Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-16 / 294. szám

Új képzőművészeti alkotásokkal gazdagodott az idén Szerencs. A Budapesten élő Fery Antal grafikusművész, a község szülötte, két mozaikképet ajándékozott az idén 25 éves fennállását ün­neplő szerencsi gimnáziumnak. Az egyik — képünkön látható - mozaik a gimnázium épületének falán látható: az iskola névadó­ját, Bocskai Istvánt ábrázolja. Fotó: Szabados György KlSZ-védnökség a MEZÓGÉP-nél Már hagyománnyá vált, hogy a KISZ-fiatalok véd­nökséget vállalnak épülő be­ruházások fölött. A Miskolci MEZŐGÉP 2. számú gyárá­nak KISZ-szervezete 1978. április 14-én kötött védnök- ségi szerződést a gyár társa­dalmi és gazdasági vezetésé­vel. A fiatalok a szivattyú­gyártás beindítása fölött vál­laltak védnökséget. A mozgalomról kérdeztük Tóth Tibor KISZ-titkárt; — A sziyattyúgyártás tár­gyi és személyi feltételei megteremtésének a segítését tűztük ki célul. Az elsődle­ges szempont a szivattyú­gyártás lehető leggyorsabb beindítása volt. Társadalmi munkában vállaltuk az új üzem kialakítását, a fiatalok készítették a szükséges szer­számokat, valamint ők vé­gezték a parkosítást és a te­reprendezést is. Segítettük a szellemi feltételek megterem­tését is, így részünk volt a második szakmára való beta­nításban és az átképzésben. Áramlástechnikai és szivaty- tyúgyártási előadásokat tar­tottunk és igyekeztünk min­denkivel megértetni, meny­nyire fontos a gyors átkép­zés és a jó minőségű mun­ka. Annak örülünk a leg­jobban, hogy a KISZ-en kí­vüli fiatalok is bekapcsolód­tak a mozgalomba, és a KISZ-vezetőség feladata már nem a mozgósítás, hanem a munka összefogása volt. Nem tűnt ki, hogy ki KISZ-tag és ki nem, csak az eredményes munka volt fontos — mon­dotta befejezésül a KISZ- titkár. G. A. A hidegre fordult időjárással — no meg a hóeséssel — megkez­dődtek a diszncvágások, vagy ahogy még sok helyen ma is nevezik: a böllérkedés. Képünk Sátoraljaújhelyen készült, amikor leesett az idei első hó. Fotó: L. J. TELEX SZERENCSÉTLENSÉG Pénteken Mexikóban le­zuhant egy helikopter, amely Juan Antonio De La Fuente Rodriguez hadügy­miniszter-helyettest és négy kísérőjét szállította. Vala­mennyien szörnyethaltak. A hadügyminisztérium köz­leménye szerint, a szeren­csétlenséget a helikopter műszaki hibája okozta. MENGELE CHILÉBEN BUJKÁL Josef Mengele hírhedt náci tömeggyilkos állítólag Chile déli vidékén bujkál egy telepen, ahol hajdani bűntársaival él együtt — közölte pénteken Bécsben Simon Wiesen thal, aki év­tizedek óta kutat a még élő náci bűnösök után. Mengele korábban Para- guayban élt és az ottani hatóságok több ízben el­utasították Lengyelország, az NSZK és Izrael kiadatási kérelmeit. FÖLD ALATTI ATOMKÍSÉRLET Az Egyesült Államok pénteken a nevadai siva­tagban újabb föld alatti atomfegyver-kísérletet haj­tott végre, ez év során már a tizennegyediket — kö­zölte Washingtonban az energiaügyi minisztérium. FELGYÚJTOTTA SAJÁT GYÁRAT Egy stájerországi szem­üveggyáros — fiával együtt — felgyújtotta saját gyá­rát. Adósságai annyira megszorították, hogy még a kötelező karácsonyi bért sem tudta kifizetni alkal­mazottainak. Ezért — üze­mi balesetet színlelve és a biztosító társaság kartérí- téséb n bízva — elpusztí­totta üzemét. Csakhogy a hétmillió schillinges tűz­kárt kivizsgáló szakembe­rek felfedezték a nem ép­pen eredeti trükköt: a gyújtogató rajtavesztett. Csillogó