Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-13 / 189. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1980. augusztus 13., szerda Edward Kennedy, mas- sachusettsi szenátor hétfőn gyakorlatilag elveszítette reményét arra. hogy elnyerje pártja jelöltségét az őszi elnökválasztásra. és kilépett a további küzdelemből. Csaknem bizonyosra vehető, hogy a kormányon lévő párt ismét Carter elnököt választja hivatalos jelöltjévé. A demokrata párt 38. konvenciójánál: ny i tóül é.sén, amely hétfőn este zajlott le New Yorkban, a küldöttek nagy többséggel elvetették Edward Kennedy támogatóinak-és a carteri politika ellenfeleinek azt a javaslatát, hogy' az egyes államok delegátusai saját belátásaik szerint szavazhassanak a jelölt személyét illetően. Ez lényegében azt jelenti, hogy Carter újbóli jelölését senki sem tudja megakadályozni. Edward Kennedy hétfőn éjszaka a Waldorf Ar'oria- szállóban megtartott rövid sajtóértekezletén /elismerte, Ne\^ Yorkban folyik az amerikai Demokrata Párt konvenciója. Képünkön: egy lelkes résztvevő az ülésszakon, ahol a szavazási szabályokról történt döntés után biztosra vehető, hogy a párt Carter elnökjelöltségét fogja támogatni. A „nagy kormányos” feliratai Pekingi helyzetkép A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának döntése értelmében „korlátozzák” a Mao Ce-'tungot ábrázoló arcképek és a „nagy kormányáé” műveiből vett idézeteket tartalmazó felíratok számát. A TASZSZ pekingi jelentése ezzel kapcsolatban emlékeztet Hua Kuo-feng kínai pártelnöknek a Vjesnik című jugoszláv lapnak adott nyilatkozatára, amelyben a kínai politikus elismeri, hogy a kulturális forradalom alatt a Kínai Kommunista Párt „súlyos hibákat” követett el. és Mao Ce-tung, mint akkori pártelnök, viseli a felelősséget ezekért a hibákért. Képünkön: égy Mao-feliratot távolítanak el, Pekingben. Csaknem 4 éve foglalkozik Miskolcon a Békeszálló elnevezésű lakótelep ügyes- bajos dolgaival az erre a célra alakult operatív bizottság, amely a közelmúltban a III. kerületi hivatalban tar-, tóttá ülését. Dr. Gyimesi Béla., a III. kerületi hivatal vezetője. a bizottság elnöke tájékoztatót adott arról a helyszíni ellenőrzésről, amelyet a közelmúltban végeztek. Az eltelt négy esztendő alatt az operatív bizottság működése nyomán szép eredményeket értek el a hiányosságok felszámolásában. Mindkét oldalról vizsgálták a dolgokat: elmarasztalták az elhanyagolt, szemetes lakások lakóit, ellenük szabálysértési feljelentést tettek, ugyanakkor felkérték a Lenin Kohászati Műveket, mint a telep kezelő szervét, hogy éljen kezelői jogával: teljesítse az ezzel járó féladatait és az eddiginél rendszeresebben, alaposabban ellenőrizze a bérlemények állapotát. Négy év alatt kézzel fogható változásokat tudott keresztülvinni az operatív bizottság. Természetesen egy ilyen lakótelepen, ahol alakók összetétele eléggé változatos, ez csak a kezdetet jelenti. de biztató, hogy a legutóbbi ülésen hozott határozatok valóra váltásával még nagyobb lépésekkel iehet előrehaladni a rend, a tisztaság. a szocialista együttélés megvalósításában.. Sok jó példát lehet máris látni. Olyan elhatározás is született, hogy az elkövetkezendő időkben a lakóbizottság közreműködésével ismeretterjesztő előadásokra invitálják a lakosokat, hogy közelebbről mindenki megismerkedjék a személyi és társadalmi vagyon védelmével, a közrend, a közbiztonság és a közegészségügy kérdéseivé! fi tömegétkeztetés helyzete A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság országos jellegű vizsgálatot szervez \a lakossá? tömegét kert?* 4 -■' helyzetéről. A témával kapcsolatosan tegnan tájérteke' letet tartottak Miskolcon, a Bükkvidéki Vendéglátó Vál lalat hivatalházában, ahol megyénk járási-városi, valamint Heves. Nógrád. Szabolcs ellenőrzési bizottságainak képviselői is jelen voltak. A KNEB kereskedelmi főosztályának és munkabizottságának megbízottai részleges tájékoztatót adtak a vizsgálat céljáról, mikéntiéről Megyénk különböző egységeiben a helyszíni vizsgálatokat a népi ellenőrök augusztus 20. és szeptember lö-e között tartiák meg. hogy Carter „imponáló győzelmet aratott” és bejelentette. hogy nem folytatja a harcot az elnökjelöltségért. A konvenció hátralevő napjaiban Kennedy előreláthatólag megkísérli