Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-15 / 191. szám

I­ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1980. augusztus 15., péntek Magyar vezelők mázli távirata Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Korea felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Kim ír Szent, a Koreai Munkapárt KB főtitkárát, a KNDK elnökét és Li Dzong Ok-ot, a KNDK Közigazgatási Tanácsának elnökét. Korea nemzeti ünnepén i Ma 35 éve, hogy a szov- 1 jet Vörös Hadsereg szét-. , verte a japán fasiszták i távol-keleti Kvantung-had- [ seregét, ennek eredmé­• nyeként megnyílt az út | Korea felszabadulása, fiig- i getienné válása előtt. így J lett augusztus 15. a ha.jda- i ni japán gyarmat nemzeti J ünnepe, független állami i létének történelmi évfordu­! lója­[ A kommunista párt vezet­■ te koreai nép ambiciózus 1 társadalmi-gazdasági terve. J kef tűzött maga elé, öröklött i elmaradottsága felszámolá- j sara. A demokratikus fe.i- i lődés terveiből azonban J csak a 38. szélességi foki ól i északra lett valóság. A dé- 1 li országrészben, .amelyet [ amerikai csapatok szálltak i meg, 1948 tavaszán fegy- J verek árnyékában nemzet- i gyűlési választást rendez- 1 tek. létrehozva Washing- , ton első kelet-ázsiai csat­i lósrendszerót. i 1 Fél évtizeddel a világhá- J ború befejezte utáni Korea • földje ismét csatatérré vált: [ az akkor már évek óta i tartó, az Egyesült Államok [ által kiprovokált hideghá- i ború itt csúcsosodott me- [ legháborúvá. A hároméves, , rendkívüli áldozatokat kö- i vetelo háborúban a szocia- J lista országok támogatásá- i val sikerült megőriznie a | KNDK-nak függetlenségét, ■ szocialista rendszerét. Azóta i nagy lendületet vett a bé­i MHSZ~veté!kedőn Ladát kés építőmunka. amelynek eredményei világszerte is­mertek. A Szovjetunió, a testvéri szocialista ' orszá­gok politikai-gazdasági, ka­tonai és diplomáciai segít­sége vörös fonálként húzó­dik végig a KNDK elmúlt 35 évén. Az együttműködés, nagy szerepet játszott a feudális gyarmati múlt örökségének, a két háború pusztításainak felszámolá­sában, a népgazdaság szo­cialista átalakításában. A szocialista országok haté­kony erkölcsi-politikai tá­mogatásukról biztosítják a KNDK ama törekvését is, hogy , kettéosztott országát békés, demokratikus úton egyesítse., A dél-koreai re­zsim viszont, a Pák Csöng Hj bukása óta eltelt időszak­ban sem adta tanú jelét, hogy készen állna az érde­mi tárgyalásokra. A nor­malizálás szabotálására ösztökéli Szöult legfőbb gvámolító.ja, az Egyesült Államok is, amely 40 ezer katonát állomásoztál az or­szágban. Az amerikai csa­patok mihamarabbi teljes kivonását Dél-Koreából a szocialista világ. így ha­zánk is fenntartás nélkül követeli. Felszabadulásának 35. év­fordulóján szeretettel kö­szön tjük a baráti Korea né. pét. s azt kívánjuk, érjen el még nagyobb sikereket a szocialista építőmunká­ban, a hazája békés újra­egyesítéséért folytatott tör­ténelmi küzdelemben. nyert Ellenzéki politikusok pere A dél-koreai katonai rezsim számos ellenzéki személyiséget bíró­ság elé állított. A képen a vádlottak, köztük Kim De Dzsung, az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus. „Építős” egyetemisták Befejeződött a miskolci Ne­hézipari Műszaki Egyetem 23. nemzetközi építőtábora. Hat héten át bolgár, szlo­vák, német, lengyel és ma­gyar anyanyelvű egyetemis­ták és főiskolások laktak az E/5-ös kollégiumban, dolgoz­lak az építkezéseken, spor­toltak