díszek. Csillog-villog a karácsonyfadísz - egyelőre csak a boltok polcain. A választékot tekintve, jut belőle bőven a fenyőfára is. Laczó József felv. "f rr ^ Tuzijatekf Közeledik a karácsony, meg a szilveszteri bohóságok idősza­ka, s megjelentek a boltokban, meg az utcai árusoknál a csil- lagszórók. A karácsonyfára erő­sített drótszálacska, amelynek az egyik végén szikrázva ég cl a .felragasztott vasreszelék, meg­kapó látvány. A béke és sze­retet szimbólumává lett faágon ez a szikrázás senkit sem bánt­hat. Megnyugvást, jó érzést nyújt. Persze, ha vogyáznak rá. hogy fel-ne gyújtsa a fát, meg a , lakást. De máshol nem sok keresnivalója lehet a csillagszó­rónak. A csillagszóró ugyanis az utób­bi években kilépett a korábbi feladatköréből, a karácsonyi szikrázáson túl tűzijátékká lett. amellyel felelőtlenül játszanak még felelősségre nem képes kis­korúak és felelősségükről meg­feledkező felnőttek. Repül a csillagszóró az utcán, mert ugye olyan szép az esti sötétben; re­pül a magas házak felsőbb eme­leti ablakaiból, erkélyéiről, mert ugye szép látvány, amint szik­rázva alászáll a tízemclelnyi mélybe, s az már igazán mel­lékesnek tűnik, hogy beesik az alatta levő lakás erkélyére, ott tüzet, okozhat, ráesik parkoló járművekre, az azok helyén min­dig olajos aszfalton szintén tüzet okozhat, felgyújtja a sátorgará­zsokat. Egyáltalán, ez az. ártal­matlannak tűnő kis tüzijátékocs- ka komoly károkkal járó tüzek okozója lehet. Most megjelentek a figurális csillagszórók, azaz a különböző mintákra hajlított drót csillo­gó alakzatokban és megsokszo­rozott hatóerővel szórja a tüzet. Kár lenne a dél-amerikai karne­válok mintájára a karácsonyi és szilveszteri tűzijátékokat nálunk is bevezetni. Ott is áldozattal jár mindig. S ha talán a esil- lagszóró emberhalalt ritkábban is okoz. az se éppen elkerülhe­tetlen, hogy bérházi erkélyeket és lakásokat, autókat gyújtson lel, járókelők ruháit tegye lünk­re. Maradjon a esillagszóró az, ami volt: a karácsonyfa hamar cllobbanó dísze. Záróközgyűlést tartott Sá­toraljaújhelyei, december Iá­én a Sátoraljaújhelyi Alkohol- ellenes Klub, ahol a helyi, valamint az országos klu­bok munkájáról, eredményei­ről, problémáiról és felada­tairól tartottak előadást meg­hívott szakemberek. A he­lyi KPVDSZ klubhelyiségé­ben az előadások után meg­jutalmazták azokat az akti- . vistákat, akik jelentős mun­kát végeztek az alkoholbe­tegek gyógyulásáért, tevéke­nyen vettek részt a megelő­zésben. A klub, mely a művelődé­si központban működik, min­den kedden tart összejöve­telt. A 16 órától 20 óráig tartó összejövetelek célja, a gyógyulás elősegítése, a lehe­tőség szerinti megelőzés, a tartalmas szabad idő eltöl­tése. A sün elégedetten vesz szem­ügyre egy lapos gumiabron­csot és megszólal: — Végre az egyikünk vissza­ütött. Kemény Jack szorosan össze­fonódva ül egy lánnyal a sza­lonban Váratlanul beront Ke­mény Jack felesége és revol­verével lead egy sorozatot. Kemény Jack vérző orreimpá- jához kap: — Sajnálom, kicsim, ez volt az utolsó esténk, mert a felesé­gem lassanként begyakorolja magát. — Olvastam valahol az új­ságban, hogy van egy olyan betegség, amelyet csak rum­mal lehet gyógyítani . .. — Es nem volt benne az új­ságban. hogy hol lehet meg­kapni ezt a betegséget? A vevő reklamál az órásüz­letben : — Ez az ébresztőóra egyál­talán nem csenget. Mit csi­náljak vele? — Próbálja