elfogadtatni főként gazdaságpolitikai reformokat követelő programjának egyes részeit a Carter-szárnnyal, Erre jó esélyei vannak, mivel az elnök mindent el fog követni a pártegység látszatának megőrzése és Kennedy támogatásának megszerzése végett. A novemberi választásokon ugyanis a mostaninál sokkal nehezebb csatát kell megvívnia Ronald Reagan-nel, a köztársasági párt jelöltjével szemben. Reagan népszerűségi mutatói ez idő szerint sokkal jobbak, mint bármely lehetséges vetélytársáé, így Car- ternek égető szüksége van a demokrata párton belüli harcok megszüntetésére. Farkas Bertalan tervei Kedves vendéget köszöntöttek kedden a biatorbágyi KISZ-vasútépííö táborban: ide látogatott Farkas Bertalan. az első magyar kozmonauta. A lelkes fiatalok körében a házigazdák kalauzolták, majd közvetlen hangulatú beszélgetés következett, amelyben Farkas Bertalan az űrrepülése óta eltelt időszakról számolt be. Visszatérése után pihenés következett, erre minden űrbéli" „utazónak” szüksége van: az ismételt föld.i életbe való beilleszkedés legalább atjy- n.yira fontos, mint a felkészülés az űrreoülés sikeres végrehajtásához. Elmondta: a Honvédelmi Minisztérium dolgozója, és jelenleg rendszerezi, feldolgozza az űrutazás során szerzett tapasztalatokat, hogy azokat megérlejten átadhassa az űrkutatással foglalkozó szakembereknek. Idejét úgy osztja be, hogy válaszolhasson a köszöntő levelekre is. amelyeket az ország legkülönbözőbb részeiből .Juttattak el hozzá az űrrepülés aialt és után. Felsőfokú tanintézetben szeretne továbbtanulni. Eseményekről röviden JERUZSÄLEMKONGRESSZUS @ Hétfőn este befejezte munkáját a „Szabad Jeru- zSálem-kongresszus” — közölte az iráni rádió. A tanácskozáson 17 ország, illetve felszabadítás! szervezel képviselői arról tárgyaltak, hogy miképpen lehetne felszabadítani az izraeli megszállás alól a mohamedán szent várost. A kongresszus röviddel azután ült össze, hogy Izrael hivatalosan és véglegesen döntött Jeruzsálem annektálásáról. A TŰSZÜGY @ Stansfield Turner tengerhagy, a CIA főnöke szerint semmi nem utal arra, hogy az amerikai túszokat hamarosan szabadon engedik Iránban. Turner közvetve utalt az iráni belpolitikai fejleményekre az új kormányfő megválasztásával kapcsolatban. Mint mondotta, a különböző iráni hatalmi csoportok zálogként használják fel a túszkérdést saját pozícióik megerősítésére. Egyelőre nem látja jelét annak, hogy a legközelebbi jövőben báj-melyik csoport elég ei-ős lesz a túszügy befejezésére. HADGYAKORLAT © A NATO fegyveres erői Autumn Forge fedőnévvel rövidesen megkezdik két és fél hónapig tartó éves monstre hadgyakorlat-sorozatukat — jelentette be keddeji Ber- nard Rogers amerikai tábornok, a NATO európai hadei-őinek főparancsnoka. A manőversorozat kei-etében 25 nemzeti, több nemzeti és szövetségi szinten rendezett gyakorlatot tartanak a Norvégia ész-akir partjaitól Törökország keleti haláráig húzódó óriási térségben. VAKMERŐ UGRÁS • Vakmerő „halálugrást” hajtott végre kedden egy torontói. 275 méter magas toronyból a 33 éves Dar Robinson akrobata. Robinsont a hozzá csatolt drótkötél 61 méterre állította meg a földtől. A mutatványról egyórás tévéfilm is készült. Az ugrásért 250 ezer dollárt kapott a filmesektől. Karakorum-80 A z indiai sajtó érthető riadalommal számol be arról, hogy katonái megfigyelők kínai .és pakisztáni csapatösszevonásokat észlelnek az ország északi határán. Amikor ezt nyugati 'újságírók Iszlámábádban, illetve Pékingben szóvá telték, azt a nyilvánvalóan gondosan egyeztetett választ kaplak, hogy ..a két ország bizonyos katonai egységeinek jnozgása és átcsoportosítása a földcsuszamlások és hegyomlások elleni küzdelem jegyében vált szükségessé”. Természetesen sem Indiában, sem másutt nem akadt egyetlen olyan újságíró, aki komolyan venné ezt az indokot. A kétkedést jogossá teszik bizonyos előzméiwek. Indira Gandhi kabinetje nejm-ég hivatalosan elismei'le a népi Kambodzsa kormányát. Peking viszont ennek nyomán látványos ellenintézkedésként lemondta Huang Hua külügyminiszter indiai látogatását. Azok a körök ugyanis, amelyekkel mind ,a pakisztáni, mind a kínai vezetés egyre szorosabban együttműködik, nagy veszélyt láttak az indiai lépésben: az ázsiai térséggel kapcsolatos stratégiai terveiket keresztezné