az egyetemi sportpá­lyákon, ismerkedtek a város­sal, a megyével. A reggeli ébresztő harsány kacajjal ugrasztottá ki ágyukból a diákokat, majd a nap mun­kaóráit a BÁÉV és ÉÁÉV be­ruházásain építőipari segéd­munkával, hűtőházi munká­val és a íelsőzsoleai Lenin Tsz-ben gyümölcsszedéssel töltötték. Turnusváltáskor már összeszokott társaságok búcsúztak a miskolciaktól, hogy talán majd jövőre is ... — Négyszázhúsz diák töl­tötte el tartalmasán idejét a táborban — mondta Porpá- czy Lajos táborvezető. — Nyolcvan külföldi diák érke­zett tízfős csoportokban Ost­ravából, Kassáról, Magde- burg'oól, Freibergből, Lublin- ból, Krakkóból, Várnából és Szófiából, a magyarok szá­mos hazai főiskola, egyetem hallgatói voltak. Az együtt töltött idő elérte a célját, kölcsönösen jó munkafelté­teleket és munkát biztosítot­tunk mi is a munkaadó válla­latokkal és a munka után hangulatos, kellemes kulturá­lis programokat szerveztünk. A „hazai szervezők” közül kiemelkedően jó munkát vé­geztek diákjaink, a kirándu­lások és egyéb programok szervezésével. Az építőipari munkát biztosító vállalatok­kal régi, jó kapcsolataink vannak, a BÁÉV-vel több mint húsz-, az ÉAÉV-vel kö­zel tízéves a szerződéses vi­szonyunk. A következő két szemeszter után. a 24. nem­zetközi építőtábor reméljük tovább ápolja a jó kapcso­latokat, folytatja az építős hagyományokat. —ke— Mii válasz lül Avivnak A holland kormány át akarja helyezni nagykövetsé­gét .Jeruzsálemből Tel Aviv- ba.. Hollandia az egyetlen eu­rópai állam, amelynek nagy- követsége Jeruzsálemben van. Egy hónappá! ezelőtt, hat arab ország hágai nagyköve­te tiltakozott ez ellen, de akkor Christoph Van der lílaauw holland külügymi­niszter még úgy nyilatkozott, hogy nem enged az arab nyomásnak. Az izraeli parlamentnek az a két hete hozott határozata, amely szerint Jeruzsálem Iz­rael „örökös” fővárosa lesz, a holland kormányt állás­pontja megváltoztatására kényszeri tette. Hollandia új izraeli nagy­követe, Ivan Verkade mind­addig nem foglalja el állo­máshelyét. amíg' a holland kormány meghozza végleges határozatát az ügyben. A há­gai minisztertanács a jövő héten foglalkozik a kérdés­sel. fi szsÉÉpyÉszat helyzetéről A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság 1979-ben vizs­gálta a Minisztertanács 1974- ben kelt határozatának vég­rehajtását. amely a szénbá- nvászát helyzetének és táv­lati munkaerő-ellátásának kérdéseiről intézkedik. A vizsgálatban részt vett a Borsod megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság is, melynek feladata volt. hogy a Bor. sodi Szénbányák Vállalatot utólagos ellenőrzés kereté­ben megkérdezze a határo­zat végrehajtásáról. Tegnap. csütörtökön, a BSZV rudolftelepi bányász- pihenőjében tartotta ülését a megyei NEB. Az ülésen meg­jelent Magyar Sándor, a me­gyei tanács vb munkaügyi osztályának vezetője, dr. Balogh András, az SZMT 'titkára és Váczi László, a BSZV pártbizottságának első titkára is. A testületet Ba­logh Béla, a * Borsodi Szén­bányák Vállalat, műszaki ve­zérigazgató-helyettese tájé­koztatta a témáról. A BSZV sikeresen zárja az V. ötéves tervet, jelentősen fejlődtek koncentrációs és teljesítménymutatói. A napi termelés aknánként — átla­gosan — 25 százalékkal, egy fejtésre vonatkozóan 30 szá­zalékkal emelkedett. Lénye­gesen javult a gépellálott- ság, csökkent a balesetek száma, évről évre jobb a bányászok szociális ellátása. Az energia-felhasználás növekedése