Észak-Magyarország, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 ^ 1930. július 3., csütörtök kasokból is kevesebb épül a ■ kívántnál. a tervezettnél. Szükség lesz arra is, hogy társadalmi értékeinket a kővetkező időkben az eddiginél jobban óvjuk, vigyázzuk. Településeink rendezettségére. tisztaságára ugyancsak nagy gondot kell fordítanunk a jövőben i.s. Ehhez egyébként még most is vannak feltáratlan erótartalé- kaink. elsősorban a társadalmi munkaakciók révén, az eddigi, dicséretes, szép eredmények mellett is. A tanácsi ügyintézésről szólva elmondotta: a cél az emberközpontú ügyintézés. A feladatok közé tartozik ennek a munkának a javítása, egyszerűsítése, gyorsítása. Ennek eredményéhez is szükség van valamennyi tanácstag együttes és külön-külön is tisztességgel, lelkiismeretességgel elvégzett munkájához, miként minden más feladatunk végrehajtásához — mondotta. A tanácsülés soron levő napirendi pontként megválasztotta a tanácsi bizottságokat, majd a megyei, járási-városi népi ellenőrzési bizottságokat. A Népi Ellenőrzési Bizottság megyei elnökének ismét Józsa Lászlót, helyetteseknek Sűrű Andrást és Kerch Pétert választották meg. Megválasztották a NEB megyei bizottságának többi tagjait is, akik a tanácsülés előtt ugyancsak esküt tettek. Üjabb napirendi pontként a népi ülnökök megválasztása következett, akiknek névsorát a tanácstagok megkapták. A bíróság népi ülnökeinek felelősségteljes munkájáról dr. Varga János, a Megyei Bíróság elnöke szólt. (Folytatás az 1. oldalról) megszolgálni, hanem ezt a bizalmat erősíteni, szilárdítani is, kell. Elmondotta, hogy egész gazdasági életünk gyarapítására, kommunális, kulturális létesítményeink fejlesztésére, a miskolci agglomerációt, a környezel, és természetvédelmet, a bükki .üdülőterületet illetően megfelelő fejlesztési programmal rendelkezünk. —. Minden erőnkké) törekednünk kell rá, hogy a párt Xll. kongresszusának, a .kormánynak a határozatait végrehajtsuk, ötéves tervünket megvalósítsuk. Mindany. nyiunk előtt ismeretes, hogy beruházási eszközeink mérsékeltebbekké váltak, éppen ezért még nagyobb szükség van az alapos mérlegelésre, a sorrendiség megállapítására. betartására. A megyei tanács elnöke elmondotta: a részletes program ismertetésének ugyan nem az alakuló ülés a helye, a további ' feladatokról szólva szükségesnek tartotta azonban jelezni a többi tennivaló. egy részét, is,, Nevezetesen: a községek ellátásának javítását, a lakásépítkezések segítését, ^íülönös tekintettel arra, hogy ismert okokból a célcsoportos laDr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke. Lázár György felszólalása A tanácsülésen ezután Lázár György kért szót. Bevezetőként átadta a párt Központi Bizottsága, valamint u kormány üdvözletét a megyei tanács alakuló ülésének, mely — mint elmondotta — már nem csupán alakuló ülés. hanem munkaértekezlet is, hiszen máris sok lényeges döntést hozott, szavazóit meg. Köszöntötte a megyei tanács tisztségviselőit, a végrehajtó bizottság tagjait, a bizottságok vezetőit, tagjait. a népi ellenőröket, a bíróság ülnökéit, a tanácstagokat. A továbbiakban arról szólt, hogy jó érzés visszagondolni az eseményekben gazdag ’elmúlt hónapokra, melyben eredményes munkavégzés folyt és a nagy horderejű események kapcsán népünk egységesen b i zonv í t ol t a egyetértéséi pártunk, kormányunk célkitűzéseivel. 'Nem véletlen, hogy pártunk Központi Bizottsága legutóbbi ülésén külön i.s kifejezte köszönetét, elismerését népünk egységéért, véleményének egyértelmű megnyilvánulásáért:. Éppen ez a nemzeti egység, a cselekvőkészség a biztosítéka céljaink maradéktalan megvalósításának. Itt, Borsod- Abaúj-Zemplénben ugyancsak tanúi lehettünk ennek a megnyilatkozásnak, cselekvőkészségnek. Éppen abban az időben, amikor sokféle gond nehezíti munkánkat. Ezeket a gondokat, belső gondjainkat, nem hallgattuk el. és nem hallgattuk el a világban meglevő, növekvő gondokat sem. Előrehaladásunknak legfőbb forrása éppen az a bizalom, mely ezekben a nehéz időkben megnyilvánult. A Minisztertanács elnöke, orszá ggy ülés! kép v isel ön k ezután arról szólt. hogy mind ez idáig sokat beszéltünk nehézségeinkről, gondjainkról. de talán kevesebbet arról, hogy vannak lisztes tartalékaink. melyek hasznosításával ugyancsak eredménnyel léphetünk előre. A legfontosabb pedig, hogy van jó politikánk; mellyel egész népünk egyetért. Vannak kitűnő szövetségeseink. élükön a .Szovjetunióval. a