meg néhány perccel azelőtt, amikor az órá­nak csengetnie kellene, jól rázza meg — hangzik a vá­lasz. A müvészlclubban ül a vezető films.zínésznő egy ismert ren­dező társaságában. A filmszí­nésznő megkérdezi: — Mester, nem tervez a kö­zeljövőben valamilyen szuper­filmet? — Nem. Én már nem akarok filmmel foglalkozni. — igazán? Akkor vegye te a kezét a térdemről. — Miért váltál el a férjed­től? — Nem teljesítette házastársi kötelezettségeit. — Egy ilyen fiatal férfi? — Éppen erről van szó. Semmibe sem került volna ne­ki, ha legalább a mosást vál­lalta volna! A középkorú pár moziból tér haza, a ház előtt sokáig bü- csúzkodnak, majd a férfi meg­kérdezi : — Drágám, mikor döntesz már végre? — Drágám, jól tudod, az az egyetlen vágyam, hogy hozzád szökhessem — vála­szol a nő —. de ugyanakkor azt is tudom, hogy ezzel mek­kora örömet szereznék a fér­jemnek! Az alapos vizsgálat után ezt mondja a sportorvos az él­sportolónak : — Jegyezze meg ezt a fő el­vet: minden, ami magának jól­esik, vagy amit szeretne meg­tenni, szigorúan tilos! . — Tegnap megvertem tenisz­ben McGregort — mondja a fiatal skót a barátjának —, és el sem tudod képzelni, hogy mennyit kellett közben futkos­nom . . • — Miért, hiszen McGregor egyáltalán nem olyan jó játé­kos. — Ezt tudom, de csak egyet­len ütőnk volt! — Mi a különbség a feleség és a rabló között? — ? — A rabló pénzt vagy éle­tet követel. A feleség mind a kettőt. — Pincér, ez a marhaszelet éppen olyan, mint egy cipő- talp ! — Hogy maga már miket meg nem kóstolt! Beszélgetés az órásüzlelben: — Ez pedig kérem szépen a legmodernebb újdonságunk . .. Óra. mutató és számlap nél­kül! — Na de akkor honnan tud­ja az ember, hogy éppen hány óra van? — Elég ha beugrik hozzánk, vagy idetelefonál, és mi min­dig szívesen megmondjuk ma­gának! — Ha újra kezdhetné, hozzá- menne-e ugyanazokhoz a fér­fiakhoz? — kérdezik a híres filmszinésznőtöl, aki hetedszer megy férjhez. — Igen, de nem ugyunabban a sorrendben! — hangzik a vá­lasz. Az öregedő lord így szól a «ép színésznőhöz, akit egy pillanattal ezelőtt félig felöl­tözötten látott a színpadon: — Bárcsak húsz évvel öre­gebb lehetnék! — Talán húsz évvel fiatalabö, nem, kedves lord? — Nem, öregebb, kedvesem. Akkor, miközben magára néz­nék, már minden mindegy lenne! Egy New Orleans-i autós pa­nasza: ' — Nálunk olyan kevés a parkolóhely, hogy az egyetlen kiút az, ha eladom az autómat és megveszek egy másikat, amely már talált magának parkolóhelyei. — Föúr, szerintem hét meg öt az tizenkettő és nem tizen­öt! — Most mit csináljak! Erről ugyanis minden vendégnek, más a véleménye! , A bíróságon egy házasság- szédelgő ügyét tárgyaljak. A tárgyaláson a felperes ügyvéd­je így szól: — Ez az ember a legszigo­rúbb büntetést érdemli. Tizen­öt asszony szívét törte össze és ezzel 40 000 korona kárt okozott! ‘ * — Szomszédasszony, mit, csi­nál az ebéddel, ha az nem íz­lik a férjének? — Elteszem vacsorára.------------------------------­-------------p­E SZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 8527. Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579; titkárság: 16-886; ipari rovat: 16-035; belpolitikai rovat: 16-450: kultúrrovat: 16-067; sportrovat: 16-049; levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei .Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlap­kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents