Észak-Magyarország, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-13 / 110. szám
fc5£A&-MAüYARQRS£Ae 2 1900, május 10., kedd Polgári vedelni gyakorlat Vegyivédelmi alegységek indulás előtt Laczó József felvétele A kiképzési tervnek megfelelően a napokban Ózd város es járás polgári védelmi alegységei közös gyakorlatot hajtottak végre, amelyet megszemléltek a járás párles állami vezetői, Borsod me- gye városainak, járásainak polgári védelmi törzsparancsnokai és a parancsnokok politikai helyettesei. Az alegységek gyakorolták az alkalmazási készenlétbe helyezést, a menetek végrehajtását a körletekben, a különböző parancsnoki munkákat, a menet megszervezését és végrehajtását, a felkészülést a mentő- és mentesítő t'eladatok megoldására, valamint az élelmezés megszervezését ás biztosítását. Zsebesi László ezredes, a polgári védelem megyei törzsparanesnoka értékelte a t'eladatok végrehajtását. Megállapítottá, hogy az alegységek a rossz időjárási körülmények ellenére is jól, és fegyelmezetten hajtották végre a gyakorlatot, ami annak köszönhető, hogy alapos volt a politikai és a szakmai felkészítés. liiÉvéiasztás Csehszlovákiában Május 22-én köztársasági elnökválasztás lesz Csehszlovákiában — jelentették be hivatalosan Prágában. A választást az teszi szükségessé, hogy az ország alkotmánya értelmében a köztársasági elnököt ötévente újra keil választani, s az e tisztséget is betöltő Gustáv Húsúknak, a CL KP KB főtitkárának je- " lenlegi elnöki megbízatása a . közeljövőben lejár. Ennek megfelelően a Csehszlovák •Szövetségi Gyűlés (parlament) elnöksége május 22-re a prágai vár Ulászló-tea’- mébe együttes ülésre hívta össze a parlament két házának képviselőit. Az ülés előzetes napirendjén a választás lebonyolításán kívül az elnöki eskütétel is szerepel. Akció! 50 százalék árengedmény ^R*N®kí) nemesvakolatszárazhaharcs felhordásul kész állapotban ‘ \ ® előre csomagolva ® minden igényt kielégítő színválasztékban kapható telepeinken Amíg a készlet tart! ^Z LA V.& Lázár György fogadta Václav Hulát Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, hétfőn a Parlamentben fogadta Václav Huiát. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökhelyettesét. az Állami Tervbizottság elnökei, a CSKP KB elnökségének tagját. A szívélyes, baráti légkörű találkozón részt vett Huszár István miniszterelnök-helyettes, az Oi'szágos Tervhivatal elnöke. valamint Václav Mo- ravee. Csehszlovákia budapesti nagj’követe. Hz upiülii puncsról A kelet-afrikai Uganda fővárosában egyre feszültebb a helyzet. A kampalai utcákon állig ielíegyverzett katonák járőröknek, az üzemekben és a hivatalokban leállt a munka. Az államfő ellen fellázadt katonai egységek élén álló bizottság a jelek szerint csak lépésről lépésre akarja kiterjeszteni hatalmát. Ezzel magyarázható, hogy egyelőre meghagyták hivatalában Bi- naisa elnököt, aki egyébként jelenleg entebbei hivatalában tartózkodik. Az államfő maga közölte egy telexüzsnet- bén. hogy nem történt kísérlet megbuktatására. Az említett katonai bizottság öt tisztből és két polgári személyből áll. A tisztek között van David Owiti Ojok alezredes, akTt az államfő a napokban akart leváltani vezérkari főnöki posztjáról. Olcsón, korszerűen, hatékonyan Az építőipar továbbfejlesztésének lehetőségei Az építőipar továbbfejlesztésének .lehetőségei címmel Bársony János, az Építésügyi es Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője tartott tegnap előadást a Technika Hazában, az MTESZ Borsod megj’ei Szervezetének Koordináció® Bizottsága és az Építőipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja áltál rendezett előadáson. Ismertette az építőipar fejlődését, főbb jellemzőit, majd a jelenlegi helyzetből kiindulva a népgazdaság és az