az a láncreakció, amelyet a Heng Sami'in- kormány elismerése elindíthat. Ez azonban csak a közvetlen efőzmény. Kína és a pakisztáni diktatúra között már régebben szoros kapcsolatok szövődtek. Egy minapi közlemény szerint Peking az elmúlt három esztendőben mintegy kétmilliárd dollár értékű katonai felszereléssel segítette Ziaul Hak pakisztáni államfő hadseregét. A tábornokot a közelmúltban Kínában a legmagasabb szinten fogadták és egyebek között bejelentették: készek „minden eszközzel” támogatni egy pakisztáni atombomba megteremtését. A jelenlegi csapatösszevonások zöme a kínai—pakisztáni együttműködéssel épített úgynevezett Karakorum- úton történik, amely közvetlenül veszélyezteti India stratégiai érdekeit. A mostani csapatmozdulatokat megelőzte egy furcsa expedíció, amely a Karákorum—80 nevet — fedőnevet — viselte és amelyben pakisztániak és kínaiak mellett angol és amerikai „szakértők” is részt vettek. Feladatuk a jelek Szerint inkább egy politikai földcsuszamlás előkészítése, mint egy természeti földcsuszamlás elhárítása volt. Koriüíípísldtís Iránba! Khomeini ajatollali kedden fogadta Mohammad Ali Radzsai újonnan megválasztott iráni kormányfőt (balra). A vallási vezető felszólította a miniszterelnököt, hogy egyértelműen iszlám személyiségekből állítsa össze kormányát. Körutazás Peruban 0 A limai óváros szíve — a Plaza de Armas (Fegyveresek tere) — felé sugaras fényküllőként futnak a keskeny mellékutcák. A tér maga: megelevenedett spanyol bai'okk. Szép kolor.iális stílusban épült cirádás. fabal- konos paloták. Egyikben a mindenkori limai püspök lakik, egy másikban pedig — Francisco Pizarró egykori rezidenciájában — a Perui Köztársaság elnöke. (Pizai- ról aligha kell bemutatni: ő végzett az egykor hatalmas inka birodálommal. Spenglei' szavaival élve: hihetetlenül rövid idő alatt lefejezett egy virágzó kultúrát, mint egy napraforgót.) A tér ma is a múlt emlékeinek gyűjtőhelye. A ka-' tedrális egyik oldalkápolná. iában Pizarró üvegkonorsó- ja. A csontváz méretei azt sejtetik, hoav a rettegett hírű — és emlékű ■— konkvisztádor kis termetű ember lehetett. Mozaikkal borított káooinafalak • jelenetek Pizarró életéből. A főhajóban misztikus félhomály. Túldíszített oldalfa'ak. több emeletnyi magasságban keskenv. lőrésszerű ablakok. Latin-Amerika a világ ..legkatolikusabh földrésze”. Peruban is rend1';viil magas a hívők száma. Erinek megfelelően a katolikus eevház jelentős nolitikai befolyással i o reerlellí-ovik. Az ű zett. „aktív hívők” száma Peruban ugyan nem túl magas' — az összlakosságnak csak mintegy egyötöde —. a katolicizmushoz ragaszkodói' száma viszont ennek a több szőröse. A katolikus egyház r múltban egyértelműen elkf telezte magát a hivátalo rend, azaz a reakció, a haladáseilenesség mellett. Az ötvenes években megindult erjedés a hatvanas években teljesedett ki. előretörtek a reformok támogatói, sőt a forradalomtól sem idegenkedő. társaikhoz képest baloldalinak számító papok. A forradalom szó természetesen egyházon belül távolról sem jelenti ugyanazt, min* mondjuk a kommunisták számára. A magukat forradalminak nevező egynázi személyiségek voltaképp harmadikutas megoldásokkal kísérleteznek, alternatívát próbálnak keresni mind a neo- kolonializmussál, mind a marxista—leninista erőkkel szemben. Ára a haladó egyházi személyiségei^ térhódítása mindenképpen alkalmat teremt a hívők és nem hívők közötti konstruktív párbeszédig. Az egyik legrangosabb egyházi ünnep az úgynevezett Csodatevő Ür ünnepe. Limát, ilyenkor feldíszítik: a házsorok között színes papírszalagokat hintáztat napokon át: a szél. Szőnyegeket. széni kéneket, helyeznek el az erkélyeken. Lila ruhába öltöznek a nők. derekukra . í „,iér sodrott övét kötnék: ez. az ünneo egyenruhája. Könnenetek járják a várost, es v mást követik a misék. A szertartás szövegét, a szent énekei-“* hangszórók közvetítik az utcára. A Csodatevő Ür iinnene kissé hasonlít a mi egykori búcsúinkhoz. Csak markánsabb Vnvp’-fert ad neki a túlfűtött íbér temperamentumból és indián mítoszokból táplálkozó hívői búzgósás, meg persze a nyomor soksok árulkodó iele. a tömegben cikázó ronavo« utca! árusok ezrei Papp Zoltán folytatjuk) A Feavverasplj Tere — „Pizorrö házával”, a mai elnöki palotával. Békeszállói változások