Észak-Magyarország, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-18 / 40. szám

%

Győrfíy László:

— Függöny’ — mondta suttogva az ügyelő a mikrofonba. Valamelyik zsinó- rós összeengedte a függönyt! Tompán csattant a nézők tapsa: Don Juan is a függöny elé lépett a többiek után. Ö volt a' főszereplő, ő lépett ki utolsónak. Vastaps!

.— Húzás! — mondta az ügyelő a hátuk mögött, mikor visszaléptek a függöny mögé. Elsőként Don Juan és sorjában a többiek, Sganarelle, a szolgája, Don Carlos, az elcsábított lány bátyja, és Don Luois, az apja, majd a Parancsnok szobra.

— Vas megy! — kiabált az ügyelő. A vasfüggöny kjük csikordulással ereszkedett lefelé, az ütemes taps lassan elhalkult. Még egy pillanatig a vasfüggöny kisajtaja mögött hallgatózott az ügyelő, aztán megcsóválta a fejét. Nem nyitotta ki.

Az öltözőben Don Juan megkönnyebbülve szedte le izzadt testéről a ruhát.

Az öltöztető szabó ott forgolódott körülötte, elvette az ingét, a székre hajított nadrágját gondosan Összehajtotta.

i — Holnap tiszta inget adok a művész úrnak — mondta.

— Köszönöm.

Az öltöztető szabó érezte. ma nem érdemes folytatni a beszélgetést. Don Carlos rágyújtott egy cigarettára. Don Luois mosakodott. Hárman voltak az Öltözőben, egyikük sem szólalt meg. Amint Don Juan felöltözött, egyik - kollégája beszólt az ajtón. — Egy lány várja a portán — mond I n.

— Lány vagy asszony? — kérdezte Don Carlos, és Don Jüanra nézett.

— Ng.

— Az a jobbik esel — mondta Don Luois a törülköző mögül, és vörösre dörzsölte az arcát.

Don Juan elbúcsúzott tőlük, kiment a portára.

— Szervusz — mondta a nő. aki várt rá. Középkorú volt, talán valamivel fiatalabb. mint a férfi, ‘ékki mellette állt. A férfi kicsit meghajolt a bemutatkozó kézfogásnál. Don Juan zavartan üdvözölte őket.

— Már öt éve ideköltöztünk a férjemmel — mondta . és toporgőtt, mint

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6

akinek fázik a lába. — Ma este említettem a férjemnek, meglepjük egy régi ismerősömet, és eljöttünk megnézni téged.

Don Jüannak úgy tűnt, erőlteti a többes számot.

— Parancsoljatok a büfébe, falán egy kávét-..

— Nem, nem — tiltakozott a férfi —, inkább mi hívnánk meg téged. Hozzánk, ha nincs programod ma estére.

— Nincs.

— Hát akkor menjünk.

FIAT-kocsi állt. a süppedő hóban, a főbejárat előtt. A férfi kedéiyeskedve vezetett. Ostorlámpák fényé szóródott a havas új lakó-- telep négy-ötemeletes házai között, és ahogy megérkeztek az egyik második emeleti lakásba, a feleség rögtön a konyhába ment. A férfi vidéki pálinkával kínálta Don Jüant, majd bekapcsolta az olajkályhát.

— Szóval, ebben az évben szerződtél ide?

— Igen.

— Hát akkor, egészségedre! — Ittak. Később a férfi túlzott udvariassággal bocsánatot kérve kiment. Don Juan maga maradt. Töltött, ivott, aztán a kovácsoltvas könyvespolcot nézegette. Leült egy puha, fehér szőrmével borított; modern vonalú fotelba, rágyújtott. A férfi visszajött, és megmutatta a másik szobát, a konyhát, a fürdőszobát, még a vécét is. Aztán az asszony behozta a vacsorát.

— Neked — mondta Don Jüannak —. délről egy kis maradék húsleves. Mert emlékszem, hogy szeretted.

A férfi egy pillanatra felkapta a fejét, rájuk nézett, és gyorsan, egy nyikorgó, új demizsonból vörös bort töltött.

— Szereted á zenét? — kérdezte Don Jüantól vacsora után.

— Igen.

— Van néhány négei'-le- mezünk — mondta az asz-, szony, és a ..néger" szót kicsit megnyomta. — Nemrégen vásároltuk őket Pesten. Azokat'tedd fel.— intett a férjének.

Don Jüan az asszonyra nézett, kereste a tekintetét, de. az nem fogadta.

— A dzsessz nekem, kérlek szépen, a függetlenség zenéje — mondta a férfi, és feltette az egyik lemezt.

— Szereted? — kérdezte Don Juan.

— Mit?

— Természetesen a dzsesszt. — Az asszony most elfogadta Don Juan szemrebbenését, és elértette a burkolt célzást. Magában mosolygott.