építőipari ágazat közötti ösz- szeíüggéseket elemezte, s végül vázolta az építőipar előtt álló VI. ötéves tervi várható feladatokat. Az elmúlt évek során az építőipar rohamosan fejlődött. Bővült és korszerűsödött állóeszköz-állománya gyorsan növelte termelését. E pozitívumok mellett a kedvezőtlen jelenségek is mind gyakrabban megfigyelhetők voltak az ágazat fejlődésében. Romlott az eszkőzhaté- konysag és az irányító munka színvonala, és nem növekedett megfelelően — a fokozódó gépesítés ellenére sem — az építőipari munka hatékonysága. A jelenlegi helyzet megíté- 1 ősénél abból a tényből kell kiindulni — folytatta —, hogy a vállalatok teljesítőképessége többnyire nagyobb, mint amire fizetőképes kereslet, építési igény van. És ez az igény még néhány évig nem nő, nem emelkedhet. Az átárazások, a változó gazdasági környezet az építőipari vállalatok túlnyomó részénél 30—60 százalékos nyereségcsökkenést is okoz. E követelmények szorításában. keli tehát az építőiparnak a mennyiségi célkitűzések / helyett a vállalati gazdálkodás színvonalát növelni, a munkamegosztást, a tervező, beruházó, kivitelező csoportmunkát fokozni, regionális, sőt országos szinten. A Nemei Szövetségi Köztársaság gazdaságilag es politikailag egyik legjelentősebb tartományából, Észak- Rajna Vesztfáliából 30 fős szakszervezeti delegáció érkezett megyénkbe. Itt-tarlóz- kodásuk első napján, május 12-én délelőtt Borsod legnagyobb üzemét, a Lenin Kohászati Müveket keresték fel, hogy tájékozódjanak a vasasszakszervezet nagyüzemi bizottságának érdekvédelmi és munkavédelmi tevékenységéről, és általában a szociálpolitika körébe tartozó kérdésekről. Az LKM-ben Kiss János, a vállalati szakszervezeti bizottság titkárhely eltese tartott számukra ismertetést, majd üzemlátogatásra került sor. Megtekintették a nemesacél-hengerművet. amelynek gépi berendezéseit nyugatnémet cég szállította a vállalatnak. majd az új elektroacél- művet keresték fel. Itt-tartózkodásu.k során Miskolc szociális es kulturális intézményeinek munkájáról is tájékozódnak a vendégek. Megyénkben több eve eredményesen szervezik meg a lakóterületi egészségügyi állomásokat. Az állomások vezetői és aktivistái munkájának jelentős szerepe van a Vöröskereszt . feladatainak megvalósításában, a mozgalom tömegkapcsolatának kialakításában. erősítésében. Kapcsolatot tartanak a lakóterületükhöz tartozó vöröskeresztes tagokkal, egészségnevelési. környezetvédelmi és családvédelmi feladatokat is ellátnak. Részt vállalnak a véradás szervezésében, s ha szükséges, elsősegélyt is nyújtanak. A Vöröskereszt miskolci es mezőkövesdi járási vezetősége az elmúlt napokban rendezte meg a Zsöriban a lakóterületi és üzemi egészség- ügyi állomások vezetőinek találkozóját. A kétnapos tanácskozáson — amelyen több mint negyven állomás vezetője vett részt — szó esett a Vöröskereszt V kongresz- s.zusa határozataiból adódó feladatokról, a lakóterületi és üzemi egészségügyi aktívák Időszerű tennivalóiról. A részvevők tovább fejleszthették elsősegélynyújtás! ismereteikéi. útmutatást kaptak a véradás szervezéséhez. Éti. íszak-vesztfáliai barométer Bjk z NSZK-ban mindenki az őszre gondol pedig még. csak május van. Vasárnap tartották Észak-Rajna Vesztiáliában a tartományi választásokat, amelyeknek 'hivatalosan nincs köze az októberre tervezett általános parlamenti erőpróbához, mégis próbamenetnek tekinthető. Most vasárnap u politikai barométer a szociáldemokratáknak mutatott derült időt. Akár fordulatról is beszélhetünk. Eddig (miként Bonnban) a szociáldemokrata- szabaddemokrata együttes kormányzott itt., de csak együtt tettek ki kormányképes többséget. A legerősebb párt a jobboldali ellenzék, a Kereszténydemokrata Unió volt. Változott a helyzet: a szociáldemokraták, folytatva