szocialista közösség államai. Es van elszántságunk, erőnk rá. hogy a magunk választotta úton a nehezebb körülmények ellenére is haladunk, újabb sikereket érünk el. Lázár György végezetül arról szólt, hogy a megyei tanács tagjaira is nagy felelősség hárul. Az itj elért, eredmények nem csupán a megye eredményei, hanem az egész országé. Ezután sok sikert, jó munkát kívánt a jelenlevőknek, kérve, tolmácsolják a megye valameny- nyi dolgozójának a Központi Bizottság, a kormány jókívánságait. Grósz Károly hozzászólása Ezt, követően Grósz Károly kért szót. Mindenekelőtt a megyei partbizottság neve- / ben gratulált a megválasztottaknak. a tisztségviselőknek. a bizottságoknak és eredményes, jó munkát kívánt. Kérte a kommunistákat. hogy segítsék, támogassak a különböző bizottságok, t is/.tségviselök tevékenységét, céljaink maradéktalan elérésében. A továbbiakban elmondotta. hogy van programunk, melyért érdemes és kell is dolgozni. A XII. kongresszus által meghatározott tennivalók mindannyiunktól sok munkát követelnek. A megyei pártbizottság1 első titkára az újjáválasztott tanácsot köszöntő felszólalásában főként két nagyobb témakörre hívta fel a figyelmet;. Elsőként arra. hogy az ed- ■ diginél nagyobb erőfeszítést kell fordítani az emberek élet- és munkakörülményeinek javítására. Az ezzel kapcsolatos igények megnövekedtek és ezek az igények zömével nem is alaptalanok. Feszültségek ugyan továbbra is maradnak, hiszen a lehetőségek és az igények nem teljesen egyeznek, ennek ellenére mindent el kell követnünk ezeknek enyhítésére. Ezzel kapcsolatosan ugyancsak szólt azokról a tartalékokról, melyek előbbre vihetnek bennünket feladataink végrehajtásában. Ezek a tartalékok azonban természetesen nem oldhatnak meg mindent. Föltétlenül szükség van a következetes munkálkodásra; az emberek élet- és munkakörülményeinek javításáért. Második fontos témakörként szólt az emberek mindennapos, apró gond.iainak- bajainak megoldásáról. Előfordul, hogy ezekről az apró gondokról a nagyobb események sodrában, vágj’ éppen a nem kellő odafigyelés miatt elfeledkezünk, Az egyes embernek viszont a maga gondja-baja igenis nagy gond, melyre ügyelni kell és tenni kell érte. Kérte a tanácstagokat, hogy figyeljenek ezekre a gondokra is, majd végezetül ismét sok sikert, eredményt kívánt munkájukhoz. A megyei tanács alakuló ülése dr. Ladányi József zárszavával ért véget, aki megköszönte a jókívánságokat és ígérte, hogy lelkiismerete-; sen, erejük szerint munkát-’ kodnak az előttük álló feladatok maradéktalan megvalósításán. A megyei tanács-vb osztályvezetői Az 1971. évi első törvényben foglalt rendelkezés alapján a tanács határozza meg a végrehajtó bizottság szak- igazgatási szervezetét. és ugyancsak a tanács nevezi ki a szakigazgatási szervek vezetőit Ezzel kapcsolatosan a tegnap megalakult megyei tanácson tájékoztató bejelentés hangzott el a szak- igazgatási szervek vezetőiről, a járási hivatalok elnökeiről. Az építési, közlekedési és vízügyi osztály vezetője Barkón Gábor, az egészség- ügyi osztály vezetője dr. Szabó István, a gazdasági hivatal vezetője Kcrezsi Pál. az igazgatási osztály vezetője dr. Rohács Gyula. az ipari osztály vezetője Magyar Ernő. a kereskedelmi osztály vezetője dr. Makai Tibor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály vezetője Faragó Károly, a munkaügyi osztály vezetője Magyar Sándor, a művelődésügyi osztály vezetője Borsos Árpád, a pénzügyi osztály vezetője Sánta László, a személyzeti és oktatási oszMeg.vénk közigazgatási területén nyolc járási hivatal munkálkodik a megyei tanács végrehajtó bizottságának egységes, önálló hatáskörű szerveként. Az Edelényi járási Hivatal elnöke dr. Vodila Barna, az Encsi járási Hivatal elnöke Simába rí Sándor, a Mező- csali járási Hivatal elnöke tály vezetője Csikós Isfvétbl né dr., a tervosztály vezetője Jurás László, a testnevelési és sporthivatal vezetője Papp Gazsi Imre. a titkárság, szervezési és jogi osztály vezetője dr. Zó dór .levő. Az egyházügyi titkár Polon- kai Imre. dr. Greiz László, a Mezőkövesdi járási Hivatal elnöke dr. Szilágyi Janos, a Miskolci járási Hivatal elnöke Miki la Ferenc, az Ózdi járás: Hivatal elnöke dr. Varadi Gyula, a Sátoraljaújhelyi járási Hivatal elnöke dr. Majoros László, a Szerencsi járási Hivatal elnöke dr. Poczlcodi Lajos. A járási hivatalok elnökei Esküt tesznek a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagjai, a tanács tisztségviselői