— Hol laksz?

— Nagyszerű albérletem van.

— Szeretem a függetlenséget — folytatta a férfi, és lehúzta a cipőjét. — Megbocsátasz, kicsit fáj a lár bam ebben a cipőben. — Átment a másik, szobába.

— Te. is meghúzásodtól? —I kérdezte az asszony, miközben á férje' a másik szobában a papucsot kereste, és egy új, lemez üvöltése lebegett közöttük.

— Persze, van egy kislányom, kétéves — mondta Don Juan. Aztán felugrott, és leállította a lemezjátszót.

— Mit csinálsz?

Egy pillanatra az asz- szonyra nézett, aki értetlenül meredt rá a fehér szőrmével borított fotelból.

— Ne haragudj, késő van, fáradt vagyok.

Ekkor jött vissza a férj. Hirtelen, menekölésszerű- en búcsúzott tőlük. Odakint tétova pelyhekben. a lakótelep lámpáinak fényében feketének tűnő pelyhekben havazott. Negyedórái gyaloglás után hazaért.

Kőpadlós, egykori mosókonyhában lakott. Jéghideg vaskályha meredt a sarokban, mellette bádoglavör. A szegedi kannában, a víz tetején vékony jégréteg fagyott. Betörte, aztán a lavórba öntött egy kevés vizet és megmosakodott. Amikor a nyikorgó, recsegő, magas támlájú faágyba bújt, a pizsamára felvette a hálóköpenyét is. Később beállította az órát. mert másnap kilenckor próbája volt, és arra gondolt, hogy mosnia kell. Már túl sok a szennyes a szekrény aljában — gondolta. Még egy : ideig' .töprengett, hogy jó ’ lenne az a nem létező feleség és a kétéves kislány. Ügy érezte, mint akit lefognak, és az orra előtt hadonásznak egy bicskával. Nehezen aludt el, sokáig forgolódott. .

Műteremsarok ...

Laczó J. felv.

1980. február 17., vasárnap

dälmi barangólások

Költő., aki késett

1 y

egy évszázadot

letett egy András nevű fia.

Nem Kazinczy, Csokonai, Bessenyei nagyságú a név, még csak iskolai tananyagúnak sem nevezhető. Természetesen mindez nem zárja ki, hogy ne szerezzünk tudomást róla. Már csak azért sem. mert megyénknek van, nem is csekély köze irodalmi barangolásunk sorrendben 19. szereplőjéhez, Csenkeszfai Pools Andráshoz.

Kezdjük mindjárt a leglényegesebbel ... Ifjú Csenkeszfai Poóts András Borsod vármegyében, Edelény községben látta meg a napvilágot idősebb Csenkeszfai Poóts András lelkész gyermekeként, aki hivatalát 1748. márciusáig töltötte be ebben a borsodi faluban. Hogy gyermeke pontosan melyik évben született, nem tudjuk, mert az ede- lényi református egyház legrégebbi anyakönyvei egy tűzvész alkalmával elpusztultak. Feltehetően 1740. és 1747. között született, mégpedig a számba jöhető nyolc év valamelyikének szilveszterén, ugyanis a születésnapjára utalást találunk egyik latin nyelvű versében.

Apja — aki 1748-ban Ti- szanánára került át — ■mind őt, mind pedig Julianna nevű testvérét nagy gonddal nevelte fel. Az atyai házban elvégzett elemi tanulmányok után Poóts András, a sárospataki főiskola tagja lett. Szorgalmára és tudományszereté- re jellemző volt. hogy 1785- ben az akkor szokásban levő érdemfokozat szerint Szalai Péter mellett az ő neve másodiknak jegyeztetett fel.

A classikai képzettség megszerzése után 1768-ban teológiai tanulmányokba kezdett, majd amikor a sárospataki főiskolán tanulmányait befejezte, apja kérésére külföldi tanulmányútra indult. Külföldi útjáról csak annyit tudunk, hogy két évet volt távol, majd hazatérése után 1776. január 10-én apja mellett Tiszanánán segédlelkész lett. Még ebben az évben megnősült Miskolcról. A korabeli írások szerint egy csodaszép lányt vett feleségül, név szerint Miskol- czy Zsuzsannát. S ekkor kezdődött hányatott élete, mely alapján, s tegyük lioz- zá, joggal, mint a zaklatott életű Poóts Andrást emlegették.

