nem mondunk nagyot. Csak igazat. És a város művelődésében dolgozók mégsem elégedettek. Legalábbis nem igazán elégedettek. Az idei' program, az idei ajánlás kidolgozásánál szeretnének újítani. Szeretnének megújulni. Hogyan ? Ez most a kérdés... Amire egyelőre csak annyi a válasz: erősíteni szeretnék a művelődésben való aktív részvételt. Amikor nemcsak befogadóként, de bekapcsolódó résztvevőként vesznek részt a különböző programokon. Mert márciusban, — miként az már hagyomány — újra indul a vetélkedő... Amiben nem a vetélkedésen van a hangsúly ... Csulorás Annamária „Keresem a megfelelő szd?“ — mondja Madame Odette Miron-Bőire —, „Hogy ki tudjam fejezni Marlene Dietrich egyetlen gyermekéhez, lányához, Máriához fűződő viszonyát, de csak egyet találok rá: majomszeretet!” Márta 1925 januárjában jött a világra, tizenkilenc hónappal azután, hogy Marlene házasságot kötött Rudolf Sieber felvételvezetővel. Abban az időben — alapos a gyanúnk —, mikor házasságuk már tévedésnek bizonyult. „Mikor 1962-ben hozzá kerültem” — meséli Madame Odette —, „elvitt magával a korábbi lakásának a pincéjébe, a rue ThierS-re, Párizs elegáns 16. kerületébe. Sieber úrnak és Marlenének számtalan bútora, ládája és ládikója volt, melyek még abból az időből származtak, mikor együtt éltek Berlinben. Mindent vastag takaró borított, hogy megóvja a holmikat a szénportól”. Mivel a pincében nem volt folyó víz, Odette Miron vásárolt egy pár üveg ásványvizet, hogy meg tudják mosni a kezüket és az arcukat. „Emlékeket talált, és mesélni kezdett” — mondja Odette. „Többek között azt mondta: Most van harminc éve, hogy utoljára együtt aludtam a monsieur-vel. Pontosan így fejezte ki magát. De úgy tűnt, hogy még mindig szereti, mint egy eyawaua Madame Odette visszaérni fékezik MÁUL mentőövet, melyet idős napjaira akart megőrizni.. Tizenhárom évvel később, mikor Rudolf Sieber már régen halott volt, vallotta be Marlene Dietrich a fiatal olasz újságírónak, Fabio Raffaelinek: „Az esküvőm napján megmondtam a férjemnek: Nagyon fáj, hogy ezt kell mondanom neked, de a mi házasságunk soha nem lehet jó házasság. Te hozzá fogsz szokni ahhoz, hogy soha ne keresztezd az én terveimet. Az‘ én férjem csak árnyékember lesz.” „A férfiakhoz fűződő magánéletét pontosan elválasztotta másik magánéletétől, mely végig férjéé, lányáé, Máriáé és négy unokájáé, Michaelé, Pierre-é, Paulé és Dávidé volt” — mondja Odette. „A lányát imádta, túlságosan elkényeztette, annyira, hogy nézni sem lehetett. De azután történt valami köztük, egy kellemetlen félreértés, és mindannyian láttuk, hogy Marlene több mint egy évig nem beszélt a láA sztár leánya nyával!” Nézzük csak ezt meg közelebbről. Heidede, így hívták a kicsit, mikor Marlene még Berlinben élt, nagyon elragadó kisgyermek volt. Az anyja mindenhová magával vitte, még a bokszmeccsre is. Annál is inkább meglepődött a közvélemény, mikor 1930 áprilisában Marlene egyedül érkezett meg Hollywoodba a rendezője után, és az ötéves gyerek az apjával maradt Berlinben. Csak egy évvel később, 1931 májusában hozta Heidedét Hollywoodba. És mivel ott senki sem tudta kimondani ezt a nevet, azóta Máriának nevezte. Mário és Wiliam Riva... - Anya és leánya Férje, Rudolf Sieber egy év múlva Párizsba költözött egy másik nővel, és csak évekkel később érkezett Hollywoodba. Az amerikai .Ladies’ Home Journal” egy úgynevezett otthoni riportot készített ebben az évben Marlene Diel- richnél, melyben nemcsak a pompás Beverly Hils-i házát mutatták be, hanem a lányát is* A házat szemmel láthatólag azoknak a partiknak a számára építették, melyeket Marlene hetente egyszer vagy kétszer adott. Mária egy méretre készített organdi ruhában ült a szőnyegen, miközben a zenekar játszott és elegáns emberek táncoltak el előtte. 1932 tavaszán azután történt valami, ami Mária életét döntően befolyásolta: Marlene zsaroló levelet kapott: „El fogjuk rabolni a lányát, ha nem fizet 10 000 dollárt. Május 16-ára tartsa, készen a pénzt. Parkoljon a ház előtt a kocsijával, és a becsomagolt pénzt tegye a hátsó lökhárítóra. Csak 5 és 10 dolláros bankjegyeket — Lind bergh -akci ó. ” 1932. március elsején rabolták el az óceán híres át- repülőjének, Charles Lindbergh nek a gyerekét, és meggyilkolták. Az Amerikában kitört hisztériából egy csomó őrült húzott hasznot úgy. hogy ilyen zsaroló levelekkel akartak gyorsan pénzhez jutni. (Folytatok) t