és életszínvona­lunk növelése között egyenes az arány, tehát az energia- termelép ütemét fokoznunk kell a szinten tartáshoz is. A következő ötéves tervben is­mét nagy feladatok hárul­nak a szénbányászatra. Az iparág beruházásigényes, az itteni elképzelések csak 7—8 év után realizálódnak, tehát igen fontos a nagy látókörű tervezés. A VI. ötéves terv időszakában például 3 mil­liárd 300 millió forintos fej­lesztési alap kell — a múlt évi árszínvonalon számítva — ahhoz, hogy tervtermelé- süket realizálni tudják. Sikerült megszüntetni a BSZV-nél a fluktuációt, de nem sikerült megvalósítani a „munkásfiatalítást”. Egyre több a középkorú, és áz en­nél idősebb bányász. A vál­lalat nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minél több fiatal számára váljék vonzóvá a bánya. A tervidőszakban 2255 bányász- lakást építenek, továbbá 560 magánerős építkezést támo­gatnak. Nagy gondot fordí­tanak a biztonságra, növelni igyekeznek a jövedelmeket is. A vezérigazgató-helyettes beszámolója és az azt köve­tő értekezés után a megyei NEB megállapította, hogy a BSZV erejéhez mérten, igyekszik eleget tenni a Mi­nisztertanács határozatának. Csütörtökön a Magyar Honvédelmi Szövetség szék­hazában Kiss Lajos vezérőr­nagy, az MHSZ főtitkára át­adta á „35 év szabad hazá­ban” vetélkedő díjait. | Az első díjat, egy Lada személygépkocsit. Orbán Fe- rencné nyékládházi lakos nyerte, továbbá 31 nyertes in­gyen részt vehet az MHSZ gépjárművezető tanfolyamán. A hazánk felszabadulásá­nak tiszteletére szervezett ve­télkedő sikerét jól bizonyít­ja, hogy mintegy 460 ezren — főleg fiatalok — kapcso­lódtak be a versengésbe. Jeíüiiíés a nagykanizsai fertőzésről A közegészségügyi-járvány­ügyi vizsgálatok szerint a nagykanizsai fertőző gyomor- bél megbetegedéseket fertőzött ivóvíz fogyasztása okozta. A betegek zöménél a panaszok kezdetben enyhék voltak, rö­vid idő alatt meg is szűntek, így nem fordultak valameny- nyien orvoshoz. A megbete­gedések észlelése után azon­nal megkezdődtek a szüksé­ges járványügyi intézkedé­sek. A városi, körzeti és gyer­mekorvosok minden jelentke­ző betegről azonnal jelentést tesznek a közegészségügyi és járványügyi szolgálatnak. A városban működő valameny- ríyi egészségügyi erőt mozgó­sítottak annak érdekében, hogy az eddig még nem is­mert betegeket is mielőbb felderíthessék. Az egészség- ügyi szerveknek eddig 430 megbetegedésről van tudo­másuk. Járványügyi okokból, s nem a panaszaik súlyossá­ga miatt, jelenleg 63 sze­mélyt kezelnek a nagykani­zsai kórház fertőző osztályán és a soron kívül kialakított szükség-fertőző osztályokon. A zalaegerszegi kórház is fel ­készült esetleges betegek fo­gadására. Az eddig kórházba kerültek közül csak néhány állapota volt közepesen sú­lyos, de a megfelelő kezelés eredményeképpen állapotuk gyorsan javult. Jelenleg egy beleg igényel fokozottabb or­vosi-ellátást. az ápoltak vizs­galati anyagaiból a KÖJÁL vérhas és salmöoelózis kór­okozóit mutatta ki. Tekintet­tel a különböző fertőző gyo- morbél-betegségek lappan- gási idejére, a szakemberek szerint, ha nem is nagy számban, de még mindig vár­hatók újabb megbetegedések. Az illetékes egészségügyi szervek arra törekszenek, hogy az új betegek megfele­lő izolálásával és kezelésével a vízjárványoknál szokásos másodlagos megbetegedése­ket. megelőzhessék. Ennek ér­dekében a városi strandfürdő működésének felfüggeszt :Se mellett nem engedélyezik Nagykanizsáról az ország