Házasságából ugyan szüa hazassaga ennek ellenére rosszul sikerült. Felesége — mint azt gyakran használta jelzőként a jellemzésére — buja. lesieti életű, pompára vágyó, telhetetlen, veszekedős nőszemély volt. Sokáig nem is maradt férje házában. Előbb megszökött, majd egy hosszadalmas és botrányos válóper vette kezdetét. Felesége kapcsolatai, összeköttetései révén híveket szerzett magának és a valósággal ellentétben, férjét vádolta hűtlenséggel. Ez végképp megzavarta Poóts András lelki egyensúlyát. Egy alkalommal olyannyira megfeledkezett papi méltóságáról, hogy felszakitotta az egyház ládáját, s az utcára dobálta az úrvacsora edényeit. Ezért a botrányért a Heves megyei Törvényszék 8 hónapi börtönre ítélte, aminek kitöltését 1786. július 28-án kezdte meg Egerben. A börtönben több verset is írt, sőt főművét, amelyről még szó lesz, ugyancsak itt készítette el.

Kiszabadulása után egy évig állás nélkül volt. majd néhány pártfogója közbenjárásával Bodrogkeresztúr- ba került. Ügy nézett ki, hogy élete rendbe jött, ekkor azonban megismerkedett egy zsidóasszony lányával, ami újabb bonyodalmakat okozott életében. Bodrogkeresztúrból Pin- kócra, onnan 1797-ben Ung- várra, Ungvárról pedig 1803-ban Mokcsára került. Élete továbbra sem nevezhető rendezettnek. Egyházával gyakorta tűzött ösz- sze, olyannyira, hogy 1806- ban ő maga végleg lemond református lelkészi hivatá- láról. Tasnádi Nagy István azt írta róla: „1806. esztendőben állítólag pápistává lett, magányosan élt Ung- váron, a hol meghalt 1812. esztendőben.” Édes Albert ezzel szemben azt állította, hogy „orosz pappá lett, s a kitért zsidóiányt nőül vette, s ezen házasságából született Poóts kapitány, a kit ő (Édes Albert) másod éves professor korában tanított”.

A további életrajzi adatai helyett azonban inkább irodaimi tevékenységét vizsgáljuk, hiszen „maradandó- ságát” az utókortól ilyen irányú tevékenységével érdemelte ki. Csenkeszfai Poóts András ifjú versei címmel 1791-ben jelent meg könyve, amelyben gyakorlatilag megtalálható

minden valamirevaló

munkája. A könyv első részében a neves humanista, II. Aeneas Silvius pápa által írt Euralius és Lucre- tzia-nak magyar átdolgozását, találjuk; A híres szerelmi történetet jól lejtő alexandrinusokban, teljesen szabadon, saját ötletével, leleményével megtoldva meséli ei. A könyvének második része csekélyebb értékű. Ebben Ovidíus-átdol- gozások, valamint saját versek találhatók. Ide illesztette a ..Házi Kereszt, avagy kevés Mulatságért vállalt hosszas tortúra” című verses , elmélkedését, amelyik saját szerelmi tragédiáját meséli cl.

Poóts András főművét a kritika különbözőképpen értékelte. Kazinczy az 1791- ben Ráday Gedeonhoz intézett levelében „lúdforma gágogásnak” minősítette. E lesújtó bírálatban azonban benne volt Kazinczy irodalmi pártállása, finomkodó ízlése is. ezért hitelesnek semmiképp sem fogadható el. Egyébként a Poóts Andrást ért bírálatok elsősorban a költő vaskos ízlését kifogásolták. Valóban, műveinek jellemzője a nyíltszájúság, az egészséges, parasztos, deákos humor. S ebben eltér Gyöngyösi Istvántól, akivel egyes kritikusok összehasonlították. Hibájának róható fel művének széteső szerkezete is. Viszont nyelvében korszerű, magyaros és ebben Gyöngyösit is felülmúlja. Nyelve tele van népies szólásokkal, velős szentenciákkal, formai szépségekkel. Például ilyen al- literációkat ír: csak nem fehéredik a fekete fecske, vagy szikráznak szemei, mosolyog a szája. Az alábbi kép, akár a népdalba is beillik: „Nyög a. bús ger- lice, / Ülvén száraz ágra,

/ A mikor pár nélkül marad árvaságra."

Talán nem véletlenül írta róla ifjú Mitrovics Gyu- ;la: ’ „Poóts minden fogyatkozása mellett á költészetéiben majdnem olyan magaslaton áll, melyről Gyöngyösi oly hosszú időn át uralkodott a magyar olvasó közönség szívén. De egy századdal előbb kellett volna születnie.”

Az tény, hogy kora sem ■ az ember, sem a költő Poóts Andrást nem értette meg, következésképp nem értékelte igazán. De befejezésül álljon itt-az egy évszázaddal későbbi utókor értékelése, némi nyugalmat szolgáltatva a XVIII. század zaklatott életű emberének. Ifjú Matirkó Bertalan írta róla: „Vannak néhol elhintett, valóban szép és költői helyei, hasonlatai, népies fordulatai, s van erőteljes nyelve, melyhez foghatót keresnünk kell múlt századunk költészetében ”

Hajdú Imre