az utóbbi esztendő irányzatát, előretörtek, elfoglalták az első helyet. Abszolút többséget kaptak a helyi parlamentben, igaz. azon az áron. hogy kisebbik partnerük kiesett a versenyből. Két vezető párviadala jellemzi a nagy nyugatnémet választási kampányt (amelynek fontos epizódja volt az Észalt - Rajna vesztfáliai szavazás): Helmut Schmidt, a jelenlegi kancellár, a Szociáldemokrata Párt alelnöke áll szembe Franz Josef Strauss-szal. a kereszténydemokrata-keresz- tényszöcialista ikerpárt ló jelöltjével. S ebben az összehasonlításban, Helmut Schmidt viszi el a pálmát. Helmut Schmidt hat éve áll a kormány élén és tekintélyt vívott ki magának a hazai közvélemény előtt, elsősorban nemzetközi tevékenységével. Helmut Schmidt e feszült, válságos nemzetközi helyzetben a Nyugat legjelentősebb politikusává nőtt, bizonyos értelemben Nyugat- Európa képviselője az Egyesült Államokkal szemben. Egyben azok közé tartozik, akik nem szeretnék lazítani kap-' cisolalaikat a szocialista országokkal, meg kívánják őrizni! amit Európa az enyhülés évtizedében elért. Mindenekelőtt tehát az NSZK nemzetközi helyzetének megítélése és Helmut Schmidt szerepe irányítja a szavazók ítéletét. Ponto-j sabban szólva, ez mutatkozik meg annak a néhány százaléknak a vándorlásában, ami Észak-Rajna Veszlfáliában is a győzelmet hozta, s ami el is döntheti az októberi választásokat. Ar európai nemzeti békemozgalmak képviselőinek megbeszélésével fejeződött be a 8VT elnökségi ülésével egy időben rendezett eseménysorozat. Képünkön: dr. Kovács Béla, az Országos Béketanács főtitkára köszönti a Parlamentben az európai nemzeti békemozgalmak képviselőit. Öt napon át a világ' békemozgalma Budapestre tekintett, hazánk Parlamentje adott otthoni annak a kimagasló jelentőségű eseménysorozatnak, amely a Béke-vi- lagtanács ülésével vette kezdetét. majd a hét végén a népek világparlamentjének Szófiában megrendezendő •szeptemberi találkozójának előkészületeivel folytatódott, héttőn pedig az európai nemzeti békemozgalmak képviselőinek találkozójával zárult. A felelősségteljes eszmecsere jelentőségét méltatta a hétfői tanácskozáson Kovács Béla. az Országos Béketanács főtitkára. Kiemelt jelentőségűnek tulajdonította, hogy a Béke-világ tanács elnökségének szombaton az európai biztonságról és 'együttműködésről, békemozgalmi feladatokról elfogadott dekrétuma a tettek mezejére szólít mindenkit. akii aggaszt a világbelié sorsa. A budapesti fórumon csaknem 80 ország. 12 nemzetközi tömegszervezet minlegv 300 képviselője ' veti részt, tolmácsolta népének béke- óhaját. Europa békéié törékeny, sehol a világon nem olvan nagy egy, nukleáris konfliktus vészéivé, mini ezen á földrészen. Itt vonható meg a legnyilvánvalóbban a két társadalmi rendszer közötti határvonal. s a két legerősebb politikai-katonai szövetség, a 31 éve fennálló NATO. s a 25 eves Varsói Szerződés haderejének ütközőpontja.' Kontinensünk népei válaszút előtt állnak, vagy az enyhiiy lés politikája a.VŐzedelmeske-, dik és békében elünk, vagy fokozódnak az ellentétek, a fegyverkezési verseny. S a népek már döntöttek, a béke mellett téve le a voksol, ezt tükrözte a budapesti találkozó is. Tiltakozó mozgalmak előzik meg világszerte a szófiai világparlamentet: Európa északi részén is: Péttér Sa- vota finn parlamenti képviselő vázolta fel a fórumon azokat a békeakciókat, amelyekre hazája és íi szomszédos Országok néoe készül, követelve a SALT—II. ratifikálását. Sokan szóltak arról is — köztük Ion Cir.ja publicista, román küldött —, hogv a béke oldalán kell mind nagyobb számban csatasorba állítani az ólombetű, a hangszóró és a képernyő harcosait. Ékes példák biv.o- nvít.ják. hoav a toll hatásosabb fegvver lehet a kardnál. s bízunk benne, a ráké-' Iánál is.