kü­lönböző üdülőterületeire irá­nyuló csoportos gyfermekszól- lításokat, viszont nem korlá­tozzák az egyéni, családos üdültetéseket. Az Egészségügyi Miniszté­rium kéri a nagykanizsai la­kosság együttműködését a további megbetegedések meg­előzése érdekében. Igen fon­tos, hogy gyomor- és bélpa­naszok esetén értesítsék a területileg illetékes körzeti orvost, s annak , utasítása szerint járjanak el. Az ott­hon ápolt betegek látogatása — bármilyen enyhék is pa­naszaik — fertőzésveszéllyel járhat. főbb cél.: megtanítani a ta­nulókat írni-olvasni, s elsa­játíttatni velük a minimális általános ismereteket, Létre­hoztak a 15 éven felüliek részére egy úgynevezett ál­talános munkaiskolát is. Itt szintén írást, olvasást, vala­mint általános és szakmai ismereteket sajátíttatnak el a tanulókkal. A középfokú ok­tatásban megszüntették az általános középiskola kizáró­lagosságát. különböző jellegű és típusú középiskolák vá­lasztékát hozták létre. Mind­egyik módot ad bizonyos szakmai ismeretek elsajátí­tására. s lehetőséget nyújt a továbbtanulásra is. Az értelmiség körében a legnagyobb vihart az egye­temi reform váltotta ki. A ragaszkodás az egyetemi au­tonómiához az ország törté­nelmében számtalanszor szol­gált haladó célokat. Amikor azonban a reform követelte ésszerű,' indokolt intézkedé­sekkel szemben próbálták érvényesíteni az autonómiát, akkor ezzel nem a haladás, hanem a reakció malmára hajtották a vizet. A cuzcói magasvölgyet hegycsúcsok övezik, az egvik meredek lejtőre hatal­mas betűkkel rávésték: Vi­va El Peru! (Éljen Peru!) Sötétbarna színű a hegyol­dal. a felirat a város min­den pontjáról. jól látható. A rézsűn gyér növényzet sar­jad, amely, a messzeségből összefüggőnek látszik, és a remény halványzöldjét festi a felirat köré. Papp /(»Iliin (Vége) Körutazás Peruban @ Cuzcóban — légvonalban mintegy ezer kilométerre Li­mától — szép és tanulságos a reggeli séta. Ragyogó nap­sütés, trópusi éghajlat, né­hány délkör-fokkal vagyunk az Egyenlítőtől. Mégis csípős a hideg, hiszen 3200 méter­rel a tengerszint felett terül el a város. Így aztán nem csoda, ha sokan lámagyap­júból készült füles sapkában és kesztyűt húzva indulnak munkába, iskolába. Reggel iskolás gyerekek özönlik el Cuzco utcáit. Könnyű őket felismerni, mert egyenruhát hordanak. Egy olyan szegény országban, mint amilyen Peru, az is­kolai egyenruha már önma­gában jelzi: kiemelt fontos­ságú az oktatás. Az 1970- ben kezdődött oktatási re­form nem kisebb dologra .vállalkozott mint az évszá­zados kulturális elmaradott­ság felszámolására. Termé­szetesen. akik' a tervekei ki­dolgozták. azok is számítot­tak a rendkívüli nehézsé­gekre. tehát eleve a fokoza­tosságra jéoítettek. Ám a megvalósulás hatékonysága és gyorsasága jelentős mér­tékben függ a kormányon levő erők jellegétől is. A legnagyobb problémát az agrárorolet áriát us gyerme­keinek iskoláztatása jelenti. Szétszórt településeken, sok­szor szinte megközelíthetet­len magasvölgyekben. vagy éppen az őserdők mélyén él­nek. Legtöbbjük nem. vagy csak nagyon rosszul beszél spanyolul. Egységesíteni kell tehát a kecsua, illetve aimara nyelv sokféle tájnyelvi vál­tozatát, valamint kidolgozni A perui jelen . .. az egységes —.szintén hiány­zó — ábécét, s megteremteni az oktatás személyi-tárgyi előfeltételeit. A reform a korábbi hal­ról kilenc évre emelte a kö­telező ól (alános és ingyenes oktatás időtartamát. A leg-

Next

/
Thumbnails
Contents